Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Nagy Mária, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
az alábbi információkat,

- 1. Tiszafüred Önkormányzata által az elúmlt 8 évre visszamenőleg elnyert TOP Plusz-os pályázatok belvárosi megújúlásával, legyen az közlekedési vagy bármilyen más megnevezésű vagy jellegű, illetve belvárosi közlekedés megújúlásával összeköthető pályázatnak, de a Élhető települések
TOP_Plusz-1.2.1-21-os pályázatok tekintetében elsősorban, a kötelező tartalmi elemként megjelölt dokumentumok közül a Projekt-előkészítő Tanulmányokat és mellékleteiként:

"a) Átnézeti helyszínrajz a beruházással érintett terület lehatárolásáról a települési szövetben (térkép);
b) A tervezett fejlesztések helyszínrajzi bemutatásaként az egyes műszaki beavatkozásokat a térképen megjelölni."
megküldeni,
c, a véleményezési eljárások során készült iratokat, különös tekintettel a környezeti hatások értékelésével összefüggően készülteket.

- 2. Kötelező EU környezetvédelmi joganyagának megfelelhetőségként előírásként kötelező, Önkormányzat által megküldött "Éghajlatváltozási rezilienciavizsgálat"-ot megküldeni.

-3. Illetve azon dokumentumokat, melyek előadják, hogy a

a, - Horizontális követelmények - a környezetvédelmi joganyagnak való megfelelés (CPR 9. cikk (4) bekezdés)
b, - DNSH elv környezeti céljai szerint
milyen dokumentumokkal alátámasztottan felelt meg az Önkormányzat a pályázati feltételeknek.

Kérem sziveskedjenek a 2-es és 3-as pontban megjelölt és kért dokumentumok tekintetében a megfeleltetés időpontját ismertetni.

-4. Illetve kérem sziveskedjenek megküldeni a kért pályázatokkal összefüggésben Önkormányzat által megküldött "Környeztvédelmi Terv"-et vagy hasonló megnevezésű dokumentumot, illetve "forgalmi terv-et vagy vagy forgalmi távlati tervet", illetve amennyiben elérhető a benyújtott "Hatáselemzéseket vagy Hatástanulmányokat."

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. november 12.

Üdvözlettel:

Nagy Mária

KÖZADAT (KTM), Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium

1 Melléklet

Közigazgatási és területfejlesztési

minisztérium

 

Nagy
Mária                                                                         
Ikt.: TPKF/143-2/2025-KTM

részére
                                                                                 
Tárgy: közérdekű adatigénylés

                                                                                  
                       

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján közérdekű adatigénylést nyújtott be a Közigazgatási és
Területfejlesztési Minisztériumhoz.

 

Igénylését a következők szerint fogalmazta meg:

 

„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi
információkat,

- 1. Tiszafüred Önkormányzata által az elúmlt 8 évre visszamenőleg elnyert
TOP Plusz-os pályázatok belvárosi megújúlásával, legyen az közlekedési
vagy bármilyen más megnevezésű vagy jellegű, illetve belvárosi közlekedés
megújúlásával összeköthető pályázatnak, de a Élhető települések
TOP_Plusz-1.2.1-21-os pályázatok tekintetében elsősorban, a kötelező
tartalmi elemként megjelölt dokumentumok közül a Projekt-előkészítő
Tanulmányokat és mellékleteiként:

"a) Átnézeti helyszínrajz a beruházással érintett terület lehatárolásáról
a települési szövetben (térkép);

b) A tervezett fejlesztések helyszínrajzi bemutatásaként az egyes műszaki
beavatkozásokat a térképen megjelölni."

megküldeni,

c, a véleményezési eljárások során készült iratokat, különös tekintettel a
környezeti hatások értékelésével összefüggően készülteket.

- 2. Kötelező EU környezetvédelmi joganyagának megfelelhetőségként
előírásként kötelező, Önkormányzat által megküldött "Éghajlatváltozási
rezilienciavizsgálat"-ot megküldeni.

-3. Illetve azon dokumentumokat, melyek előadják, hogy a

a, - Horizontális követelmények - a környezetvédelmi joganyagnak való
megfelelés (CPR 9. cikk (4) bekezdés) b, - DNSH elv környezeti céljai
szerint milyen dokumentumokkal alátámasztottan felelt meg az Önkormányzat
a pályázati feltételeknek.

Kérem sziveskedjenek a 2-es és 3-as pontban megjelölt és kért dokumentumok
tekintetében a megfeleltetés időpontját ismertetni.

-4. Illetve kérem sziveskedjenek megküldeni a kért pályázatokkal
összefüggésben Önkormányzat által megküldött "Környeztvédelmi Terv"-et
vagy hasonló megnevezésű dokumentumot, illetve "forgalmi terv-et vagy vagy
forgalmi távlati tervet", illetve amennyiben elérhető a benyújtott
"Hatáselemzéseket vagy Hatástanulmányokat."

Tájékoztatjuk, hogy a kért adatok vonatkozásában a Közigazgatási és
Területfejlesztési Minisztérium nem minősül az Infotv. 3. §-ának 9. pontja
szerint meghatározott adatkezelőnek.

 

Jogorvoslati tájékoztató

 

Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy
a teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf.: 16. - 1055 Budapest, Markó
utca 27.) keresettel élhet.

 

Az adatigénylő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál
(1363 Budapest, Pf.: 9. - 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.)
bejelentéssel vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy
személyes adatok kezelésével, illetve a közérdekű adatok megismeréséhez
fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy
annak közvetlen veszélye áll fenn.

 

Perindítás esetén a pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő
eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó
határidő lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az
igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt az igénylő a Nemzeti
Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a
bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat
megszüntetéséről, vagy lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem
orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére történő
felszólítása eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő 30 napon
belül lehet megindítani. A perindításra rendelkezésre álló határidő
elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

 

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.

 

Budapest, 2025. november 27.

 

Tisztelettel:

 

Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium

 

 

──────────────────────────────────────────────────────────────────────────

-----Original Message-----
From: Nagy Mária [1][adatigénylés #28424 e-mail]
Sent: Wednesday, November 12, 2025 5:53 PM
To: KÖZADAT (KTM) [2][Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kérő e-mail]
Subject: Közérdekűadat igénylés - Top-os és egyéb pályázatok kötelező
elemei

 

Tisztelt Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi
információkat,

 

- 1. Tiszafüred Önkormányzata által az elúmlt 8 évre visszamenőleg elnyert
TOP Plusz-os pályázatok belvárosi megújúlásával, legyen az közlekedési
vagy bármilyen más megnevezésű vagy jellegű, illetve belvárosi közlekedés
megújúlásával összeköthető pályázatnak, de a Élhető települések
TOP_Plusz-1.2.1-21-os pályázatok tekintetében elsősorban, a kötelező
tartalmi elemként megjelölt dokumentumok közül a Projekt-előkészítő
Tanulmányokat és mellékleteiként:

 

"a) Átnézeti helyszínrajz a beruházással érintett terület lehatárolásáról
a települési szövetben (térkép);

b) A tervezett fejlesztések helyszínrajzi bemutatásaként az egyes műszaki
beavatkozásokat a térképen megjelölni."

megküldeni,

c, a véleményezési eljárások során készült iratokat, különös tekintettel a
környezeti hatások értékelésével összefüggően készülteket.

 

- 2. Kötelező EU környezetvédelmi joganyagának megfelelhetőségként
előírásként kötelező, Önkormányzat által megküldött "Éghajlatváltozási
rezilienciavizsgálat"-ot megküldeni.

 

-3. Illetve azon dokumentumokat, melyek előadják, hogy a

 

a, - Horizontális követelmények - a környezetvédelmi joganyagnak való
megfelelés (CPR 9. cikk (4) bekezdés) b, - DNSH elv környezeti céljai
szerint milyen dokumentumokkal alátámasztottan felelt meg az Önkormányzat
a pályázati feltételeknek.

 

Kérem sziveskedjenek a 2-es és 3-as pontban megjelölt és kért dokumentumok
tekintetében a megfeleltetés időpontját ismertetni.

 

-4. Illetve kérem sziveskedjenek megküldeni a kért pályázatokkal
összefüggésben Önkormányzat által megküldött "Környeztvédelmi Terv"-et
vagy hasonló megnevezésű dokumentumot, illetve "forgalmi terv-et vagy vagy
forgalmi távlati tervet", illetve amennyiben elérhető a benyújtott
"Hatáselemzéseket vagy Hatástanulmányokat."

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2025. november 12.

 

Üdvözlettel:

 

Nagy Mária

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[3][adatigénylés #28424 e-mail]

 

Hibás a(z) [4][Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kérő e-mail] cím a(z) Közigazgatási és
Területfejlesztési Minisztérium részére benyújtott Közérdekűadat
igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap
segítségével:

[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[6]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[adatigénylés #28424 e-mail]
2. mailto:[Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kérő e-mail]
3. mailto:[adatigénylés #28424 e-mail]
4. mailto:[Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kérő e-mail]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Nagy Mária, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.