Tanulmányi ösztöndíjak mértéke az összes karra vonatkoztatva

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Nyugat-magyarországi Egyetem munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Nyugat-magyarországi Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre,
hogy az elmúlt, illetve a tárgyfélévben mekkora volt a tanulmányi
ösztöndíj keretösszege karonként, illetve abból hány hallgató
részesült. Mennyi volt a legkisebb, illetve a legnagyobb összegű
havi kiutalás mértéke? Kérem ne egy tetszőlegesen kiválasztott karra vetítve válaszoljanak, hanem intézményt átfogóan. Ez utóbbi sajnos utóbbi kérésem alkalmával többszöri próbálkozásra sem sikerült!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. május 3.

Üdvözlettel:

Kovács Ákos

NYME Egyetemi Tanulmányi Központ, Nyugat-magyarországi Egyetem

ETK-183 /2016

Tisztelt Kovács Ákos!

Tájékoztatom, hogy kérdésével kapcsolatos legfrissebb információkat a www.felvi.hu oldalon a 2016 szeptemberben induló képzésekre vonatkozó felvételi tájékoztatóban is olvashatja, illetve az alábbi linken: http://www.felvi.hu/pub_bin/dload/FFT_20...

Üdvözlettel:

Egyetemi Tanulmányi Központ

idézett részek megjelenítése

Tisztelt NYME Egyetemi Tanulmányi Központ!

Köszönöm, a linkelt dokumentum előttem is ismert volt, ellenben az évfolyamátlagok ismerete és az abból alkotott egyes sávok nélkül sajnos nincs valós haszna. Arról már nem is beszélve, hogy az egyes sávokhoz tartozó összegek is nagyon fontosak. Ez a tájékoztatás így sajnos nem hordozza a fentiekben kérvényezett információkat még részben sem.

Üdvözlettel:

Kovács Ákos