Tisztelt Berettyóújfalui Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a 2011. évi Infotv. 3. § 5. * szerinti, a címzett szerv és jogelődje által 2012-2023. években
birtokolt adatfajtákra, azon belül a birtokolt személyes adatok körére vonatkozó közérdekű adatokat.

* 2011. évi Infotv. 3. § 5. közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat;

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. december 15.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Majosi Pálma, Berettyóújfalui Tankerületi Központ

3 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

Hivatkozással a Berettyóújfalui Tankerületi Központhoz 2023. december
15-én küldött közérdekű adatigénylésére, csatoltan megküldöm a
Berettyóújfalui Tankerületi Központ TK/081/00034-1/2024. iktatószámú
válaszlevelét.

Üdvözlettel:

[1]email_alairas_emblemaMajosi Pálma

tankerületi igazgató

Berettyóújfalui Tankerületi Központ

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György u. 17-19.

Telefon: +36 54 795 262

[2][email address]

-----Original Message-----

From: Szigeti Viktória <[FOI #23691 email]>

Sent: Friday, December 15, 2023 1:43 PM

To: Berettyóújfalu TKK (KK) <[Berettyóújfalui Tankerületi Központ request email]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Tankerület és jogelődje birtokolt adatai

Tisztelt Berettyóújfalui Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő
adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a 2011. évi Infotv. 3. § 5. * szerinti, a címzett szerv és jogelődje által
2012-2023. években

birtokolt adatfajtákra, azon belül a birtokolt személyes adatok körére
vonatkozó közérdekű adatokat.

* 2011. évi Infotv. 3. § 5. közérdekű adat: az állami vagy helyi
önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb
közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére
vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a
személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában
rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától,
önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre,
illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak
eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a
működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött
szerződésekre vonatkozó adat;

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. december 15.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[FOI #23691 email]

Is [Berettyóújfalui Tankerületi Központ request email] the wrong address for Közérdekűadat requests
to Berettyóújfalui Tankerületi Központ? If so, please contact us using
this form:

http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]

idézett részek elrejtése

Tisztelt Tankerületi Központ!

Tisztelettel tájékoztatom, hogy “adatkérésem” nem volt.

Adatigénylésem volt. Igényeltem “a 2011. évi Infotv. 3. § 5. * szerinti, a címzett szerv és jogelődje által 2012-2023. években
birtokolt adatfajtákra, azon belül a birtokolt személyes adatok körére vonatkozó” közérdekű adatokat.

Ezt visszavonom, kivéve a GDPR-ban meghatározott
“adatkezelési tevékenységek nyilvántartása” nevű saját nyilvántartásában az
“érintettek kategóriáinak, valamint a személyes adatok kategóriáinak ismertetése”
leíró közadatokat illetően.

Mi a leíró adat?

Pl.: Nagy Maca a TK fenntartott iskolája tanulójának személyes adata lehet az, hogy 3-ast kapott a matek dolgozatára. És Nagy Maca nevéhez, matek érdemjegyéhez mondjuk a TK valamiért hozzáfér.
Nagy Maca nevét 3-asát nem igényeltem.

Leíró közadatokat igényeltem.
A példa szerint a “tanuló” érintetti kategóriát, az “érdemjegy” személyes adat kategóriát. Más jogszabályban adatkört, vagy adatfajtát.
Melyeket a példa szerint birtokol a TK.

A leíró adat közadat.

GDPR 30. cikk
Az adatkezelési tevékenységek nyilvántartása
(1) Minden adatkezelő és - ha van ilyen - az adatkezelő képviselője a felelősségébe tartozóan végzett adatkezelési tevékenységekről nyilvántartást vezet. E nyilvántartás a következő információkat tartalmazza:
a) az adatkezelő neve és elérhetősége, valamint - ha van ilyen - a közös adatkezelőnek, az adatkezelő képviselőjének és az adatvédelmi tisztviselőnek a neve és elérhetősége;
b) az adatkezelés céljai;
c) az érintettek kategóriáinak, valamint a személyes adatok kategóriáinak ismertetése …

Várom a nyilvántartásában foglalt “érintettek kategóriáinak, valamint a személyes adatok kategóriáinak ismertetése” közadatokat, vagy ezek megadásának indokolt megtagadását/elutasítását.

Üdvözlettel:
Szigeti Viktória

Majosi Pálma, Berettyóújfalui Tankerületi Központ

Tisztelt Levélíró!

Levelét fogadtuk, kollégáink, amilyen hamar csak lehetséges, válaszolni
fognak.

Üdvözlettel:

Majosi Pálma

Tankerületi igazgató

Berettyóújfalui Tankerületi Központ

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György u. 17-19.

Telefon: +36 54 795 262

[1][email address]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Tisztelt Közfeladatot Ellátó Állami Szerv Vezetője!

Beadványom, levelem, adatigénylésem információ kérését, igénylését tartalmazza, mely adat-, információkérés az állami, jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben 2024. szeptember 1. vasárnapig keletkezett, bármilyen módon vagy formában rögzített információ, ismeret, adat megismerésére irányul, mindösszesen arra az információra, adatra, hogy
1. a Címzett Szerv a 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet hatályba lépése napjáig, azaz 2024. szeptember 1-ig ellátta-e, elvégezte-e törvényben (Nkt.) meghatározott közfeladatát, a törvény 83. § (2)* -ben foglalt kötelezettségét:
ellenőrizte-e minden fenntartásában lévő intézménye házirendjét, és azt, hogy a házirendben meghatározták-e mindazt, amit a hatályos 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet szerint meg kellett, és ha betartotta a fenti törvényi jogszabályt,
2. hány és mely fenntartott állami intézménye, intézményvezetője nem tartotta be a házirenddel kapcsolatosan a 2024. szeptember 1-től kötelező 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletet.

Kelt: 2024. szeptember 1. ~22:00

Üdvözlettel:
Adatigénylő

*Az Nkt. 48. A fenntartó kötelezettségei és jogai
83. § (2) -ben foglalt közfeladata A fenntartó i) ellenőrzi a házirendet.

Kelt: 2024. szeptember 2. ~9:00

Berettyóújfalu TKK (KK), Berettyóújfalui Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

A Berettyóújfalui Tankerületi Központhoz 2024. szeptember 1. és szeptember
2. napján benyújtott közérdekű adatigénylésre válaszul, csatoltan
megküldöm a TK/081/02434-2/2024. iktatószámú levelet.

Üdvözlettel:

[1]email_alairas_emblemaMajosi Pálma

tankerületi igazgató

Berettyóújfalui Tankerületi Központ

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György u. 17-19.

Telefon: +36 54 795 262

[2][email cím]

-----Original Message-----

From: Szigeti Viktória <[3][FOI #23691 e-mail]>

Sent: Monday, September 2, 2024 9:05 AM

To: Berettyóújfalu TKK (KK) <[4][Berettyóújfalui Tankerületi Központ kérő e-mail]>

Subject: Re: Közérdekűadat igénylés - Tankerület és jogelődje birtokolt
adatai

Tisztelt Közfeladatot Ellátó Állami Szerv Vezetője!

Beadványom, levelem, adatigénylésem információ kérését, igénylését
tartalmazza, mely adat-, információkérés az állami, jogszabályban
meghatározott közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó vagy
közfeladatának ellátásával összefüggésben 2024. szeptember 1. vasárnapig
keletkezett, bármilyen módon vagy formában rögzített információ, ismeret,
adat megismerésére irányul, mindösszesen arra az információra, adatra,
hogy 1. a Címzett Szerv a 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet hatályba
lépése napjáig, azaz 2024. szeptember 1-ig ellátta-e, elvégezte-e
törvényben (Nkt.) meghatározott közfeladatát, a törvény 83. § (2)* -ben
foglalt kötelezettségét:

ellenőrizte-e minden fenntartásában lévő intézménye házirendjét, és azt,
hogy a házirendben meghatározták-e mindazt, amit a hatályos 245/2024.
(VIII. 8.) Korm. rendelet szerint meg kellett, és ha betartotta a fenti
törvényi jogszabályt, 2. hány és mely fenntartott állami intézménye,
intézményvezetője nem tartotta be a házirenddel kapcsolatosan a 2024.
szeptember 1-től kötelező 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletet.

Kelt: 2024. szeptember 2. ~9:00

Üdvözlettel:

Adatigénylő

*Az Nkt. 48. A fenntartó kötelezettségei és jogai 83. § (2) -ben foglalt
közfeladata A fenntartó i) ellenőrzi a házirendet.

-----Original Message-----

From: Szigeti Viktória <[5][FOI #23691 e-mail]>

Sent: Sunday, September 1, 2024 9:50 PM

To: Berettyóújfalu TKK (KK) <[6][Berettyóújfalui Tankerületi Központ kérő e-mail]>

Subject: Re: Közérdekűadat igénylés - Tankerület és jogelődje birtokolt
adatai

Tisztelt Közfeladatot Ellátó Állami Szerv Vezetője!

Beadványom, levelem, adatigénylésem információ kérését, igénylését
tartalmazza, mely adat-, információkérés az állami, jogszabályban
meghatározott közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó vagy
közfeladatának ellátásával összefüggésben 2024. szeptember 1. vasárnapig
keletkezett, bármilyen módon vagy formában rögzített információ, ismeret,
adat megismerésére irányul, mindösszesen arra az információra, adatra,
hogy 1. a Címzett Szerv a 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet hatályba
lépése napjáig, azaz 2024. szeptember 1-ig ellátta-e, elvégezte-e
törvényben (Nkt.) meghatározott közfeladatát, a törvény 83. § (2)* -ben
foglalt kötelezettségét:

ellenőrizte-e minden fenntartásában lévő intézménye házirendjét, és azt,
hogy a házirendben meghatározták-e mindazt, amit a hatályos 245/2024.
(VIII. 8.) Korm. rendelet szerint meg kellett, és ha betartotta a fenti
törvényi jogszabályt, 2. hány és mely fenntartott állami intézménye,
intézményvezetője nem tartotta be a házirenddel kapcsolatosan a 2024.
szeptember 1-től kötelező 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletet.

Kelt: 2024. szeptember 1. ~22:00

Üdvözlettel:

Adatigénylő

*Az Nkt. 48. A fenntartó kötelezettségei és jogai 83. § (2) -ben foglalt
közfeladata A fenntartó i) ellenőrzi a házirendet.

-----Original Message-----

������

Tisztelt Levélíró!

Levelét fogadtuk, kollégáink, amilyen hamar csak lehetséges, válaszolni 
fognak.

Üdvözlettel:

Majosi Pálma

Tankerületi igazgató

Berettyóújfalui Tankerületi Központ

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György u. 17-19.

Telefon: +36 54 795 262

[1][email address]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt 
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, 
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet 
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az 
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt 
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az 
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét 
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal 
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally 
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity 
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are 
not the intended recipient, please telephone or email the sender and 
delete this message and any attachment from your system. Please note that 
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the 
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone 
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised 
and strictly prohibited.

References

Visible links

1. [7]mailto:[email address]

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[8][FOI #23691 e-mail]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[9]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email cím]
3. mailto:[FOI #23691 e-mail]
4. mailto:[Berettyóújfalui Tankerületi Központ kérő e-mail]
5. mailto:[FOI #23691 e-mail]
6. mailto:[Berettyóújfalui Tankerületi Központ kérő e-mail]
7. mailto:[email
8. mailto:[FOI #23691 e-mail]
9. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése