Támogatja-e a KIM az alkalmazottai által írt Jobbklikk blogot?

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Tájékoztatást arról, hogy a jórészt KIM-alkalmazottak által szerkesztett és írt Jobbklikk blog, kap-e bármiféle (anyagi vagy természetbeni) támogatást a minisztérium részéről, kapnak-e annak szerzői és szerkesztői bármigéle juttatást a bloggal kapcsolatos tevékenységeik ellenértékeként, illetve megengedett-e a KIM felsorolt alkalmazottainak, hogy munkaidejüket a Jobbklikk blog írására, szerkesztésére, vagy a blog Facebook-lapján történő posztolásra fordítsák. Érdeklődni szeretnék továbbá, hogy a minisztériumi dolgozók blogposztjai, illetve a blog maga a minisztérium hivatalos álláspontját képviseli-e.

A Jobbklikk szerzőinek listája:

Ablonczy Bálint (Heti Válasz)

Békés Márton (ReGeneráció - Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Böszörményi Nagy Gergely (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Dömötör Csaba (Fidelitas, Youth of the European People’s Party)

Farkas Anikó (Honvédelmi Minisztérium)

Megadja Gábor (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Milován Orsolya (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Novák Tamás (Mandiner, Biszku-film, Magyar Televízió; Magyar Érdemrend Lovagkereszteje kitüntetés Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől 2012-ben)

Sályi Lőrinc (Nemzeti Erőforrás Minisztérium)

Stumpf András (Heti Válasz)

Szabó Márk (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Szánthó Miklós (Nézőpont Intézet)

Szentmihályi Gergely (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Thaisz Miklós (Nemzeti Erőforrás Minisztérium)

Vadász Zita (Balassi Institute, New York – Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Varga Gergely (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem > Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Zelena Dóra (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

(Eredeti lista: http://jobbklikk.hu/index.php?Szerzok)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2012. június 10.

Üdvözlettel:

Kálmán Mihály

2 Melléklet

[1]címer

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI

MINISZTÉRIUM

Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság

Tisztelt Kálmán Mihály Úr!

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Jobbklikk portál közötti
viszonnyal, valamint a KIM alkalmazásában álló tisztségviselők blogon való
publikációs tevékenységével kapcsolatos megkeresésére a mellékelt
tájékoztatást adjuk.

Tisztelettel:

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság

-----Original Message-----
From: Kálmány Mihály [mailto:[FOI #56 email]]
Sent: Sunday, June 10, 2012 9:38 AM
To: Közadat
Subject: Közérdekűadat igénylés - Támogatja-e a KIM az alkalmazottai által
írt Jobbklikk blogot?

     Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)

     bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

     Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

     Tájékoztatást arról, hogy a jórészt KIM-alkalmazottak által

     szerkesztett és írt Jobbklikk blog, kap-e bármiféle (anyagi vagy

     természetbeni) támogatást a minisztérium részéről, kapnak-e annak

     szerzői és szerkesztői bármigéle juttatást a bloggal kapcsolatos

     tevékenységeik ellenértékeként, illetve megengedett-e a KIM

     felsorolt alkalmazottainak, hogy munkaidejüket a Jobbklikk blog

     írására, szerkesztésére, vagy a blog Facebook-lapján történő

     posztolásra fordítsák. Érdeklődni szeretnék továbbá, hogy a

     minisztériumi dolgozók blogposztjai, illetve a blog maga a

     minisztérium hivatalos álláspontját képviseli-e.

     A Jobbklikk szerzőinek listája:

     Ablonczy Bálint (Heti Válasz)

     Békés Márton (ReGeneráció - Közigazgatási és Igazságügyi

     Minisztérium)

     Böszörményi Nagy Gergely (Közigazgatási és Igazságügyi

     Minisztérium)

     Dömötör Csaba (Fidelitas, Youth of the European People’s Party)

     Farkas Anikó (Honvédelmi Minisztérium)

     Megadja Gábor (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

     Milován Orsolya (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

     Novák Tamás (Mandiner, Biszku-film, Magyar Televízió; Magyar

     Érdemrend Lovagkereszteje kitüntetés Navracsics Tibor közigazgatási

     és igazságügyi minisztertől 2012-ben)

     Sályi Lőrinc (Nemzeti Erőforrás Minisztérium)

     Stumpf András (Heti Válasz)

     Szabó Márk (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

     Szánthó Miklós (Nézőpont Intézet)

     Szentmihályi Gergely (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

     Thaisz Miklós (Nemzeti Erőforrás Minisztérium)

     Vadász Zita (Balassi Institute, New York – Közigazgatási és

     Igazságügyi Minisztérium)

     Varga Gergely (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem > Nemzeti

     Közszolgálati Egyetem)

     Zelena Dóra (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

     (Eredeti lista: [2]http://jobbklikk.hu/index.php?Szerzok)

     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és

     az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre

     a feladó e-mail címére megküldeni.

     Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben

     megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu

     weboldalon töltse fel.

     Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a

     szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.

     Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,

     amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés

     megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a

     tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként

     tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy

     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése

     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt

     küldje meg számomra.

     Segítő együttműködését előre is köszönöm.

     Kelt: 2012. június 10.

     Üdvözlettel:

     Kálmán Mihály

     -------------------------------------------------------------------

     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül

     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen

     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

     [3][FOI #56 email]

     Ha a(z) Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem a(z)

     [4][KIM request email] címen fogadja a részére benyújtott

     Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

     [5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a

     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás

     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

     [6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak

     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy

     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató

     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

     -------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. http://jobbklikk.hu/index.php?Szerzok
3. mailto:[FOI #56 email]
4. mailto:[KIM request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

Sajnálatos módon az adatigénylésemben feltett négy kérdés közül csupán arra kaptam egyenes választ, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatja-e a Jobbklikk.hu blogot.

Azt írják: "A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál dolgozó kormánytisztviselők a Minisztérium részéről semmilyen juttatásban nem részesülnek szabadidejükben esetlegesen vállalt[,] a jobbklikk.hu portálonvaló [sic!] szerepléseikért, írásaikért."

Szeretném leszögezni, hogy dícséretes gyakorlatnak tartom, hogy a kormánytisztviselők szabadidős tevékenységként folytatott blogolásárt nem kapnak juttatást. Mindazonáltal fenntartom a három megválaszolatlan kérdésemet:

1, kapnak-e a jobbklikk.hu szerzői és szerkesztői bármiféle juttatást a bloggal kapcsolatos, _munkaidőben végzett_ tevékenységeik ellenértékeként?

2, megengedett-e a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felsorolt alkalmazottainak, hogy munkaidejüket a Jobbklikk blog írására, szerkesztésére, vagy a blog Facebook-lapján történő posztolásra fordítsák?

3, a minisztériumi dolgozók blogposztjai, illetve a blog maga a minisztérium hivatalos álláspontját képviseli-e?

Tekintettel arra, hogy ún. eldöntendő kérdéseket fogalmaztam meg, kérném, hogy szíveskedjenek egyértelmű válaszokat adni.

Ezen felül - a további félreértések elkerülése végett - kérem, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján küldje meg számomra a jobbklikk.hu szerzőlistájában felsorolt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál dolgozó kormánytisztviselők munkaszerződését, pontos munkaköri leírását, illetve bármilyen egyéb szerződést amely az említett személyek és a Minisztérium között köttetett.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Kelt: 2012. június 15.

Üdvözlettel:

Kálmán Mihály

3 Melléklet

[1]címer

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI

MINISZTÉRIUM

Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság

Tisztelt Kálmán Mihály Úr!

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Jobbklikk portál közötti
viszonnyal, valamint a KIM alkalmazásában álló tisztségviselők portálon
való publikációs tevékenységével kapcsolatos újabb kérdéseire a
mellékelten található tájékoztatást adjuk.

Tisztelettel:

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság

-----Original Message-----
From: Kálmán Mihály [mailto:[FOI #56 email]]
Sent: Thursday, June 14, 2012 12:28 PM
To: Közadat
Subject: Re: Közérdekűadat igénylés - Támogatja-e a KIM az alkalmazottai
által írt Jobbklikk blogot?

     Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

     Sajnálatos módon az adatigénylésemben feltett négy kérdés közül

     csupán arra kaptam egyenes választ, hogy a Közigazgatási és

     Igazságügyi Minisztérium támogatja-e a Jobbklikk.hu blogot.

     Azt írják: "A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál dolgozó

     kormánytisztviselők a Minisztérium részéről semmilyen juttatásban

     nem részesülnek szabadidejükben esetlegesen vállalt[,] a

     jobbklikk.hu portálonvaló [sic!] szerepléseikért, írásaikért."

     Szeretném leszögezni, hogy dícséretes gyakorlatnak tartom, hogy a

     kormánytisztviselők szabadidős tevékenységként folytatott

     blogolásárt nem kapnak juttatást. Mindazonáltal fenntartom a három

     megválaszolatlan kérdésemet:

     1, kapnak-e a jobbklikk.hu szerzői és szerkesztői bármiféle

     juttatást a bloggal kapcsolatos, _munkaidőben végzett_

     tevékenységeik ellenértékeként?

     2, megengedett-e a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

     felsorolt alkalmazottainak, hogy munkaidejüket a Jobbklikk blog

     írására, szerkesztésére, vagy a blog Facebook-lapján történő

     posztolásra fordítsák?

     3, a minisztériumi dolgozók blogposztjai, illetve a blog maga a

     minisztérium hivatalos álláspontját képviseli-e?

     Tekintettel arra, hogy ún. eldöntendő kérdéseket fogalmaztam meg,

     kérném, hogy szíveskedjenek egyértelmű válaszokat adni.

     Ezen felül - a további félreértések elkerülése végett - kérem, hogy

     az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)

     bekezdése alapján küldje meg számomra a jobbklikk.hu

     szerzőlistájában felsorolt, a Közigazgatási és Igazságügyi

     Minisztériumnál dolgozó kormánytisztviselők munkaszerződését,

     pontos munkaköri leírását, illetve bármilyen egyéb szerződést amely

     az említett személyek és a Minisztérium között köttetett.

     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és

     az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre

     a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely

     okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a

     kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

     Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a

     szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.

     Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,

     amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés

     megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a

     tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként

     tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy

     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése

     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt

     küldje meg számomra.

     Kelt: 2012. június 15.

     Üdvözlettel:

     Kálmán Mihály

     -------------------------------------------------------------------

     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül

     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen

     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

     [2][FOI #56 email]

     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a

     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás

     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

     [3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak

     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy

     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató

     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

     -------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[FOI #56 email]
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Dr. Rozgonyi Eszter,

2 Melléklet

Tisztelt Kálmán Mihály úr!
Mellékelten küldöm a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a
Balassi Intézet részére továbbított adatigénylési kérésére adott
válaszunkat.
Üdvözlettel:

Dr. Rozgonyi Eszter ■ jogi és humánpolitikai igazgató
Balassi Intézet, Jogi és humánpolitikai igazgatóság
1016 Budapest, Somlói út 51.
Tel: +36.1.381.5131 ■ [1]http://www.balassi-intezet.hu

Link: [2]File-List
Link: [3]themeData
Link: [4]colorSchemeMapping

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. http://www.balassi-intezet.hu/
2. file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CROZGON%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml
3. file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CROZGON%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx
4. file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CROZGON%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml

Szász Éva,

1 Melléklet