Találkozó 2022. december 16.

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Klebelsberg Központ, Klebelsberg Központ Szervezeti Egysége, Szervezeti Egység Szervezeti Egysége, Igazgató (együtt Adatkezelő)!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a sajtóhírek alapján 2022. december 16-ra a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre tankerületeknek, igazgatóknak, pedagógusoknak, egyéb jogi személyeknek illetve személyeknek, illetve velük / közreműködésükkel életre hívott konzultáció / nagyszabású találkozó közérdekű adatait, azaz minden ezzel kapcsolatban tevékenykedő adatkezelő közérdekű tevékenysége minden adatát.
Azaz azt, hogy ki pontosan kiket mikor, hogyan hívott meg, milyen céllal, miért őket, adtak-e és mikor, milyen formában előzetes tájékoztatást a szervezők / meghívók / kezdeményezők / közreműködők, és pontosan mit a meghívottaknak / közreműködők / egymásnak, a helyszínen milyen tájékoztatást kaptak a meghívottak, és pontosan ki mit csinált a találkozón, milyen intézkedések történtek, mit kellett a megjelenteknek tenniük, hogy beléphessenek a helyszínre, személyes tárgyaikat, ha igen, pontosan mit, le kellett-e adniuk, vagy bármi más felszólításnak, feltételnek eleget kellett-e tenniük, hogy bemehessenek és bent maradhassanak, meddig tartózkodhattak vagy kellett bent tartózkodniuk a részvevőknek, meddig tartott a találkozó, készült-e arról jegyzőkönyv / feljegyzés / felvétel, pontosan ki mit közölt, és ki szólhatott, szólalhatott meg, a megszólalásokra reagált / válaszolt-e bárki, és ha igen, kik, mit közöltek azt illetően, hogy ki mit rögzíthet és hozhat nyilvánosságra a találkozón történtekről, elhangzottakból, elérte-e célját a találkozó, pontosan mi volt a célja annak, eredményesnek tekinti-e a Belügyminisztérium és az Adatkezelő a találkozót és kíván-e hasonlót a jövőben, ha igen, kiknek, kikkel, valamint adott-e ki előzetesen, ad-e ki, vagy tervezi-e közlemény kiadását, vagy bárhogy máshogy a köz tájékoztatását a Belügyminisztérium és / vagy az Adatkezelő mindezzel kapcsolatban?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton 8 napon belül tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés 8 napon belüli részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. december 16.

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Klebelsberg Intézményfenntartó Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt a tényt, hogy nem intézkedett semmit, és az adatigénylésem teljesítésének határnapját, valamint intézkedése elmulasztása vizsgálatának adatait.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. január 8.

Üdvözlettel:

Kiss László

Ügyfélszolgálat (KK),

1 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

Mellékelten küldjük meg a közérdekű adatigénylésére a választ.

Tisztelettel:

Klebelsberg Központ

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Elnök (KK),