Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az SZTE korábbi tájékoztatása szerint, "a Szegedi Tudományegyetem
ütemezetten végzi telephelyeinek légkondicionálókkal történő fejlesztését,
mely célra évente mintegy 300.000.000,- Ft-ot fordít. A SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum telephelyén ezidáig mobil klímák kerültek telepítésre. A hálózat fejlesztése, melynek eredményeképpen központi klímát lehet üzemeltetni, folyamatban van, szakaszosan történik."

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a korábbi tájékoztatásuk kapcsán:

1. Milyen ütemezésben végzi az SZTE a telephelyek légkonciónálóval történő fejleszését, annak rendelkezésre álló dokumentumaival.

2. A SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban 2024, 2025 évben adatigénylésem napjáig milyen hálózati fejlesztés történt? Kérem küldjék meg azok dokumentumait (értsék ezalatt az esetleges felmérés, megrendelés, szerződés, tervezés iratait). Kérem azt is nevezzék meg, mit értenek hálózatfejlesztés alatt. Amennyiben villamoshálózat fejlesztést, úgy a kérdésem arra vonatkozik. Amennyiben mást, akkor pedig arra.

3. Kérem küldjék meg az SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum mobil klíma karbantartásra vonatkozó iratokat 2023-2024-2025 évre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. szeptember 10.

Üdvözlettel:

Segesvári Csaba

SZTE Jogi és Igazgatási Igazgató,

7 Melléklet

 

Tisztelt Segesvári Csaba!

 

Hivatkozással a 2025. szeptember 10. napján elektronikus úton benyújtott
közérdekű adatigénylésére, a feltett kérdések sorrendjében az alábbi
tájékoztatást adom.

 

 1. „Milyen ütemezésben végzi az SZTE a telephelyek légkondicionálóval
történő fejlesztését, annak rendelkezésre álló dokumentumaival.”

 

I.                2025. évi ütem:

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
(továbbiakban: SZTE SZAKK) osztályos tereinek klimatizálása keretében
lefolytatott közbeszerzési eljárások során kötött, illetve a közeljövőben
kötendő szerződések:

 

·         SZTE SZAKK Szemészeti Klinika és Nyugati Telephely, Arc-,
Állcsont Osztályok klimatizálása (EKR000533692025)

Érintett területek:

• Szemészeti Klinika I. emeleti osztály,
• Nyugati Telephely B. ép. I. emelet Arc-, Állcsont Osztályok

Kivitelezés szerződés szerinti ellenértéke: 19.236.853,- Ft + Áfa

 

·         SZTE SZAKK Nyugati Telephely „C” ép. 4-5. em. klimatizálása
(EKR000533692025)

Kivitelezés szerződés szerinti ellenértéke: 31.469.987,- Ft + Áfa

 

A fenti szerződések tekintetében a munkaterület átadása 2025.09.10-én
megtörtént. A szerződéseket mellékelten csatoljuk (1. és 2. sz.
mellékletek).

 

·         SZTE SZAKK 410 ágyas Klinika egyes osztályos tereinek
klimatizálási munkái (EKR001079182025)

Érintett területek:

• 410 ágyas Klinika IV. emelet B szárny
• 410 ágyas Klinika III. emelet E és D szárny
• 410 ágyas Klinika II. emelet A, B, E, D szárny

Kivitelezés értéke: 55.092.869,- Ft + Áfa

Eredményhirdetés megtörtént.

Az érintett közbeszerzési eljárás keretében még nem került sor a nyertes
ajánlattevővel való szerződés megkötésére, tehát az eljárás még
folyamatban van, így az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:
Infotv.) 27. § (5) bekezdése értelmében ezek az adatok döntés
megalapozását szolgáló adatoknak minősülnek, ezért megkeresésének ezen
részét nem áll módunkban teljesíteni, így azt elutasítjuk.

 

II.             További, a légtechnikát és hűtést szolgáló nagyobb
volumenű fejlesztések 2025-ben:

 

·         A Petri Gábor Klinikai Tömb (265 ágyas klinika): légkezelők
átalakítása, páramentesítők beépítése. Szerződött összeg: 20.604.149,- Ft
+ ÁFA

·         410 ágyas klinika E szárny magasföldszinti folyadékhűtő
karbantartási cseréje. Szerződött összeg: 8.028.149,- Ft + ÁFA

·         20 db mobil klíma beszerzése. Szerződött összeg: 1.920.000,- Ft
+ ÁFA

·         további 20-30 mobil klíma beszerzése folyamatban van 2025-re is
(3 M Ft értékben),

·         Nyugati telephely „E” épület I. emelet VRF rendszer kialakítása.
Becsült költség: 27.707.876,- Ft + ÁFA (előkészítés alatt).

 

Szentesre a megrendelt mobil klímákat a szakma igényei szerint az Egyetem
kihelyezte.

 

Továbbá Szentesen az MVM javítja a saját rendszerét, a 2025.09.27-én
tervezett áramszünet mellett az MVM a KÖF trafóállomásán, míg az SZTE a
saját főelosztóján végez karbantartási munkálatokat.

 

A rendelkezésre álló szerződéseket mellékelten csatoljuk (3-5. sz.
mellékletek).

 

III.           2026. évi (tervezett) ütem:

 

Az alábbi táblázatban szereplő, tervezett fejlesztések becsült költsége:
br. 205.700.000,- Ft

Helyszín Jelenlegi rendszer az Javaslat Javaslat
osztályokon ütemezése
Nyugati Telephely C ép. II. em VRF rendszer I. ütem
(Kálvária sgt. 57.) kialakítása
Nyugati Telephely C ép. I. em VRF rendszer I. ütem 
(Kálvária sgt. 57.) kialakítása
Nyugati Telephely H ép.: Endokrinológia ép.: 24 VRF rendszer II. ütem
(Kálvária sgt. 57.) db kórterem klimatizálása kialakítása
E ép.: Gasztroenterológia
Nyugati Telephely VRF rendszer II. ütem
(Kálvária sgt. 57.) Fszt.: 10 db kórterem kialakítása
klimatizálása
D ép.: Urológia
Nyugati Telephely VRF rendszer III. ütem
(Kálvária sgt. 57.) I. em-II.em: 36 db kórterem kialakítása
klimatizálása
Bőrgyógyászati Alagsor: 20 ambulancia VRF rendszer
Klinika (Korányi klimatizálása kialakítása IV. ütem
fasor 6.)
Bőrgyógyászati I. em. É. ép.: 10 db VRF rendszer
Klinika (Korányi kórterem, D ép.: 10 db kialakítása IV. ütem
fasor 6.) kórterem klimatizálása
Bőrgyógyászati II. em.: Égési osztály: 8 db VRF rendszer  
Klinika (Korányi kórterem klimatizálása kialakítása
fasor 6.) IV. ütem
Petri Gábor Folyadékhűtő rendszer Folyadékhűtő V. ütem
Klinikai Tömb kapacitásának növelése telepítése (opcionális
(Semmelweis u. 6.) tétel)

 

További tervezett beruházások:

• további 20-30 db mobil klíma beszerzése. Becsült költség: br. 4 M Ft
• A szentesi telephelyen, az Onkológián palliatív célú ellátáshoz
kórtermek felújítása, melynek keretében 7 db klimatizált kórterem
kerül kialakításra, vezetékcserével. Becsült költség: br. 47.000.000,-
Ft
• A szentesi telephelyen a Rehabilitációs osztály bővítése, ahol a
teljes osztály klimatizálása is a beruházás része (összesen 15
helyiség, melyből 9 kórterem és egy váró). Becsült költség: 100 M Ft

Szentesen a VRF (direkt elpárologtatású hűtőrendszer) kialakításához a
teljes belső áramhálózatot szükséges fejleszteni, mivel a vezetékhálózat
korszerűtlen és nem bírja el a terhelést, a vezetékek plusz terhelés
esetén szakadnak, meggyulladnak, és ez balesetveszéllyel jár.

 

 

2. „A SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban
2024, 2025 évben adatigénylésem napjáig milyen hálózati fejlesztés
történt? Kérem küldjék meg azok dokumentumait (értsék ezalatt az esetleges
felmérés, megrendelés, szerződés, tervezés iratait). Kérem azt is nevezzék
meg, mit értenek hálózatfejlesztés alatt. Amennyiben villamoshálózat
fejlesztést, úgy a kérdésem arra vonatkozik. Amennyiben mást, akkor pedig
arra.”

 

Az Egyetem értelmezése a hálózatfejlesztés (teljesítménylekötés növelés)
fogalma vonatkozásában megegyezik az MVM által az alábbi linkeken megadott
meghatározásokkal.

[1]MVM ~ Fejlesztés (új- és többletigények)

[2]Új vagy meglévő csatlakozási ponton többletigény (belterületen
3x50A-ig; külterületen 3x32A-ig) MVM Hálózat

 

Az érintett telephelyen – a fentiek alapján – az integráció óta
teljesítménynövelés nem történt. A hálózat javításával, cseréjével
párhuzamosan, ahogy az szükségessé válik, a teljesítménynövelést az SZTE
megteszi, erről egyeztettünk az áramszolgáltatóval.

 

A szentesi telephelyen belül az SZTE saját hálózatában, elavult kábel és
kábelszakadás miatt történt betápláló vezeték csere a Csillagház nevű
elosztóépület és a traumatológia épület főelosztója között.

 

Szerződés tárgya: SZTE SZAKK, SZENTES Csillagház – TRAU ép. közötti,
meghibásodott 0,4 kV-os betápláló kábel cseréje. Szerződött költség:
3.661.382,- Ft + ÁFA. A szerződést mellékelten csatoljuk (6. sz.
melléklet).

 

Ilyen típusú javítások, cserék jelenleg is folyamatban vannak, azok
egyelőre nem igényelnek hálózatbővítést, amennyiben erre szükség van, azt
az SZTE az MVM-mel együttműködve intézi.

 

Szentesen emellett folyamatban van a teljes kórházi fűtési rendszer
megújítása, amely vezeték-és berendezéscserét is fog jelenteni. Ezen
beruházás várhatóan 2026 végén zárul le. A műszaki specifikáció
tervellenőrzés alatt van, a várható közbeszerzési kiírás 2025
novemberére-decemberére várható, előzetes piaci konzultáció után.

 

3.   „Kérem küldjék meg az SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi
Multidiszciplináris Centrum mobil klíma karbantartásra vonatkozó iratokat
2023-2024-2025 évre.”

 

A telephelyen a jelzett időszakban rendelkezésre álló mobil
klímaberendezések nem igényeltek karbantartást.

 

 

Tisztelettel:

 

 

Dr. Fekete Katalin

igazgató

 

Szegedi Tudományegyetem

Jogi és Igazgatási Igazgatóság

 

6720 Szeged, Dugonics tér 13.

+36-62/544-655

email: [3][email cím]

 

 

 

 

 

 

 

-----Original Message-----

From: Segesvári Csaba <[4][adatigénylés #27949 e-mail]>

Sent: Wednesday, September 10, 2025 2:18 PM

To: SZTE Rektor <[5][email cím]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi
Multidiszciplináris Centrum fejlesztése

 

Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Az SZTE korábbi tájékoztatása szerint, "a Szegedi Tudományegyetem
ütemezetten végzi telephelyeinek légkondicionálókkal történő fejlesztését,
mely célra évente mintegy 300.000.000,- Ft-ot fordít. A SZTE SZAKK Dr.
Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum telephelyén ezidáig
mobil klímák kerültek telepítésre. A hálózat fejlesztése, melynek
eredményeképpen központi klímát lehet üzemeltetni, folyamatban van,
szakaszosan történik."

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a
korábbi tájékoztatásuk kapcsán:

 

1. Milyen ütemezésben végzi az SZTE a telephelyek légkonciónálóval történő
fejleszését, annak rendelkezésre álló dokumentumaival.

 

2. A SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban
2024, 2025 évben adatigénylésem napjáig milyen hálózati fejlesztés
történt? Kérem küldjék meg azok dokumentumait (értsék ezalatt az esetleges
felmérés, megrendelés, szerződés, tervezés iratait). Kérem azt is nevezzék
meg, mit értenek hálózatfejlesztés alatt. Amennyiben villamoshálózat
fejlesztést, úgy a kérdésem arra vonatkozik. Amennyiben mást, akkor pedig
arra.

 

3. Kérem küldjék meg az SZTE SZAKK Dr. Bugyi István Szentesi
Multidiszciplináris Centrum mobil klíma karbantartásra vonatkozó iratokat
2023-2024-2025 évre.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2025. szeptember 10.

 

Üdvözlettel:

 

Segesvári Csaba

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[6][adatigénylés #27949 e-mail]

 

Hibás a(z) [7][SZTE kérő e-mail] cím a(z) Szegedi Tudományegyetem részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:

[8]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[9]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. https://www.mvmnext.hu/aram/pages/alolda...
2. https://mvmhalozat.hu/aram/oldalak/1470
3. mailto:[email cím]
4. mailto:[adatigénylés #27949 e-mail]
5. mailto:[email cím]
6. mailto:[adatigénylés #27949 e-mail]
7. mailto:[SZTE kérő e-mail]
8. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
9. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése