Szponzorációs döntésekkel kapcsolatos adatok
Tisztelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a) az állami tulajdonban álló gazdasági társaságok jóváhagyott, illetve erre irányuló javaslat ellenére jóvá nem hagyott szponzorációs szerződéseinek listáját a felek, a támogatási cél és összeg megjelölésével,
b) az a) pont szerinti jóváhagyási jog gyakorlására irányuló eljárást szabályozó belső szabályzatot, illetve ilyen hiányában a jóváhagyásról döntő és a döntés előkészítésében közreműködő személyek, illetve szervek felsorolását.
A jelen adatigénylés értelmezése során a szponzoráció jelentése a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően olyan eseti vagy rendszeres – pénzbeli vagy új eszköz, termék útján nyújtott nem pénzbeli – hozzájárulás valamely rendezvényhez, tevékenységhez, illetve személy számára, amelyet az érintett szervezet kommunikációs célból, piaci helyzetének javítása, vagy társadalmi szerepvállalás érdekében nyújt.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2017. június 6.
Üdvözlettel:
Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.
Tisztelt Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.!
2017. június 6-án kelt levelében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű adatigénylést küldött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal részére.
Igénylésében elektronikusan kérte megküldeni, hogy „

b) az a) pont szerinti jóváhagyási jog gyakorlására irányuló eljárást szabályozó belső szabályzatot, illetve ilyen hiányában a jóváhagyásról döntő és a döntés előkészítésében közreműködő személyek, illetve szervek felsorolását.”
Kifejtette, hogy „szponzoráció jelentése a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően olyan eseti vagy rendszeres – pénzbeli vagy új eszköz, termék útján nyújtott nem pénzbeli – hozzájárulás valamely rendezvényhez, tevékenységhez, illetve személy számára, amelyet az érintett szervezet kommunikációs célból, piaci helyzetének javítása, vagy társadalmi szerepvállalás érdekében nyújt.”
Az Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján, „ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, a 29. § (1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható.”
A fentiekre hivatkozva a közérdekűadat-igénylés teljesítésének határidejét 15 nappal meghosszabbítjuk, az adatigénylés teljesítésének határideje 2017. július 6.
Jelen levelet kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt e-mail címre küldjük meg.
Jogorvoslati tájékoztató
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16 - 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.) is fordulhat.
A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.
Tisztelettel,
Nemzeti Kommunikációs Hivatal
-----Original Message-----
From: Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft. [mailto:[FOI #9381 email]]
Sent: Tuesday, June 06, 2017 10:16 AM
To: Nemzeti Kommunikációs Hivatal
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Szponzorációs döntésekkel kapcsolatos adatok
Tisztelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a) az állami tulajdonban álló gazdasági társaságok jóváhagyott, illetve erre irányuló javaslat ellenére jóvá nem hagyott szponzorációs szerződéseinek listáját a felek, a támogatási cél és összeg megjelölésével,
b) az a) pont szerinti jóváhagyási jog gyakorlására irányuló eljárást szabályozó belső szabályzatot, illetve ilyen hiányában a jóváhagyásról döntő és a döntés előkészítésében közreműködő személyek, illetve szervek felsorolását.
A jelen adatigénylés értelmezése során a szponzoráció jelentése a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően olyan eseti vagy rendszeres – pénzbeli vagy új eszköz, termék útján nyújtott nem pénzbeli – hozzájárulás valamely rendezvényhez, tevékenységhez, illetve személy számára, amelyet az érintett szervezet kommunikációs célból, piaci helyzetének javítása, vagy társadalmi szerepvállalás érdekében nyújt.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2017. június 6.
Üdvözlettel:
Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.
-------------------------------------------------------------------
Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #9381 email]
Ha a(z) Nemzeti Kommunikációs Hivatal nem a(z) [NKOH request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

________________________________
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.
Tisztelt Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.!
2017. június 6-án kelt levelében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű adatigénylést küldött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal részére.
Igénylésében elektronikusan kérte megküldeni, hogy „
a) az állami tulajdonban álló gazdasági társaságok jóváhagyott, illetve erre irányuló javaslat ellenére jóvá nem hagyott szponzorációs szerződéseinek listáját a felek, a támogatási cél és összeg megjelölésével,
b) az a) pont szerinti jóváhagyási jog gyakorlására irányuló eljárást szabályozó belső szabályzatot, illetve ilyen hiányában a jóváhagyásról döntő és a döntés előkészítésében közreműködő személyek, illetve szervek felsorolását.”
Kifejtette, hogy „szponzoráció jelentése a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően olyan eseti vagy rendszeres – pénzbeli vagy új eszköz, termék útján nyújtott nem pénzbeli – hozzájárulás valamely rendezvényhez, tevékenységhez, illetve személy számára, amelyet az érintett szervezet kommunikációs célból, piaci helyzetének javítása, vagy társadalmi szerepvállalás érdekében nyújt.”
Tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) nem hagy jóvá szponzorációs szerződéseket.
A Hivatal a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján végzi tevékenységét maradéktalanul.
„Jóváhagyott” illetve „jóvá nem hagyott szponzorációs szerződésekről” listával a Hivatal nem rendelkezik, a „jóváhagyási jog gyakorlására irányuló eljárást szabályozó belső szabályzatot nem alkotott. Mindezeknek alapján nem jelölhetők meg olyan személyek, avagy szervek, amelyek a jóváhagyásról döntenének és a döntés előkészítésében közreműködnének.
Felhívjuk figyelmét, hogy Korm. rendelet nem rendelkezik a megkötött támogatások, szponzorációs szerződések nyilvántartásba vételéről, sem ilyen lista elkészítésének kötelezettségéről, továbbá a kért „jóváhagyási jog gyakorlására irányuló eljárást szabályozó belső szabályzat” megalkotásáról.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság számos állásfoglalásában megerősítette, hogy a közérdekű adatigénylések teljesítése körében közfeladatot ellátó szervek nem kötelesek – kizárólag az adatigénylés teljesítése érdekében – új, a rendelkezésre állókhoz képest minőségileg más adatot előállítani.