Szőlőlugas vendégház

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Nyársapát Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Papdi Richárd Szilveszter

Tisztelt Nyársapát Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Szőlőlugas vendégház létesítésével és működtetésével kapcsolatosan az alábbi adatokat és dokumentumokat:

1. Beruházással kapcsolatos adatok:
– a beruházás megvalósítására vonatkozó pályázati dokumentáció (pályázati anyag, pályázati azonosító)
– a kivitelezésre vonatkozó szerződés(ek), vállalkozási szerződés(ek), megrendelések
– a kivitelező(k) neve, a szerződéses összegek és azok esetleges módosításai
– a beruházás teljes bekerülési költsége, költségbontása (tételekre lebontva)
– a projekt pénzügyi elszámolása, kifizetések, teljesítési igazolások

2. Üzemeltetéssel kapcsolatos adatok:
– a vendégház működési engedélye(i)
– a fenntartási és üzemeltetési költségek (amennyiben rendelkezésre áll)
– az üzemeltető megnevezése és az üzemeltetés jogcíme (pl. saját üzemeltetés, bérbeadás)

3. Használattal kapcsolatos információk:
– a vendégház igénybevételének módja (foglalási feltételek, elérhetőség)
– az igénybevétel díjszabása (árlista, kedvezmények, amennyiben van)
– a vendégház használatára vonatkozó szabályzatok, házirend, szerződési feltételek

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. május 5.

Üdvözlettel:
Papdi Richárd Szilveszter

Papdi Richárd Szilveszter

Tisztelt Nyársapát Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. Beruházással kapcsolatos adatok:
– a beruházás megvalósítására vonatkozó pályázati dokumentáció (pályázati anyag, pályázati azonosító)
– a kivitelezésre vonatkozó szerződés(ek), vállalkozási szerződés(ek), megrendelések
– a kivitelező(k) neve, a szerződéses összegek és azok esetleges módosításai
– a beruházás teljes bekerülési költsége, költségbontása (tételekre lebontva)
– a projekt pénzügyi elszámolása, kifizetések, teljesítési igazolások

2. Üzemeltetéssel kapcsolatos adatok:
– a vendégház működési engedélye(i)
– a fenntartási és üzemeltetési költségek (amennyiben rendelkezésre áll)
– az üzemeltető megnevezése és az üzemeltetés jogcíme (pl. saját üzemeltetés, bérbeadás)

3. Használattal kapcsolatos információk:
– a vendégház igénybevételének módja (foglalási feltételek, elérhetőség)
– az igénybevétel díjszabása (árlista, kedvezmények, amennyiben van)
– a vendégház használatára vonatkozó szabályzatok, házirend, szerződési feltételek

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. június 8.

Üdvözlettel:
Papdi Richárd Szilveszter