Szolgálati panas 2
Tisztelt Miniszterelnöki Kabinetiroda!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
Köszönöm a „Szolgálati panasz” közérdekű adatigénylésre adott alábbi megtisztelő válaszukat:
„Tájékoztatjuk, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a kérdés szerinti tartalommal határozatot nem adott ki.”
A Tisztelt Belügyminisztérium tájékoztatott:
„Tájékoztatom, hogy a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendeletben foglaltak szerint nem a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozik a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat irányítása.”
Ezért tisztelettel ismét kérem megtisztelő tájékoztatásukat a 2014. év óta (kiemelten a 2022. év előtt), a Tisztelt Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot felügyelő Tisztelt Miniszter: hány szolgálati panasznak adott helyt, és kötelezte a Tisztelt Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Tisztelt Főigazgatóját, az állományparancs hatályon kívül helyezésére.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. április 15.
Üdvözlettel:
MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA
Iktatószám: MK_JF_közadat/37/4/2025.
Farkas Zoltán Lajos
[1][email cím]
Tisztelt Uram!
2025. április 15. érkezett levelében az információs önrendelkezési jogról
és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű
adatigényléssel fordult a Miniszterelnöki Kabinetirodához.
Adatigénylését a következők szerint fogalmazta meg:
„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
Köszönöm a „Szolgálati panasz” közérdekű adatigénylésre adott alábbi
megtisztelő válaszukat:
„Tájékoztatjuk, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a
kérdés szerinti tartalommal határozatot nem adott ki.”
A Tisztelt Belügyminisztérium tájékoztatott:
„Tájékoztatom, hogy a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló
182/2022. (V. 24.) Korm. rendeletben foglaltak szerint nem a
Belügyminisztérium hatáskörébe tartozik a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
irányítása.”
Ezért tisztelettel ismét kérem megtisztelő tájékoztatásukat a 2014. év óta
(kiemelten a 2022. év előtt), a Tisztelt Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot
felügyelő Tisztelt Miniszter: hány szolgálati panasznak adott helyt, és
kötelezte a Tisztelt Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Tisztelt
Főigazgatóját, az állományparancs hatályon kívül helyezésére.”
Tájékoztatjuk, hogy a 2014. év óta, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot
irányító miniszter a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója által
felterjesztett szolgálati panaszok közül egy szolgálati panasznak adott
helyt, és kötelezte egyúttal a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
főigazgatóját az állományparancs hatályon kívül helyezésére.
Jelen levelet kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.
Jogorvoslati tájékoztató
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.
A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.
Tisztelettel:
Miniszterelnöki Kabinetiroda
-----Original Message-----
From: Farkas Zoltán Lajos <[adatigénylés #26978 e-mail]>
Sent: Tuesday, April 15, 2025 8:46 AM
To: Adatigénylés (MK) <[Miniszterelnöki Kabinetiroda kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Szolgálati panas 2
Tisztelt Miniszterelnöki Kabinetiroda!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
Köszönöm a „Szolgálati panasz” közérdekű adatigénylésre adott alábbi
megtisztelő válaszukat:
„Tájékoztatjuk, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a
kérdés szerinti tartalommal határozatot nem adott ki.”
A Tisztelt Belügyminisztérium tájékoztatott:
„Tájékoztatom, hogy a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló
182/2022. (V. 24.) Korm. rendeletben foglaltak szerint nem a
Belügyminisztérium hatáskörébe tartozik a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
irányítása.”
Ezért tisztelettel ismét kérem megtisztelő tájékoztatásukat a 2014. év óta
(kiemelten a 2022. év előtt), a Tisztelt Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot
felügyelő Tisztelt Miniszter: hány szolgálati panasznak adott helyt, és
kötelezte a Tisztelt Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Tisztelt
Főigazgatóját, az állományparancs hatályon kívül helyezésére.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. április 15.
Üdvözlettel:
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[2][adatigénylés #26978 e-mail]
Hibás a(z) [3][Miniszterelnöki Kabinetiroda kérő e-mail] cím a(z) Miniszterelnöki Kabinetiroda
részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen
velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
[4]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[5]http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.
References
Visible links
1. mailto:[email cím]
2. mailto:[adatigénylés #26978 e-mail]
3. mailto:[Miniszterelnöki Kabinetiroda kérő e-mail]
4. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
5. http://kimittud.hu/help/officers