Tisztelt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az országos katasztrófavédelmi főigazgató, főigazgató helyettesek, országos tűzoltósági főfelügyelő, országos iparbiztonsági főfelügyelő, országos polgári védelmi főfelügyelő, valamint az összes megyei (fővárosi, KOK) katasztrófavédelmi igazgató szolgálati gépjárműve 2012-ben, 2013-ban és a 2014. első félévében összesen hány kilométert futott (gépjárművenként időbontásban, gépjármű márka-típus megadásával).

Ezen autókat ezen személyek milyen mértékben (gépjárművenként időbontásban kilométer megadásával) használták magáncélra? 2012-ben, 2013-ban és a 2014. év első felében a magáncélú használat miatt összesen mennyi pénzt kellett téríteniük (gépjárművenként időbontásban forintban megadva)?

A lakhely és a munkahely közötti utat szolgálati használatnak vagy magáncélú útnak tekintik?

Ki az, aki a gépjárművet folyamatosan használhatja, munkába járásra is? Milyen feltételei vannak ennek?

Kérném, a megadottakon kívül mindezen adatokat azokra is adják meg (név, szolgálati hely és beosztás megnevezésével), akik saját szolgálati gépjárművet használhatnak, használnak vagy használtak 2012-ben, 2013-ban és 2014. év első felében.

Az adatszolgáltatás egyszerűsítése érdekében az adatok bontása elegendő beosztás alapján, tehát ha az adott beosztásban a személy változott, az egynek vehető.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. július 15.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

Dr. Bartha Andrea, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

2 Melléklet

Tisztelt Címzett!
 
Tárgyi ügyben megjelölt közérdekű adatigénylésére mellékelten megküldöm a
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság válaszlevelét és annak 1 db.
mellékletét.
 
dr. Bartha Andrea
BM OKF Jogi Főosztály
1149 Budapest, Mogyoródi út 43. IV/413.
Tel.: +36 (1) 469-4229, + 36 (20) 8200-109
E-mail: [1][email address]
 
 

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Tisztelt Dr. Bartha Andrea!

Kérésének megfelelően a közérdekű adatigénylésemet pontosítom.

Kérném a megküldött adatokat kiegészíteni, a korábban ismertetett időintervallumokra vonatkozóan a katasztrófavédelem teljes állományára vonatkozóan a szolgálati járművek tekintetében valamennyi tartós magáncélú igénybevételről adatot szolgáltatni: beosztás, szolgálati hely, gépjármű gyártmánya, típusa, a motor köbcentimétere 1500 alatti v. feletti.

Az országos főfelügyelők, az igazgatók esetében, valamint más beosztásoknál (kivéve főigazgató és főigazgató-helyettes) ki engedélyezi, engedélyezte a tartós magáncélú igénybevételt? Mi az általános szabály, milyen beosztásokhoz jár tartós magáncélú igénybevétel? Ebben a szabályozásban, meghatározott kör esetében történt-e változás 2012-2014-ben? (Pl. adott beosztásúak már nem vehetik igénybe) Ha igen, melyik beosztásra, körre vonatkozott a lehetőség megadása vagy visszavonása, és mikortól.

Kérném megadni a meghatározott időintervallumokra összesítve, hogy összesen hány fő összesen hány forintot fizetett a tartós magáncélú igénybevételért.

A hivatkozott BM utasítás alapján az országos katasztrófavédelmi főigazgató a készenléti szolgálat idejére a lakás és a szolgálat helye közötti járműhasználatot szolgálati útnak minősítette-e? Ha igen, mi és mikor minősül készenléti szolgálatnak? Például egy adott riasztási fokozattól vonulásra kötelezett vezető ha a szolgálati autójával közlekedik a szolgálati helye és a lakása között, az szolgálati út? Ha igen, ezen változtat az, ha közben magáncélra elmegy bevásárolni is?

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

Dr. Csekő Katalin, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

3 Melléklet

Tisztelt Kis-Guczi Úr!
 
Mellékelten továbbítom a pontosított adatigényének megfelelően elkészített
válaszunkat.
 
Tisztelettel:
 
dr. Csekő Katalin tű. hadnagy
belső adatvédelmi felelős, jogtanácsos
 
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
               Jogi Főosztály