Tisztelt Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Kérem írják meg, hogy 2010 és 2017 között, milyen szociális tevékenységeket végeztek holokauszt túlélők javára, az adott tevékenységre vonatkozóan kérem, írják meg, hogy
mennyi pénzbe került, az Önök szervezete vagy más szervezete végezte-e- ha nem az Önök szervezete végezte, akkor a tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg- hány holokauszt túlélő részesült az adott tevékenységben és a tevékenység elvégzésének időtartamát.
Kérem írják meg az említett időszakban a holokauszt túlélők házi gondozásában, mikor és miként vettek részt. Ha pénzbeli támogatással történt a részvétel a támogatott illetve a tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. április 30.

Üdvözlettel:

Kerekes Imre

Tisztelt Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek értelmében az adatgazdáknak 15 napon belül választ kell adniuk az adatigénylésekre.
Kérem pótolják kötelezettségüket lent olvasható adatigénylésemet illetően.
Amennyiben 5 napon belül nem kapok érdemi választ adatigénylésemre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz( NAIH) fordulok adatigénylésem ügyében.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Kérem írják meg, hogy 2010 és 2017 között, milyen szociális tevékenységeket végeztek holokauszt túlélők javára, az adott tevékenységre vonatkozóan kérem, írják meg, hogy
mennyi pénzbe került, az Önök szervezete vagy más szervezete végezte-e- ha nem az Önök szervezete végezte, akkor a tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg- hány holokauszt túlélő részesült az adott tevékenységben és a tevékenység elvégzésének időtartamát.
Kérem írják meg az említett időszakban a holokauszt túlélők házi gondozásában, mikor és miként vettek részt. Ha pénzbeli támogatással történt a részvétel a támogatott illetve a tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. május 18.

Kelt: 2019. június 15.

Üdvözlettel:

Kerekes Imre

munkaszolgalat muszoe, Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

Tisztelt Kerekes Imre,

a MUSZOE a magyarországi holokauszt áldozatainak, közöttük a második
világháborúban munkaszolgálatra kényszerített, meggyilkolt, meghurcolt
személyeknek és utódaiknak a képviseleti szervezete.

Tevékenységünk kettős: egyfelől általános képviseletet látunk el és
folyamatos kapcsolatot igyekszünk tartani az állami és önkormányzati
szerveknél – értelemszerűen kiemelten a Miniszterelnökségnél, Honvédelmi
Minisztériummal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával -, a hazai és a
nemzetközi zsidó közösségeknél, az ezek által létrehozott nemzetközi
fórumokkal, valamint a Magyar Állam által létrehozott Zsidó
Közalapítványoknál. Az együttműködésünk során igyekszünk a holokauszt
áldozatainak, a volt munkaszolgálatosoknak és utódaiknak olyan segítséget
adni a különféle történelmi joghátrányok kompenzálására, amelyek
egyáltalán nem nyújtanak komparatív előnyöket a társadalom többi tagjaival
szemben, vagy azok rovására, mindössze a felhalmozódott hátrányokat
enyhíthetik esetlegesen például: az egészségügyi szolgáltatások központi
megszervezésénél, támogatások megszerzésekor, az elosztásuknál általános
javaslattételkor

, illetve egyes vitatott, vagy a jogalkalmazás során vitatottan
értelmezett jogi kategóriák egységes értelmezésénél, egyeztetések
lefolytatásakor.

Másfelől: a hozzánk forduló egyéni kérelmezők és sérelmezők vonatkozásában
tanácsadással szolgálunk – különös tekintettel arra, hogy egyrészük
(sajnos egyre kisebb részük) már igen idős, és a társadalmi, jogszabályi
változásokat nehezen tudja követni – és ahol tudunk, ott közvetlen
segítséget is nyújtunk, úgyszintén egészségügyi, segélyezési, illetve
kategória értelmezési ügyekben (Pl: közgyógyellátási jogosultság,
hadiárvák, hadi gondozottak, stb..).

Az adatkérésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk:

A MUSZOE nem végez szociális tevékenységet sem közvetlen, sem közvetett
módon. Ebből következik, hogy ilyen tevékenységet 2010 és 2017 között sem
végzett.

Válaszunkból következik, hogy ez a tevékenységünk – mivel nem létezik –
pénzbe sem került, sem forintban, sem valutában, sem tárgyi eszközben, sem
pedig más vagyoni elemekben számolva.

Nem tudunk arról pontos információt adni, mely szervezetek végeznek
adatokkal alátámasztott  tevékenységet. Javasoljuk, hogy a kérdező az
olyan jellegű tevékenységet ellátó szervezeteknél érdeklődjön, akik ezt
végzik és a végzett tevékenységről előírt módon vezetnek nyilvántartást.

Nekünk nincs ilyen nyilvántartásunk és nincs is adatszolgáltatási
kötelezettségünk.

Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

Kerekes Imre <[1][FOI #12652 email]> ezt írta
(időpont: 2019. jún. 15., Szo, 14:25):

Tisztelt Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést  terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Kérem írják meg, hogy 2010 és 2017 között, milyen szociális
tevékenységeket végeztek holokauszt túlélők javára, az adott
tevékenységre vonatkozóan kérem, írják meg, hogy
mennyi pénzbe került, az Önök szervezete vagy más szervezete végezte-e-
ha nem az Önök szervezete végezte, akkor a tevékenységet végző szervezet
nevét is írják meg- hány holokauszt túlélő részesült az adott
tevékenységben és a tevékenység elvégzésének időtartamát.
Kérem írják meg az említett időszakban a holokauszt túlélők házi
gondozásában, mikor és miként vettek részt. Ha pénzbeli támogatással
történt a részvétel a támogatott illetve a tevékenységet végző szervezet
nevét is írják meg.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [2]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse
fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. június 15.

Üdvözlettel:

Kerekes Imre

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3][FOI #12652 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

--
Sessler György
elnök

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/
3. mailto:[email address]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Tisztelt MUSZOE!

2019. június 20-án megérkezett a "Szociális segítség a zsidó közösség részére" című adatigénylésre megküldött válaszuk.

Ebben tájékoztatnak arról, hogy a MUSZOE nem végez és 2010 és 2017 között sem végzett szociális tevékenységet sem közvetlen, sem közvetett
módon. A 2014, 2015, 2017 tárgyévre vonatkozó éves beszámolójukban azt írják, hogy "segítette az Egyesület tagjainak és a magyarországi holokauszt túlélők házi gondozását, mindennapi életük könnyítését ..."

Erre hivatkozva kérdezem, hogy a beszámolókban elvégzett tevékenységként rögzített, elszámolt - a Magyar Állam Központi költségvetéséből finanszírozott - házi gondozási tevékenység megvalósult-e?

Amennyiben igen, és az adatigénylésre adott válaszukban a valóságtól eltérő dolgot állítottak, kérem írják meg az említett időszakban a holokauszt túlélők házi gondozásában mikor és miként vettek részt. Ha pénzbeli támogatással történt a részvétel, a támogatott illetve a tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg.
Amennyiben nem, és az éves beszámolóikban a valóságtól eltérő dolgot állítottak, kérem írják meg miként fordulhatott elő éveken keresztül el nem végzett tevékenységek elszámolása.

Üdvözlettel:

Kerekes Imre

munkaszolgalat muszoe, Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

Tisztelt  Kerekes Imre,

Kerekes Imre <[1][FOI #12652 email]> ezt írta
(időpont: 2019. jún. 20., Cs, 22:31):

Tisztelt MUSZOE!

2019. június 20-án megérkezett a "Szociális segítség a zsidó közösség
részére" című adatigénylésre megküldött válaszuk.

Ebben tájékoztatnak arról, hogy a MUSZOE nem végez és 2010 és 2017
között sem végzett szociális tevékenységet sem közvetlen, sem közvetett
módon. A 2014, 2015, 2017 tárgyévre vonatkozó éves beszámolójukban azt
írják, hogy  "segítette az Egyesület tagjainak és a magyarországi
holokauszt túlélők házi gondozását, mindennapi életük könnyítését ..."

Erre hivatkozva kérdezem, hogy a beszámolókban elvégzett tevékenységként
rögzített, elszámolt  - a Magyar Állam Központi költségvetéséből
finanszírozott - házi gondozási tevékenység megvalósult-e?

Amennyiben igen, és az adatigénylésre adott válaszukban a valóságtól
eltérő dolgot állítottak, kérem írják meg az említett időszakban a
holokauszt túlélők házi gondozásában mikor és miként vettek részt. Ha
pénzbeli támogatással történt a részvétel, a támogatott illetve a
tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg.
Amennyiben nem, és az éves beszámolóikban a valóságtól eltérő dolgot
állítottak, kérem írják meg miként fordulhatott elő éveken keresztül el
nem végzett tevékenységek elszámolása.

Üdvözlettel:

Kerekes Imre

idézett részek megjelenítése

Tisztelt MUSZOE!

Tájékoztatom, hogy legutóbbi válaszuk csak az általam írt kérdést tartalmazza az érdemi része kimaradt. Kérem küldjék meg újra válaszukat annak érdemi részével kiegészítve, lent olvasható kérdésem kapcsán.

2019. június 20-án megérkezett a "Szociális segítség a zsidó közösség részére" című adatigénylésre megküldött válaszuk.

Ebben tájékoztatnak arról, hogy a MUSZOE nem végez és 2010 és 2017 között sem végzett szociális tevékenységet sem közvetlen, sem közvetett
módon. A 2014, 2015, 2017 tárgyévre vonatkozó éves beszámolójukban azt írják, hogy "segítette az Egyesület tagjainak és a magyarországi holokauszt túlélők házi gondozását, mindennapi életük könnyítését ..."

Erre hivatkozva kérdezem, hogy a beszámolókban elvégzett tevékenységként rögzített, elszámolt - a Magyar Állam Központi költségvetéséből finanszírozott - házi gondozási tevékenység megvalósult-e?

Amennyiben igen, és az adatigénylésre adott válaszukban a valóságtól eltérő dolgot állítottak, kérem írják meg az említett időszakban a holokauszt túlélők házi gondozásában mikor és miként vettek részt. Ha pénzbeli támogatással történt a részvétel, a támogatott illetve a tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg.
Amennyiben nem, és az éves beszámolóikban a valóságtól eltérő dolgot állítottak, kérem írják meg miként fordulhatott elő éveken keresztül el nem végzett tevékenységek elszámolása.

Üdvözlettel:

Kerekes Imre

munkaszolgalat muszoe, Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

Kerekes Imre 2019. jún. 20. 22:31 (9 nappal ezelőtt)
Tisztelt MUSZOE! 2019. június 20-án megérkezett a "Szociális segítség a
zsidó közösség részére" című adatigénylésre megküldött válaszuk. Ebben
tájékoztatnak arr

munkaszolgalat 2019. jún. 21.
muszoe <[1][MUSZOE request email]> 16:37 (8 nappal
ezelőtt)
címzett: Kerekes

Tisztelt  Kerekes Imre,

https://mail.google.com/mail/u/1/images/...

..............

2019. 06.20-i felhívására nyilatkoztunk, hogy a Magyar Állam központi
költségvetéséből a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete a kérdezett
időszakában (2010-2017) szociális tevékenységet nem finanszírozott. Mást
sem.

A holokauszt túlélők házi ápolása az egészségügyi ellátás folyamatának
szerves része és nem szociális probléma. Egyesületünk képviselői díjazás
nélkül segítettek a döntések előkészítésében, megszavazásában, pályázatok
kiírásában kontrollálásában a hazai és a nemzetközi szervezetekben. Az
Egyesület finanszírozásának forrása tagjaink befizetett adományaiból, vagy
tagdíjaiból és a Magyar Állam költségvetésén kívüli forrásokból áll. Végül
kérjük tartoztassa meg magát a megalapozatlan feljelentéseitől,
fenyegetéseitől. 

Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete  
munkaszolgalat muszoe <[2][MUSZOE request email]> ezt írta (időpont:
2019. jún. 21., P, 16:37):

Tisztelt  Kerekes Imre,

Kerekes Imre <[3][FOI #12652 email]> ezt írta
(időpont: 2019. jún. 20., Cs, 22:31):

Tisztelt MUSZOE!

2019. június 20-án megérkezett a "Szociális segítség a zsidó közösség
részére" című adatigénylésre megküldött válaszuk.

Ebben tájékoztatnak arról, hogy a MUSZOE nem végez és 2010 és 2017
között sem végzett szociális tevékenységet sem közvetlen, sem
közvetett
módon. A 2014, 2015, 2017 tárgyévre vonatkozó éves beszámolójukban azt
írják, hogy  "segítette az Egyesület tagjainak és a magyarországi
holokauszt túlélők házi gondozását, mindennapi életük könnyítését ..."

Erre hivatkozva kérdezem, hogy a beszámolókban elvégzett
tevékenységként rögzített, elszámolt  - a Magyar Állam Központi
költségvetéséből finanszírozott - házi gondozási tevékenység
megvalósult-e?

Amennyiben igen, és az adatigénylésre adott válaszukban a valóságtól
eltérő dolgot állítottak, kérem írják meg az említett időszakban a
holokauszt túlélők házi gondozásában mikor és miként vettek részt. Ha
pénzbeli támogatással történt a részvétel, a támogatott illetve a
tevékenységet végző szervezet nevét is írják meg.
Amennyiben nem, és az éves beszámolóikban a valóságtól eltérő dolgot
állítottak, kérem írják meg miként fordulhatott elő éveken keresztül
el nem végzett tevékenységek elszámolása.

Üdvözlettel:

Kerekes Imre

idézett részek megjelenítése

munkaszolgalat muszoe, Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

Kerekes Imre 2019. jún. 20. 22:31 (9 nappal ezelőtt)
Tisztelt MUSZOE! 2019. június 20-án megérkezett a "Szociális segítség a
zsidó közösség részére" című adatigénylésre megküldött válaszuk. Ebben
tájékoztatnak arr

munkaszolgalat 2019. jún. 21.
muszoe <[1][MUSZOE request email]> 16:37 (8 nappal
ezelőtt)
címzett: Kerekes

Tisztelt  Kerekes Imre,

https://mail.google.com/mail/u/1/images/...

..............

2019. 06.20-i felhívására nyilatkoztunk, hogy a Magyar Állam központi
költségvetéséből a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete a kérdezett
időszakában (2010-2017) szociális tevékenységet nem finanszírozott. Mást
sem.

A holokauszt túlélők házi ápolása az egészségügyi ellátás folyamatának
szerves része és nem szociális probléma. Egyesületünk képviselői díjazás
nélkül segítettek a döntések előkészítésében, megszavazásában, pályázatok
kiírásában kontrollálásában a hazai és a nemzetközi szervezetekben. Az
Egyesület finanszírozásának forrása tagjaink befizetett adományaiból, vagy
tagdíjaiból és a Magyar Állam költségvetésén kívüli forrásokból áll. Végül
kérjük tartoztassa meg magát a megalapozatlan feljelentéseitől,
fenyegetéseitől. 

Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete    
Kerekes Imre <[2][FOI #12652 email]> ezt írta
(időpont: 2019. jún. 29., Szo, 9:44):

Tisztelt MUSZOE!

Tájékoztatom, hogy legutóbbi válaszuk csak az általam írt kérdést
tartalmazza az érdemi része kimaradt. Kérem küldjék meg újra válaszukat
annak érdemi részével kiegészítve, lent olvasható kérdésem kapcsán.