Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Talán megbocsátanak, hogy egy közismert viccel kezdem, aminek ez a vége:

– Figyelj csak, Sanyi, van neked akváriumod?
– Nincs.
– Na látod, akkor te buzi vagy!

Egy bíróság előtt zajló jogi eljárás során egy olyan pszichológiai tesztet végeztek rajtam, ami anélkül, hogy bármilyen releváns kérdést feltett volna erre vonatkozóan, automatikusan (emberi közreműködés nélkül, tehát "objektív" módon) megállapította, hogy alkoholizmusból adódó problémáim vannak. Mindezt úgy, hogy soha életemben nem ittam egy korty alkoholt sem.

Maga a teszt úgy készült, hogy egy Drake nevű fickó 1946-ban megvizsgált egy csomó főiskolás lányt az USA-ban és összegyűjtötte, hogy bizonyos kérdésekre hogyan válaszolnak és erre létrehozott egy pontrendszert. Ezt aztán újrakalibrálták, de az alapvető megállapításokat és megbélyegzéseket azóta is tartalmazza a teszt. Nem azt vizsgálja, hogy impulzus kontroll problémája van-e valakinek, hogy manipulatív-e, vagy megalkuvó-e, hanem egyéb, ártatlan kérdések alapján (van-e akváriuma) statisztikai csűrés csavarással azt valószínűsíti, hogy a válaszai hasonlítanak ahhoz a régi főiskolás bölcsész lány csoporthoz. Tehát ő ilyen vagy olyan, anélkül, hogy valódi vizsgálatot kellene erről folytatni. A motiváció nyilvánvaló, egy óra alatt, amiközben a szakértő fontos egyéb dolgokat csinálhat... még csak a páciensre se kell nézni... a szakértő megkap egy hihetetlenül meggyőző kinézetű szakértői véleményt, grafikonokkal és pontozással, amit csak át kell másolnia a Bírósági iratba.

Mindez teljes abszurditás és képtelenség, csakhogy ezt úgynevezett szakértői vizsgálatnak hívják és szilárd bizonyítékként tekintenek rá, miközben teljesen megalapozatlan, elképesztő megállapításokat és hibákat tartalmazó sarlatánság, ami, ismétlem, úgy "diagnosztizált" nálam alkoholizmusból adódó problémát, hogy soha egy korty alkoholt sem ittam.

Kérem, gondoljanak bele, hogy mekkora bajban lennék most, ha néha, szórakozás közben ittam volna, normális mértékben. Soha nem tudtam volna bebizonyítani, hogy nem vagyok alkoholista, akinek ebből problémái vannak. Hiszen egy objektív, számítógépes program megállapította.

A kérdésem tehát, hogy tervezik-e az egész pszichológiai szakértői rendszer átvizsgálását, különös tekintettel arra, hogy a "szakértők" a 2014 óta bevezetett DSM-5 és a 2022 január 1 óta kötelező BNO-11 helyett a régi, megszokott strukturáikat használják (vagyis nem rendelkeznek a kor színvonalának megfelelő kompetenciával) megbélyegeznek és tönkretesznek embereket, olyan abszurd megállapítással, hogy egy alkoholt soha nem fogyasztó embernek alkoholizmusból adódó problémái vannak és ez a legszebb... a védekezése csak magyarázkodás és valójában hazudik és jobb embernek akarja magát feltüntetni, mint amilyen a valóságban... mindezt bizonyítékok nélkül, pusztán statisztikai bűvészkedéssel, amit egy ősrégi számítógépes program és az 1940-es években összeszedett (van-e akváriumod jellegű, nem releváns) kérdésekre "alapoznak".

Válaszukat előre is köszönöm.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. augusztus 11.

Üdvözlettel:
Elek Zoltán

Lakossagi Kapcsolatok, Igazságügyi Minisztérium

1 Attachment

 

 

Tisztelt Címzett!

 

Ezúton csatoltan küldjük tárcánk válaszát.

 

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

E-mail: [email address]

Tel.: +36 1 795-8333

P Kérem, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt az
e-mailt!”

 

 

 

 

 

>

idézett részek megjelenítése