Tisztelt Köztársasági Elnöki Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Sulyok Tamás 2026 márciusában megvalósult, 12 napos hivatalos látogatása során az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb tengerentúli magyar közösségeit kereste fel. Az út kiemelt állomásai a következők voltak: New York, Cleveland, New Orleans, Settlement, Texas. A látogatást komoly belpolitikai adok-kapok kísérte, amely elsősorban az átláthatóság hiányára és a költségekre fókuszált. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő élesen kritizálta az elnököt, amiért 12 napon át „végigrepülte az országot keresztül-kasul” állami pénzen. A politikus szerint a látogatás érdemi diplomáciai sikerek helyett inkább egy drága „városnézésre” hasonlított. A sajtóban is nagy visszhangot váltott ki, hogy míg a Sándor-palota előzetesen 120 millió forintos büdzsét tervezett be az útra, a tényleges végösszeget és a részletes számlákat utólagos adatigénylések ellenére sem hozták nyilvánosságra.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az amerikai út részletes programját és költségeinek részletes adatait. Kérem térjen ki arra, hogy hányan és kik vettek részt az utazáson, valamint mennyi költségtérítést kellett fizetni a honvédségi repülőgép használatáért.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. július 9.

Üdvözlettel:

dr. Barta Sándor

2 Melléklet

Tisztelt Dr. Barta Sándor!

 

Csatolva találja a Sándor-palota válaszát a közérdekű adatigénylésre
vonatkozó megkeresésére.

 

Üdvözlettel:  Sándor-palota

 

 

 

 

1014 Budapest,

Szent György tér 1.

Telefon: +36 1 224 5000

 

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

Kérjük, gondoljon környezetére mielőtt kinyomtatja ezt a levelet!

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Please consider the environment before printing this e-mail!

===============================================================

This message has been analyzed by Deep Discovery Email Inspector.