Tisztelt Pécsi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- a PTE ÁOK angol ill. német hallgatói irodájának (EGSC) 2013 és 2014 évi költségvetését.

- az EGSC választott és kinevezett képviselőit, valamint juttatásaikat (részletezve, hogy milyen jogcímen és mennyit kaptak) a 2013-as és 2014-es évben.

- a módját, ahogy eldöntik, hogy az EGSC adott évben mennyi pénzből gazdálkodhat és az EGSC lehetőségeit az összeg elköltésére.

- a 2014-es International Evening részletes költségvetését, részletezve, hogy a rendezvényen mire és mennyit költött az EGSC és milyen pénzekből valósult meg az ezen felüli rész.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. február 16.

Üdvözlettel:

Kovács Ákos

Pécsi Tudományegyetem

2 Melléklet

Delivery has failed to these recipients or groups:

[1][email address]
The recipient's mailbox is full and can't accept messages now. Please try
resending this message later, or contact the recipient directly.

[2][email address]

Diagnostic information for administrators:

Generating server: pte.hu

[email address]
#554-5.2.2 mailbox full 554 5.2.2
STOREDRV.Deliver.Exception:QuotaExceededException.MapiExceptionShutoffQuotaExceeded;
Failed to process message due to a permanent exception with message Cannot
open mailbox /o=Pecsi Tudomanyegyetem/ou=Exchange Administrative Group
(FYDIBOHF23SPDLT)/cn=Configuration/cn=Servers/cn=IIG-EX-KIG/cn=Microsoft
System Attendant. 16.55847:C7000000,
17.43559:0000000008010000000000000000000000000000, 255.23226:00000000,
255.27962:FE000000, 255.17082:DD040000, 0.26937:00000000,
4.21921:DD040000, 255.27962:FA000000, 255.1494:00000000,
255.26426:FE000000, 2.22787:00000000, 4.13032:0F010480, 0.25848:05000780,
4.7588:0F010480, 0.25840:72040000, 4.6564:0F010480, 4.5721:DD040000,
4.6489:DD040000, 0.34743:0F010480, 4.2199:DD040000, 0.56415:03007640,
4.48223:DD040000, 4.17097:DD040000, 4.8620:DD040000, 255.1750:0E000000,
0.26849:74010000, 255.21817:DD040000, 0.26297:00000000, 4.16585:DD040000,
0.32441:00000000, 4.1706:DD040000, 0.24761:0E000000, 4.20665:DD040000,
0.25785:00000000, 4.29881:DD040000 ##

0.25785:00000000, 4.29881:DD040000 ##rfc822;[email address]

Original message headers:

Received: from mailgw.pte.hu (193.6.50.104) by IIG-EX-KIG.tr.pte.hu
(193.6.54.58) with Microsoft SMTP Server id 14.2.318.1; Mon, 16 Feb 2015
12:47:57 +0100
Received: from mailgw.pte.hu (localhost [127.0.0.1]) by localhost (Postfix)
with SMTP id 30C222049D for <[PTE request email]>; Mon, 16 Feb 2015 12:48:24 +0100
(CET)
Received: from perec.tyrell.hu (ns.euedge.net [173.244.180.172]) by
mailgw.pte.hu (Postfix) with ESMTPS id B85462049A for <[PTE request email]>; Mon, 16
Feb 2015 12:48:23 +0100 (CET)
Received: from localhost (localhost [127.0.0.1]) by perec.tyrell.hu (Postfix)
with ESMTP id CF2172CEF23; Mon, 16 Feb 2015 06:47:55 -0500 (EST)
X-Virus-Scanned: Debian amavisd-new at perec.tyrell.hu
Received: from perec.tyrell.hu ([127.0.0.1]) by localhost (perec.tyrell.hu
[127.0.0.1]) (amavisd-new, port 10024) with LMTP id z4-oekWNisqr; Mon, 16 Feb
2015 06:47:53 -0500 (EST)
Received: by perec.tyrell.hu (Postfix, from userid 1005) id 919402CEF20; Mon,
16 Feb 2015 06:47:53 -0500 (EST)
Date: Mon, 16 Feb 2015 06:47:53 -0500
From: =?UTF-8?B?S292w6FjcyDDgWtvcw==?=
<[FOI #4001 email]>
To: =?UTF-8?B?S8O2esOpcmRla8WxIGFkYXQgaWfDqW55bMOpc2VrIFBURSBhZGF0Z2F6ZMOh?=
=?UTF-8?B?bsOhbA==?= <[PTE request email]>
Message-ID: <[email address]>
Subject: =?UTF-8?Q?K=C3=B6z=C3=A9rdek=C5=B1_adat_ig=C3=A9nyl=C3=A9s_-_PTE?=
=?UTF-8?Q?_=C3=81OK_EGSC_k=C3=B6lts=C3=A9gvet=C3=A9s_=C3=A9s?=
=?UTF-8?Q?_k=C3=A9pvisel=C5=91k?=
MIME-Version: 1.0
Content-Type: text/plain; charset="UTF-8"
Content-Transfer-Encoding: quoted-printable
X-PMX-Version: 6.0.3.2322014, Antispam-Engine: 2.7.2.2107409, Antispam-Data: 2015.2.16.113919
X-PMX-LOW: Gauge= IIIIIIII, Probability=8%
Return-Path: [FOI #4001 email]
X-Auto-Response-Suppress: DR, OOF, AutoReply

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[email address]

System Attendant. 16.55847:CA000000,

255.26426:FE000000, 2.22787:00000000, 4.13032:0F010480, 0.25848:17010480,
4.7588:0F010480, 0.25840:0F010480, 4.6564:0F010480, 4.5721:DD040000,
4.6489:DD040000, 0.34743:17010480, 4.2199:DD040000, 0.56415:0F010480,

System Attendant. 16.55847:C9000000,
17.43559:0000000008010000000000000F00000000000000, 255.23226:00000000,

Mivel hibaüzenetet kaptam levelezőrendszerültől, írok újra, hátha most sikerrel járok. Az email előzményei között megtalálják a benyújtott adatigénylésemet.

Üdvözlettel:

Kovács Ákos

Pécsi Tudományegyetem

2 Melléklet

Delivery has failed to these recipients or groups:

[1][email address]
The recipient's mailbox is full and can't accept messages now. Please try
resending this message later, or contact the recipient directly.

[2][email address]
The recipient's mailbox is full and can't accept messages now. Please try
resending this message later, or contact the recipient directly.

Diagnostic information for administrators:

Generating server: pte.hu

[email address]
#554-5.2.2 mailbox full 554 5.2.2
STOREDRV.Deliver.Exception:QuotaExceededException.MapiExceptionShutoffQuotaExceeded;
Failed to process message due to a permanent exception with message Cannot
open mailbox /o=Pecsi Tudomanyegyetem/ou=Exchange Administrative Group
(FYDIBOHF23SPDLT)/cn=Configuration/cn=Servers/cn=IIG-EX-KIG/cn=Microsoft
System Attendant. 16.55847:C9000000,
17.43559:0000000048010000000000000F00000000000000, 255.23226:00000000,
255.27962:FE000000, 255.17082:DD040000, 0.26937:00000000,
4.21921:DD040000, 255.27962:FA000000, 255.1494:0F010480,
255.26426:FE000000, 2.22787:00000000, 4.13032:0F010480, 0.25848:0F010480,
4.7588:0F010480, 0.25840:0F010480, 4.6564:0F010480, 0.22086:0F010480,
4.23921:EC030000, 6.21970:0F01048040000C680F010480, 4.23921:EC030000,
6.21970:0F01048000806F670F010480, 4.24305:0F010480, 4.5721:DD040000,
4.6489:DD040000, 0.34743:0F010480, 4.2199:DD040000, 0.56415:17010480,
4.48223:DD040000, 4.17097:DD040000, 4.8620:DD040000, 255.1750:0F010480,
0.26849:0F010480, 255.21817:DD040000, 0.26297:00000000, 4.16585:DD040000,
0.32441:00000000, 4.1706:DD040000, 0.24761:0E000000, 4.20665:DD040000,
0.25785:00000000, 4.29881:DD040000 ##

[email address]
#554-5.2.2 mailbox full 554 5.2.2
STOREDRV.Deliver.Exception:QuotaExceededException.MapiExceptionShutoffQuotaExceeded;
Failed to process message due to a permanent exception with message Cannot
open mailbox /o=Pecsi Tudomanyegyetem/ou=Exchange Administrative Group
(FYDIBOHF23SPDLT)/cn=Configuration/cn=Servers/cn=IIG-EX-KIG/cn=Microsoft
System Attendant. 16.55847:CA000000,
17.43559:0000000008010000000000000000000000000000, 255.23226:00000000,
255.27962:FE000000, 255.17082:DD040000, 0.26937:00000000,
4.21921:DD040000, 255.27962:FA000000, 255.1494:0F010480,
255.26426:FE000000, 2.22787:00000000, 4.13032:0F010480, 0.25848:0F010480,
4.7588:0F010480, 0.25840:0F010480, 4.6564:0F010480, 4.5721:DD040000,
4.6489:DD040000, 0.34743:17010480, 4.2199:DD040000, 0.56415:0F010480,
4.48223:DD040000, 4.17097:DD040000, 4.8620:DD040000, 255.1750:0F010480,
0.26849:14004967, 255.21817:DD040000, 0.26297:0F010480, 4.16585:DD040000,
0.32441:0F010480, 4.1706:DD040000, 0.24761:0300F40F, 4.20665:DD040000,
0.25785:0F010480, 4.29881:DD040000 ##

Original message headers:

Received: from mailgw.pte.hu (193.6.50.104) by IIG-EX-KIG.tr.pte.hu
(193.6.54.58) with Microsoft SMTP Server id 14.2.318.1; Wed, 18 Feb 2015
11:03:04 +0100
Received: from mailgw.pte.hu (localhost [127.0.0.1]) by localhost (Postfix)
with SMTP id 61F9E2063C for <[PTE request email]>; Wed, 18 Feb 2015 11:03:31 +0100
(CET)
Received: from perec.tyrell.hu (ns.euedge.net [173.244.180.172]) by
mailgw.pte.hu (Postfix) with ESMTPS id DBEAD2063B for <[PTE request email]>; Wed, 18
Feb 2015 11:03:30 +0100 (CET)
Received: from localhost (localhost [127.0.0.1]) by perec.tyrell.hu (Postfix)
with ESMTP id 9DA452CEF21 for <[PTE request email]>; Wed, 18 Feb 2015 05:03:02 -0500
(EST)
X-Virus-Scanned: Debian amavisd-new at perec.tyrell.hu
Received: from perec.tyrell.hu ([127.0.0.1]) by localhost (perec.tyrell.hu
[127.0.0.1]) (amavisd-new, port 10024) with LMTP id 4PuJw3_8q3HF for
<[PTE request email]>; Wed, 18 Feb 2015 05:02:55 -0500 (EST)
Received: by perec.tyrell.hu (Postfix, from userid 1005) id 0D4AB2CEF20; Wed,
18 Feb 2015 05:02:54 -0500 (EST)
Date: Wed, 18 Feb 2015 05:02:54 -0500
From: =?UTF-8?B?S292w6FjcyDDgWtvcw==?=
<[FOI #4001 email]>
To: =?UTF-8?B?S8O2esOpcmRla8WxIGFkYXQgaWfDqW55bMOpc2VrIFBURSBhZGF0Z2F6ZMOh?=
=?UTF-8?B?bsOhbA==?= <[PTE request email]>
Message-ID: <[email address]>
Subject: =?UTF-8?Q?Re:_K=C3=B6z=C3=A9rdek=C5=B1_adat_ig=C3=A9nyl=C3=A9s_-?=
=?UTF-8?Q?_PTE_=C3=81OK_EGSC_k=C3=B6lts=C3=A9gvet=C3=A9s_=C3=A9s?=
=?UTF-8?Q?_k=C3=A9pvisel=C5=91k?=
MIME-Version: 1.0
Content-Type: text/plain; charset="UTF-8"
Content-Transfer-Encoding: quoted-printable
X-PMX-Version: 6.0.3.2322014, Antispam-Engine: 2.7.2.2107409, Antispam-Data: 2015.2.18.95118
X-PMX-LOW: Gauge= IIIIIIII, Probability=8%
Return-Path: [FOI #4001 email]
X-Auto-Response-Suppress: DR, OOF, AutoReply

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[email address]

Jogi Igazgatóság, Pécsi Tudományegyetem

Tisztelt Adatigénylő!
Tisztelt Kovács Ákos!

A 2015. február 16. napján e-mail útján érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy az adatigénylés jelentős terjedelmére, a kért adatok jellegére tekintettel az Egyetem él az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdésében biztosított lehetőséggel, miszerint ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, az (1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható.

Fentiekre tekintettel a kért adatokat legkésőbb 2015. március 18. napjáig küldjük meg az Ön által megadott e-mail címre.

Tisztelettel:

Pécsi Tudományegyetem
Jogi Igazgatóság

-----Original Message-----
From: Kovács Ákos [mailto:[FOI #4001 email]]
Sent: Monday, February 16, 2015 12:48 PM
To: PTE info
Subject: Közérdekű adat igénylés - PTE ÁOK EGSC költségvetés és képviselők

Tisztelt Pécsi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- a PTE ÁOK angol ill. német hallgatói irodájának (EGSC) 2013 és 2014 évi költségvetését.

- az EGSC választott és kinevezett képviselőit, valamint juttatásaikat (részletezve, hogy milyen jogcímen és mennyit kaptak) a 2013-as és 2014-es évben.

- a módját, ahogy eldöntik, hogy az EGSC adott évben mennyi pénzből gazdálkodhat és az EGSC lehetőségeit az összeg elköltésére.

- a 2014-es International Evening részletes költségvetését, részletezve, hogy a rendezvényen mire és mennyit költött az EGSC és milyen pénzekből valósult meg az ezen felüli rész.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. február 16.

Üdvözlettel:

Kovács Ákos

-------------------------------------------------------------------

This is an FOI request done via the KiMitTud website. This footer has been overriden by the sample Alaveteli theme.

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #4001 email]

Is [PTE request email] the wrong address for Közérdekű adat requests to Pécsi Tudományegyetem? If so, please contact us using this form:
http://kimittud.atlatszo.hu/change_reque...

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

________________________________
Pécsi Tudományegyetem
Magyarország első egyeteme – 1367

idézett részek elrejtése

Tisztelt Jogi Igazgatóság!

Köszönöm a választ, várom az adatokat!

Üdvözlettel:

Kovács Ákos

Jogi Igazgatóság, Pécsi Tudományegyetem

1 Melléklet

Tisztelt Kovács Ákos!

A 2015. február 16. napján  PTE ÁOK EGSC költségvetés és képviselők
tárgyban megküldött közérdekű adatigénylésére válaszolva az alábbiakról
tájékoztatjuk:

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gazdálkodási
Szabályzata 14. § (8) bekezdése szerint az idegen nyelvű képzésben
résztvevő hallgatók szervezete (English-German Student Council /EGSC/)
részére rendelkezésre bocsátott hallgatói keret tervezése során
irányszámként az idegen nyelvű képzés tervezett éves nettó (azaz a
központi elvonásokkal, átcsoportosításokkal, valamint a toborzócégeket
illető jutalékokkal csökkentett) bevételének 0,5%-át kell alapul venni,
melytől a költségvetés készítése során, annak függvényében, dékáni döntés
alapján ±25%-os mértékben el lehet térni. A képzett keretet és az annak
terhére történő felhasználásokat a kari Gazdasági Hivatal elkülönített
kereten tartja nyilván. Ezen keretképzési szabály alapján az EGSC
számított költségvetése a

o   2013. évben 18.288 eFt,

o   2014. évben 21.416 eFt.

A fent megjelölt, rendelkezésre álló keretösszeg tekintetében a dékán a
kötelezettségvállaló, az EGSC képviselőinek az összegek felett
rendelkezési joga nincs, annak felhasználására felhasználási tervek
benyújtása révén tehetnek javaslatot. Ezen felhasználási tervek évek óta
hasonló programok finanszírozását tartalmazzák: International Evening,
Pécs City Carneval, Graduation Party, Octoberfest, Cocktails for a Cause,
Tudományos és motivációs előadások, Alumni, hozzájárulás az ÁOK HÖK által
szervezett és egyéb kari rendezvényekhez (Gólyatábor, Gólyabál, Adventi
Koncert, Tavaszi Koncert, Medikus Kupa).

A 2014-ben megrendezett International Evening költségvetését mellékelten
megküldöm. A ténylegesen felhasznált összeg 40 eFt-tal haladta meg az
előzetes felhasználási terv összegét, a különbözet az EGSC más
programjaira tervezett összegből került átcsoportosításra.

Az EGSC-ben a 2013/2014 tanévben az alábbi személyek töltöttek be
tisztséget:

Elnök angol program: Nader Abedini

Elnökhelyettes angol program: Arrun Neasarajan

Elnök német program: Alexander Eis

Elnökhelyettes német program: Marian Kaiser

Titkár: Mehrdad Soheili

Kincstárnok: Tilo Klöss  

Az EGSC-ben a 2014/2015 tanévben az alábbi személyek töltöttek be
tisztséget:

Elnök angol program: Nader Abedini

Elnökhelyettes angol program: Seyyid Bedir

Elnök német program: Felix Bechtolsheim

Elnökhelyettes német program: Julian Haerer

Titkár: Justin Kim

Kincstárnok: Julius Hartmann                             

Az EGSC tisztségviselője közéleti ösztöndíjban vagy egyéb személyi
juttatásban a tisztség betöltésére tekintettel nem részesül.

Tisztelettel:

Pécsi Tudományegyetem

Jogi Igazgatóság

H-7622 Pécs, Vasvári Pál u. 4.

Telefon: +36 72/501-500/12378

Fax: +36 72/501-655

E-mail: [1][email address]

Ezen üzenet es annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorized to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or e-mail the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorized
and strictly prohibited.

--------------------------------------------------------------------------

Pécsi Tudományegyetem
Magyarország első egyeteme – 1367

References

Visible links
1. mailto:[email address]