Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Ökopolisz Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 27. § (3a) bekezdése alapján kérem, hogy szíveskedjen elektronikus úton megküldeni részemre a 2015. január 1. és 2016. december 31. között kötött polgári jogi szerződések listáját a szerződő fél, a szerződés tárgya és a kikötött ellenérték megjelölésével. Természetesen azt is szívesen vesszük, ha a 2015 márciusában az Alapítvány által kérésünkre már megválaszolt korábbi, hasonló tárgyú igénylésre adott válaszban szereplő szerződések listája kiadását ismételt megküldés helyett a korábbi válaszra utalva teljesítik.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. május 19.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

ÖKOPOLISZ, Ökopolisz Alapítvány

Tisztelt Cím!
Megkaptuk levelüket.
Kérésüket határidőn belül teljesítjük.
Üdvözlettel
Ökopolisz Alapítvány
2017. május 19. 10:51 Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft. írta,
<[1][FOI #9323 email]>:

Tisztelt Ökopolisz Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 27. § (3a) bekezdése
alapján kérem, hogy szíveskedjen elektronikus úton megküldeni részemre a
2015. január 1. és 2016. december 31. között kötött polgári jogi
szerződések listáját a szerződő fél, a szerződés tárgya és a kikötött 
ellenérték megjelölésével. Természetesen azt is szívesen vesszük, ha a
2015 márciusában az Alapítvány által kérésünkre már megválaszolt
korábbi, hasonló tárgyú  igénylésre adott válaszban szereplő szerződések
listája kiadását ismételt megküldés helyett a korábbi válaszra utalva
teljesítik.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [2]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse
fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[3][FOI #9323 email]

Ha a(z) Ökopolisz Alapítvány nem a(z) [4][Ökopolisz Alapítvány request email]
címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük,
írja ezt meg nekünk:
[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra ([7]kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök
közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

References

Visible links
1. mailto:[FOI #9323 email]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/
3. mailto:[email address]
4. mailto:[Ökopolisz Alapítvány request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
7. http://kimittud.atlatszo.hu/

ÖKOPOLISZ, Ökopolisz Alapítvány

Tisztelt Átlátszó!

Ezúton értesítjük, hogy az Önök által kért adatigénylés határidejét az
Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján 15 nappal meghosszabbítjuk az
adatmennyiség nagy száma miatt.

Köszönjük megértésüket!

Üdvözlettel,

Ökopolisz Alapítvány

2017. május 22. 12:47 ÖKOPOLISZ írta, <[1][Ökopolisz Alapítvány request email]>:

Tisztelt Cím!
Megkaptuk levelüket.
Kérésüket határidőn belül teljesítjük.
Üdvözlettel
Ökopolisz Alapítvány
2017. május 19. 10:51 Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft. írta,
<[2][FOI #9323 email]>:

Tisztelt Ökopolisz Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 27. § (3a)
bekezdése alapján kérem, hogy szíveskedjen elektronikus úton
megküldeni részemre a 2015. január 1. és 2016. december 31. között
kötött polgári jogi szerződések listáját a szerződő fél, a szerződés
tárgya és a kikötött  ellenérték megjelölésével. Természetesen azt is
szívesen vesszük, ha a 2015 márciusában az Alapítvány által kérésünkre
már megválaszolt korábbi, hasonló tárgyú  igénylésre adott válaszban
szereplő szerződések listája kiadását ismételt megküldés helyett a
korábbi válaszra utalva teljesítik.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a
feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [3]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse
fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv
alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan
mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az
adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét
költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus
úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra
tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem,
hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével
kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú
állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. §
(1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az
adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az
adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem
jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. május 19.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[4][FOI #9323 email]

Ha a(z) Ökopolisz Alapítvány nem a(z) [5][Ökopolisz Alapítvány request email]
címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük,
írja ezt meg nekünk:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta
ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen
el a honlapunkra ([8]kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök
közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[Ökopolisz Alapítvány request email]
2. mailto:[FOI #9323 email]
3. http://kimittud.atlatszo.hu/
4. mailto:[email address]
5. mailto:[Ökopolisz Alapítvány request email]
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
8. http://kimittud.atlatszo.hu/

ÖKOPOLISZ, Ökopolisz Alapítvány

1 Melléklet

Tisztelt Atlatszo.hu!
Megkeresésükre küldjük a 2015. január 1. és 2016. december 31. között
kötött polgári jogi szerződések listáját. Kérésüket a 2015. márciusában
már megküldött listánkra hivatkozva teljesítjük, az abban szereplő
szerződések ismételt megküldése helyett.