Önkormányzati tulajdonú lakások
Tisztelt Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
1. A teljes önkormányzati bérlakásállomány darabszámát az
adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag
2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
lakások:
- darabszámát,
- címlistáját,
- komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos, összkomfortos, szükséglakás),
- méretét (négyzetméterben)
- és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.
3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
- az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
- tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását, lakhatóvá tételét?
- az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakást adott el az önkormányzat, melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen indokkal?
Továbbá arra szeretném megkérni, amint megkapták az adatigénylésem, legyenek szívesek e-mailben visszajelezni (a címem: [email address]), hogy tudjam, biztosan elkezdtek foglalkozni vele.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2016. március 29.
Üdvözlettel:
Gunther Dóra
Tisztelt Gunther Dóra,
2016. március 29-én kelt, közérdekű adat megismerésére irányuló kérésére
válaszul tájékoztatom, hogy a kért adatok egy korábbi adatkérés kapcsán
elérhetőek a
[1]http://kimittud.atlatszo.hu/request/berl...
címen.
Ha további kérdése van, várom tisztelettel.
Üdvözlettel:
Schnell Anna
jegyzői referens
Budapest Főváros
III. Kerületi Polgármesteri Hivatal
Telefon: 4378-599
-----Original Message-----
From: Gunther Dóra [[2]mailto:[FOI #6401 email]]
Sent: Tuesday, March 29, 2016 5:47 PM
To: postabonto
Subject: ****SPAM**** Közérdekű adat igénylés - Önkormányzati tulajdonú
lakások
Tisztelt Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
1. A teljes önkormányzati bérlakásállomány darabszámát az adatigénylés
kézhezvételének napjával bezárólag
2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
lakások:
- darabszámát,
- címlistáját,
- komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos,
összkomfortos, szükséglakás),
- méretét (négyzetméterben)
- és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.
3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
- az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
- tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását,
lakhatóvá tételét?
- az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem
kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag
hány önkormányzati tulajdonban lévő lakást adott el az önkormányzat,
melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag
hány önkormányzati tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen
indokkal?
Továbbá arra szeretném megkérni, amint megkapták az adatigénylésem,
legyenek szívesek e-mailben visszajelezni (a címem:
[3][email address]), hogy tudjam, biztosan elkezdtek foglalkozni
vele.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2016. március 29.
Üdvözlettel:
Gunther Dóra
-------------------------------------------------------------------
Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[4][FOI #6401 email]
Ha a(z) Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal nem a(z) [5][Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!
-------------------------------------------------------------------
References
Visible links
1. http://kimittud.atlatszo.hu/request/berl...
2. mailto:[FOI #6401 email]
3. mailto:[email address]
4. mailto:[FOI #6401 email]
5. mailto:[Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
Tisztelt Schnell Anna!
Az előző e-mailben küldött link sajnos nem tartalmazza az aktuális információkat, melyekre szükségem lenne, ezért az adatigénylés napjával bezárólag szeretném elkérni az adatokat! Köszönöm segítséget.
Üdvözlettel:
Gunther Dóra
Feladó: Schnell Anna <[1][email address]>
Dátum: 2016. április 13. 16:33:35 CEST
Címzett: Kiss Anita <[2][email address]>
Tárgy: Válasz: Közérdekű adat igénylés - Önkormányzati tulajdonú lakások
email: Gunther Dóra <[3][FOI #6401 email]>
Tisztelt Gunther Dóra,
csatolt fájlban küldöm a kiegészítésében kért adatokat.
Üdvözlettel:
Schnell Anna
jegyzői referens
III. Kerületi Polgármesteri Hivatal
Telefon: 4378-599
-----Original Message-----
From: Gunther Dóra [[4]mailto:[FOI #6401 email]]
Sent: Monday, April 04, 2016 3:39 PM
To: Schnell Anna
Subject: ****SPAM**** RE: Közérdekű adat igénylés - Önkormányzati
tulajdonú lakások
Tisztelt Schnell Anna!
Az előző e-mailben küldött link sajnos nem tartalmazza az aktuális
információkat, melyekre szükségem lenne, ezért az adatigénylés napjával
bezárólag szeretném elkérni az adatokat! Köszönöm segítséget.
Üdvözlettel:
Gunther Dóra
-----Original Message-----
Tisztelt Gunther Dóra,
2016. március 29-én kelt, közérdekű adat megismerésére irányuló kérésére
válaszul tájékoztatom, hogy a kért adatok egy korábbi adatkérés kapcsán
elérhetőek a
[1][5]http://kimittud.atlatszo.hu/request/berl...
címen.
Ha további kérdése van, várom tisztelettel.
Üdvözlettel:
Schnell Anna
jegyzői referens
Budapest Főváros
III. Kerületi Polgármesteri Hivatal
Telefon: 4378-599
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[6][FOI #6401 email]
Disclaimer: This message and any reply that you make will be published
on the internet. Our privacy and copyright policies:
[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web
manager to link to us from your organisation's FOI page.
-------------------------------------------------------------------
References
Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[email address]
3. mailto:[FOI #6401 email]
4. mailto:[FOI #6401 email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/request/berl...
6. mailto:[FOI #6401 email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers