Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Gunther Dóra, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. A teljes önkormányzati bérlakásállomány darabszámát az
adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag

2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
lakások:
- darabszámát,
- címlistáját,
- komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos, összkomfortos, szükséglakás),
- méretét (négyzetméterben)
- és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.

3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
- az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
- tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását, lakhatóvá tételét?
- az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakást adott el az önkormányzat, melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen indokkal?

Továbbá arra szeretném megkérni, amint megkapták az adatigénylésem, legyenek szívesek e-mailben visszajelezni (a címem: [email address]), hogy tudjam, biztosan elkezdtek foglalkozni vele.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. március 29.

Üdvözlettel:

Gunther Dóra

Jegyző, Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Gunther Dóra!
Közérdekű adatigénylésére csatoljuk a választ. Nagy Teodóra
Az iPhone-omról küldve

>
> -----Original Message-----
> From: Gunther Dóra [mailto:[FOI #6399 email]]
> Sent: Tuesday, March 29, 2016 5:43 PM
> To: Jegyző
> Subject: Közérdekű adat igénylés - Önkormányzati tulajdonú lakások
>
> Tisztelt Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
>
> Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
>
> Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
>
> 1. A teljes önkormányzati bérlakásállomány darabszámát az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag
>
> 2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
> lakások:
> - darabszámát,
> - címlistáját,
> - komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos, összkomfortos, szükséglakás),
> - méretét (négyzetméterben)
> - és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.
>
> 3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
> - az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
> - tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását, lakhatóvá tételét?
> - az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
> - 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakást adott el az önkormányzat, melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
> - 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen indokkal?
>
> Továbbá arra szeretném megkérni, amint megkapták az adatigénylésem, legyenek szívesek e-mailben visszajelezni (a címem: [email address]), hogy tudjam, biztosan elkezdtek foglalkozni vele.
>
> Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
> Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
>
> Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
>
> Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
>
> Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
>
> Segítő együttműködését előre is köszönöm.
>
> Kelt: 2016. március 29.
>
> Üdvözlettel:
>
> Gunther Dóra
>
> -------------------------------------------------------------------
>
> Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
> [FOI #6399 email]
>
> Ha a(z) Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z) [Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
> http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
>
> Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
> http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
>
> Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!
>
> -------------------------------------------------------------------

________________________________
Felhívás az üzenet bizalmas jellegére!
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazott(ak) használhatják fel. Ha nem Ön az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha nem Ön az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.
Privacy and Confidentiality Notice
This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Gunther Dóra, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.