Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Molnár Ferenc, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. A teljes önkormányzati bérlakásállomány darabszámát az
adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag, valamint 2021.május.31-el bezárólag ugyanezt.

2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
lakások:
- darabszámát,
- címlistáját,
- a kiadott lakások tekintetében címlista szerint lebontva, hogy melyik lakás határozott és melyik lakás határozatlan bérleti szerződésű.
- komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos, összkomfortos, szükséglakás),
- méretét (négyzetméterben)
- és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.

3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
- az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
- tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását, lakhatóvá tételét?
- az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
- 2005. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakást adott el az önkormányzat, melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
- 2005. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen indokkal?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. június 18.

Üdvözlettel:

Molnár Ferenc

Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Molnár Ferenc!

Tárgyi közérdekű adatigénylésére csatoltan küldöm tájékoztató levelünket.
Kérem szíves visszajelzését a kézbesítést illetően és az abban foglaltakkal kapcsolatosan.

Kérdés, észrevétel esetén állok szíves rendelkezésére telefonon és elektronikusan is.

Tisztelettel:

Bottyán Tünde Gyöngyvér
Ingatlankezelési és Kereskedelmi Igazgató

Palota-Holding Zrt.
1156 Budapest
Száraznád utca 4-6.
e-mail: [email address]
Telefon: 06-1-414-7113
Ez az üzenet üzleti/hivatali titkokat, valamint személyes adatokat tartalmazhat. Társaságunk a személyes adatokat az Általános Uniós Adatvédelmi Rendelet (EU Parlament és Tanács 2016/679. sz. rend.) előírásai, a titkok védelmét a Ptk. (2013. évi V. törvény) szerint látja el. Az üzenet kizárólag a Címzettnek szól. Azon Személyek, vagy Cégek, akik nem címzettjei, jogosultjai ennek az üzenetnek, nem ismerhetik meg, nem továbbíthatják, nem dolgozhatják fel. Amennyiben ezt az üzenetet valamely, az internet sajátosságainak következtében felmerülő okból tévesen kapta meg, úgy kérjük, semmisítse meg és értesítse az üzenet küldőjét. Felhívjuk figyelmét, hogy a levélnek mind címzettje, mind tartalma harmadik személynek beavatkozásával befolyásolható, ezekből az okokból fakadó következményekért - mint illetéktelen címzett, hamisított tartalom, vírus - nem vállalunk felelősséget.

-----Original Message-----
From: [Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt. request email] <[Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt. request email]>
Sent: Monday, June 21, 2021 7:39 AM
To: 'Bottyán Tünde' <[email address]>
Subject: FW: Közérdekű adatigénylés - Önkormányzati tulajdonú lakások - Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt.

-----Original Message-----
From: Molnár Ferenc <[FOI #18402 email]>
Sent: Friday, June 18, 2021 12:59 PM
To: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt. adatgazdánál" <[Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt. request email]>
Subject: Közérdekű adatigénylés - Önkormányzati tulajdonú lakások - Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt.

Tisztelt Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. A teljes önkormányzati bérlakásállomány darabszámát az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag, valamint 2021.május.31-el bezárólag ugyanezt.

2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
lakások:
- darabszámát,
- címlistáját,
- a kiadott lakások tekintetében címlista szerint lebontva, hogy melyik lakás határozott és melyik lakás határozatlan bérleti szerződésű.
- komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos, összkomfortos, szükséglakás),
- méretét (négyzetméterben)
- és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.

3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
- az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
- tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását, lakhatóvá tételét?
- az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
- 2005. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakást adott el az önkormányzat, melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
- 2005. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány önkormányzati tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen indokkal?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. június 18.

Üdvözlettel:

Molnár Ferenc

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #18402 email]

Ha a(z) Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt. nem a(z) [Budapest XV. kerület Palota Holding Ingatlan-és Vagyonkezelő Zrt. request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése