Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi levélben foglalt kérdésekre a válaszokat.

2026.05.09-én Karácsony Gergely főpolgármester a városháza által szervezett Hála Nektek! Rendszerzáró Örömkoncert rendezvényt szervezett, melynek célja az volt, hogy megemlékezzen az Orbán-kormány által kirúgatott, üldözött civilekről.
2021-ben Semjén Zsolt elbocsátásomat követelte, amiért évekkel munkaviszonyom előtt cikket írtam arról, hogy a gyerekek keresztelése sérti a törvényes világnézeti szabadságukat, mely felhívás után elbocsátott a Főpolgármesteri Hivatal környezetvédelmi szakreferensi állásomból.
A döntés ellen számos hazai és nemzetközi szervezet tiltakozott, és három ENSZ különleges előadó is elítélte, mint a szólás, a világnézet és a kisebbségek szabadságát sértő cselekedetet. Ezek után három bírósági ítélet is diszkriminatívnak és törvénytelennek találta, amíg egy negyedik ezeket felül nem írta, arra hivatkozva, hogy a Gellért-hegyi kereszt szivárványszínű megvilágításának terve volt az elbocsátás jogszerű indoka.

Az ügy lényege, hogy a magyar kormánypárt és ellenzéke közösen deklarálja, hogy szekuláris véleményt megfogalmazó ateista állampolgár nem vállalhat közhivatalt.

Ezen rendezvényen így értelemszerűen részt vettem, és kíváncsi voltam arra, hogy a városháza miért nem hívott meg hivatalosan erre, mint üldözött civilt. Éppen ezért megkérdeztem Karácsony Gergely főpolgármestert ennek részleteiről.

A főpolgármester azt állította, hogy nem a szivárványos megvilágítás és a melegjogok melletti kiállás volt az elbocsátás indoka. Ez ugyan egybevág korábbi nyilatkozataival, azonban ellentmond a jogerős bírósági ítéletnek (1.Kf.700.245/2023/6.), mely kimondja:
„Az alperes a fellebbezésében összefoglalóan, a Gellért-hegyi kereszt meggyalázásával kapcsolatos esetet is magába foglalóan, azt azonban külön nem nevesítve állította, hogy a felperesi magatartások alkalmasak voltak arra, hogy azokon keresztül a munkáltató semlegességébe és pártatlanságába vetett társadalmi meggyőződés sérelmet szenvedjen; ezen érvelése a Gellért-hegyi kereszt meggyalázása [szivárványszínű megvilágításának terve] esetében a fent részletezettek szerint alapos volt, míg az egyéb tényállási elemeket tekintve megalapozatlan.”

A párbeszéd szó szerint így zajlott:
Békés Gáspár: „Ez volt az ítéletben, hogy a szivárványszínű megvilágítás terve volt az, ami miatt jogerősen ki vagyok rúgva. Tehát a melegjogok támogatása miatt.”
Karácsony Gergely: „Amit a főváros ugye megcsinált, ugye éveken keresztül szivárványszínű volt a Lánchíd, szóval...”
Békés Gáspár: „De akkor miért? Ezért lettem kirúgva?”
Karácsony Gergely: „Hát talán nem azért...”

A nyilatkozat videófelvétele elérhető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=8SWojPqP...

Mindezek tekintetében a főpolgármester nyilatkozata ellentmond a jogerős ítélet tartalmának, ahogy korábbi nyilatkozatai is.
Korábban ugyanis azt állította, hogy az együttműködés hiánya volt az elbocsátás oka (mely indok a bíróság szerint nem lehetett jogszerű, hiszen a fentebb idézet sorok ezt kizárják):
„Azzal amit mondott azzal én mélységesen nem értek egyet; de nem ez a fő ok, hanem az volt a fő ok, hogy ő nem volt abban partner, hogy világossá tegye, hogy az ő véleménye az egy korábbi vélemény, amit ő nem köztisztviselőként hanem hanem hanem véleményformálóként fogalmazott meg, és ez a vélemény nem azonos a főpolgármesteri hivatal véleményével.”
Videó hivatkozása: https://www.youtube.com/watch?v=rh5z8c7x...

Kendernay János, a városdiplomáciai főtanácsadó megint csak egy másik, a jogerős ítéletnek ellentmondó nyilatkozatot tett Nazila Ghanea, a vallás- világnézeti szabadság kérdésével foglalkozó különleges előadójának, aki országlátogatása során rákérdezett az ügyre a városházával folytatott találkozója során.
Az erről készült feljegyzés szerint Kendernay János azt állította, hogy 2021-ben azért szüntették meg a munkaviszonyt, mert a keresztények számára sértő tartalmakat osztottam meg Facebook-profilomon:

“Kiemelte, hogy a Hivatal munkavállalói szabadon gyakorolhatják vallásukat, ugyanakkor az állam világnézeti semlegessége megköveteli, hogy a közigazgatási szervek se pozitívan, se negatívan ne foglaljanak állást vallási vagy világnézeti kérdésekben. A közigazgatás tevékenységét megvalósító köztisztviselőknek ezért a saját alapvető jogaik gyakorlása során a köztisztviselői státuszuk által megkívánt, fokozott felelősséggel kell eljárniuk. Külön rákérdezésre elmondta, ezt az álláspontot a Kúria is megerősítette, miután Békés Gáspár pert indított a Városháza ellen a munkaviszonyának megszüntetése miatt. A Hivatal a próbaidő alatt állt el a szerződéstől azt követően, hogy Békés Gáspár nyilvánosan, a Hivatalt munkahelyeként megjelölő Facebook-profilján osztott meg a keresztény közösséget erősen sértő tartalmakat.”
(iktatószám: FPH070/438-5/2024).

Mindemellett a Főpolgármesteri Hivatal levelében leszögezte, hogy:
“Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a bíróság jogerős döntését tiszteletben tartja.” (iktatószám: FPH016 /2582 - 3 /2024).

Tehát akkor a városdiplomáciai főtanácsadó szerint sértő Facebook-bejegyzések miatt volt jogos a kirúgás, a főpolgármester szerint a kooperáció hiánya miatt történt az elbocsátás, a bíróság szerint pedig ezek mind alaptalanok voltak, de a Gellért-hegyi kereszt megvilágításának terve miatt jogszerű volt a munkáltatói döntés, melyre viszont a városháza sehol nem hivatkozik, mint indokra, sőt, a főpolgármester tagadja. De emellett deklarálják, hogy tiszteletben tartják a jogerős döntést.

A kérdésem tehát a következő:

Mi volt az elbocsátás indoka a Főpolgármesteri Hivatal szerint?
Mi volt az elbocsátás indoka a jogerős ítélet szerint?
Ha ez a két indok egyezik, akkor miért tettek más nyilatkozatokat korábban, miért nem hivatkoztak soha a bírósági ítélet valódi tartalmára, és ennek kapcsán belső vizsgálat folyt-e vagy folyik-e?
Ha a hivatal indoklása eltér a jogerős ítélet indoklásától, mellyel kapcsolatban az ítélet kifejtette, hogy minden más hivatkozás jogtalan, akkor miért indokolt a kártalanítás és a felelősségrevonás hiánya, és miért nem állítják helyre a munkaviszonyt?
Tiszteletben tartották-e a jogerős ítéletet levelüknek megfelelően, ha az ENSZ-nek és nekem is dokumentáltan a jogerős ítéletnek ellentmondó nyilatkozatokat tettek?

Kiemelném, hogy az önkormányzatnak és a polgármesternek válaszadási kötelezettsége van, és mivel számos alkalommal, például ezen rendezvényen is nyilatkoztak az ügyről, így e kérésnek eleget kell tennie, azt szelektíven megtagadni törvénytelen. Mivel a városháza sajtómegkeresésekre is válaszolt az ügy kapcsán, így nyilván a személyiségi jogok tiszteletben tartásával összeegyeztethetőnek tartják az ezzel kapcsolatos nyilatkozattételt.

Ha ez mégis megtörténik, felügyeleti eljárásra lesz szükség az illetékes kormányhivatalnál, illetve mulasztási per is indokolttá válik, továbbá ez a hivatali visszaélés gyanúját is felvetné.

Ideje, hogy a városháza felelősséget vállaljon diszkriminatív, emberi jogokat súlyosan sértő tevékenységével kapcsolatban. Jelenleg egy olyan ország épül, ahol zéró toleranciát hirdettek az ilyesfajta politika és közigazgatással szemben, így ennek a Budapesti Városházát is meg kell feleltetni.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. augusztus 31.

Üdvözlettel:

Békés Gáspár

Ügyfélszolgálat, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Békés Gáspár!

 

Tájékoztatjuk, hogy levelét az FPH_KOZP- 657444  /2026-os érkeztetőszámon
továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Iroda részére.

 

Tisztelettel:

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

Koordinációs Főosztály

„Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály

[1][Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail] | +36 1 327 1957

 

 

Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat
tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú
felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha
ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a
feladónak.

This e-mail message contains confidential information and should only be
read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is
addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or
forward it. If you have received this e-mail message in error, please
notify the sender.

 

 

 

-----Original Message-----
From: Békés Gáspár <[adatigénylés #31695 e-mail]>
Sent: Monday, August 31, 2026 7:33 PM
To: Ügyfélszolgálat <[Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Önkormányzati és hivatali nyilatkozatok
ellentmondásának tisztázása Békés Gáspár elbocsátásának ügyében

 

[Ritkán kap e-maileket [2][adatigénylés #31695 e-mail]. Miért
fontos ez a [3]https://aka.ms/LearnAboutSenderIdentific... ]

 

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi
levélben foglalt kérdésekre a válaszokat.

 

2026.05.09-én Karácsony Gergely főpolgármester a városháza által
szervezett Hála Nektek! Rendszerzáró Örömkoncert rendezvényt szervezett,
melynek célja az volt, hogy megemlékezzen az Orbán-kormány által
kirúgatott, üldözött civilekről.

2021-ben Semjén Zsolt elbocsátásomat követelte, amiért évekkel
munkaviszonyom előtt cikket írtam arról, hogy a gyerekek keresztelése
sérti a törvényes világnézeti szabadságukat, mely felhívás után
elbocsátott a Főpolgármesteri Hivatal környezetvédelmi szakreferensi
állásomból.

A döntés ellen számos hazai és nemzetközi szervezet tiltakozott, és három
ENSZ különleges előadó is elítélte, mint a szólás, a világnézet és a
kisebbségek szabadságát sértő cselekedetet. Ezek után három bírósági
ítélet is diszkriminatívnak és törvénytelennek találta, amíg egy negyedik
ezeket felül nem írta, arra hivatkozva, hogy a Gellért-hegyi kereszt
szivárványszínű megvilágításának terve volt az elbocsátás jogszerű indoka.

 

Az ügy lényege, hogy a magyar kormánypárt és ellenzéke közösen deklarálja,
hogy szekuláris véleményt megfogalmazó ateista állampolgár nem vállalhat
közhivatalt.

 

Ezen rendezvényen így értelemszerűen részt vettem, és kíváncsi voltam
arra, hogy a városháza miért nem hívott meg hivatalosan erre, mint
üldözött civilt. Éppen ezért megkérdeztem Karácsony Gergely
főpolgármestert ennek részleteiről.

 

A főpolgármester azt állította, hogy nem a szivárványos megvilágítás és a
melegjogok melletti kiállás volt az elbocsátás indoka. Ez ugyan egybevág
korábbi nyilatkozataival, azonban ellentmond a jogerős bírósági ítéletnek
(1.Kf.700.245/2023/6.), mely kimondja:

„Az alperes a fellebbezésében összefoglalóan, a Gellért-hegyi kereszt
meggyalázásával kapcsolatos esetet is magába foglalóan, azt azonban külön
nem nevesítve állította, hogy a felperesi magatartások alkalmasak voltak
arra, hogy azokon keresztül a munkáltató semlegességébe és pártatlanságába
vetett társadalmi meggyőződés sérelmet szenvedjen; ezen érvelése a
Gellért-hegyi kereszt meggyalázása [szivárványszínű megvilágításának
terve] esetében a fent részletezettek szerint alapos volt, míg az egyéb
tényállási elemeket tekintve megalapozatlan.”

 

A párbeszéd szó szerint így zajlott:

Békés Gáspár: „Ez volt az ítéletben, hogy a szivárványszínű megvilágítás
terve volt az, ami miatt jogerősen ki vagyok rúgva. Tehát a melegjogok
támogatása miatt.”

Karácsony Gergely: „Amit a főváros ugye megcsinált, ugye éveken keresztül
szivárványszínű volt a Lánchíd, szóval...”

Békés Gáspár: „De akkor miért? Ezért lettem kirúgva?”

Karácsony Gergely: „Hát talán nem azért...”

 

A nyilatkozat videófelvétele elérhető itt:

[4]https://www.youtube.com/watch?v=8SWojPqP...

 

Mindezek tekintetében a főpolgármester nyilatkozata ellentmond a jogerős
ítélet tartalmának, ahogy korábbi nyilatkozatai is.

Korábban ugyanis azt állította, hogy az együttműködés hiánya volt az
elbocsátás oka (mely indok a bíróság szerint nem lehetett jogszerű, hiszen
a fentebb idézet sorok ezt kizárják):

„Azzal amit mondott azzal én mélységesen nem értek egyet; de nem ez a fő
ok, hanem az volt a fő ok, hogy ő nem volt abban partner, hogy világossá
tegye, hogy az ő véleménye az egy korábbi vélemény, amit ő nem
köztisztviselőként hanem hanem hanem véleményformálóként fogalmazott meg,
és ez a vélemény nem azonos a főpolgármesteri hivatal véleményével.”

Videó hivatkozása: [5]https://www.youtube.com/watch?v=rh5z8c7x...

 

Kendernay János, a városdiplomáciai főtanácsadó megint csak egy másik, a
jogerős ítéletnek ellentmondó nyilatkozatot tett Nazila Ghanea, a vallás-
világnézeti szabadság kérdésével foglalkozó különleges előadójának, aki
országlátogatása során rákérdezett az ügyre a városházával folytatott
találkozója során.

Az erről készült feljegyzés szerint  Kendernay János azt állította, hogy
2021-ben azért szüntették meg a munkaviszonyt, mert  a keresztények
számára sértő tartalmakat osztottam meg Facebook-profilomon:

 

“Kiemelte,  hogy a Hivatal munkavállalói szabadon gyakorolhatják 
vallásukat, ugyanakkor az  állam  világnézeti semlegessége megköveteli,
hogy a közigazgatási szervek se pozitívan, se negatívan ne  foglaljanak
állást vallási vagy világnézeti kérdésekben. A közigazgatás tevékenységét
megvalósító  köztisztviselőknek ezért a saját alapvető jogaik gyakorlása
során a köztisztviselői státuszuk által megkívánt, fokozott felelősséggel
kell eljárniuk. Külön rákérdezésre elmondta, ezt az álláspontot a  Kúria
is megerősítette, miután Békés Gáspár pert indított a Városháza ellen a
munkaviszonyának  megszüntetése miatt. A Hivatal a próbaidő  alatt  állt 
el  a  szerződéstől  azt  követően, hogy Békés Gáspár nyilvánosan, a
Hivatalt munkahelyeként megjelölő Facebook-profilján osztott meg a 
keresztény közösséget erősen sértő tartalmakat.”

(iktatószám: FPH070/438-5/2024).

 

Mindemellett a Főpolgármesteri Hivatal levelében leszögezte, hogy:

“Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a bíróság jogerős döntését
tiszteletben tartja.” (iktatószám: FPH016 /2582 - 3 /2024).

 

Tehát akkor a városdiplomáciai főtanácsadó szerint sértő
Facebook-bejegyzések miatt volt jogos a kirúgás, a főpolgármester szerint
a kooperáció hiánya miatt történt az elbocsátás, a bíróság szerint pedig
ezek mind alaptalanok voltak, de a Gellért-hegyi kereszt megvilágításának
terve miatt jogszerű volt a munkáltatói döntés, melyre viszont a városháza
sehol nem hivatkozik, mint indokra, sőt, a főpolgármester tagadja. De
emellett deklarálják, hogy tiszteletben tartják a jogerős döntést.

 

A kérdésem tehát a következő:

 

Mi volt az elbocsátás indoka a Főpolgármesteri Hivatal szerint?

Mi volt az elbocsátás indoka a jogerős ítélet szerint?

Ha ez a két indok egyezik, akkor miért tettek más nyilatkozatokat
korábban, miért nem hivatkoztak soha a bírósági ítélet valódi tartalmára,
és ennek kapcsán belső vizsgálat folyt-e vagy folyik-e?

Ha a hivatal indoklása eltér a jogerős ítélet indoklásától, mellyel
kapcsolatban az ítélet kifejtette, hogy minden más hivatkozás jogtalan,
akkor miért indokolt a kártalanítás és a felelősségrevonás hiánya, és
miért nem állítják helyre a munkaviszonyt?

Tiszteletben tartották-e a jogerős ítéletet levelüknek megfelelően, ha az
ENSZ-nek és nekem is dokumentáltan a jogerős ítéletnek ellentmondó
nyilatkozatokat tettek?

 

Kiemelném, hogy az önkormányzatnak és a polgármesternek válaszadási
kötelezettsége van, és mivel számos alkalommal, például ezen rendezvényen
is nyilatkoztak az ügyről, így e kérésnek eleget kell tennie, azt
szelektíven megtagadni törvénytelen. Mivel a városháza sajtómegkeresésekre
is válaszolt az ügy kapcsán, így nyilván a személyiségi jogok tiszteletben
tartásával összeegyeztethetőnek tartják az ezzel kapcsolatos
nyilatkozattételt.

 

Ha ez mégis megtörténik, felügyeleti eljárásra lesz szükség az illetékes
kormányhivatalnál, illetve mulasztási per is indokolttá válik, továbbá ez
a hivatali visszaélés gyanúját is felvetné.

 

Ideje, hogy a városháza felelősséget vállaljon diszkriminatív, emberi
jogokat súlyosan sértő tevékenységével kapcsolatban. Jelenleg egy olyan
ország épül, ahol zéró toleranciát hirdettek az ilyesfajta politika és
közigazgatással szemben, így ennek a Budapesti Városházát is meg kell
feleltetni.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2026. augusztus 31.

 

Üdvözlettel:

 

Békés Gáspár

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[6][adatigénylés #31695 e-mail]

 

Hibás a(z) [7][Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail] cím a(z) Budapest Főváros
Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal részére benyújtott Közérdekűadat
igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap
segítségével:

[8]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[9]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail]
2. mailto:[adatigénylés #31695 e-mail]
3. https://aka.ms/LearnAboutSenderIdentific...
4. https://www.youtube.com/watch?v=8SWojPqP...
5. https://www.youtube.com/watch?v=rh5z8c7x...
6. mailto:[adatigénylés #31695 e-mail]
7. mailto:[Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail]
8. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
9. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Srajber Beáta dr., Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Békés Gáspár!

 

Levelem mellékleteként továbbítom adatigényére vonatkozó főpolgármesteri
válaszlevelet.

 

Üdvözlettel,

 

 

dr. Srajber Beáta
átláthatósági és adatkezelési referens

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

Főjegyzői Iroda

[1][email cím]  

+36 1 327 1454

 

 

References

Visible links
1. mailto:[email cím]