Önkormányzati és hivatali nyilatkozatok ellentmondásának tisztázása Békés Gáspár elbocsátásának ügyében
Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi levélben foglalt kérdésekre a válaszokat.
2026.05.09-én Karácsony Gergely főpolgármester a városháza által szervezett Hála Nektek! Rendszerzáró Örömkoncert rendezvényt szervezett, melynek célja az volt, hogy megemlékezzen az Orbán-kormány által kirúgatott, üldözött civilekről.
2021-ben Semjén Zsolt elbocsátásomat követelte, amiért évekkel munkaviszonyom előtt cikket írtam arról, hogy a gyerekek keresztelése sérti a törvényes világnézeti szabadságukat, mely felhívás után elbocsátott a Főpolgármesteri Hivatal környezetvédelmi szakreferensi állásomból.
A döntés ellen számos hazai és nemzetközi szervezet tiltakozott, és három ENSZ különleges előadó is elítélte, mint a szólás, a világnézet és a kisebbségek szabadságát sértő cselekedetet. Ezek után három bírósági ítélet is diszkriminatívnak és törvénytelennek találta, amíg egy negyedik ezeket felül nem írta, arra hivatkozva, hogy a Gellért-hegyi kereszt szivárványszínű megvilágításának terve volt az elbocsátás jogszerű indoka.
Az ügy lényege, hogy a magyar kormánypárt és ellenzéke közösen deklarálja, hogy szekuláris véleményt megfogalmazó ateista állampolgár nem vállalhat közhivatalt.
Ezen rendezvényen így értelemszerűen részt vettem, és kíváncsi voltam arra, hogy a városháza miért nem hívott meg hivatalosan erre, mint üldözött civilt. Éppen ezért megkérdeztem Karácsony Gergely főpolgármestert ennek részleteiről.
A főpolgármester azt állította, hogy nem a szivárványos megvilágítás és a melegjogok melletti kiállás volt az elbocsátás indoka. Ez ugyan egybevág korábbi nyilatkozataival, azonban ellentmond a jogerős bírósági ítéletnek (1.Kf.700.245/2023/6.), mely kimondja:
„Az alperes a fellebbezésében összefoglalóan, a Gellért-hegyi kereszt meggyalázásával kapcsolatos esetet is magába foglalóan, azt azonban külön nem nevesítve állította, hogy a felperesi magatartások alkalmasak voltak arra, hogy azokon keresztül a munkáltató semlegességébe és pártatlanságába vetett társadalmi meggyőződés sérelmet szenvedjen; ezen érvelése a Gellért-hegyi kereszt meggyalázása [szivárványszínű megvilágításának terve] esetében a fent részletezettek szerint alapos volt, míg az egyéb tényállási elemeket tekintve megalapozatlan.”
A párbeszéd szó szerint így zajlott:
Békés Gáspár: „Ez volt az ítéletben, hogy a szivárványszínű megvilágítás terve volt az, ami miatt jogerősen ki vagyok rúgva. Tehát a melegjogok támogatása miatt.”
Karácsony Gergely: „Amit a főváros ugye megcsinált, ugye éveken keresztül szivárványszínű volt a Lánchíd, szóval...”
Békés Gáspár: „De akkor miért? Ezért lettem kirúgva?”
Karácsony Gergely: „Hát talán nem azért...”
A nyilatkozat videófelvétele elérhető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=8SWojPqP...
Mindezek tekintetében a főpolgármester nyilatkozata ellentmond a jogerős ítélet tartalmának, ahogy korábbi nyilatkozatai is.
Korábban ugyanis azt állította, hogy az együttműködés hiánya volt az elbocsátás oka (mely indok a bíróság szerint nem lehetett jogszerű, hiszen a fentebb idézet sorok ezt kizárják):
„Azzal amit mondott azzal én mélységesen nem értek egyet; de nem ez a fő ok, hanem az volt a fő ok, hogy ő nem volt abban partner, hogy világossá tegye, hogy az ő véleménye az egy korábbi vélemény, amit ő nem köztisztviselőként hanem hanem hanem véleményformálóként fogalmazott meg, és ez a vélemény nem azonos a főpolgármesteri hivatal véleményével.”
Videó hivatkozása: https://www.youtube.com/watch?v=rh5z8c7x...
Kendernay János, a városdiplomáciai főtanácsadó megint csak egy másik, a jogerős ítéletnek ellentmondó nyilatkozatot tett Nazila Ghanea, a vallás- világnézeti szabadság kérdésével foglalkozó különleges előadójának, aki országlátogatása során rákérdezett az ügyre a városházával folytatott találkozója során.
Az erről készült feljegyzés szerint Kendernay János azt állította, hogy 2021-ben azért szüntették meg a munkaviszonyt, mert a keresztények számára sértő tartalmakat osztottam meg Facebook-profilomon:
“Kiemelte, hogy a Hivatal munkavállalói szabadon gyakorolhatják vallásukat, ugyanakkor az állam világnézeti semlegessége megköveteli, hogy a közigazgatási szervek se pozitívan, se negatívan ne foglaljanak állást vallási vagy világnézeti kérdésekben. A közigazgatás tevékenységét megvalósító köztisztviselőknek ezért a saját alapvető jogaik gyakorlása során a köztisztviselői státuszuk által megkívánt, fokozott felelősséggel kell eljárniuk. Külön rákérdezésre elmondta, ezt az álláspontot a Kúria is megerősítette, miután Békés Gáspár pert indított a Városháza ellen a munkaviszonyának megszüntetése miatt. A Hivatal a próbaidő alatt állt el a szerződéstől azt követően, hogy Békés Gáspár nyilvánosan, a Hivatalt munkahelyeként megjelölő Facebook-profilján osztott meg a keresztény közösséget erősen sértő tartalmakat.”
(iktatószám: FPH070/438-5/2024).
Mindemellett a Főpolgármesteri Hivatal levelében leszögezte, hogy:
“Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a bíróság jogerős döntését tiszteletben tartja.” (iktatószám: FPH016 /2582 - 3 /2024).
Tehát akkor a városdiplomáciai főtanácsadó szerint sértő Facebook-bejegyzések miatt volt jogos a kirúgás, a főpolgármester szerint a kooperáció hiánya miatt történt az elbocsátás, a bíróság szerint pedig ezek mind alaptalanok voltak, de a Gellért-hegyi kereszt megvilágításának terve miatt jogszerű volt a munkáltatói döntés, melyre viszont a városháza sehol nem hivatkozik, mint indokra, sőt, a főpolgármester tagadja. De emellett deklarálják, hogy tiszteletben tartják a jogerős döntést.
A kérdésem tehát a következő:
Mi volt az elbocsátás indoka a Főpolgármesteri Hivatal szerint?
Mi volt az elbocsátás indoka a jogerős ítélet szerint?
Ha ez a két indok egyezik, akkor miért tettek más nyilatkozatokat korábban, miért nem hivatkoztak soha a bírósági ítélet valódi tartalmára, és ennek kapcsán belső vizsgálat folyt-e vagy folyik-e?
Ha a hivatal indoklása eltér a jogerős ítélet indoklásától, mellyel kapcsolatban az ítélet kifejtette, hogy minden más hivatkozás jogtalan, akkor miért indokolt a kártalanítás és a felelősségrevonás hiánya, és miért nem állítják helyre a munkaviszonyt?
Tiszteletben tartották-e a jogerős ítéletet levelüknek megfelelően, ha az ENSZ-nek és nekem is dokumentáltan a jogerős ítéletnek ellentmondó nyilatkozatokat tettek?
Kiemelném, hogy az önkormányzatnak és a polgármesternek válaszadási kötelezettsége van, és mivel számos alkalommal, például ezen rendezvényen is nyilatkoztak az ügyről, így e kérésnek eleget kell tennie, azt szelektíven megtagadni törvénytelen. Mivel a városháza sajtómegkeresésekre is válaszolt az ügy kapcsán, így nyilván a személyiségi jogok tiszteletben tartásával összeegyeztethetőnek tartják az ezzel kapcsolatos nyilatkozattételt.
Ha ez mégis megtörténik, felügyeleti eljárásra lesz szükség az illetékes kormányhivatalnál, illetve mulasztási per is indokolttá válik, továbbá ez a hivatali visszaélés gyanúját is felvetné.
Ideje, hogy a városháza felelősséget vállaljon diszkriminatív, emberi jogokat súlyosan sértő tevékenységével kapcsolatban. Jelenleg egy olyan ország épül, ahol zéró toleranciát hirdettek az ilyesfajta politika és közigazgatással szemben, így ennek a Budapesti Városházát is meg kell feleltetni.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. augusztus 31.
Üdvözlettel:
Békés Gáspár
