Tisztelt Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy

2018-ban, 2019-ben és a 2020. év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2018-ben, 2019-ban és 2020-ban január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 11.

Üdvözlettel:

Papp Atilla

[email protected], Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Levélíró!

 

Tájékoztatjuk Önt, hogy a [1][email address] címre küldött levele a
Kőbányai Polgármesteri Hivatalhoz megérkezett, az ügyintézést megkezdjük.
A válaszadásig szíves türelmét kérjük.

 

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a 2018. május 25-től kötelező érvényű, az
Európai Unió által elfogadott [2]Általános Adatvédelmi Rendelet
(GDPR) értelmében változások léptek életbe a személyes adatok még
szélesebb körű, egységes, biztonságos és jogszerű kezelése érdekében.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (a
továbbiakban: Hivatal) által alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési
elvekről, valamint a Hivatal adatvédelmi és adatkezelési politikájáról,
továbbá a Hivatal által kezelt személyes adatok tekintetében az
adatkezelésre, az adatok védelmére, az adatbiztonságra vonatkozó
követelmények betartásáról a [3]www.kobanya.hu oldalon az
Ügyintézés/Adatvédelem címszó alatt tájékozódhat.

 

Kérjük, hogy erre a levélre ne válaszoljon, mert ez egy automatikusan
generált rendszerüzenet.

 

Köszönettel

Kőbányai Polgármesteri Hivatal

 

1102 Budapest, Szent László tér 29.

központi telefonszám: +36 1 4338 100

központi faxszám: +36 1 4338 230

honlapcím: [4]www.kobanya.hu

központi e-mail cím: [5][email address]

 

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. https://www.otppenztarak.eu/modules.php?...
3. http://www.kobanya.hu/
4. http://www.kobanya.hu/
5. mailto:[email address]

Való Magdolna, Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Papp Atilla Úr!

 

Dr. Szabó Krisztián jegyző úr megbízásából csatoltan küldöm a Budapest
Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában álló bérlakásokkal
kapcsolatos közérdekűadat-igénylésére írt válaszlevelet.

 

Üdvözlettel.

 

Való Magdolna

titkárnő

 

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal

Jegyzői Titkárság

1102 Budapest, Szent László tér 29.

Tel.: 4338-202

E-mail: [1][email address]

[2]fogybarát

 

------------------------------------------------------------------------

Feladó: Papp Atilla <[3][FOI #15879 email]>
Elküldve: 2020. október 11., vasárnap 13:02
Címzett: [4][Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
Tárgy: Közérdekűadat Közérdekű adat request - Önkormányzati bérlakások -
X. kerület - Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal

 

Tisztelt Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy

2018-ban, 2019-ben és a 2020. év első hat hónapjában mennyi volt az
önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből
mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi
van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást
indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és
mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2018-ben, 2019-ban és 2020-ban
január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 11.

Üdvözlettel:

Papp Atilla

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[5][FOI #15879 email]

Ha a(z) Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
nem a(z) [6][Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

+----------------------------------------------------------------+
|[8][IMG]|[9]Contact us - KiMitTud |
| | |
| |kimittud.atlatszo.hu |
| | |
| |A KiMitTud weboldal ahhoz nyújt segítséget, hogy bárki |
| |információkhoz juthasson Magyarország minden olyan |
| |állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó |
| |szervéről, intézményéről (ezeket nevezzük itt a |
| |weboldalon összefoglaló néven adatgazdáknak), amely az |
| |állam működtetésében részt vesz vagy közpénzt költ. |
+----------------------------------------------------------------+

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[10]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

+----------------------------------------------------------------+
|[11][IMG]|[12]Mi ez? - KiMitTud |
| | |
| |kimittud.atlatszo.hu |
| | |
| |A KiMitTud weboldal ahhoz nyújt segítséget, hogy bárki|
| |információkhoz juthasson Magyarország minden olyan |
| |állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó |
| |szervéről, intézményéről (ezeket nevezzük itt a |
| |weboldalon összefoglaló néven adatgazdáknak), amely az|
| |állam működtetésében részt vesz vagy közpénzt költ. |
+----------------------------------------------------------------+

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
3. mailto:[FOI #15879 email]
4. mailto:[Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
5. mailto:[FOI #15879 email]
6. mailto:[Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
10. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
11. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
12. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about