Tisztelt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy:

2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. augusztus 3.

Üdvözlettel:

Erfán Zsófia

Polgármester - Salgótarján, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Erfán Zsófia!

Mellékelten küldöm dr. Romhányi Katalin jegyző asszony válaszlevelét.

Tisztelettel: Hadfiné Kmety Krisztina

                    polgármesteri titkrság

2019.08.03. 21:44 keltezéssel, Erfán Zsófia írta:
> Tisztelt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
>
> Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
>
> Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy:
>
> 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
> A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
> A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
> Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!
>
> Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
> Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
>
> Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
>
> Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
>
> Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
>
> Segítő együttműködését előre is köszönöm.
>
> Kelt: 2019. augusztus 3.
>
> Üdvözlettel:
>
> Erfán Zsófia
>
> -------------------------------------------------------------------
>
> Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
> [FOI #13170 email]
>
> Ha a(z) Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z) [Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
> http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
>
> Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
> http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
>
> Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!
>
> -------------------------------------------------------------------
>

idézett részek elrejtése