Tisztelt Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A Liget Budapest honlapjának facebook-oldalán megjelent január 5-ei bejegyzés szerint Neil Mattinson, a londoni Olimpiai Park tervezője így nyilatkozott a megújuló Városligetről:
"Nagyon tetszik a Liget megújításának a terve és az az ambíció, amivel megvalósítják. A Liget ugyanakkora, mint a londoni Olimpiai Park, amit terveztem, és ahhoz hasonlóan ez is egy hagyományos, holisztikus park. A nagyvárosok közepén szükség van olyan területekre, ahol sportolni lehet, ahol családok szórakozhatnak, tehát amelyek az aktív kikapcsolódást szolgálják. A Liget ilyen, ráadásul a kialakítás nagyon magas színvonalú. Minden természetes anyag felhasználásával készül, és ami nagyon fontos, jelentős mennyiségű felnőtt fa áll a területén. Egészen kiváló a kutya élménypark, ilyen nagyságúval még nem is találkoztam, a londoni például jóval kisebb. Az is nagyon tetszik, hogy a Ligetet hét közben is sokan látogatják, a szabadidőparkokra általában a hétvégi használat a jellemző. Szerintem ragyogó lehetőséget kaptak a budapestiek, hogy a következő két-három generáció igényes körülmények között tölthesse szabadidejét." https://www.facebook.com/miligetunk/phot...
Kérem, szíveskedjen tájékoztatni, hogy hol, mikor hangzott el Neil Mattinson nyilatkozata. Kérem, küldje el részemre, hol található a fenti szöveg, illetőleg annak eredetije, avagy küldje el az elhangzott/leírt szöveg eredeti forrását (linkjét), valamint tájékoztasson, ki fordította le Neil Mattinson megújuló Városligetről szóló nyilatkozatát.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. január 11.

Üdvözlettel:
Bodnár Zsuzsa

Tisztelt Bodnár Zsuzsa!

Alábbi, 2019. január 11. napján kelt közérdekű adatigénylésének határidejét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján 15 nappal, 2019. február 10-ig meghosszabbítjuk.

Tisztelettel,

VÁROSLIGET ZRT.
1386 Budapest, Pf.: 910
E-mail: [email address]

-----Original Message-----
From: Bodnár Zsuzsa <[FOI #12117 email]>
Sent: Friday, January 11, 2019 7:25 PM
To: Office <[email address]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Neil Mattinson nyilatkozata a megújuló Városligetről (VLB-2019/00022)

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #12117 email]

Ha a(z) Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. nem a(z) [Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

idézett részek elrejtése

Tisztelt Office!

Tájékoztatom, hogy a 2011. évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdése nem teszi lehetővé a válaszadás határidejének 15 nappal történő meghosszabbítását. A törvény azt mondja ki, hogy
"(2) Ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az (1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható."
Én azonban csupán egyetlen adatot kértem, annak a forráshelynek a megnevezését, ahol Neil Mattinson nyilatkozott a Városligetről, s nyilatkozata fordítójának a nevét. A közadatigénylésem sem nagyszámú adatra nem vonatkozott, sem a Városliget Zrt. munkaerőforrásának aránytalan igénybevételével nem jár. Mivel a határidő meghosszabbítására vonatkozó döntésük ellentmond a törvényben foglalt feltételeknek, szíveskedjenek 15 napon belül, január 28-áig az adatigénylésemre válaszolni.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Tisztelt Office!

Tájékoztatom, hogy az adatigénylésemre a meghosszabbított határidőn belül sem érkezett válasz. Kérem, a jogszabályok értelmében közérdekű adatigénylésre válaszolni szíveskedjék.

Üdvözlettel:
Bodnár Zsuzsa

Tisztelt Office!

Az adatigénylésemre a meghosszabbított határidőn belül sem érkezett válasz. Kérem, a jogszabályok értelmében közérdekű adatigénylésre válaszolni szíveskedjék.

Üdvözlettel:
Bodnár Zsuzsa

Tisztelt Bodnár Zsuzsa!

Ön 2019 január 11-én Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztette elő:

A Liget Budapest honlapjának facebook-oldalán megjelent január 5-ei bejegyzés szerint Neil Mattinson, a londoni Olimpiai Park tervezője így nyilatkozott a megújuló Városligetről:
"Nagyon tetszik a Liget megújításának a terve és az az ambíció, amivel megvalósítják. A Liget ugyanakkora, mint a londoni Olimpiai Park, amit terveztem, és ahhoz hasonlóan ez is egy hagyományos, holisztikus park. A nagyvárosok közepén szükség van olyan területekre, ahol sportolni lehet, ahol családok szórakozhatnak, tehát amelyek az aktív kikapcsolódást szolgálják. A Liget ilyen, ráadásul a kialakítás nagyon magas színvonalú. Minden természetes anyag felhasználásával készül, és ami nagyon fontos, jelentős mennyiségű felnőtt fa áll a területén. Egészen kiváló a kutya élménypark, ilyen nagyságúval még nem is találkoztam, a londoni például jóval kisebb. Az is nagyon tetszik, hogy a Ligetet hét közben is sokan látogatják, a szabadidőparkokra általában a hétvégi használat a jellemző. Szerintem ragyogó lehetőséget kaptak a budapestiek, hogy a következő két-három generáció igényes körülmények között tölthesse szabadidejét."
https://www.facebook.com/miligetunk/phot...
Kérem, szíveskedjen tájékoztatni, hogy hol, mikor hangzott el Neil Mattinson nyilatkozata. Kérem, küldje el részemre, hol található a fenti szöveg, illetőleg annak eredetije, avagy küldje el az elhangzott/leírt szöveg eredeti forrását (linkjét), valamint tájékoztasson, ki fordította le Neil Mattinson megújuló Városligetről szóló nyilatkozatát.

Adatkérésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy Neil Mattinson 2018. szeptember 24-én és 25-én egy tájépítészeti workshop keretében látogatta meg a Városliget Zrt-t. A találkozón megismerte a parkfejlesztéssel kapcsolatos elképzeléseket, és ezekre reagálva osztotta meg a workshop résztvevőivel az idézett gondolatokat, és hozzájárult, hogy azokat a Városliget Zrt. a kommunikációjában felhasználhassa. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a workshop hivatalos nyelve az angol volt. Az angol szöveg fordítását a Városliget Zrt. munkatársai végezték el.

Tisztelettel,

VÁROSLIGET ZRT.
1386 Budapest, Pf.: 910
E-mail: [email address]

VÁROSLIGET ZRT.
1386 Budapest, Pf.:910
E-mail: [email address]

-----Original Message-----
From: Office
Sent: Friday, January 25, 2019 6:05 PM
To: 'Bodnár Zsuzsa' <[FOI #12117 email]>
Subject: RE: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Neil Mattinson nyilatkozata a megújuló Városligetről