MTáSZ által az EMMI-nek benyújtott 2019. és 2020. évi szakmai terv, valamint annak finanszírozási koncepciója

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

(__ A Magyar Táncsport Szakszövetségnek (MTáSZ) a Sporttörvény 57 § (5)-ben előírt, az MTáSZ működésével összefüggő, valamint szakmai feladatai ellátására vonatkozó 2019. és 2020. évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási koncepcióját, melyet az EMMI - sportpolitikáért felelős miniszter által meghatározott időpontban tett - felhívására elkészített és megküldött az EMMI részére. Kérném a felhívásnak az MTáSZ-hoz érkezésének dátumát, továbbá az EMMI-hez megküldés dátumát is __)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. január 28.

Üdvözlettel:

Princz Nóra

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

2 Melléklet

Iktatószám: II/1476-1/2021/ADATVED

melléklet: 2 db                                   
                                                          

 

kizárólag elektronikus úton kézbesítve

 

Princz Nóra                                     

részére

[1][FOI #17072 email]

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

 

 

Tisztelt Címzett!

 

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról
tájékoztatom.

 

Közérdekű adatigénylés keretében az alábbi adatokat kérte megküldeni:

 

„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

(__ A Magyar Táncsport Szakszövetségnek (MTáSZ) a Sporttörvény 57 §
(5)-ben előírt, az MTáSZ működésével összefüggő, valamint szakmai
feladatai ellátására vonatkozó 2019. és 2020. évi szakmai tervét, valamint
annak finanszírozási koncepcióját, melyet az EMMI - sportpolitikáért
felelős miniszter által meghatározott időpontban tett - felhívására
elkészített és megküldött az EMMI részére. Kérném a felhívásnak az
MTáSZ-hoz érkezésének dátumát, továbbá az EMMI-hez megküldés dátumát
is__)”

 

 

Tájékoztatom, hogy a válaszlevélhez csatolt mellékletben találja meg a
Magyar Táncsport Szakszövetség 2019. és 2020. évi szakmai tervét.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a sportról szóló 2004. évi I. törvény 57.
§ (5) bekezdése értelmében a sportszövetség által elkészített és a
sportszövetség működésével összefüggő, szakmai feladatai ellátására
vonatkozó következő évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási
koncepcióját a sportszövetségnek tárcánk részére nem szükséges
továbbítania, azt csak a sportköztestület részre kell megküldenie.

 

Erre tekintettel tájékoztatom, hogy a Magyar Táncsport Szakszövetség a
mellékelt dokumentumokat egy támogatási kérelem részeként küldte meg
tárcánk részére 2019.02.11. valamint 2020.02.20. napján.

 

Tájékoztatom továbbá, hogy arról, hogy a sportköztestület által a
sportszövetség részére továbbított felhívás megérkezéséről, továbbá a
Magyar Táncsport Szakszövetség a 2019. és 2020. évi szakmai tervének
finanszírozási koncepciójáról tárcánk nem rendelkezik adattal.

 

Budapest, 2021. február 12.                                     

 

 

Üdvözlettel:

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

--------------------------------------------------------------------------

 

-----Original Message-----
From: Princz Nóra [mailto:[FOI #17072 email]]
Sent: Thursday, January 28, 2021 10:13 PM
To: Közadat (EMMI)
Subject: Közérdekű adatigénylés - MTáSZ által az EMMI-nek benyújtott 2019.
és 2020. évi szakmai terv, valamint annak finanszírozási koncepciója -
Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

(__ A Magyar Táncsport Szakszövetségnek (MTáSZ) a Sporttörvény 57 §
(5)-ben előírt, az MTáSZ működésével összefüggő, valamint szakmai
feladatai ellátására vonatkozó 2019. és 2020. évi szakmai tervét, valamint
annak finanszírozási koncepcióját, melyet az EMMI - sportpolitikáért
felelős miniszter által meghatározott időpontban tett - felhívására
elkészített és megküldött az EMMI részére. Kérném a felhívásnak az
MTáSZ-hoz érkezésének dátumát, továbbá az EMMI-hez megküldés dátumát is
__)

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2021. január 28.

 

Üdvözlettel:

 

Princz Nóra

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[FOI #17072 email]

 

Ha a(z) Emberi Erőforrások Minisztériuma nem a(z) [EMMI request email]
címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük,
írja ezt meg nekünk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #17072 email]

idézett részek elrejtése