Mohácsi Duna-híd – a forgalmi modellhez felhasznált forgalomszámlálási, kalibrációs és mérési alapadatok

Az igénylés megválaszolása késik. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatgazdának normális esetben által (részletek)

Tisztelt Magyar Közút Nonprofit Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó közúthálózat forgalmi modellezéséhez, megvalósíthatósági tanulmányaihoz, forgalmi vizsgálataihoz, valamint ezek kalibrációjához vagy validációjához a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által szolgáltatott, átadott, rendelkezésre bocsátott, illetve a Magyar Közút kezelésében vagy birtokában rendelkezésre álló alábbi adatokat, dokumentumokat és elektronikus állományokat:

1. Kérem mindazon forgalomszámlálási adatok és adatállományok elektronikus másolatát, amelyeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Mohácsi Duna-híd, illetve a hozzá kapcsolódó közúthálózat forgalmi vizsgálatainak vagy forgalmi modellezésének elkészítéséhez a projekt megrendelője, projektgazdája, tervezője, forgalmi modellezője, tanácsadója vagy más közreműködője részére átadott vagy rendelkezésre bocsátott.
Kérem, hogy az igény terjedjen ki különösen a 2020. évi megvalósíthatósági tanulmány, valamint a 2026. évben elkészített vagy közzétett forgalmi vizsgálat készítése során átadott, illetve felhasználásra kijelölt adatokra.

2. Kérem az 1. pont szerinti adatokhoz tartozó forgalomszámlálási helyek, mérőhelyek és útszakaszok azonosítására szolgáló meglévő adatokat, így különösen:
– a közút számát és szelvényszámát;
– a mérőhely vagy számlálóhely azonosítóját;
– a mérőhely megnevezését;
– amennyiben rendelkezésre áll, földrajzi koordinátáját;
– a számlálás irányát vagy irányait;
– a mérés jellegét, így különösen azt, hogy állandó automata, időszakos automata, kézi vagy egyéb mérésről volt-e szó;
– a mérési időszakot és a mérési napokat.

3. Kérem az 1. pont szerinti, a Mohácsi Duna-híd forgalmi modellezéséhez átadott vagy felhasznált mérőhelyek rendelkezésre álló eredeti forgalomszámlálási adatait a rendelkezésre álló legnagyobb időbeli részletezettségben, így különösen órás, illetve – amennyiben ilyen formában rendelkezésre áll – ennél részletesebb bontásban.
Kérem az adatokat mérési irányonként és a rendelkezésre álló járműkategóriák szerinti bontásban megküldeni.

4. Kérem ugyanazon mérőhelyekhez tartozó feldolgozott forgalmi adatokat is, így különösen:
– napi forgalmi értékeket;
– átlagos napi forgalmi értékeket;
– éves átlagos napi forgalmi értékeket;
– nehézgépjármű-forgalmi adatokat;
– járműkategória szerinti megoszlást;
– egységjárműre átszámított forgalmi értékeket;
– valamint minden olyan meglévő feldolgozott mutatót, amelyet a Mohácsi Duna-híd forgalmi modelljének elkészítéséhez vagy ellenőrzéséhez átadtak.

5. Kérem azon meglévő módszertani dokumentumok, táblázatok vagy adatállományok elektronikus másolatát, amelyekből megállapítható, hogy a Mohácsi Duna-híd modellezéséhez átadott forgalomszámlálási adatok feldolgozásakor milyen:
– napszak-, nap-, hét- vagy hónaptényezőket;
– szezonális korrekciókat;
– évesítési vagy felszorzási tényezőket;
– hiányzó adatok pótlására alkalmazott eljárásokat;
– járműkategória-átváltásokat;
– egységjármű-szorzókat
alkalmaztak, amennyiben ilyen feldolgozásra sor került.

6. Kérem azon meglévő dokumentumokat vagy megfeleltetési táblázatokat, amelyekből megállapítható, hogy a Magyar Közút által alkalmazott forgalomszámlálási járműkategóriákat miként feleltették meg a Mohácsi Duna-híd forgalmi modelljében alkalmazott jármű- vagy keresleti kategóriáknak, ideértve különösen a D1–D4 vagy azokkal azonos funkciójú modellkategóriákat, amennyiben ilyen megfeleltetés a Magyar Közút kezelésében vagy birtokában rendelkezésre áll.

7. Kérem azon 2018. évi forgalomszámlálási adatok és kapcsolódó adatállományok elektronikus másolatát, amelyeket a Mohácsi Duna-híd 2020. évi megvalósíthatósági tanulmányának forgalmi modelljéhez, annak kalibrációjához vagy ellenőrzéséhez átadtak vagy rendelkezésre bocsátottak.
Kérem e körben a felhasznált mérőhelyek azonosítóit, a mérési időszakokat, az eredeti és feldolgozott forgalmi értékeket, valamint az alkalmazott járműkategória-bontást is.

8. Kérem azon, 2018. évinél későbbi forgalomszámlálási adatokat, mérési eredményeket és elektronikus adatállományokat, amelyeket a 2026. évi Mohácsi Duna-híd forgalmi vizsgálat elkészítéséhez, a forgalmi modell aktuális forgalmi környezethez történő kalibrálásához, felülvizsgálatához vagy validálásához a Magyar Közút átadott vagy rendelkezésre bocsátott.
Kérem e körben különösen a mérés évét, helyét, időszakát, irányát és járműkategória-bontását tartalmazó meglévő adatokat.

9. Kérem azon rendelkezésre álló forgalomszámlálási adatokat, amelyeket a Mohács közvetlen térségében található, a Duna-híd forgalmi hatásterületéhez tartozó közutakon, illetve a jelenlegi dunai átkelési kapcsolat megközelítő útjain mértek, amennyiben ezen adatokat a Mohácsi Duna-híd forgalmi modelljének elkészítéséhez, kalibrációjához vagy validációjához átadták vagy felhasználták.

10. Kérem azon meglévő összehasonlító táblázatok, kimutatások, ellenőrző
állományok vagy egyéb dokumentumok elektronikus másolatát, amelyekben a Mohácsi Duna-híd forgalmi modelljének számított forgalmi értékeit a Magyar Közút által mért tényleges forgalmi adatokkal összevetették, amennyiben ilyen dokumentumok a Magyar Közút kezelésében, birtokában vagy rendelkezésére állnak.

11. Kérem azon meglévő dokumentumok, adatkísérő jegyzékek, fájllisták, átadás-átvételi jegyzőkönyvek vagy elektronikus nyilvántartások másolatát, amelyekből megállapítható, hogy a Magyar Közút milyen forgalmi adatállományokat adott át a Mohácsi Duna-híd forgalmi vizsgálataihoz:
– a projektgazda vagy megrendelő;
– a NIF Zrt.;
– valamely minisztérium vagy annak jogelődje;
– a tervező;
– a forgalmi modellező;
– vagy más közreműködő
részére.
Kérem különösen az átadott állományok fájlnevét, az átadás időpontját, az adatállomány által lefedett időszakot, valamint – amennyiben a nyilvántartás tartalmazza – az átvevő szervezet megnevezését.

12. Amennyiben a Mohácsi Duna-híd forgalmi modellezéséhez a Magyar Közút az Országos Közúti Adatbankból (OKA), illetve más, általa kezelt közúti adatbázisból szolgáltatott adatokat, kérem azon meglévő lekérdezések, exportok, adatállományok vagy adatkísérő dokumentumok elektronikus másolatát, amelyeket a projekt céljára ténylegesen átadtak vagy rendelkezésre bocsátottak.

Kérem, hogy az elektronikus formában rendelkezésre álló adatállományokat lehetőség szerint eredeti, géppel feldolgozható és szerkeszthető formátumukban – így különösen XLS, XLSX, CSV, TXT, DBF vagy más, eredetileg alkalmazott elektronikus formátumban – szíveskedjenek rendelkezésemre bocsátani, és ne kizárólag PDF-formátumban.

Amennyiben a „Mohácsi Duna-híd”, a projekt vagy az ahhoz kapcsolódó forgalmi vizsgálat a Magyar Közút nyilvántartásaiban más projektmegnevezés, projektszám, szerződésszám, adatszolgáltatási azonosító vagy egyéb technikai azonosító alatt szerepel, kérem a tartalmilag azonos vagy annak megfeleltethető adatok és dokumentumok megküldését.

Amennyiben valamely igényelt adat nem önálló dokumentumban található, hanem meglévő adatbázis, közúti adatbank, forgalomszámlálási rendszer, elektronikus munkakönyv vagy más elektronikus állomány részeként áll rendelkezésre, kérem az adatot tartalmazó, már meglévő elektronikus állomány, export vagy kivonat megküldését.

Amennyiben valamely igényelt adatállomány más fájlnéven, más járműkategória-besorolással, más időbeli bontásban vagy más technikai formátumban áll rendelkezésre, kérem a tartalmilag megfelelő meglévő adatok megküldését.

Amennyiben a Magyar Közút a kért adatok valamelyikét más szervezettől vette át, de az adat jelenleg a Magyar Közút kezelésében, birtokában vagy rendelkezésére áll, kérem annak megküldését is.

Amennyiben valamely kért adatot vagy dokumentumot a Magyar Közút korábban átadott a projektgazda, a minisztérium, a NIF Zrt., tervező, modellező vagy más szervezet részére, de az adott állomány a Magyar Közútnál már nem áll rendelkezésre, kérem azon meglévő adat, nyilvántartás, irat vagy átadási jegyzék megküldését, amelyből az átadott adatállomány megnevezése, az átadás időpontja és az átvevő szervezet megállapítható.

Amennyiben az adatigénylés valamely pontja csak részben teljesíthető, kérem a rendelkezésre álló részadatok és dokumentumok megküldését; valamely adatállomány hiánya ne akadályozza az igény többi részének teljesítését.

Amennyiben valamely dokumentum vagy adatállomány csak részben tartalmaz meg nem ismerhető adatot, kérem a nem megismerhető adatok felismerhetetlenné tételével a fennmaradó rész megküldését.

Amennyiben az igényelt elektronikus állományok méretük miatt e-mailben nem továbbíthatók, kérem azokat a kimittud.atlatszo.hu oldalon feltölteni, illetve – amennyiben az adatkezelőnél erre rendszeresített elektronikus fájlátadási megoldás áll rendelkezésre – azon keresztül hozzáférhetővé tenni.

Amennyiben valamely kért adat vagy dokumentum megismerését jogszabályi korlátozás miatt nem biztosítják, kérem pontosan megjelölni az érintett adatot, dokumentumot vagy adatállományt, a megtagadás konkrét jogszabályi alapját és annak indokát; ez ne érintse az adatigénylés többi, megismerhető részének teljesítését.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. szeptember 24.

Üdvözlettel:

Weisz Ákos József

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Tisztelt Weisz Ákos József!

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére (székhely: 1024 Budapest, Fényes
Elek u. 7-13., a továbbiakban: Társaság vagy Magyar Közút) 2026.
szeptember 24. napján megküldött elektronikus levelében közérdekű
adatigénylést terjesztett elő.

 

A közérdekű adatigénylését – az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:
Infotv.) 29. § (1) bekezdésére figyelemmel – alábbiak szerint teljesítjük
és a tárgyi ügyben küldött megkeresésére vonatkozóan az alábbi választ
adjuk.

 

A Mohácsi Duna-híd és kapcsolódó közúthálózat tárgyú projekt forgalmi
modellezéséhez, megvalósíthatósági tanulmányaihoz, forgalmi
vizsgálataihoz, valamint ezek kalibrációjához vagy validációjához
Társaságunk nem szolgáltatott adatokat, dokumentumokat.

 

Tájékoztatjuk, hogy az országos közutakra vonatkozó forgalomszámlálási
adatok nyilvánosak, és Társaságunk honlapján az alábbi hivatkozáson
keresztül megtekinthetők:

[1]https://internet.kozut.hu/kozerdeku-adat...

 

Figyelemmel arra, hogy az adatigénylését e-mail üzenet formájában küldte,
ezért a válaszadást - az Infotv. 30. § (2)-(3) bekezdés rendelkezésére is
figyelemmel – elektronikus formában teljesítjük.

 

Tájékoztatjuk, hogy az Infotv. 30. § (3) bekezdésére („jogorvoslatok”)
tekintettel, az Infotv. 31. § (3) bekezdése értelmében az adatigénylő a
közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása, a teljesítésre
nyitva álló, vagy az adatkezelő által a 29. § (2) bekezdése szerint
meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint az
adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordulhat. A pert az igény
elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a
költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított
harminc napon belül kell megindítani az igényt elutasító közfeladatot
ellátó szerv ellen. A bíróság illetékességét az alperes közfeladatot
ellátó szerv székhelye (Fővárosi Törvényszék) alapítja meg [31. § (5)
bekezdés].

Tájékoztatjuk továbbá, hogy jogsérelem esetén – az Infotv. 31. § (3)
bekezdése szerint – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.,
[2][email cím]) bejelentéssel élhet.

 

Tájékoztatjuk, hogy bejelentéskezelő rendszerünk megváltozott. Kérjük,
erre az e-mailre ne válaszoljon, a gyorsabb ügyintézés és válaszadás
érdekében további bejelentéseit, panaszait honlapunkon, az
E-Ügyfélszolgálaton ([3]https://internet.kozut.hu/ugyfelszolgalat/)
keresztül teheti meg.

 

 

Üdvözlettel

 

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.

E-mail: [4][Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérő e-mail]

Weboldal: [5]www.kozut.hu

Közösségi felületeink: [6]kozut.hu/social 

 

P Vigyázzunk a természetre - biztos szükséges kinyomtatnia ezt a levelet?

 

-----Original Message-----

From: Weisz Ákos József <[7][adatigénylés #32129 e-mail]>

Sent: Thursday, September 24, 2026 1:39 PM

To: Magyar Közút Nonprofit Zrt. <[8][Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérő e-mail]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Mohácsi Duna-híd – a forgalmi modellhez
felhasznált forgalomszámlálási, kalibrációs és mérési alapadatok

 

Tisztelt Magyar Közút Nonprofit Zrt.!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Mohácsi
Duna-híd és a kapcsolódó közúthálózat forgalmi modellezéséhez,
megvalósíthatósági tanulmányaihoz, forgalmi vizsgálataihoz, valamint ezek
kalibrációjához vagy validációjához a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által
szolgáltatott, átadott, rendelkezésre bocsátott, illetve a Magyar Közút
kezelésében vagy birtokában rendelkezésre álló alábbi adatokat,
dokumentumokat és elektronikus állományokat:

 

1.            Kérem mindazon forgalomszámlálási adatok és adatállományok
elektronikus másolatát, amelyeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Mohácsi
Duna-híd, illetve a hozzá kapcsolódó közúthálózat forgalmi vizsgálatainak
vagy forgalmi modellezésének elkészítéséhez a projekt megrendelője,
projektgazdája, tervezője, forgalmi modellezője, tanácsadója vagy más
közreműködője részére átadott vagy rendelkezésre bocsátott.

Kérem, hogy az igény terjedjen ki különösen a 2020. évi megvalósíthatósági
tanulmány, valamint a 2026. évben elkészített vagy közzétett forgalmi
vizsgálat készítése során átadott, illetve felhasználásra kijelölt
adatokra.

 

2.            Kérem az 1. pont szerinti adatokhoz tartozó
forgalomszámlálási helyek, mérőhelyek és útszakaszok azonosítására
szolgáló meglévő adatokat, így különösen:

– a közút számát és szelvényszámát;

– a mérőhely vagy számlálóhely azonosítóját; – a mérőhely megnevezését; –
amennyiben rendelkezésre áll, földrajzi koordinátáját; – a számlálás
irányát vagy irányait; – a mérés jellegét, így különösen azt, hogy állandó
automata, időszakos automata, kézi vagy egyéb mérésről volt-e szó; – a
mérési időszakot és a mérési napokat.

 

3.            Kérem az 1. pont szerinti, a Mohácsi Duna-híd forgalmi
modellezéséhez átadott vagy felhasznált mérőhelyek rendelkezésre álló
eredeti forgalomszámlálási adatait a rendelkezésre álló legnagyobb időbeli
részletezettségben, így különösen órás, illetve – amennyiben ilyen
formában rendelkezésre áll – ennél részletesebb bontásban.

Kérem az adatokat mérési irányonként és a rendelkezésre álló
járműkategóriák szerinti bontásban megküldeni.

 

4.            Kérem ugyanazon mérőhelyekhez tartozó feldolgozott forgalmi
adatokat is, így különösen:

– napi forgalmi értékeket;

– átlagos napi forgalmi értékeket;

– éves átlagos napi forgalmi értékeket;

– nehézgépjármű-forgalmi adatokat;

– járműkategória szerinti megoszlást;

– egységjárműre átszámított forgalmi értékeket; – valamint minden olyan
meglévő feldolgozott mutatót, amelyet a Mohácsi Duna-híd forgalmi
modelljének elkészítéséhez vagy ellenőrzéséhez átadtak.

 

5.            Kérem azon meglévő módszertani dokumentumok, táblázatok vagy
adatállományok elektronikus másolatát, amelyekből megállapítható, hogy a
Mohácsi Duna-híd modellezéséhez átadott forgalomszámlálási adatok
feldolgozásakor milyen:

– napszak-, nap-, hét- vagy hónaptényezőket; – szezonális korrekciókat; –
évesítési vagy felszorzási tényezőket; – hiányzó adatok pótlására
alkalmazott eljárásokat; – járműkategória-átváltásokat; –
egységjármű-szorzókat alkalmaztak, amennyiben ilyen feldolgozásra sor
került.

 

6.            Kérem azon meglévő dokumentumokat vagy megfeleltetési
táblázatokat, amelyekből megállapítható, hogy a Magyar Közút által
alkalmazott forgalomszámlálási járműkategóriákat miként feleltették meg a
Mohácsi Duna-híd forgalmi modelljében alkalmazott jármű- vagy keresleti
kategóriáknak, ideértve különösen a D1–D4 vagy azokkal azonos funkciójú
modellkategóriákat, amennyiben ilyen megfeleltetés a Magyar Közút
kezelésében vagy birtokában rendelkezésre áll.

 

7.            Kérem azon 2018. évi forgalomszámlálási adatok és kapcsolódó
adatállományok elektronikus másolatát, amelyeket a Mohácsi Duna-híd 2020.
évi megvalósíthatósági tanulmányának forgalmi modelljéhez, annak
kalibrációjához vagy ellenőrzéséhez átadtak vagy rendelkezésre
bocsátottak.

Kérem e körben a felhasznált mérőhelyek azonosítóit, a mérési időszakokat,
az eredeti és feldolgozott forgalmi értékeket, valamint az alkalmazott
járműkategória-bontást is.

 

8.            Kérem azon, 2018. évinél későbbi forgalomszámlálási
adatokat, mérési eredményeket és elektronikus adatállományokat, amelyeket
a 2026. évi Mohácsi Duna-híd forgalmi vizsgálat elkészítéséhez, a forgalmi
modell aktuális forgalmi környezethez történő kalibrálásához,
felülvizsgálatához vagy validálásához a Magyar Közút átadott vagy
rendelkezésre bocsátott.

Kérem e körben különösen a mérés évét, helyét, időszakát, irányát és
járműkategória-bontását tartalmazó meglévő adatokat.

 

9.            Kérem azon rendelkezésre álló forgalomszámlálási adatokat,
amelyeket a Mohács közvetlen térségében található, a Duna-híd forgalmi
hatásterületéhez tartozó közutakon, illetve a jelenlegi dunai átkelési
kapcsolat megközelítő útjain mértek, amennyiben ezen adatokat a Mohácsi
Duna-híd forgalmi modelljének elkészítéséhez, kalibrációjához vagy
validációjához átadták vagy felhasználták.

 

10.         Kérem azon meglévő összehasonlító táblázatok, kimutatások,
ellenőrző

állományok vagy egyéb dokumentumok elektronikus másolatát, amelyekben a
Mohácsi Duna-híd forgalmi modelljének számított forgalmi értékeit a Magyar
Közút által mért tényleges forgalmi adatokkal összevetették, amennyiben
ilyen dokumentumok a Magyar Közút kezelésében, birtokában vagy
rendelkezésére állnak.

 

11.         Kérem azon meglévő dokumentumok, adatkísérő jegyzékek,
fájllisták, átadás-átvételi jegyzőkönyvek vagy elektronikus
nyilvántartások másolatát, amelyekből megállapítható, hogy a Magyar Közút
milyen forgalmi adatállományokat adott át a Mohácsi Duna-híd forgalmi
vizsgálataihoz:

– a projektgazda vagy megrendelő;

– a NIF Zrt.;

– valamely minisztérium vagy annak jogelődje; – a tervező; – a forgalmi
modellező; – vagy más közreműködő részére.

Kérem különösen az átadott állományok fájlnevét, az átadás időpontját, az
adatállomány által lefedett időszakot, valamint – amennyiben a
nyilvántartás tartalmazza – az átvevő szervezet megnevezését.

 

12.         Amennyiben a Mohácsi Duna-híd forgalmi modellezéséhez a Magyar
Közút az Országos Közúti Adatbankból (OKA), illetve más, általa kezelt
közúti adatbázisból szolgáltatott adatokat, kérem azon meglévő
lekérdezések, exportok, adatállományok vagy adatkísérő dokumentumok
elektronikus másolatát, amelyeket a projekt céljára ténylegesen átadtak
vagy rendelkezésre bocsátottak.

 

Kérem, hogy az elektronikus formában rendelkezésre álló adatállományokat
lehetőség szerint eredeti, géppel feldolgozható és szerkeszthető
formátumukban – így különösen XLS, XLSX, CSV, TXT, DBF vagy más,
eredetileg alkalmazott elektronikus formátumban – szíveskedjenek
rendelkezésemre bocsátani, és ne kizárólag PDF-formátumban.

 

Amennyiben a „Mohácsi Duna-híd”, a projekt vagy az ahhoz kapcsolódó
forgalmi vizsgálat a Magyar Közút nyilvántartásaiban más
projektmegnevezés, projektszám, szerződésszám, adatszolgáltatási azonosító
vagy egyéb technikai azonosító alatt szerepel, kérem a tartalmilag azonos
vagy annak megfeleltethető adatok és dokumentumok megküldését.

 

Amennyiben valamely igényelt adat nem önálló dokumentumban található,
hanem meglévő adatbázis, közúti adatbank, forgalomszámlálási rendszer,
elektronikus munkakönyv vagy más elektronikus állomány részeként áll
rendelkezésre, kérem az adatot tartalmazó, már meglévő elektronikus
állomány, export vagy kivonat megküldését.

 

Amennyiben valamely igényelt adatállomány más fájlnéven, más
járműkategória-besorolással, más időbeli bontásban vagy más technikai
formátumban áll rendelkezésre, kérem a tartalmilag megfelelő meglévő
adatok megküldését.

 

Amennyiben a Magyar Közút a kért adatok valamelyikét más szervezettől
vette át, de az adat jelenleg a Magyar Közút kezelésében, birtokában vagy
rendelkezésére áll, kérem annak megküldését is.

 

Amennyiben valamely kért adatot vagy dokumentumot a Magyar Közút korábban
átadott a projektgazda, a minisztérium, a NIF Zrt., tervező, modellező
vagy más szervezet részére, de az adott állomány a Magyar Közútnál már nem
áll rendelkezésre, kérem azon meglévő adat, nyilvántartás, irat vagy
átadási jegyzék megküldését, amelyből az átadott adatállomány megnevezése,
az átadás időpontja és az átvevő szervezet megállapítható.

 

Amennyiben az adatigénylés valamely pontja csak részben teljesíthető,
kérem a rendelkezésre álló részadatok és dokumentumok megküldését;
valamely adatállomány hiánya ne akadályozza az igény többi részének
teljesítését.

 

Amennyiben valamely dokumentum vagy adatállomány csak részben tartalmaz
meg nem ismerhető adatot, kérem a nem megismerhető adatok
felismerhetetlenné tételével a fennmaradó rész megküldését.

 

Amennyiben az igényelt elektronikus állományok méretük miatt e-mailben nem
továbbíthatók, kérem azokat a kimittud.atlatszo.hu oldalon feltölteni,
illetve – amennyiben az adatkezelőnél erre rendszeresített elektronikus
fájlátadási megoldás áll rendelkezésre – azon keresztül hozzáférhetővé
tenni.

 

Amennyiben valamely kért adat vagy dokumentum megismerését jogszabályi
korlátozás miatt nem biztosítják, kérem pontosan megjelölni az érintett
adatot, dokumentumot vagy adatállományt, a megtagadás konkrét jogszabályi
alapját és annak indokát; ez ne érintse az adatigénylés többi,
megismerhető részének teljesítését.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2026. szeptember 24.

 

Üdvözlettel:

 

Weisz Ákos József

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[9][adatigénylés #32129 e-mail]

 

Hibás a(z) [10][Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérő e-mail] cím a(z) Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:

[11]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[12]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

Ez az üzenet és annak bármely csatolt anyaga üzleti titkot, illetve
személyes adatokat tartalmazhat, erre tekintettel bizalmas és jogi védelem
alatt áll. Ha nem Ön az üzenet címzettje, kérjük haladéktalanul értesítse
erről a feladót és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Tájékoztatjuk, hogy az üzenetnek és az üzenet
bármely csatolt anyagának a jogosulatlan megszerzése, harmadik személlyel
történő közlése, felhasználása, nyilvánosságra hozatala üzleti titok-,
illetve a személyes adat sérelmével járhat.

This message and any attachment may include business secret or personal
information, for this purpose is confidential and legally privileged. If
you are not the intended recipient, please inform the sender by reply
transmission and delete this message and any attachment from your system.
Please note that unauthorized obtaining the message and any attachment,
forwarding to unauthorized third party, usage and disclosure may harm the
business secret or personal information.

References

Visible links
1. https://internet.kozut.hu/kozerdeku-adat...
2. mailto:[email cím]
3. https://internet.kozut.hu/ugyfelszolgalat/
4. mailto:[Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérő e-mail]
5. http://www.kozut.hu/
6. https://kozut.hu/social/
7. mailto:[adatigénylés #32129 e-mail]
8. mailto:[Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérő e-mail]
9. mailto:[adatigénylés #32129 e-mail]
10. mailto:[Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérő e-mail]
11. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
12. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése