Kerékpáros Miskolc Egyesület

Tisztelt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az alábbi adatigénylésünk csak a Miskolc város lakott területén létesített kijelölt gyalogos-átkelőhelyekre (továbbiakban: átkelő) vonatkozik, a rendőrség rendelkezésére álló adatok alapján. (Tudatában vagyunk annak, hogy pl. a sérülés súlyossága, vagy a baleset okozója az idő teltével, illetve az eljárások során változhat. Adatkérésünk nem az ilyen okokból szükségszerűen következő, a KSH-val való minimális eltéréseken való lovaglást célozza, hanem az átkelők közlekedésbiztonsági helyzetének átfogó megismerését.)

1. Az elmúlt három évben (2017, 2018, 2019) hány átkelőn történt gyalogosgázolás? Melyek ezek a helyszínek, összesen hány személy halt meg, sérült meg súlyosan, illetve könnyen átkelőn? 

2. Ezekben az esetekben mi volt a közvetlen baleseti okok megoszlása? Melyik fél volt az okozó? 

3. Ezekben az esetekben a helyszíni szemlék, vagy azt követő eljárások során tártak-e fel hiányosságokat az átkelők műszaki kialakításával, vagy aktuális állapotával kapcsolatban (pl. rálátási viszonyok, burkolati jelek állapota, megvilágítás stb.)? Ha igen, milyen hiányosságot és hány esetben, történt-e róla szignalizáció a közút kezelőjének? Követte-e ezt utóellenőrzés, a közút kezelője intézkedett-e a probléma megoldására?

4. Milyen rendszerességgel ellenőrzik az átkelőknél az átengedési hajlandóságot? A 2019. évben milyen időtartamban végeztek kamerás ellenőrzést, valamint sebességellenőrzést az átkelőknél?

5. Milyen intézkedéseket tartanak szükségesnek az átkelőkön bekövetkező halálos és súlyos gyalogoselütések megelőzésére?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. május 15.

Üdvözlettel:

Kerékpáros Miskolc Egyesület

Pitkó László, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Tisztelt Cím!

A kérelmüket továbbítottam a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének Molnár Emil r. alezredes úrnak.

Tisztelettel:
Pitkó László r. alezredes
rendőrségi tanácsos
osztályvezető

Bosod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendészeti Igazgatóság
Közlekedésrendészeti Osztály

Email: [email address]
Tel: BM 03 31 70-20
36 46 514-500/70-20
Privát: 36 20 3890205

Cím: B.-A.-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság
3525 Miskolc Zsolcai kapu 32.

-----Original Message-----
From: Borsod MRFK <[Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság request email]>
Sent: Friday, May 15, 2020 8:11 PM
To: Borsod MRFK Miskolc RK <[email address]>; Pitkó László <[email address]>
Subject: FW: Közérdekűadat Közérdekű adat request - Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

-----Original Message-----
From: Kerékpáros Miskolc Egyesület <[FOI #14906 email]>
Sent: Friday, May 15, 2020 6:51 PM
To: Borsod MRFK <[Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság request email]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat request - Miskolci gyalogos-átkelőhelyek baleseti helyzete - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Tisztelt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az alábbi adatigénylésünk csak a Miskolc város lakott területén létesített kijelölt gyalogos-átkelőhelyekre (továbbiakban: átkelő) vonatkozik, a rendőrség rendelkezésére álló adatok alapján. (Tudatában vagyunk annak, hogy pl. a sérülés súlyossága, vagy a baleset okozója az idő teltével, illetve az eljárások során változhat. Adatkérésünk nem az ilyen okokból szükségszerűen következő, a KSH-val való minimális eltéréseken való lovaglást célozza, hanem az átkelők közlekedésbiztonsági helyzetének átfogó megismerését.)

1. Az elmúlt három évben (2017, 2018, 2019) hány átkelőn történt gyalogosgázolás? Melyek ezek a helyszínek, összesen hány személy halt meg, sérült meg súlyosan, illetve könnyen átkelőn? 

2. Ezekben az esetekben mi volt a közvetlen baleseti okok megoszlása? Melyik fél volt az okozó? 

3. Ezekben az esetekben a helyszíni szemlék, vagy azt követő eljárások során tártak-e fel hiányosságokat az átkelők műszaki kialakításával, vagy aktuális állapotával kapcsolatban (pl. rálátási viszonyok, burkolati jelek állapota, megvilágítás stb.)? Ha igen, milyen hiányosságot és hány esetben, történt-e róla szignalizáció a közút kezelőjének? Követte-e ezt utóellenőrzés, a közút kezelője intézkedett-e a probléma megoldására?

4. Milyen rendszerességgel ellenőrzik az átkelőknél az átengedési hajlandóságot? A 2019. évben milyen időtartamban végeztek kamerás ellenőrzést, valamint sebességellenőrzést az átkelőknél?

5. Milyen intézkedéseket tartanak szükségesnek az átkelőkön bekövetkező halálos és súlyos gyalogoselütések megelőzésére?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. május 15.

Üdvözlettel:

Kerékpáros Miskolc Egyesület

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #14906 email]

Ha a(z) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nem a(z) [Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Szmrek Tamás György, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

1 Melléklet

Tisztelt Miskolci Kerékpáros Egyesület!

 

Mellékelten megküldöm a közérdekű adatkérésükre adott válaszunkat.

 

Miskolc, 2020.05.29.

                                        Szmrek Tamás c. r. szds.

Kerékpáros Miskolc Egyesület

Tisztelt Szmrek Tamás György!

Köszönjük szépen szíves válaszát.

Üdvözlettel:

Kerékpáros Miskolc Egyesület