Minisztérium által szervezett külföldi utazások 2014-16

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a minisztérium által 2014. január 1-je és 2016. december 31-e között szervezett és fizetett külföldi utazásokkal kapcsolatban az alábbi adatokat:

- az utazás célállomása a konkrét helyszín megnevezésével
- az utazáson részt vevők létszáma és beosztása
- az utazás időpontja (indulás és visszaérkezés)
- az utazás célja
- az utazáshoz igénybe vett közlekedési eszköz
- az utazás teljes dologi jellegű költsége

Kérem, hogy az összesítésben minden, a minisztérium által szervezett vagy általa fizetett utazást szerepeltessen, függetlenül attól, hogy azon kormányzati tisztviselők vagy más személyek vettek-e részt.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. január 17.

Üdvözlettel:

Becker András

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

1 Melléklet

NGM/2759/2017– közérdekű adatigénylés

Tisztelt Becker András  Úr!

2017. január 17-én megküldött közérdekű adatigénylésével összefüggésben
tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:
Infotv.) 29. §-a, valamint a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért
megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm.
rendelet alapján adatigénylése teljesítéséért a Nemzetgazdasági
Minisztérium költségtérítést állapít meg.

A költségtérítés összege 33.660 forint. A költségtérítés megfizetéséhez
kapcsolódó számla kiállítása céljából – az Infotv. 28. § (2) bekezdése
alapján – kérjük szíveskedjen a csatolt dokumentum szerinti adatait
az [1][NGM request email] e-mail címre megküldeni.

Tájékoztatjuk, hogy az Infotv. 29. § (4) bekezdése alapján adatigénylését
a költségtérítés megfizetését követően áll módunkban teljesíteni, egyúttal
felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Infotv. 31. § (1) bekezdése alapján a
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében
bírósághoz fordulhat.

Üdvözlettel:        

Nemzetgazdasági Minisztérium

Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

[2][NGM request email]

Tel.: 06 1 795 5010

-----Original Message-----
From: Becker András [mailto:[FOI #8396 email]]
Sent: Tuesday, January 17, 2017 3:14 PM
To: Ügyfélszolgálat (NGM)
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Minisztérium által
szervezett külföldi utazások 2014-16

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
minisztérium által 2014. január 1-je és 2016. december 31-e között
szervezett és fizetett külföldi utazásokkal kapcsolatban az alábbi
adatokat:

- az utazás célállomása a konkrét helyszín megnevezésével

- az utazáson részt vevők létszáma és beosztása

- az utazás időpontja (indulás és visszaérkezés)

- az utazás célja

- az utazáshoz igénybe vett közlekedési eszköz

- az utazás teljes dologi jellegű költsége

Kérem, hogy az összesítésben minden, a minisztérium által szervezett vagy
általa fizetett utazást szerepeltessen, függetlenül attól, hogy azon
kormányzati tisztviselők vagy más személyek vettek-e részt.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. január 17.

Üdvözlettel:

Becker András

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[3][FOI #8396 email]

Ha a(z) Nemzetgazdasági Minisztérium nem a(z)
[4][NGM request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[NGM request email]
2. mailto:[NGM request email]
3. mailto:[FOI #8396 email]
4. mailto:[NGM request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Tisztelt Ügyfélszolgálat (NGM)!

A 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet részletesen szabályozza az adatigénylés teljesítésével kapcsolatban elszámolható költségeket. Ennek alapján kérem, szíveskedjenek részletezni a minisztérium által megállapított 33 600 forint költségtérítést.
Mivel az adatigénylés teljesítése nem papíralapon, illetve adathordozó eszköz segítségével történik, a vonatkozó rendelet értelmében a költségtérítés teljes összege munkaerő-ráfordításból képződött. Ennek alapján kérem, szíveskedjenek a rendelet 3.§ (1)-ben szabályozott 4 óra költségtérítés-mentes ráfordításon felüli, az adatigénylés teljesítéséhez szükségesnek becsült óraszámot, illetve átlagos munkaerő-költséget megadni.

Üdvözlettel:

Becker András

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

NGM/2759/2017– közérdekű adatigénylés

Tisztelt Becker András Úr!

A költségtérítés összegének megállapítására az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. §-a
alapján, valamint a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért
megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm.
rendeletben foglalt rendelkezések keretei között, azok figyelembevételével
került sor.

Tájékoztatjuk, hogy a költségtérítés megállapítását az adatigénylése
teljesítéséhez szükséges minisztériumi munkaerőforrás aránytalan mértékű
igénybevétele indokolja. Jelezzük azt is, hogy adatigénylésével
kapcsolatban dologi költség nem került megállapításra.

A költségtérítés összege a Nemzetgazdasági Minisztérium kommunikációs
tevékenységének, a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények
teljesítésének és az egyes jogszabályokban foglalt közzétételi
kötelezettségek teljesítésének szabályairól szóló 22/2016. (XII. 7.) NGM
utasításban foglalt eljárásnak megfelelően, az eljárásban részt vevő
kollégák összesített munkaidő ráfordítása – összesen 12 munkaóra – alapján
került kiszámításra.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét.

Üdvözlettel,

Nemzetgazdasági Minisztérium

Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

[1][NGM request email]

Tel.: 06 1 795 5010

-----Original Message-----
From: Becker András [[2]mailto:[FOI #8396 email]]
Sent: Sunday, February 05, 2017 2:49 PM
To: Ügyfélszolgálat (NGM)
Subject: Re: NGM/2759/2017– közérdekű adatigénylés

Tisztelt Ügyfélszolgálat (NGM)!

A 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet részletesen szabályozza az
adatigénylés teljesítésével kapcsolatban elszámolható költségeket. Ennek
alapján kérem, szíveskedjenek részletezni a minisztérium által
megállapított 33 600 forint költségtérítést.

Mivel az adatigénylés teljesítése nem papíralapon, illetve adathordozó
eszköz segítségével történik, a vonatkozó rendelet értelmében a
költségtérítés teljes összege munkaerő-ráfordításból képződött. Ennek
alapján kérem, szíveskedjenek a rendelet 3.§ (1)-ben szabályozott 4 óra
költségtérítés-mentes ráfordításon felüli,  az adatigénylés teljesítéséhez
szükségesnek becsült óraszámot, illetve átlagos munkaerő-költséget
megadni.

Üdvözlettel:

Becker András

-----Original Message-----

NGM/2759/2017– közérdekű adatigénylés

Tisztelt Becker András  Úr!

2017. január 17-én megküldött közérdekű adatigénylésével összefüggésben 
tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az 
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:

Infotv.) 29. §-a, valamint a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért 
megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm.

rendelet alapján adatigénylése teljesítéséért a Nemzetgazdasági 
Minisztérium költségtérítést állapít meg.

A költségtérítés összege 33.660 forint. A költségtérítés megfizetéséhez 
kapcsolódó számla kiállítása céljából – az Infotv. 28. § (2) bekezdése 
alapján – kérjük szíveskedjen a csatolt dokumentum szerinti adatait 
az [1][NGM request email] e-mail címre megküldeni.

Tájékoztatjuk, hogy az Infotv. 29. § (4) bekezdése alapján adatigénylését 
a költségtérítés megfizetését követően áll módunkban teljesíteni,
egyúttal  felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Infotv. 31. § (1) bekezdése
alapján a  megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata
érdekében  bírósághoz fordulhat.

Üdvözlettel:        

Nemzetgazdasági Minisztérium

Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

[2][NGM request email]

Tel.: 06 1 795 5010

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[3][FOI #8396 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[NGM request email]
2. mailto:[FOI #8396 email]
3. mailto:[FOI #8396 email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Ügyfélszolgálat (NGM)!

Válaszukat köszönettel megkaptam.

Felhívom szíves figyelmüket, hogy a hivatkozott 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet a figyelembe vehető munkaerő-ráfordításról a 3.§ (1) szerint akképp rendelkezik, hogy "az abban a mértékben vehető figyelembe, amennyivel az adatigénylés teljesítéséhez szükséges munkaerő-ráfordítás időtartama meghaladja a 4 munkaórát "
A Minisztérium számítása szerint "az eljárásban részt vevő
kollégák összesített munkaidő ráfordítása – összesen 12 munkaóra". Vagyis a költségtérítésnél fentiek alapján a minisztérium legfeljebb 8 órát számolhat el.

Kérem továbbá, hogy az általam benyújtott adatigényléssel kapcsolatos költségtérítés kiszámításához szükséges, a 22/2016. (XII. 7.) NGM utasítás 3. függeléke szerinti "Elszámoló ív"-et - a személyes adatok kitakarásával- elektronikus másolatban megküldeni szíveskedjenek.

Üdvözlettel:

Becker András

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

Tisztelt Becker András Úr!

A költségtérítés megállapítására vonatkozó – az  információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvényben, valamint a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért
megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm.
rendeletben foglalt rendelkezésekre figyelemmel megküldött – korábbi
tájékoztatásunkat fenntartjuk.

Üdvözlettel,

Nemzetgazdasági Minisztérium

Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

[1][NGM request email]

Tel.: 06 1 795 5010”

-----Original Message-----
From: Becker András [[2]mailto:[FOI #8396 email]]
Sent: Saturday, February 11, 2017 10:00 AM
To: Ügyfélszolgálat (NGM)
Subject: Re: NGM/2759/2017– közérdekű adatigénylés

Tisztelt Ügyfélszolgálat (NGM)!

Válaszukat köszönettel megkaptam.

Felhívom szíves figyelmüket, hogy a hivatkozott 301/2016. (IX. 30.) Korm.
rendelet a figyelembe vehető munkaerő-ráfordításról a 3.§ (1) szerint
akképp rendelkezik, hogy "az abban a mértékben vehető figyelembe,
amennyivel az adatigénylés teljesítéséhez szükséges munkaerő-ráfordítás
időtartama meghaladja a 4 munkaórát "

A Minisztérium számítása szerint "az eljárásban részt vevő kollégák
összesített munkaidő ráfordítása – összesen 12 munkaóra". Vagyis a
költségtérítésnél fentiek alapján a minisztérium legfeljebb 8 órát
számolhat el.

Kérem továbbá, hogy az általam benyújtott adatigényléssel kapcsolatos
költségtérítés kiszámításához szükséges, a 22/2016. (XII. 7.) NGM utasítás
3. függeléke szerinti "Elszámoló ív"-et - a személyes adatok
kitakarásával- elektronikus másolatban megküldeni szíveskedjenek.

Üdvözlettel:

Becker András

-----Original Message-----

NGM/2759/2017– közérdekű adatigénylés

Tisztelt Becker András Úr!

A költségtérítés összegének megállapítására az információs önrendelkezési 
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. §-a 
alapján, valamint a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért 
megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm.

rendeletben foglalt rendelkezések keretei között, azok
figyelembevételével  került sor.

Tájékoztatjuk, hogy a költségtérítés megállapítását az adatigénylése 
teljesítéséhez szükséges minisztériumi munkaerőforrás aránytalan mértékű 
igénybevétele indokolja. Jelezzük azt is, hogy adatigénylésével 
kapcsolatban dologi költség nem került megállapításra.

A költségtérítés összege a Nemzetgazdasági Minisztérium kommunikációs 
tevékenységének, a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények 
teljesítésének és az egyes jogszabályokban foglalt közzétételi 
kötelezettségek teljesítésének szabályairól szóló 22/2016. (XII. 7.) NGM 
utasításban foglalt eljárásnak megfelelően, az eljárásban részt vevő 
kollégák összesített munkaidő ráfordítása – összesen 12 munkaóra –
alapján  került kiszámításra.