Michael Schumacher balesete és a dohányreklámok visszatérése a magyar médiába

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy Michael Schumacher 2013 decemberi balesetével kapcsolatban megjelent hírek illusztrációjaként bemutatott dohányreklámokkal kapcsolatban kezdeményzetek-e eljárást valamelyik írott, elektronikus sajtó vagy televízió szerkesztőségével szemben!

A többszörös Forma 1 bajnok, Michael Schumacher a dohányipar legnagyobb reklámohordozója. Még a szabadságain készült fotókon is az overallján hordta a dohányipari termékek logóját. Ezt egy szponzor előírás miatt tette. Tehát tudatos reklám volt. Természetesen a dohányipar tagadja, hogy ezzel a tevékenységükkel bárkit is a dohányzásra szoktatnának rá illetve az emberek (köztük gyerekek) között a dohányzást népszerűsítését idéznék elő. Viszont akkor miért fizettek volna ki rengeteg pénzt, hogy valaki akire sokan ma is valami hősnek tekintenek hordja a termékeik ismertető jeleit?

A technológia adott, hogy az adott reklámfeliratokat, termék ismertető jeleit digitális képfeldolgozó szoftverek segítségével elhomályosítsák. Sok példát lehet látni, hogyha az adott kereskedelmi média érdekeit sérti, akkor eltüntetik termék ismeretetőit. Schumacherről fellelhetőek olyan fényképek is amelyeken nem hordja a dohánytermékek felismerhető jegyeit. Érdekes módon a kitakarásos módszert nem alkalmazák és nem veszik a fáradtságot arra sem, hogy a címlapokon vagy cikkek vagy hírek illusztrációjaként dohányreklám mentes felvételeket használjanak fel.

Biztos én vagyok a gyanakvó, de szerintem a dohányipar tudta, hogy milyen hosszútávú befektetést vett meg, de a technológia fejlődést nem tudták kiszámolni. Az is lehet, hogy az én értelmezésem rossz és az amit látok az nem bújtatott reklám. Amennyiben mégis bújtatott reklámokról van szó akkor kérem indítsák meg a megfelelő eljárásokat, hogy egy dohány termék soha többé ne lehessen elfogadottabb, mint bármely más pszichoaktív drog.

Mindenesetre hosszabb távon is tiszta helyzetet jelente ha állást foglalnának a dohányipar időutazásszerű befektetéséről, mert ők tudták, hogy a jövőben mindig mutatni fogják a sportrendezvények felvételeit és egy sportrendezvénnyel összekötni a dohánytermékeket a legfélrevezetőbb reklámozási módszer erre a terméktípusra.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. január 1.

Üdvözlettel:

Tóth Péter

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a Michael Schumacher balesete és a dohányreklámok visszatérése a magyar médiába tárgyú adatigénylésem nem egyszerű bejelentésnek szántam. Szerintem fontos tudni, hogy az Önök hatóságánál mekkor a türés határ a dohányreklámokkal szemben. Michael Schumacher a dohányipar legnagyobb reklám befektetése. Balesetével kezd megtérülni a befektetésük, mert szinte mindenhol dohányreklámos archív felvételeket mutogatnak. Kivétel van (index.hu) és erre hivatkozva állítom, hogy nem lehetetlen dohányreklám nélkül vagy a dohánytermék márkajelzésének kitakarásával illusztrálni a Michael Schumacher balesetéről szóló cikkeket. Sokan hiszik, hogy merő véletlenségből jelennek meg ezek a reklámos illusztrációk. Véletlenül egy-egy nemzetközi hírügynökség pénzt kap egy tartsuk távol a gyerekeket a dohányzástól megtévesztő céllal létrejött alapítványtól amely alapítványt egy dohányipari cég támogat. Majd ez a nemzetközi hírügynökség betolja az archívumába ezeket a dohány reklámokkal (az EU-ban tiltott) teli tűzdelt Michael Schumacheres felvételeket és ezeket automatikusan átveszik a különböző média cégek (pl. Euronews). Tehát a bemeneteken tetten érhető lehet a tudatosság. A végeken nem teljesen egyértelműen kapnak pénzt ezekért a reklámokért, de a felelőtlenségükre még illene felhívni a szerkesztők figyelmét!
A felelősség megállapítása viszont az Önök hatóságához tartozik. Kérem válaszukban szerepeljen az, hogy indítottak-e hivatalból vizsgálatot vagy szabtak-e ki bármely sajtó termékkel szemben Micahel Schumacher balesetének illusztrációjába rejtett, illegális dohányreklám miatt?

Üdvözlettel:

Tóth Péter

Rudas-Horváth Krisztina dr., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

2 Melléklet

Tóth Péter
részére

Tisztelt Uram!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (továbbiakban: Hatóság) 2014.
január 1-jén és 18-án elektronikus úton érkezett beadványában azt
kifogásolta, hogy a Michael Schumacher síbalesetéről szóló híradásokat
több médiaszolgáltató, illetve internetes sajtótermék olyan fotóval
illusztrálta, melyen a versenyző ruháján látható, dohánytermékeket
népszerűsítő felirat látható. Ezzel összefüggésben az alábbiakról
tájékoztatom:

1. A Hatóság eljárására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás
általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.)
rendelkezéseit a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló
2010. évi CLXXXV. törvényben (továbbiakban: Mttv.) foglalt eltérésekkel
kell alkalmazni.

Az Mttv. 145. § (1) bekezdése szerint: „A Hatóság e törvényben
meghatározott feladat- és hatáskörével kapcsolatban a médiaigazgatásra
vonatkozó szabály megsértésére hivatkozással bárki a Hatósághoz címzett
bejelentéssel élhet, aki a bejelentés tárgyában nem minősül ügyfélnek (a
továbbiakban: bejelentő).” Az ügyfél fogalmát a Ket. 15. § (1) bekezdése
rögzíti: „Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét
az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá vontak, illetve akire nézve a
hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz.”

Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvényre hivatkozással, közérdekű adatkérésként juttatta
el a Hatósághoz észrevételeit. A Ket. 37. § (1) bekezdése szerint „a
kérelmet (a Kúria joggyakorlata szerint ezen rendelkezés más beadványokra
is kiterjed) tartalma szerint kell elbírálni akkor is, ha az nem egyezik
az ügyfél által használt elnevezéssel”.

Tekintettel arra, hogy beadványa nem közérdekű adatok megismerésére, hanem
a médiaszolgáltatók – az Ön jogát, jogos érdekét nem érintő –
tevékenységére vonatkozik, beadványa nem közérdekű adatkérésnek, illetve
kérelemnek, hanem bejelentésnek minősül.

Az Mttv. 145. § (2)-(3) bekezdése alapján:
„(2) A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő adatait, a Hatóság
eljárására okot adó körülményt, illetőleg azt a tevékenységet vagy
magatartást, amelynek alapján a médiaigazgatásra vonatkozó szabály
megsértése valószínűsíthető, valamint a bejelentést megalapozó tényeket.
(3) A Hatóság a bejelentés alapján mérlegelése szerint hivatalból eljárást
indíthat. Amennyiben a Hatóság a bejelentés alapján nem indít eljárást,
arról hivatalos levélben - indokolási kötelezettség nélkül - tájékoztatja
a bejelentőt.

Tekintettel arra, hogy bejelentésében nem jelölte meg az Mttv. 145. § (2).
bekezdésében foglaltakat (bejelentő adatai, mely médiaszolgáltató, illetve
internetes sajtótermék híradása miatt emelt panaszt, és a kifogásolt
tartalmakat mikor közölték), hatósági vizsgálat nem folytatható le.

2. A levelében megfogalmazottakra  hivatkozva felhívom szíves figyelmét,
hogy az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) határozatának indokolása
értelmében a Hatóság – hatósági eljárás kereteit nélkülöző eljárásban
kiadott – állásfoglalása sem jogszabálynak, sem egyéb jogi eszköznek nem
tekinthető, az semmiféle normatív jelleggel, jogi erővel, illetve kötelező
tartalommal nem rendelkezik.
Az Alkotmánybíróság egyértelműen rögzítette, hogy a hatósági ügy keretein
kívül kiadott állásfoglalások a jogbiztonság veszélyeztetése miatt
kifejezetten jogszerűtlenek, így alkotmánysértőek is. Az előzetes
szakvélemény kiadása iránti megkeresés teljesítése ugyanis úgy
befolyásolná az állásfoglalást kérő személy(ek) jogértelmezését, hogy a
kérdéses jogértelmezéssel szemben semmiféle hatósági eljárási garancia
(például jogorvoslati lehetőség) nem állna a kérelmező rendelkezésre.
A Hatóság a fentiekre tekintettel tehát konkrét, egyedi ügyekben
állásfoglalást vagy írásos szakvéleményt nem ad ki. Jogértelmezés
kibocsátására kizárólag hatósági eljárásban van lehetőség, ugyanis
kizárólag valamely hatósági döntésbe foglalt aktushoz társul a
joggyakorlatot megalapozó kötőerő.

Általánosságban tájékoztatom, hogy a hatályos médiaszabályozás a nyilvános
események és az azokon résztvevők támogatóira eltérő szabályokat állapít
meg, amennyiben a médiaszolgáltatónak nem fűződik anyagi érdeke a
közzétételhez, és a megjelenítés során nem kapnak indokolatlanul nagy
hangsúlyt a támogatók:

Az Mttv. 27. § (5) bekezdése szerint: „Nem minősül audiovizuális
médiaszolgáltatás vagy műsorszám támogatásának vagy burkolt kereskedelmi
közleménynek, ha egy nyilvános esemény vagy az azon résztvevők
támogatójának, vagy a támogató árujának, szolgáltatásának megnevezése,
logója az esemény közvetítése során - beleértve az esemény előtt, után
vagy annak szünetében az eseményhez kapcsolódóan készített beszélgetéseket
is - a képernyőn a közvetítésből adódóan megjelenik, feltéve, hogy a
médiaszolgáltatót ehhez anyagi érdekeltség nem fűzi, és a megjelenés módja
a közvetítésben nem ad a támogatónak indokolatlan hangsúlyt.”

A szabályozás eltérő jellegét elsősorban a sportot övező, mára általánossá
vált nemzetközi támogatói gyakorlat indokolja. A sportesemények és az
azzal összefüggő (sokszor szponzorfal előtt tett) interjúk,
eredményhirdetések stb. közvetítése reklámok nélkül elképzelhetetlen
lenne, hiszen a sportolók ruházatát és a pályákat, lelátókat is elborítják
a különböző logók, termékek és szolgáltatások védjegyei. A sportolókkal
kötött szponzorszerződések is sok esetben kikötik a logókkal ellátott
ruhadarabok, sapkák, pólók állandó viselését, valamennyi média által
közvetített eseményen.

A konkrét médiatartalom vizsgálata nélkül a Hatóság érdemben nem foglalhat
állást, de a fent ismertetett szabályozás tükrében és az Ön által leírtak
alapján valószínűsíthető, hogy a szolgáltatók anyagi érdekeltség nélkül
használták fel illusztrációként Michael Schumacher fotóját, és az ominózus
logó(k) sem kaptak indokolatlan hangsúlyt a balesettel foglalkozó híradás
közben.

El kell  ugyanakkor választani egymástól a burkolt kereskedelmi közlemény
közzétételét tiltó médiajogi, valamint a dohánytermékek reklámját
egyébként jogellenesnek minősítő reklámpiaci szabályozást. Utóbbi esetben
ugyanis a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes
korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 24. § (1) bekezdése alapján a
Fogyasztóvédelmi Hatóság jogosult eljárni.

Végezetül tájékoztatom,  hogy a Hatósághoz beadványával megegyező vagy
hasonló tartalmú  bejelentés nem érkezett  és hivatalból sem indult
eljárás.
 
Üdvözlettel:
dr. Rudas-Horváth Krisztina
főosztályvezető-helyettes

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Médiafelügyeleti főosztály
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Tel: +36 1 457-7435,
E-mail: [1][email address]
Web: [2]www.nmhh.hu
-

Tóth Péter KözAdat requests at
<[3][FOI #2029 email]>  To NMHH
<[4][NMHH request email]>
2014.01.18 18:52 cc
Re: Közérdekűadat
igénylés - Michael
Subject Schumacher balesete
és a dohányreklámok
visszatérése a
magyar médiába

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!
Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a Michael Schumacher
balesete és a dohányreklámok visszatérése a magyar médiába tárgyú
adatigénylésem nem egyszerű bejelentésnek szántam. Szerintem fontos
tudni, hogy az Önök hatóságánál mekkor a türés határ a
dohányreklámokkal szemben. Michael Schumacher a dohányipar
legnagyobb reklám befektetése. Balesetével kezd megtérülni a
befektetésük, mert szinte mindenhol dohányreklámos archív
felvételeket mutogatnak. Kivétel van ([5]index.hu) és erre hivatkozva
állítom, hogy nem lehetetlen dohányreklám nélkül vagy a
dohánytermék márkajelzésének kitakarásával illusztrálni a Michael
Schumacher balesetéről szóló cikkeket. Sokan hiszik, hogy merő
véletlenségből jelennek meg ezek a reklámos illusztrációk.
Véletlenül egy-egy nemzetközi hírügynökség pénzt kap egy tartsuk
távol a gyerekeket a dohányzástól megtévesztő céllal létrejött
alapítványtól amely alapítványt egy dohányipari cég támogat. Majd
ez a nemzetközi hírügynökség betolja az archívumába ezeket a dohány
reklámokkal (az EU-ban tiltott) teli tűzdelt Michael Schumacheres
felvételeket és ezeket automatikusan átveszik a különböző média
cégek (pl. Euronews). Tehát a bemeneteken tetten érhető lehet a
tudatosság. A végeken nem teljesen egyértelműen kapnak pénzt
ezekért a reklámokért, de a felelőtlenségükre még illene felhívni a
szerkesztők figyelmét!
A felelősség megállapítása viszont az Önök hatóságához tartozik.
Kérem válaszukban szerepeljen az, hogy indítottak-e hivatalból
vizsgálatot vagy szabtak-e ki bármely sajtó termékkel szemben
Micahel Schumacher balesetének illusztrációjába rejtett, illegális
dohányreklám miatt?
Üdvözlettel:
Tóth Péter

-------------------------------------------------------------------
Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[6][FOI #2029 email]
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
helyezzen el a honlapunkra ([8]kimittud.atlatszo.hu) mutató
hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!
-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:email
2. http://www.nmhh.hu/
3. mailto:[FOI #2029 email]
4. mailto:[NMHH request email]
5. http://index.hu/
6. mailto:[FOI #2029 email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
8. http://kimittud.atlatszo.hu/

Tisztelt Rudas-Horváth Krisztina dr.!

A válaszlevele alapján sajnálattal és megdöbbenve veszem tudomásul, hogy az Ön vagy a hivatala értelmezése szerint a dohányreklámok legálisak és büntetlenül maradnak amennyiben nem derült ki, hogy pénzt kaptak a bemutatásukért a reklámokat közlő médiacégek.
Ha valami illegális, akkor nem lesz egyik médiacég sem olyan oktondi, hogy a bevételi tételei között feltüntesse "dohányreklám bevétele".

Egyébként én olyan személynek tartom magam akinek a egészséges környezethez való jogát sérti a dohányreklámok terjedése ugyanis a dohányfüstben több mint 4000 mérgező vegyület van, amelyből 50 szigorúan rákkeltő anyag. A reklámokkal megtévesztik az embereket és rászokatják őket a dohányzásra majd úton-útfélen ráfújják a nemdohányzókra (pl. rám) a dohányfüstjüket és a környezet felesleges terhelését, mérgezését idézik elő.

Levelében is említi, hogy nem véletlenül hordanak kereskedelmi termék logójával ellátott ruhaneműket a sportolók és egyéb személyek akik szponzori szerződéssel rendelkeznek. Ennél fogva értelmezhetetlen az a kijelentés, hogy nem kapnak indokolatlan hangsúlyt a logók a felvételeken.

Levelét tudomásul veszem mert közölte, hogy a Fogyasztóvédelm Hatóságnál tehetek még bejelentést. A célom egyébként az volt, hogy felhívjam a hivatal figyelmét az illegális és burkolt dohányreklámokra. A válaszlevelük fényében úgy érzem nem várható, hogy ebben a kérdéskörben védjék a gyerekek normális mentális és fizikai fejlődését. A továbbiakban az Önök felelőssége, hogy hivatalból vizsgálódnak-e annyira mint amennyire hivatalból vizsgálódnak, hogy egyes adásokban hallható művek mennyi magyar tartalommal bírnak. Szerintem a dohányreklámok elleni küzdelem legalább ennyire fontos.

Üdvözlettel:

Tóth Péter

Tóth Péter hozzászólt ()

Itt is van egy cikk amely bizonyítja a kis logók marketing erejét:
http://offbeat.blog.hu/2014/03/04/oscar-...