Magyar Államkincstár (MÁK) által végzett ellenőrzés vizsgálatának megállapítása és elmarasztalása miatt kiszabott büntetés megfizetése

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Szentistván Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Tisztelt Szentistván Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre,
Szentistván Nagyközség Önkormányzat és Hivatalával szemben indított, majd lefolytatott Magyar Államkincstár (MÁK) által végzett ellenőrzés vizsgálatának tárgyát, az ez ügyben keletkezett iratokat, a MÁK által hozott megállapítást, elmarasztaló írásos határozatát. Az ezzel összefüggésben indított eljárás, I. és II. fokon hozott bírósági határozatok végzését, valamint a perben hozott Kúria döntésének megküldését. Kérem amennyiben közpénzből finanszírozta Szentistván Nagyközség Önkormányzat és Hivatala az általa felkért Egri Ügyvédi Kamara képviseletében eljáró ügyvédet, úgy annak munkadíjának megállapításáról hozott határozatát, az eljárás perköltség összegének nyilvánosságra hozatalát. Szentistván nagyközségi önkormányzat Képviselő-testületének 55/2013.(IX.26.) határozatában ismertetett Magyar Államkincstár fizetési kötelezettség megállapításának, az az 142.706 eFt. megfizetés teljesítés végrehajtását és annak mikéntjéről szóló határozatát. Mikor, (ha nem Szentistván Nagyközség Önkormányzat és Hivatala az elmarasztalás megfizetője, az érintett személy megnevezése, ) milyen címszó alatt, mennyi összegben, milyen pénzből történt a MÁK elmarasztalása miatt kiszabott pénzbüntetés megfizetése.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásávól következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg,mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. november 10.

Üdvözlettel:

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Tisztelt Szentistván Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Sajnálattal fogadtam, hogy Közérdekű adatigénylésemre ez idáig nem érkezett válasz.
Ismételten szeretném felhívni a Tisztelt jegyző úr figyelmét arra a tényre, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény
26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapuló közérdekű
adatkérésemet teljesítse.
Amennyiben a törvényben előírt kötelezettségüknek 3 napon belül nem tesznek eleget, az Infotv. 31.§ (1) bekezdése alapján a keresetindítási jogosultságom megnyílik.

Szeretném felhívni szíves figyelmét arra a tényre, hogy az adatok
közlésére az Infotv 15 napot biztosított és ez az időtartam már
letelt. A NAIH által küldött Közérdekű adatigénylés határozatát megküldtem Szentistván Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatala részére is, mely határozat Önökre is kötelezőérvényű, Kérem a további jogi procedúra elkerülése érdekében teljesítse közérdekű adatigénylési kérelmem, a kért adatokat bocsájtsa rendelkezésemre.

Amennyiben a kért dokumentumokat 3 napon belül nem kapom kézhez, vagy a kért adatokat teljes terjedelemben válaszlevelében a http://kimittud.atlatszo.hu/ oldalra nem tölti fel, azt az adatigénylés megtagadásának kell vennem, nem marad más választásom, mint hogy az információs önrendelkezésről és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 31.§ alapján, a NAIH által hozott határozatát mellékelve, bírósághoz forduljak, hogy soron kívüli eljárásban, peres úton kötelezze Szentistván Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalát a kért közadatok kiadására!

Üdvözlettel:
Burai Jenő Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője