Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az M100-as gyorsforgalmi út kapcsán készült-e arról hatástanulmány, hogy milyen forgalom változást fog ez okozni a környező már meglévő utakon, várható-e bizonyos utakon nagyobb forgalom az M100 hatására, mely utakat tehermentesíthet a tervezett út? Kifejezetten a 10-es út viszonylatában készült-e hatástanulmány arról, hogy amikor az M100-at átadták már a forgalomnak, de az M10-et még nem, akkor a jelenlegi állapotban lévő 10-es útra milyen forgalmi változással és hatással kalkulálnak? Pontosan milyen hatástanulmányok készültek az M100-as gyorsforgalmi út megépítésével kapcsolatban, illetve mekkora összegben és kitől/kiktől rendelték (ezeket) a hatástanulmány(oka)t meg? Kérem, tegyék közzé online az M100-as gyorsforgalmi út kapcsán készült valamennyi hatástanulmányt!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 17.

Üdvözlettel:

Buzinkay György

info, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!

Mellékelt megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az adatigénylés teljesítésre nyitva álló 15 napos határidő 15 nappal meghosszabbításra került.

Tisztelettel:

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
1134 Budapest, Váci út 45.
www.facebook.com/nifzrt

-----Original Message-----
From: Buzinkay György <[FOI #17492 email]>
Sent: Wednesday, March 17, 2021 10:37 PM
To: info <[NIF request email]>
Subject: Közérdekű adatigénylés - M100 gyorsforgalmi út hatástanulmányai - Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az M100-as gyorsforgalmi út kapcsán készült-e arról hatástanulmány, hogy milyen forgalom változást fog ez okozni a környező már meglévő utakon, várható-e bizonyos utakon nagyobb forgalom az M100 hatására, mely utakat tehermentesíthet a tervezett út? Kifejezetten a 10-es út viszonylatában készült-e hatástanulmány arról, hogy amikor az M100-at átadták már a forgalomnak, de az M10-et még nem, akkor a jelenlegi állapotban lévő 10-es útra milyen forgalmi változással és hatással kalkulálnak? Pontosan milyen hatástanulmányok készültek az M100-as gyorsforgalmi út megépítésével kapcsolatban, illetve mekkora összegben és kitől/kiktől rendelték (ezeket) a hatástanulmány(oka)t meg? Kérem, tegyék közzé online az M100-as gyorsforgalmi út kapcsán készült valamennyi hatástanulmányt!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 17.

Üdvözlettel:

Buzinkay György

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #17492 email]

Ha a(z) Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem a(z) [NIF request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

info, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Buzinkay György!
 
Tájékoztatom, hogy a 2020. november 25. napján kihirdetett, a
veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való
eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) számú Korm. rendelet 4. § és 1. §
(3)-(4) bekezdésében foglaltak alapján a közérdekű adatigénylés
teljesítésének határideje az igény beérkezésétől számított 45 nap, amely
további 45 nappal meghosszabbítható.
 
Tisztelettel:
 
NIF Zrt.
1134 Budapest, Váci út 45.
[1]www.facebook.com/nifzrt
 

--------------------------------------------------------------------------

Feladó: Buzinkay György <[FOI #17492 email]>
Elküldve: 2021. március 17., szerda 22:36
Címzett: info
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - M100 gyorsforgalmi út hatástanulmányai -
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
 
Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az M100-as gyorsforgalmi út kapcsán készült-e arról hatástanulmány, hogy
milyen forgalom változást fog ez okozni a környező már meglévő utakon,
várható-e bizonyos utakon nagyobb forgalom az M100 hatására, mely utakat
tehermentesíthet a tervezett út? Kifejezetten a 10-es út viszonylatában
készült-e hatástanulmány arról, hogy amikor az M100-at átadták már a
forgalomnak, de az M10-et még nem, akkor a jelenlegi állapotban lévő 10-es
útra milyen forgalmi változással és hatással kalkulálnak? Pontosan milyen
hatástanulmányok készültek az M100-as gyorsforgalmi út megépítésével
kapcsolatban, illetve mekkora összegben és kitől/kiktől rendelték (ezeket)
a hatástanulmány(oka)t meg? Kérem, tegyék közzé online az M100-as
gyorsforgalmi út kapcsán készült valamennyi hatástanulmányt!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 17.

Üdvözlettel:

Buzinkay György

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #17492 email]

Ha a(z) Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem a(z) [NIF request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:
[2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://www.facebook.com/nifzrt
2. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

info, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Buzinkay György! 
Megkeresését az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése
alapján közérdekû adatigénylésként kezeljük. 
Az alábbiakban megadott tárhelyre feltöltöttük a következõ dokumentumokat:

* Engedélyezési terv forgalmi vizsgálat fejezete
* Engedélyezési terv csomóponti forgalmi vizsgálatok
* M100 Tinnye-Piliscsaba kiegészítõ forgalmi vizsgálatok

Link: [1]https://cloud.nif.hu/index.php/s/X8mFWDc...
Jelszó: cT5ncDZ6
Lejárati dátum: 2021-05-21
A NIF Zrt. megbízásából a CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft. készíti a tárgyi
projekt tervdokumentációját. Az M100 autóút és csatlakozó beruházások
véglegesnek tekinthetõ nyomvonalának hatásaival az Engedélyezési Terv
Útépítési munkarész Forgalmi adatok fejezete foglalkozik, valamint annak
mellékletében található Csomóponti forgalmi ábrák munkarész. Ezen felül
2019. áprilisában készült egy gyakorlatilag minden változatot lefedõ
forgalmi vizsgálat. Az „Esztergom – M1 autópálya közúti kapcsolat
fejlesztése Tanulmányterv, Megvalósíthatósági tanulmány, KHT, valamint
engedélyezési és kiviteli terv elkészítése projekt szerzõdés szerinti
tervezési díja 1.873.640.000 Ft, melybõl a forgalmi vizsgálat munkarész a
ráfordított munkaidõt tekintve a teljes projekthez képest 0.5% alatti
értékkel bír.
 
Tisztelettel:
NIF Zrt.
1134 Budapest, Váci út 45.
[2]www.facebook.com/nifzrt
 

--------------------------------------------------------------------------

Feladó: info
Elküldve: 2021. április 23., péntek 10:25:21
Címzett: Buzinkay György
Tárgy: Re: Közérdekû adatigénylés - M100 gyorsforgalmi út hatástanulmányai
- Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt.
 

Tisztelt Buzinkay György!
 
Tájékoztatom, hogy a 2020. november 25. napján kihirdetett, a
veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektõl való
eltérésrõl szóló 521/2020. (XI. 25.) számú Korm. rendelet 4. § és 1. §
(3)-(4) bekezdésében foglaltak alapján a közérdekû adatigénylés
teljesítésének határideje az igény beérkezésétõl számított 45 nap, amely
további 45 nappal meghosszabbítható.
 
Tisztelettel:
 
NIF Zrt.
1134 Budapest, Váci út 45.
[3]www.facebook.com/nifzrt
 

--------------------------------------------------------------------------

Feladó: Buzinkay György <[FOI #17492 email]>
Elküldve: 2021. március 17., szerda 22:36
Címzett: info
Tárgy: Közérdekû adatigénylés - M100 gyorsforgalmi út hatástanulmányai -
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt.
 
Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következõ adatigénylést terjesztem elõ.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az M100-as gyorsforgalmi út kapcsán készült-e arról hatástanulmány, hogy
milyen forgalom változást fog ez okozni a környezõ már meglévõ utakon,
várható-e bizonyos utakon nagyobb forgalom az M100 hatására, mely utakat
tehermentesíthet a tervezett út? Kifejezetten a 10-es út viszonylatában
készült-e hatástanulmány arról, hogy amikor az M100-at átadták már a
forgalomnak, de az M10-et még nem, akkor a jelenlegi állapotban lévõ 10-es
útra milyen forgalmi változással és hatással kalkulálnak? Pontosan milyen
hatástanulmányok készültek az M100-as gyorsforgalmi út megépítésével
kapcsolatban, illetve mekkora összegben és kitõl/kiktõl rendelték (ezeket)
a hatástanulmány(oka)t meg? Kérem, tegyék közzé online az M100-as
gyorsforgalmi út kapcsán készült valamennyi hatástanulmányt!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerõforrás aránytalan mértékû igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelõ jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggõ munkaerõ-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy elõzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerõ-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetõnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következõen a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylõ nevét és
elérhetõségét. Ezen túlmenõ adatok megadását az adatkezelõ NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenõrzésére sem.

Segítõ együttmûködését elõre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 17.

Üdvözlettel:

Buzinkay György

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekûadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #17492 email]

Ha a(z) Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. nem a(z) [NIF request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekûadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:
[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekûadat-igénylésrõl itt olvashat:
[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekû
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. https://cloud.nif.hu/index.php/s/X8mFWDc...
2. http://www.facebook.com/nifzrt
3. http://www.facebook.com/nifzrt
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

ÁsítóSárkány hozzászólt ()

Nem tudom, miért kell a közérdekű adatot jelszóval védeni.
Az efféle hatástanulmányoknak nyilvánosnak kellene lenni, az egész M0NY és/vagy M10+1133+M100 társadalmi vita csupán ködszurkálás ezek nélkül.
A facebook poszt, ami a 19 variánst tartalmazó elemzés dokumentumára mutatott, hirtelen elérhetetlenné vált tegnap óta FB azonosító nélkül -- ehhez csak "gratulálni" tudok :-/
Az M0-Nyugat hatástanulmányáról van valami hír?

Buzinkay György hozzászólt ()

Azért raktam fel a saját drive-omra a három dokumentumot, mert ott örökké megvan :) Remélem, így mindenki meg tudja nyitni őket:

https://drive.google.com/file/d/1ZN5-6nz...

https://drive.google.com/file/d/1uQqW0D3...

https://drive.google.com/file/d/1xVtQumi...