LAKÁSMUTYI ügyben ügyvédi közreműködés

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapesti Ügyvédi Kamara munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Budapesti Ügyvédi Kamara részére
másolatban: érintett ügyvéd és az ügyben eljárt/eljáró hivatalos szervek és Transparency International

tárgy: LAKÁSMUTYI ügyben ügyvédi közreműködés

Tisztelt Budapesti Ügyvédi Kamara!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az Infotv. 3. § 5. pontja szerint közérdekű adat: … közfeladatot ellátó szerv … szakmai tevékenységére vonatkozó adat.

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: ügyvédi törvény) 1. § (5) bekezdése – kötelező erővel – kimondja, hogy „az ügyvédi tevékenység gyakorlása nem irányulhat jogszabály megkerülésére, jogszabályba ütköző célra, vagy ilyen jogügyletben való közreműködésre”. Az ügyvédi törvényben ez a követelmény a jogi képviseletre vonatkozó rendelkezésben is szerepel: „39. § (4) A jogi képviselet ellátása során az ügyvéd köteles megtagadni az ügyfél utasításának végrehajtását, ha az jogszabályba ütközik vagy jogszabály megkerülésére irányul.” Az ügyvédi törvény 107. §-a szerint: „Fegyelmi vétséget követ el az ügyvédi tevékenységet gyakorló kamarai tag …, ha a) az ügyvédi tevékenység gyakorlása során az e tevékenység gyakorlásából eredő, jogszabályban, a Magyar Ügyvédi Kamara Alapszabályában és a területi kamara alapszabályában (a továbbiakban együtt: alapszabály), vagy etikai szabályzatban meghatározott kötelességét szándékosan vagy gondatlanságból megszegi … .

Törvényes, eredményes ügyvédi kamarai panaszügyintézés előkészítése érdekében kérem - elektronikus úton, a kimittud.atlatszo.hu weboldalon – szíves tájékoztatásukat az alábbi, a Budapesti Ügyvédi Kamara szakmai tevékenységére vonatkozó közérdekű adatok tekintetében.

Egy konkrét esetben ügyvéd – arra hivatkozással, hogy ügyfele eltartotta és eltemettette az örökhagyót – megszerezte ügyfelének örökhagyó lakását.
- Miközben teljes bizonyító erejű közokiratokkal igazolt, hogy az ügyfél nem tartotta el és nem temettette el az örökhagyót.
- Így pl. nem az ügyvéd megbízója lett a gondnok, holott a gyámhivatal – törvényi kötelességével összhangban – alaposan vizsgálta, hogy van-e eltartó és a gondnokság szerepel az ingatlan nyilvántartásban is.
- Ráadásul örökhagyó állami idősek otthonában élt élete utolsó 4 évében, ahová nem vették volna fel, ha van eltartója, így az állam mintegy 14,4 millió Ft-ot költött örökhagyó ellátására.
- Továbbá teljes bizonyító erejű közjegyzői okiratba van foglalva a temetési számla, amely bizonyítja, hogy örökhagyó eltemettetését is családunk intézte és fizette.
- Mindezeken túl részletes dokumentáció áll rendelkezésre, hogy örökhagyót minden egyéb vonatkozásban is családunk támogatta (pl. örökhagyó támogatása betegségeiben, hitelének törlesztése, lakásának lomtalanítása, rendben tartása, felújítása, közüzemi számláinak fizetése, stb.), nem az ügyvéd megbízója!

Így törvényes, eredményes ügyvédi kamarai panaszügyintézés előkészítése érdekében szeretnénk előzetesen megismerni a Budapesti Ügyvédi Kamara szakmai álláspontját alábbiakról.
1. Szakmai álláspontjuk szerint alapvető gondossági követelménynek tekinthető-e ügyvéd esetében, hogy leellenőrizze az ingatlan nyilvántartást az ügy elvállalásakor? Igen? Nem? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: igen.)
1.a. Pl. - az akkor hatályos törvényi kötelezettség ellenére – az ingatlan nyilvántartásba nem volt bejegyezve az ügyvéd megbízójának állítólagos eltartási szerződése. Szakmai álláspontjuk szerint alapvető gondossági követelménynek tekinthető-e ügyvéd esetében, hogy ezt észrevegye? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: igen.)
1.b. Szakmai álláspontjuk szerint köteles-e az ügyvéd észrevenni az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett gondnokságot, köteles-e tisztázni, hogy miért nem az ügyfele a gondnok, miért nem ügyfelét jelölte gondnokul a gyámhivatal? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: igen.)
2. Szakmai álláspontjuk szerint köteles-e az ügyvéd, aki arra hivatkozva szerzi meg ügyfelének örökhagyó lakását, hogy ügyfele eltartotta örökhagyót, hogy tájékozódjon, hogy valóban eltartotta-e ügyfele az örökhagyót és feltárja a bizonyítékokat? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: igen.)
2.a. Szakmai álláspontjuk szerint köteles-e az ügyvéd észrevenni, hogy állami költségvetésből finanszírozott idős otthonban élt 4 évig élete végén az örökhagyó, ahová nem vették volna fel örökhagyót, ha lett volna eltartója? Ezzel a magyar államot is mintegy 14,4 millió Ft kár érte, hiszen ez a mintegy 14,4 millió Ft-os állami költségvetési kiadás nem merült volna fel, ha az ügyvéd ügyfele valóban eltartja az örökhagyót! (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: igen.)
2.b. Szakmai álláspontjuk szerint közreműködhet-e ügyvéd abban, hogy ügyfele úgy jusson örökhagyó lakásához, hogy ezzel a magyar államnak mintegy 14,4 millió Ft kárt okoz? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: nem.)
2.c. Az ügyvéd megbízója az állítólagos eltartási szerződés szerint arra is kötelezettséget vállalt, hogy ápolja örökhagyót és rendben tartja a lakását. Szakmai álláspontjuk szerint köteles-e az ügyvéd tájékozódni, bizonyítékokat bekérni, hogy valóban így volt-e? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: igen.) (Részletes dokumentáció áll rendelkezésünkre, hogy örökhagyót családunk támogatta (pl. örökhagyó támogatása betegségeiben, hitelének törlesztése, lakásának lomtalanítása, rendben tartása, felújítása, közüzemi számláinak fizetése), nem az ügyvéd megbízója!)
3. Szakmai álláspontjuk szerint köteles-e az ügyvéd, aki arra hivatkozva szerzi meg ügyfelének örökhagyó lakását, hogy ügyfele eltemettette az örökhagyót, hogy tájékozódjon, hogy valóban eltemettette-e ügyfele az örökhagyót és feltárja a bizonyítékokat? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: igen.) (Teljes bizonyító erejű közjegyzői okirattal igazolt, hogy családunk intézte és fizette a temettetést.)
4. Szakmai álláspontjuk szerint elvállalhatja-e az ügyvéd az ügyet fenti esetben? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: nem.)
5. Mentesíti-e az ügyvédet törvényi kötelességei alól, ha ügyintézése során el tudja érni a köztudomásúan súlyos jogállamisági anomáliákkal érintett Magyarországon, hogy az ügyintézésben eljáró hivatalos szervek – törvényi kötelességük ellenére – szintén ne vizsgálják a családunk igazát teljes bizonyító erővel alátámasztó közokiratokat, ne vizsgálják az államot ért mintegy 14,4 millió Ft kárt? (Álláspontunk szerint a jogállami válasz: nem.)
6. Az ügyvéd azon túl, hogy úgy szerezte meg örökhagyó lakását, hogy ügyfele – közokiratokkal bizonyítottan – nem tartotta el és nem temettette el az örökhagyót számos további költséget is okozott, pl. megítéltetett magának 540.405 Ft ügyvédi munkadíjat, amelyért a végrehajtó – egy nagyon aggályos végrehajtási eljárásban – el akarja árvereztetni az otthonunkat. Milyen hatékony törvényes eszköze(i) van(nak) a Budapesti Ügyvédi Kamarának ennek mihamarabbi elhárítására és a károk törvényes megtérítésének elősegítésére?
7. Milyen törvényes úton érhető el fenti ügyvédi jogsértések törvényes kamarai vizsgálata? Amennyiben – törvényi kötelességükkel összhangban – lenne mód törvényes kamarai vizsgálatra és annak keretében a magyar államot és családunkat megkárosító ügyvéd vonatkozásában bűncselekmény(ek) alapos gyanúja merül fel, látnak-e lehetőséget arra, hogy – törvényi kötelességükkel összhangban – feljelentést tesznek? (A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 376. § (2) bekezdése kimondja: „A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott, közvádra üldözendő bűncselekményt feljelenteni.”)
8. Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján külön fejezetben olvashatunk a minőségvédelemről (http://www.bpugyvedikamara.hu/minosegved...) Most, hogy a lakásmutyi elleni küzdelem különösen aktuális társadalmi téma, kérem szíves tájékoztatásukat, hogy van-e projektjük arra, hogy a lakásmutyi ügyekben való ügyvédi közreműködést visszaszorítsák.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kérem, hogy az ügyből ránk semmiféle anyagi és/vagy egyéb teher ne háruljon. Valamennyi korábbi beadványunkat fenntartjuk.
Törvényileg kötelező törvényes segítségüket köszönjük.
Valamennyi észrevétel ismeretlen tettes(ek) ellen irányul.

Kelt: 2019. november 25.

Üdvözlettel: Hidasi Lászlóné