Közvilágítással kapcsolatos közérdekű adatok

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Igazmondó Alapítvány

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat !

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni
1. a 2014. november 24-én megkötött „Pécs város közigazgatási területén belül, tervezéssel vegyes vállalkozási szerződés alapján, építési beruházás (kivitelezés) közvilágítási korszerűsítés megvalósítására” 9.21. pontjában foglalt feltétel teljesíülése (Kormány előzetes engedélyének, valamint az MFB Zrt. jóváhagyó engedélyének Megrendelő általi átvétele, azaz a szerződés hatályba lépése) napjáról,
2. a vállalkozóval szemben esetlegesen érvényesített kötbér mértékéről és érvényesítésének módjáról, időpontjáról, továbbá
3. a jóváhagyott kiviteli tervek szkennelt másolatának megküldésével az E-ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatóság jóváhagyásáról,

2014. március 31-2015. január 31. közötti időszakra,
4.Pécs város közvilágítási célú villamos energia fogyasztásáról, valamint
5. a közvilágítási célú villamos energia felhasználás szén-dioxid kibocsátásának mennyiségéről,
2015. március 31-2016. január 31. közötti időszakra,
6. Pécs város közvilágítási célú villamos energia fogyasztásáról, valamint
7. a közvilágítási célú villamos energia felhasználás szén-dioxid kibocsátásának mennyiségéről.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt másolatokat, továbbá egyéb adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. március 3.

Üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

Igazmondó Alapítvány

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata !

Ezúton kívánom szíves figyelmüket felhívni arra a tényre, hogy az adatigénylésre adandó válasz határideje lejárt.

Kérem, szíveskedjenek soron kívül intézkedni a válasz megküldéséről, ellenkező esetben kénytelenek leszünk annak peres úton érvényt szerezni. Ezúton kívánjuk szíves tudomásukra hozni, hogy amennyiben legkésőbb 2016. április 01-ig az adatigénylésnek nem tesznek eleget, úgy a pert megindítjuk, melynek költségeit kizárólag Önök kötelesek viselni, tekintve, hogy a perre kizárólag az Önök törvénysértő mulasztása ad okot.

Üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

Sajtó Pécsi Önkormányzat, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Alapítvány,

levelüket nem találjuk rendszerünkben.

Kérjük legyenek kedvesek ismét feltenni a kérdéseket mielőbb.

Köszönjük.

Üdvözlettel,

 

Korb Zoltán

sajtómunkatárs

Pécs MJV Polgármesteri Hivatal

7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

Mobil: + 36 30 249 8720, Tel: 72 533-830, Fax: 72 236 368

E-mail: [email address]

 

 

 

 

Feladó: Igazmondó Alapítvány <[1][FOI #6299 email]>
Dátum: 2016. március 29. 12:07:19 CEST
Címzett: Polgármester <[2][Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Tárgy: Válasz: Közérdekű adat igénylés - Közvilágítással kapcsolatos
közérdekű adatok

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata !

Ezúton kívánom szíves figyelmüket felhívni arra a tényre, hogy az
adatigénylésre adandó válasz határideje lejárt.

Kérem, szíveskedjenek soron kívül intézkedni a válasz megküldéséről,
ellenkező esetben kénytelenek leszünk annak peres úton érvényt szerezni.
Ezúton kívánjuk szíves tudomásukra hozni, hogy amennyiben legkésőbb
2016. április 01-ig az adatigénylésnek nem tesznek eleget, úgy a pert
megindítjuk, melynek költségeit kizárólag Önök kötelesek viselni,
tekintve, hogy a perre kizárólag az Önök törvénysértő mulasztása ad
okot.

Üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3][FOI #6299 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published
on the internet. Our privacy and copyright policies:
[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web
manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[FOI #6299 email]
2. mailto:[Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
3. mailto:[FOI #6299 email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Igazmondó Alapítvány

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata !

Ezúton kívánom szíves tudomásukra hozni, hogy az adatigénylésünk eltűnésére kizárólag úgy kerülhetett sor, ha Önök súlyosan megsértették a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 6.§ a./ pontjában foglalt kötelességüket (A közfeladatot ellátó szervek iratkezelését úgy kell megszervezni, hogy a szervhez érkezett, ott keletkező, illetve onnan továbbított irat azonosítható, fellelési helye, útja követhető, ellenőrizhető és visszakereshető legyen), melyről az ÁSZ-t kénytelenek leszünk tájékoztatni, túl azon, hogy az ezt elismerő levelüket az ország nyilvánossága is bármikor olvashatja.

Tájékoztatjuk, hogy az Önöknek címzett adatigénylést (amennyiben hanyag eljárás miatt valóban eltűnt az iratkezelésük során) bárki nyilvánosan megtekintheti a http://kimittud.atlatszo.hu/request/kozv... linken, pontosan azon a felületen, amelyen Önöknek az emlékeztető levelet küldtük, és amelyen az Önök, ügykezelésüket minősítő válasza is megtekinthető.

Felismerve azonban az Önök iratkezelésében rejlő hiányosságokat, kérem, jelen levelem érkeztetését követően szíveskedjenek az Önök által negligált, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 21.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti igazolást haladéktalanul megküldeni.

Az adatigénylés jogi útra terelésétől nem áll módunkban eltekinteni, hajlandóak vagyunk azonban az adatigénylés kikényszerítésére vonatkozó indítványunk postázását legkésőbb 2016. április 11-ig várakozó listára tenni, azt követően annak valamennyi költsége és a perköltség Önöket terheli.

Önkéntes jogkövetésükben bízva, üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

Sajtó Pécsi Önkormányzat, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Alapítvány!

Csatolva küldjük válaszainkat.

Üdvözlettel,

Korb Zoltán
sajtómunkatárs

Pécs MJV Polgármesteri Hivatal
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
Mobil: + 36 30 249 8720, Tel: 72 533-830, Fax: 72 236 368
E-mail: [email address]

-----Original Message-----
From: Igazmondó Alapítvány [mailto:[FOI #6299 email]]
Sent: Monday, April 04, 2016 2:43 PM
To: Sajtó Pécsi Önkormányzat
Subject: Re: FW: Továbbított: Közérdekű adat igénylés - Közvilágítással kapcsolatos közérdekű adatok

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata !

Ezúton kívánom szíves tudomásukra hozni, hogy az adatigénylésünk eltűnésére kizárólag úgy kerülhetett sor, ha Önök súlyosan megsértették a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 6.§ a./ pontjában foglalt kötelességüket (A közfeladatot ellátó szervek iratkezelését úgy kell megszervezni, hogy a szervhez érkezett, ott keletkező, illetve onnan továbbított irat azonosítható, fellelési helye, útja követhető, ellenőrizhető és visszakereshető legyen), melyről az ÁSZ-t kénytelenek leszünk tájékoztatni, túl azon, hogy az ezt elismerő levelüket az ország nyilvánossága is bármikor olvashatja.

Tájékoztatjuk, hogy az Önöknek címzett adatigénylést (amennyiben hanyag eljárás miatt valóban eltűnt az iratkezelésük során) bárki nyilvánosan megtekintheti a http://kimittud.atlatszo.hu/request/kozv... linken, pontosan azon a felületen, amelyen Önöknek az emlékeztető levelet küldtük, és amelyen az Önök, ügykezelésüket minősítő válasza is megtekinthető.

Felismerve azonban az Önök iratkezelésében rejlő hiányosságokat, kérem, jelen levelem érkeztetését követően szíveskedjenek az Önök által negligált, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 21.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti igazolást haladéktalanul megküldeni.

Az adatigénylés jogi útra terelésétől nem áll módunkban eltekinteni, hajlandóak vagyunk azonban az adatigénylés kikényszerítésére vonatkozó indítványunk postázását legkésőbb 2016. április 11-ig várakozó listára tenni, azt követően annak valamennyi költsége és a perköltség Önöket terheli.

Önkéntes jogkövetésükben bízva, üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

-----Original Message-----

Tisztelt Alapítvány,

levelüket nem találjuk rendszerünkben.

Kérjük legyenek kedvesek ismét feltenni a kérdéseket mielőbb.

Köszönjük.

Üdvözlettel,

 

Korb Zoltán

sajtómunkatárs

Pécs MJV Polgármesteri Hivatal

7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

Mobil: + 36 30 249 8720, Tel: 72 533-830, Fax: 72 236 368

E-mail: [email address]

 

 

 

 

Feladó: Igazmondó Alapítvány <[1][FOI #6299 email]>
Dátum: 2016. március 29. 12:07:19 CEST
Címzett: Polgármester <[2][Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Tárgy: Válasz: Közérdekű adat igénylés - Közvilágítással kapcsolatos közérdekű adatok

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata !

Ezúton kívánom szíves figyelmüket felhívni arra a tényre, hogy az adatigénylésre adandó válasz határideje lejárt.

Kérem, szíveskedjenek soron kívül intézkedni a válasz megküldéséről, ellenkező esetben kénytelenek leszünk annak peres úton érvényt szerezni.
Ezúton kívánjuk szíves tudomásukra hozni, hogy amennyiben legkésőbb 2016. április 01-ig az adatigénylésnek nem tesznek eleget, úgy a pert megindítjuk, melynek költségeit kizárólag Önök kötelesek viselni, tekintve, hogy a perre kizárólag az Önök törvénysértő mulasztása ad okot.

Üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3][FOI #6299 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[FOI #6299 email]
2. mailto:[Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] 3. mailto:[FOI #6299 email] 4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #6299 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Igazmondó Alapítvány

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata !

A feltöltött választ köszönettel nyugtáztuk. Sajnos, az Önök megkésett válaszához nem került csatolásra
1. a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatóság által jóváhagyott kivitelezési tervek, valamint
2. az E-ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. által jóváhagyott kivitelezési tervek fénymásolata (szkennelt példánya).

Tekintettel a peresítésre nyitva álló határidő rövidségére, jelen válaszüzenetünkkel egyidejűleg a kért dokumentumok megismerése érdekében kereseti kérelmünket kénytelenek vagyunk előterjeszteni.

Természetesen amennyiben a kért dokumentumok szkennelt példányát mégis megküldik részünkre, úgy keresetünktől elállunk. Egyidejűleg tájékoztatjuk Önöket, hogy mint azt a kereseti kérelmünkben is kifejtettük, költséghatékonysági szempontok figyelembe vételével teljesítésként elfogadjuk a kivitelezési tervek valamely szerv által jóváhagyott teljes -, továbbá a (teljes tervdokumentáció ismételt fénymásolata nélküli, a ) másik szerv jóváhagyását tartalmazó tervoldal szkennelt másolatát is, amennyiben azon jól látható, hogy egyazon dokumentumról készült.

Üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

Sajtó Pécsi Önkormányzat, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Igazmondó Alapítvány!

Csatoltam válaszainkat.

Üdvözlettel,

Korb Zoltán
sajtómunkatárs

Pécs MJV Polgármesteri Hivatal
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
Mobil: + 36 30 249 8720, Tel: 72 533-830, Fax: 72 236 368
E-mail: [email address]

-----Original Message-----
From: Igazmondó Alapítvány [mailto:[FOI #6299 email]]
Sent: Tuesday, April 12, 2016 4:45 PM
To: Sajtó Pécsi Önkormányzat
Subject: RE: Továbbított: Közérdekű adat igénylés - Közvilágítással kapcsolatos közérdekű adatok

Tisztelt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata !

A feltöltött választ köszönettel nyugtáztuk. Sajnos, az Önök megkésett válaszához nem került csatolásra
1. a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatóság által jóváhagyott kivitelezési tervek, valamint
2. az E-ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. által jóváhagyott kivitelezési tervek fénymásolata (szkennelt példánya).

Tekintettel a peresítésre nyitva álló határidő rövidségére, jelen válaszüzenetünkkel egyidejűleg a kért dokumentumok megismerése érdekében kereseti kérelmünket kénytelenek vagyunk előterjeszteni.

Természetesen amennyiben a kért dokumentumok szkennelt példányát mégis megküldik részünkre, úgy keresetünktől elállunk. Egyidejűleg tájékoztatjuk Önöket, hogy mint azt a kereseti kérelmünkben is kifejtettük, költséghatékonysági szempontok figyelembe vételével teljesítésként elfogadjuk a kivitelezési tervek valamely szerv által jóváhagyott teljes -, továbbá a (teljes tervdokumentáció ismételt fénymásolata nélküli, a ) másik szerv jóváhagyását tartalmazó tervoldal szkennelt másolatát is, amennyiben azon jól látható, hogy egyazon dokumentumról készült.

Üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány

-----Original Message-----

Tisztelt Alapítvány!

Csatolva küldjük válaszainkat.

Üdvözlettel,

Korb Zoltán
sajtómunkatárs

Pécs MJV Polgármesteri Hivatal
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
Mobil: + 36 30 249 8720, Tel: 72 533-830, Fax: 72 236 368
E-mail: [email address]

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #6299 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Igazmondó Alapítvány

Tisztelt Pécsi Önkormányzat!

Kérem, szíveskedjék az EON (közpénzből fejlesztett saját hálózatának) tulajdonjogát igazoló, valamint a jogfenntartó nyilatkozatát tartalmazó dokumentumot (melyben a közpénzből történő fejlesztés kiviteli terveinek nyilvánosságát korlátozza), továbbá ehhez kapcsolódóan a hozzájárulást megtagadó válaszát másolatban megküldeni.

A kért dokumentumok megérkezésééig kereseti kérelmünket Önökkel szemben tartjuk fenn, tekintve, hogy addig válaszuk csupán egy indokolás nélküli "elutasítás"-nak tekinthető.

Üdvözlettel:

Igazmondó Alapítvány