Közérdekű adatigénylés az AAKG-203 és AAKG-204 forgalmi rendszámú gépjárművek beszerzési és üzemeltetési adatairól
Tisztelt Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
1. Kérem tájékoztatásukat arról, hogy az AAKG-203 és az AAKG-204 forgalmi rendszámú Skoda Superb típusú gépjárművek a 2023. március 24-i első magyarországi forgalomba helyezésük óta bármely időszakban a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) tulajdonában álltak-e, vagy a KEF által bérelt, lízingelt, illetve üzemeltetett állami gépjárműflotta állományába tartoztak-e / tartoznak-e jelenleg.
2. Amennyiben bármelyik hivatkozott gépjármű esetében a válasz igen, kérem, adják meg a pontos időintervallumot, ameddig az adott gépjármű a KEF állományába/kezelésébe tartozott vagy tartozik jelenleg (a flottába kerülés és – amennyiben releváns – a flottából való kikerülés vagy tulajdonosváltás pontos dátuma).
3. Kérem, küldjék meg az érintett gépjárművek beszerzésére, tartós bérletére vagy lízingelésére vonatkozó hatályos, illetve korábbi szerződések elektronikus másolatát. (Amennyiben a szerződés más gépjárműveket is tartalmaz, a nem releváns adatok kitakarásával).
4. Kérem, adják meg a fenti gépjárművek (darabonként értendő) beszerzési árát, vagy – bérlet/lízing esetén – az utánuk fizetett havi bérleti/lízingdíjat.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. június 7.
Üdvözlettel:
Fritz Gergely Csaba
Tisztelt Fritz Gergely!
Közérdekű adatigénylésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az alábbi forgalmi rendszámú gépjárműveknek Főigazgatóságunk soha nem volt üzemben tartója, és nem is lízingeltük azokat.
KEF
-----Original Message-----
From: Fritz Gergely Csaba <[adatigénylés #30212 e-mail]>
Sent: Sunday, June 7, 2026 10:08 PM
To: KEF - sajtó <[KEF kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Közérdekű adatigénylés az AAKG-203 és AAKG-204 forgalmi rendszámú gépjárművek beszerzési és üzemeltetési adatairól
Tisztelt Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
1. Kérem tájékoztatásukat arról, hogy az AAKG-203 és az AAKG-204 forgalmi rendszámú Skoda Superb típusú gépjárművek a 2023. március 24-i első magyarországi forgalomba helyezésük óta bármely időszakban a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) tulajdonában álltak-e, vagy a KEF által bérelt, lízingelt, illetve üzemeltetett állami gépjárműflotta állományába tartoztak-e / tartoznak-e jelenleg.
2. Amennyiben bármelyik hivatkozott gépjármű esetében a válasz igen, kérem, adják meg a pontos időintervallumot, ameddig az adott gépjármű a KEF állományába/kezelésébe tartozott vagy tartozik jelenleg (a flottába kerülés és – amennyiben releváns – a flottából való kikerülés vagy tulajdonosváltás pontos dátuma).
3. Kérem, küldjék meg az érintett gépjárművek beszerzésére, tartós bérletére vagy lízingelésére vonatkozó hatályos, illetve korábbi szerződések elektronikus másolatát. (Amennyiben a szerződés más gépjárműveket is tartalmaz, a nem releváns adatok kitakarásával).
4. Kérem, adják meg a fenti gépjárművek (darabonként értendő) beszerzési árát, vagy – bérlet/lízing esetén – az utánuk fizetett havi bérleti/lízingdíjat.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. június 7.
Üdvözlettel:
Fritz Gergely Csaba
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[adatigénylés #30212 e-mail]
Hibás a(z) [KEF kérő e-mail] cím a(z) Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------
________________________________
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.
