Közérdekű
Tisztelt Közfeladatot Ellátó Állami Szerv Vezetője!
Beadványom, levelem, adatigénylésem információ kérését, igénylését tartalmazza, mely adat-, információkérés az állami, jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben 2024. szeptember 1. vasárnapig keletkezett, bármilyen módon vagy formában rögzített információ, ismeret, adat megismerésére irányul, mindösszesen arra az információra, adatra, hogy
1. a Címzett Szerv a 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet hatályba lépése napjáig, azaz 2024. szeptember 1-ig ellátta-e, elvégezte-e törvényben (Nkt.) meghatározott közfeladatát, a törvény 83. § (2)* -ben foglalt kötelezettségét:
ellenőrizte-e minden fenntartásában lévő intézménye házirendjét, és azt, hogy a házirendben meghatározták-e mindazt, amit a hatályos 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet szerint meg kellett, és ha betartotta a fenti törvényi jogszabályt,
2. hány és mely fenntartott állami intézménye, intézményvezetője nem tartotta be a házirenddel kapcsolatosan a 2024. szeptember 1-én kötelező 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletet.
Kelt: 2024. szeptember 5.
Üdvözlettel:
Adatigénylő
*Az Nkt. 48. A fenntartó kötelezettségei és jogai
83. § (2) -ben foglalt közfeladata A fenntartó i) ellenőrzi a házirendet.
Ikt.sz.: TK/094/786-2/2024
Üi.: Nagy Bence
Tisztelt Adatigénylő!
Csatoltan küldöm a Hatvani Tankerületi Központ igazgatójának válaszlevelét az Ön lenti közérdekű adatigénylésére.
Üdvözlettel:
Kozmáné Derda Edit
tankerületi igazgató nevében és megbízásából:
Nagy Bence
főosztályvezető
integritás tanácsadó és esélyegyenlőségi referens
Hatvani Tankerületi Központ
Igazgatói Titkárság
3000 Hatvan, Radnóti tér 2.
Tel.: +36 37 795 214;
e-mail: [email cím]
-----Original Message-----
From: Szigeti Viktória [mailto:[FOI #25563 e-mail]]
Sent: Thursday, September 5, 2024 11:42 AM
To: Hatvani TKK (KK) <[Hatvani Tankerületi Központ kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Közérdekű
Tisztelt Közfeladatot Ellátó Állami Szerv Vezetője!
Beadványom, levelem, adatigénylésem információ kérését, igénylését tartalmazza, mely adat-, információkérés az állami, jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben 2024. szeptember 1. vasárnapig keletkezett, bármilyen módon vagy formában rögzített információ, ismeret, adat megismerésére irányul, mindösszesen arra az információra, adatra, hogy 1. a Címzett Szerv a 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet hatályba lépése napjáig, azaz 2024. szeptember 1-ig ellátta-e, elvégezte-e törvényben (Nkt.) meghatározott közfeladatát, a törvény 83. § (2)* -ben foglalt kötelezettségét:
ellenőrizte-e minden fenntartásában lévő intézménye házirendjét, és azt, hogy a házirendben meghatározták-e mindazt, amit a hatályos 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet szerint meg kellett, és ha betartotta a fenti törvényi jogszabályt, 2. hány és mely fenntartott állami intézménye, intézményvezetője nem tartotta be a házirenddel kapcsolatosan a 2024. szeptember 1-én kötelező 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendeletet.
Kelt: 2024. szeptember 5.
Üdvözlettel:
Adatigénylő
*Az Nkt. 48. A fenntartó kötelezettségei és jogai 83. § (2) -ben foglalt közfeladata A fenntartó i) ellenőrzi a házirendet.
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #25563 e-mail]
Hibás a(z) [Hatvani Tankerületi Központ kérő e-mail] cím a(z) Hatvani Tankerületi Központ részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------
________________________________
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.
Tisztelt Állam!
Adatigénylésemre
- az állam megadta a tankerületi központ tevékenysége közadatát,
- az állami szerv vezetője aláírásával hitelesítette azt, hogy mit csinált a tankerületi központ nevű állami szerv.
Az állam azt mondta nyilvánosan, hogy a tankerületi központ nevű állami szerv és annak vezetője
2024. szeptember 1. vasárnapig betartotta az Nkt. 83. § (2) jogszabályt, mert
ellenőrizte a fenntartásában lévő állami intézmény házirendjében azt, hogy a házirendben megcsinálta-e az állami intézmény azt,
amit a kormány nevű állami szerv által megcsinált 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet szerint meg kellett csinálnia.
Adatigénylésem a fenti, nyilvánosságra hozott közadata tekintetében arra irányul, hogy
“tekintettel arra, hogy a hivatkozott 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 2024. szeptember 1. napjától hatályos, ezért az igényelt adatkörrel
összefüggésben a Tankerületi Központ (2024. szeptember 1-ig) nem kezelt adatot”,
kezelt-e adatot az állami szerv azzal összefüggésben, hogy megcsinálta-e az állami iskola azt, amit az állam csinált a
245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 3. § (2) és (3) * jogszabályban, azaz kezelt-e adatot a tankerületi központ nevű állami szerv azzal összefüggésben, hogy az állam elmondása szerint a tankerületi központ által 2024. szeptember 1-ig ellenőrzött
házirendben az állami iskola meghatározta-e az elzárt helyet és a személyt, aki átvett és tárolt,
2024. szeptember 2. hétfőtől szeptember 25. szerdáig.
Kelt: 2024. szeptember 26.
Üdvözlettel:
Adatigénylő
* 3. §
(2) A használatában korlátozott tárgyat az átvételt követően a nevelési-oktatási intézmény által a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni.
(3) Az 1. § a) és c) pontja szerinti tiltott tárgyat a házirendben meghatározott személy veszi át és tárolja visszaadásáig.