Tisztelt Országgyűlés Hivatala!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következő dolgokkal kapcsolatos adatokat és dokumentumokat!

1. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala mikor, mely cégtől és mennyiért vásárolt fűnyíró traktort, valamint, hogy az milyen típusú!

2. Kérem, közöljék, hogy volt-e közbeszerzés a fűnyíró traktor megvásárlására! Ha igen, akkor küldjék el az ahhoz kapcsolódó linket, ha nem, akkor indokolják meg, hogy miért és nem, illetve miként választották ki a céget, és azt is, hogy ki döntött erről!

3. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen célra, mikor, mely cégtől és mennyiért vett drónt! Kérem, ezzel kapcsolatban is közöljék, hogy volt-e közbeszerzés, illetve, ha nem, akkor mi alapján és ki döntötte el, hogy mely cégtől veszik meg a drónt!

4. Kérem, küldjék meg nekem azt a szerződést, amelyet az Országgyűlés Hivatala kertészeti munkákra kötött, és emellett tájékoztassanak arról, hogy mi alapján választották ki a nyertes céget! Továbbá itt is kérem, hogy közöljék, ki döntött a cég kiválasztásával kapcsolatban!

5. Kérem, adják meg azt is, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen céllal, mely cégtől, mikor, mennyiért és hány darab tetőboxokat a gépjárművekre!

6. Adják meg azt is, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen céllal, mely cégtől mikor és mennyiért vett zuhany masszázskabint, továbbá azt ki használja! Továbbá itt is kérem, hogy közöljék, ki döntött a cég kiválasztásával kapcsolatban, valamint, hogy írtak-e rá ki közbeszerzést!

7. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen célra, mikor, mely cégtől, mennyiért és kinek vett karoke szettet! Kérem, ezzel kapcsolatban is közöljék, hogy írtak-e ki erre közbeszerzést, illetve, ha nem, akkor mi alapján és ki döntötte el, hogy honnan szerzik be a karaoke szettet!

8. Kérem, a 2014. május 1.. és 2016. november 15. közötti időszakra vonatkozóan éves lebontásban adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatal a frakcióknak, illetve ha volt, egyes országgyűlési képviselői igények alapján, hány darab fényképezőgépet, videokamerát, mobiltelefont, laptopot, notebookot, tabletet, hangosító berendezéseket, mobil hangfalakat, erősítőket, LCD- és LED televíziókat! Kérem, mindezt a frakciókra lebontva is adják meg!

9. Továbbá kérem azt is, hogy a 8. pontban felsorolt műszaki cikkek, informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerződéseket küldjék meg nekem!

10. Kérem, adják meg, hogy a 8. pontban beszerzett dolgokból mennyivel számoltak el a frakciók vagy a képviselők! Kérem, hogy ezeket az adatokat a 8. pontban már jelzett időszak vonatkozásában évekre, valamint a frakciókra és a képviselőkre lebontva lebontva adják meg!

11. Kérem, közöljék, hogy a Hiavatal a Waschler Tamás által jegyzett kiadványokból - könyvből, naptárból - hány darabot rendeltek, mennyiért és mi indokolta ezek beszerzését!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. november 15.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta

Sajtóiroda, Országgyűlés Hivatala

3 Melléklet

Tisztelt Csikász Brigitta!
A 2016. november 15-én, az Országgyűlés Hivatalához eljuttatott közérdekű
adatigénylésének megfelelően összeállított adatokat a mellékelt
dokumentumokban találja!
Üdvözlettel:
Országgyűlés Sajtóirodája
Tisztelt Országgyűlés Hivatala! 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
következő dolgokkal kapcsolatos adatokat és dokumentumokat!

1. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala mikor, mely cégtől és
mennyiért vásárolt fűnyíró traktort, valamint, hogy az milyen típusú!

2. Kérem, közöljék, hogy volt-e közbeszerzés a fűnyíró traktor
megvásárlására! Ha igen, akkor küldjék el az ahhoz kapcsolódó linket, ha
nem, akkor indokolják meg, hogy miért és nem, illetve miként választották
ki a céget, és azt is, hogy ki döntött erről!

3. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen célra, mikor,
mely cégtől és mennyiért vett drónt! Kérem, ezzel kapcsolatban is
közöljék, hogy volt-e közbeszerzés, illetve, ha nem, akkor mi alapján és
ki döntötte el, hogy mely cégtől veszik meg a drónt!

4. Kérem, küldjék meg nekem azt a szerződést, amelyet az Országgyűlés
Hivatala kertészeti munkákra kötött, és emellett tájékoztassanak arról,
hogy mi alapján választották ki a nyertes céget! Továbbá itt is kérem,
hogy közöljék, ki döntött a cég kiválasztásával kapcsolatban!

5. Kérem, adják meg azt is, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen céllal,
mely cégtől, mikor, mennyiért és hány darab tetőboxokat a gépjárművekre!

6. Adják meg azt is, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen céllal, mely
cégtől mikor és mennyiért vett zuhany masszázskabint, továbbá azt ki
használja! Továbbá itt is kérem, hogy közöljék, ki döntött a cég
kiválasztásával kapcsolatban, valamint, hogy írtak-e rá ki közbeszerzést!

7. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen célra, mikor,
mely cégtől, mennyiért és kinek vett karoke szettet! Kérem, ezzel
kapcsolatban is közöljék, hogy írtak-e ki erre közbeszerzést, illetve, ha
nem, akkor mi alapján és ki döntötte el, hogy honnan szerzik be a karaoke
szettet!

8. Kérem, a 2014. május 1.. és 2016. november 15. közötti időszakra
vonatkozóan éves lebontásban adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatal a
frakcióknak, illetve ha volt, egyes országgyűlési képviselői igények
alapján, hány darab fényképezőgépet, videokamerát, mobiltelefont,
laptopot, notebookot, tabletet, hangosító berendezéseket, mobil
hangfalakat, erősítőket, LCD- és LED televíziókat! Kérem, mindezt a
frakciókra lebontva is adják meg! 

9. Továbbá kérem azt is, hogy a 8. pontban felsorolt műszaki cikkek,
informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerződéseket küldjék meg
nekem!

10. Kérem, adják meg, hogy a 8. pontban beszerzett dolgokból mennyivel
számoltak el a frakciók vagy a kpviselők! Kérem, hogy ezeket az adatokat a
8. pontban már jelzett időszak vonatkozásában évekre, valamint a
frakciókra és a képviselőkre lebontva lebontva adják meg!

11. Kérem, közöljék, hogy a Hiavatal a Waschler Tamás által jegyzett
kiadványokból - könyvből, naptárból - hány darabot rendeltek, mennyiért és
mi indokolta ezek beszerzését!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. november 15.

Üdvözlettel: 

Csikász Brigitta

                SAJTÓIRODA

1055 Budapest,Kossuth tér 1-3.

         Telefon:+36 1 441 4263

             Fax:+36 1 441 4810

            [email address]

Sajtóiroda, Országgyűlés Hivatala

3 Melléklet

Tisztelt Csikász Brigitta!
A 2016. november 15-én, az Országgyűlés Hivatalához eljuttatott közérdekű
adatigénylésében feltett kérdéseire az alábbiakban olvashatja a
válaszainkat:
1. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala mikor, mely cégtől és
mennyiért vásárolt fűnyíró traktort, valamint, hogy az milyen típusú! 
Az Országgyűlés Hivatala multifunkciós traktort vásárolt, az adatok,
információk az alábbi oldalon
találhatóak: [1]http://www.parlament.hu/nyilvanos-szerzo...
nyilvánosságban egyébként már ez volt téma, lásd
pl.: [2]http://www.origo.hu/itthon/20121030-ferr...

2. Kérem, közöljék, hogy volt-e közbeszerzés a fűnyíró traktor
megvásárlására! Ha igen, akkor küldjék el az ahhoz kapcsolódó linket, ha
nem, akkor indokolják meg, hogy miért és nem, illetve miként választották
ki a céget, és azt is, hogy ki döntött erről! 
A beszerzés értéke nem érte el a közbeszerzési értékhatárt. A vásárlást
piackutatás előzte meg, és annak alapján választottuk ki ezt típust.
3. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen célra, mikor,
mely cégtől és mennyiért vett drónt! Kérem, ezzel kapcsolatban is
közöljék, hogy volt-e közbeszerzés, illetve, ha nem, akkor mi alapján és
ki döntötte el, hogy mely cégtől veszik meg a drónt! 
Az elmúlt 5 évben drón vásárlására egy alkalommal, a Jobbik frakció
kezdeményezésére került sor a MyActionCam Magyarország Bt-től, ára nettó
389.000 Ft volt. A beszerzés értéke nem érte el a közbeszerzési
értékhatárt.

4. Kérem, küldjék meg nekem azt a szerződést, amelyet az Országgyűlés
Hivatala kertészeti munkákra kötött, és emellett tájékoztassanak arról,
hogy mi alapján választották ki a nyertes céget! Továbbá itt is kérem,
hogy közöljék, ki döntött a cég kiválasztásával kapcsolatban! 
A munkát az állami tulajdonban lévő KEFAG Zrt. végzi. Ez a vállalkozás
volt a Kossuth tér átépítését végző generálkivitelező kertészeti
alvállalkozója, a garanciális jogok érvényesíthetősége miatt esett rájuk a
választás. Az adatok itt
találhatóak: [3]http://www.parlament.hu/nyilvanos-szerzo...
korábbi levelünkben mellékeltük.
5. Kérem, adják meg azt is, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen céllal,
mely cégtől, mikor, mennyiért és hány darab tetőboxokat a gépjárművekre! 
Az Országgyűlés Hivatala az elmúlt 5 évben 1 db tetőboxot vásárolt. Eladó
FIBERGLASS-Technology Kft. volt, az ára nettó 89.990 Ft volt. A beszerzés
célja a gépjárművek csomagterének bővítése volt.
6. Adják meg azt is, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen céllal, mely
cégtől mikor és mennyiért vett zuhany masszázskabint, továbbá azt ki
használja! Továbbá itt is kérem, hogy közöljék, ki döntött a cég
kiválasztásával kapcsolatban, valamint, hogy írtak-e rá ki közbeszerzést!
Az Országgyűlés Hivatala 2012-ben vásárolt egy zuhanykabint, a Baumax
Magyarországtól, az ára nettó 92.835 Ft volt. A zuhanykabint a 24 órás
szolgálatot ellátó állomány használja. A konkrét termék beszerzését a
anyagbeszerzőnk hajtotta végre. A beszerzés értéke nem érte el a
közbeszerzési értékhatárt.

7. Kérem, adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala milyen célra, mikor,
mely cégtől, mennyiért és kinek vett karoke szettet! Kérem, ezzel
kapcsolatban is közöljék, hogy írtak-e ki erre közbeszerzést, illetve, ha
nem, akkor mi alapján és ki döntötte el, hogy honnan szerzik be a karaoke
szettet!
Ilyen beszerzésre nyilvántartásunk szerint nem került sor. (A
nyilvántartott kis és nagy értékű eszközök között ilyen elnevezésű termék
nem szerepel.)
8. Kérem, a 2014. május 1.. és 2016. november 15. közötti időszakra
vonatkozóan éves lebontásban adják meg, hogy az Országgyűlés Hivatala a
frakcióknak, illetve ha volt, egyes országgyűlési képviselői igények
alapján, hány darab fényképezőgépet, videokamerát, mobiltelefont,
laptopot, notebookot, tabletet, hangosító berendezéseket, mobil
hangfalakat, erősítőket, LCD- és LED televíziókat! Kérem, mindezt a
frakciókra lebontva is adják meg! 
Mellékletként a korábbi levélben csatolva.

9. Továbbá kérem azt is, hogy a 8. pontban felsorolt műszaki cikkek,
informatikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerződéseket küldjék meg
nekem! 
Tekintettel a megrendelések és szerződések nagy számára kérem jelölje meg,
hogy melyik szerződés másolatát kéri, tekintettel az annak kezelésével
járó költségekre és a szükséges időigényre.

10. Kérem, adják meg, hogy a 8. pontban beszerzett dolgokból mennyivel
számoltak el a frakciók vagy a képviselők! Kérem, hogy ezeket az adatokat
a 8. pontban már jelzett időszak vonatkozásában évekre, valamint a
frakciókra és a képviselőkre lebontva lebontva adják meg!
A kérdést nem értjük. Valamennyi eszköz a Hivatal leltárába kerül, azt
követően pedig az adott frakció vagy képviselő leltárába. A eszközökkel a
képviselőnek jogviszonya megszűnésekor, a frakcióknak megszűnésükkor kell
elszámolniuk.

11. Kérem, közöljék, hogy a Hivatal a Waschler Tamás által jegyzett
kiadványokból - könyvből, naptárból - hány darabot rendeltek, mennyiért és
mi indokolta ezek beszerzését! 
Az Országgyűlés Hivatala, az egyik leglátogatottabb magyarországi
turisztikai célpont, az Országház és a Kossuth tér vagyonkezelője, amelyet
évente több mint fél millió érdeklődő keresi fel. A Hivatal az idelátogató
magyar és külföldi állampolgárok tájékoztatására számos kiadványt ad ki,
melyeket több csatornán értékesít, illetve ingyenesen biztosít. Így
szerződésünk van több nagy könyvkerekedéssel (Pl. Libri, Könyvtárellátó,
Líra), valamint a Látogatóközpontban működő ajándékbolttal. A Tér-Képek
című "Waschler Tamás által jegyzett" kiadvány a Kossuth tér átépítéséről
szól, fotókkal bőségesen illusztrálva. Ebből ajándékozás céljából
vásároltunk. A további kiadványok részben értékesítésre kerültek/kerülnek
részben reprezentációs célokat szolgálnak. Azon kiadványokat, ahol
Wachsler Tamás szerzőként jelent meg a korábban elküldött csatolt táblázat
tartalmazza.
Üdvözlettel:

References

Visible links
1. http://www.parlament.hu/nyilvanos-szerzo...
2. http://www.origo.hu/itthon/20121030-ferr...
3. http://www.parlament.hu/nyilvanos-szerzo...

Tisztelt Sajtóiroda!

1. Válaszuk alapján kérem, hogy közöljék még azt is, hány kertész van alkalmazásban az Országgyűlés Hivatalánál!

2. Kérem, adják meg, hogy a Parlamentről készült imázsfelvételek elkészítéséhez milyen drónt használtak, valamint, hogy azt honnan és mennyiért szerezték be!

3. Kérem, közöljék, hogy a Parlament ajándékshopjának üzemetetését ki végzi, és küldjék meg részemre az erről szóló szerződést!

4. Kérem, pontosan jelöljék meg, hogy hová építették be a masszázs zuhanykabint!

5. Kérem, a következő tételekhez küldjék meg a beszerzésüket igazoló számlákat, illetve, a hozzá tartozó megrendelőket is!
2014
- Fidesz-frakció: hangsugárzók, keverő, keverőerősítő, keverőpult, hangfal-állványok, 5 Dell számítógép, 25 monitor és számítógép,
- Jobbik-frakció: 3 Lenovo Thinkcentre, 6 számítógép konfiguráció,
- KDNP-frakció: 7 Lenovo Thinkcentre,
- MSZP-frakció: 2 Lenovo laptop.
2015
- Fidesz-frakció: 2 Apple Iphone 6, valamint 2 szerver,
- Jobbik-frakció: 3 LenovoThinkcentre,
- KDNP-frakció: 8 Lenovo Thinkcentre, 6 Notebook Dell Latitude és 5 Notebook,
- LMP-frakció: 3 Lenovo Thinkcentre,
- MSZP-frakció: 16 Lenovo számítógép.
2016
- Fidesz-frakció: 15 számítógép Dell Optiplex 3020, 5 laptop és 2 szerver konfiguráció,
- Jobbikk-frakció: mobil hangrendszer, 6 laptop, 4 Lenovo Idea Pad,
- KDNP-frakció: 9 Notebook Dell Latitude E6440, 7 Lenovo Thinkcentre M73,
- LMP-frakció: 3 mobiltelefon,
- Szabó Tímea független képviselő: 3 Notebook Lenovo TP L560.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta

Sajtóiroda, Országgyűlés Hivatala

Tisztelt Csikász Brigitta!

Feltett kérdéseire az alábbiakban küldjük válaszainkat.

1. Hol és mikor tartottak kommunikációs tréninget az Országgyűlési Őrség
tagjai számára!

2013-ban huszonöt alkalommal, összesen 50 tréningnapon, Budapesten került
sor ügyfélszolgálati-, protokoll és kommunikációs készségfejlesztő tréning
megtartására.

2015-ben 19 tréningnapon került sor, szintén Budapesten, haladó
ügyfélszolgálati, protokoll és kommunikációs készségfejlesztő tréning
megrendezésére.

2016-ban pedig egy tréningnapon került sor kommunikációs készségfejlesztő
tréningre Budapesten.

2. Kérem, adják meg, hogy mekkora volt a képzés megtartásának teljes
költsége! Kérem, ezt lebontva adják meg, így például a szállásra,
konferencia-terem bérlésére, a tréninget tartó cég díjazására és az
Országgyűlési Őrség munkatársainak utaztatására vonatkozóan is!

Év Kifizetett bruttó megbízási díj
2013 7 620 000
2014 0
2015 2 895 600
2016 152 400
összesen: 10 668 000

Tekintettel arra, hogy a kommunikációs tréningek megtartására Budapesten,
az Országgyűlési Őrség elhelyezésére szolgáló épületben került sor, a
képzésekkel összefüggésben szállás, konferencia-terem bérlési és utazási
költségek nem merültek fel.

3. Kérem, adják, meg hogy mely cég vagy magánszemélyek tartották meg a
tréninget, mi alapján kérték fel őket, és volt-e erre közbeszerzés!

A kommunikációs tréningeket a Matt Humán Tanácsadó Kft. tartotta (1222
Budapest, Kertész utca 16/B). A szolgáltatás megrendelésére közbeszerzési
eljárás keretében került sor.

4. Az Országgyűlési Őrség hány munkatársa vett részt a képzésen?

A kommunikációs tréningeken az Országgyűlési Őrség teljes objektumvédelmi
állománya, megközelítőleg 250 fő vett részt 2013-ban. 2015-ben és 2016-ban
ismétlő jelleggel összesen 202 fő képzésére került sor.

5. Miért volt szükség a kommunikációs tréningre? Korábban tartottak-e
ilyet az állománynak?

A kommunikációs tréningek alapvető célja az állomány interperszonális
készségeinek fejlesztése. A képzések során az állomány tagjai
tájékoztatást kaptak a hatékony tájékoztatás módszereiről, az ehhez
szükséges verbális és nonverbális eszközökről, a bizalom kiépítési
technikákról. A képzések külön hangsúlyt fektettek a fogyatékkal élő
belépőkkel kapcsolatos bánásmódra.

6. A képzést a dolgozók szolgálatként számolhatták-e el?

Tekintettel arra, hogy a kommunikációs tréningek megtartására az
érintettek szolgálatteljesítési idejében került sor, a dolgozók azt
szolgálatként számolták el.

Üdvözlettel:

                SAJTÓIRODA

1055 Budapest,Kossuth tér 1-3.

         Telefon:+36 1 441 4263

             Fax:+36 1 441 4810

            [email address]

>>> Csikász Brigitta <[FOI #7991 email]> 16. 12. 06.
16:36 >>>
Tisztelt Sajtóiroda!

1. Válaszuk alapján kérem, hogy közöljék még azt is, hány kertész van
alkalmazásban az Országgyűlés Hivatalánál!

2. Kérem, adják meg, hogy a Parlamentről készült imázsfelvételek
elkészítéséhez milyen drónt használtak, valamint, hogy azt honnan és
mennyiért szerezték be!

3. Kérem, közöljék, hogy a Parlament ajándékshopjának üzemetetését ki
végzi, és küldjék meg részemre az erről szóló szerződést!

4. Kérem, pontosan jelöljék meg, hogy hová építették be a masszázs
zuhanykabint!

5. Kérem, a következő tételekhez küldjék meg a beszerzésüket igazoló
számlákat, illetve, a hozzá tartozó megrendelőket is!
2014
- Fidesz-frakció: hangsugárzók, keverő, keverőerősítő, keverőpult,
hangfal-állványok, 5 Dell számítógép, 25 monitor és számítógép,
- Jobbik-frakció: 3 Lenovo Thinkcentre, 6 számítógép konfiguráció,
- KDNP-frakció: 7 Lenovo Thinkcentre,
- MSZP-frakció: 2 Lenovo laptop.
2015
- Fidesz-frakció: 2 Apple Iphone 6, valamint 2 szerver,
- Jobbik-frakció: 3 LenovoThinkcentre,
- KDNP-frakció: 8 Lenovo Thinkcentre, 6 Notebook Dell Latitude és 5
Notebook,
- LMP-frakció: 3 Lenovo Thinkcentre,
- MSZP-frakció: 16 Lenovo számítógép.
2016
- Fidesz-frakció: 15 számítógép Dell Optiplex 3020, 5 laptop és 2 szerver
konfiguráció,
- Jobbikk-frakció: mobil hangrendszer, 6 laptop, 4 Lenovo Idea Pad,
- KDNP-frakció: 9 Notebook Dell Latitude E6440, 7 Lenovo Thinkcentre M73,
- LMP-frakció: 3 mobiltelefon,
- Szabó Tímea független képviselő: 3 Notebook Lenovo TP L560.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Sajtóiroda!

Kérem, jelezzék, hogy a válasz nélkül maradt közérdekű adatigényléseimet mikor tudják teljesíteni!

Köszönöm!

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta

Sajtóiroda, Országgyűlés Hivatala

Tisztelt Csikász Brigitta!
Az Országgyűlés Hivatalához eljuttatott közérdekű adatigénylésére adott
válaszainkat az alábbiakban olvashatja.
A további adatokat tartalmazó táblázatokat a kimittud.org méretkorlátozás
miatt nem fogadta, azokat a személyes e-mail címére továbbítjuk.

1. Válaszuk alapján kérem, hogy közöljék még azt is, hány kertész van
alkalmazásban az Országgyűlés Hivatalánál!

Jelenleg egy fő kertészt foglalkoztatunk.

2. Kérem, adják meg, hogy a Parlamentről készült imázsfelvételek
elkészítéséhez milyen drónt használtak, valamint, hogy azt honnan és
mennyiért szerezték be!

Az Országházról és a Kossuth térről készített felvételek felhasználási
jogait a Lukács Kft.  nettó 60000 Ft-ért biztosította számunkra.

3. Kérem, közöljék, hogy a Parlament ajándékshopjának üzemetetését ki
végzi, és küldjék meg részemre az erről szóló szerződést!

Az üzemeltetés a mellékelt szerződés szerint történik

4. Kérem, pontosan jelöljék meg, hogy hová építették be a masszázs
zuhanykabint!

Az Országház alagsorában a 12/A. sz helyiségbe építettük be a
zuhanykabint.

5. Kérem, a következő tételekhez küldjék meg a beszerzésüket igazoló
számlákat, illetve, a hozzá tartozó megrendelőket is!
2014
- Fidesz-frakció: hangsugárzók, keverő, keverőerősítő, keverőpult,
hangfal-állványok,  5 Dell számítógép, 25 monitor és számítógép,
- Jobbik-frakció: 3 Lenovo Thinkcentre, 6 számítógép konfiguráció,
- KDNP-frakció: 7 Lenovo Thinkcentre,
- MSZP-frakció: 2 Lenovo laptop.
2015
- Fidesz-frakció: 2 Apple Iphone 6, valamint 2 szerver,
- Jobbik-frakció: 3 LenovoThinkcentre,
- KDNP-frakció: 8 Lenovo Thinkcentre, 6 Notebook Dell Latitude és 5
Notebook,
- LMP-frakció: 3 Lenovo Thinkcentre,
- MSZP-frakció: 16 Lenovo számítógép.
2016
- Fidesz-frakció: 15 számítógép Dell Optiplex 3020, 5 laptop és 2
szerver konfiguráció,
- Jobbikk-frakció: mobil hangrendszer, 6 laptop, 4 Lenovo Idea Pad,
- KDNP-frakció: 9 Notebook Dell Latitude E6440, 7 Lenovo Thinkcentre
M73,