Kóbor állatok kezelésével kapcsolatos közadat igénylés-Bagamér

Az igénylés részben sikeres volt.

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Tisztelt Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1./ A kóbor állatok befogását milyen eszközökkel, milyen úton látják el településükön?
2./ Saját eszközökkel és menhellyel látják el a kóbor állatok befogását és jogszabályoknak megfelelő elhelyezését, vagy vállalkozóval állnak szerződéses jogviszonyban ezen feladat ellátására?
3./ Amennyiben vállalkozási, illetve megbízási szerződés szerint végeztetik a kóbor ebek befogását és elhelyezését, kérjük a szerződést elektronikus másolatban részünkre megküldeni szíveskedjenek.
4./ Önkormányzatuk 2017. évi és 2018. évi és 2019 évi, december 31-ig, költségvetéséből mekkora összeget fordítottak a fenti feladat ellátására
2017. január 01. – 2017. december 31.,
2018. január 01. - 2018.december 31. és
2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?
5./ Hány kóbor eb került befogásra, ebből mennyi került elhelyezésre ( saját, vagy más által üzemeltetett gyepmesteri, ill. egyéb helyen, telepen), vagy elszállításra más településre.
2017. január 01. – 2017. december 31.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 12.

Üdvözlettel:

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Erdős Tibor, Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Cím!

Mellékelten megküldjük válaszunkat a kóbor állatok kezelésével kapcsolatos
közérdekű adatigénylésükre.

Tisztelettel

Szabóné Farkas Mónika

közigazgatási referens

2020. 02. 19. 14:19 keltezéssel, Hivatal írta:

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: KözérdekűadatKözérdekű adat igénylés - Kóbor állatok
kezelésével kapcsolatos közadat igénylés-Bagamér
Dátum: Wed, 12 Feb 2020 01:13:09 +0000
Feladó: PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület
[1]<[FOI #14152 email]>
Címzett: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Bagamér Nagyközség
Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál"
[2]<[Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>

Tisztelt Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
1./ A kóbor állatok befogását milyen eszközökkel, milyen úton látják el
településükön? 2./ Saját eszközökkel és menhellyel látják el a kóbor
állatok befogását és jogszabályoknak megfelelő elhelyezését, vagy
vállalkozóval állnak szerződéses jogviszonyban ezen feladat ellátására?
3./ Amennyiben vállalkozási, illetve megbízási szerződés szerint
végeztetik a kóbor ebek befogását és elhelyezését, kérjük a szerződést
elektronikus másolatban részünkre megküldeni szíveskedjenek. 4./
Önkormányzatuk 2017. évi és 2018. évi és 2019 évi, december 31-ig,
költségvetéséből mekkora összeget fordítottak a fenti feladat ellátására
2017. január 01. – 2017. december 31., 2018. január 01. - 2018.december
31. és 2019. január 01. – 2019. december 31. napja között? 5./ Hány
kóbor eb került befogásra, ebből mennyi került elhelyezésre ( saját,
vagy más által üzemeltetett gyepmesteri, ill. egyéb helyen, telepen),
vagy elszállításra más településre.
2017. január 01. – 2017. december 31. 2018. január 01. - 2018.december
31. és 2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[3][FOI #14152 email]

Ha a(z) Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z)
[4][Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[FOI #14152 email]
2. mailto:[Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
3. mailto:[FOI #14152 email]
4. mailto:[Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Tisztelt Erdős Tibor!

Kérem válaszoljanak az 5. pontra is.

5./ Hány kóbor eb került befogásra, ebből mennyi került elhelyezésre ( saját, vagy más által üzemeltetett gyepmesteri, ill. egyéb helyen, telepen), vagy elszállításra más településre.
2017. január 01. – 2017. december 31.
2018. január 01. - 2018.december 31. és
2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?

Üdvözlettel:

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Erdős Tibor, Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Cím!

Ahogy a korábbi levelünkben tájékoztattuk önöket:

"Egyéb tájékoztatást adni, valamint iratokat csatolni nem áll módunkban,
amennyiben szükséges további információ végett kérjük, szíveskedjenek az
egyesület elnökével felvenni a kapcsolatot."

A fentiek miatt az 5. pontban megfogalmazott kérdésre, illetve felmerülő
egyéb kérdéseikre továbbra sem tudunk választ adni.

Üdvözlettel

Szabóné Farkas Mónika

közigazgatási referens

2020. 02. 20. 23:22 keltezéssel, PCAS Állatmentő és Környezetvédő
Egyesület írta:

Tisztelt Erdős Tibor!

Kérem válaszoljanak az 5. pontra is.

5./ Hány kóbor eb került befogásra, ebből mennyi került elhelyezésre ( saját, vagy más által üzemeltetett gyepmesteri, ill. egyéb helyen, telepen), vagy elszállításra más településre.
2017. január 01. – 2017. december 31.
2018. január 01. - 2018.december 31. és
2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?

Üdvözlettel:

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

-----Original Message-----

Tisztelt Cím!

Mellékelten megküldjük válaszunkat a kóbor állatok kezelésével kapcsolatos
közérdekű adatigénylésükre.

Tisztelettel

Szabóné Farkas Mónika

közigazgatási referens

2020. 02. 19. 14:19 keltezéssel, Hivatal írta:

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: KözérdekűadatKözérdekű adat igénylés - Kóbor állatok
kezelésével kapcsolatos közadat igénylés-Bagamér
Dátum: Wed, 12 Feb 2020 01:13:09 +0000
Feladó: PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület
[1]<[FOI #14152 email]>
Címzett: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Bagamér Nagyközség
Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál"
[2]<[Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>

Tisztelt Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
1./ A kóbor állatok befogását milyen eszközökkel, milyen úton látják el
településükön? 2./ Saját eszközökkel és menhellyel látják el a kóbor
állatok befogását és jogszabályoknak megfelelő elhelyezését, vagy
vállalkozóval állnak szerződéses jogviszonyban ezen feladat ellátására?
3./ Amennyiben vállalkozási, illetve megbízási szerződés szerint
végeztetik a kóbor ebek befogását és elhelyezését, kérjük a szerződést
elektronikus másolatban részünkre megküldeni szíveskedjenek. 4./
Önkormányzatuk 2017. évi és 2018. évi és 2019 évi, december 31-ig,
költségvetéséből mekkora összeget fordítottak a fenti feladat ellátására
2017. január 01. – 2017. december 31., 2018. január 01. - 2018.december
31. és 2019. január 01. – 2019. december 31. napja között? 5./ Hány
kóbor eb került befogásra, ebből mennyi került elhelyezésre ( saját,
vagy más által üzemeltetett gyepmesteri, ill. egyéb helyen, telepen),
vagy elszállításra más településre.
2017. január 01. – 2017. december 31. 2018. január 01. - 2018.december
31. és 2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 12.

Üdvözlettel:
PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[3][FOI #14152 email]

Ha a(z) Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z)
[4][Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[5][1]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[6][2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[FOI #14152 email]
2. mailto:[Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
3. mailto:[FOI #14152 email]
4. mailto:[Bagamér Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
5. [3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. [4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[5][FOI #14152 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
2. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
5. mailto:[FOI #14152 email]
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése