Kóbor állatok kezelésével kapcsolatos közadat igénylés- SZÁSZBEREK

Kézbesítési hiba vagy valami hasonló történt, amelyet a KiMitTud csapatának ki kell javítania.

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Tisztelt Szászberek Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
1./ A kóbor állatok befogását milyen eszközökkel, milyen úton látják el településükön?
2./ Saját eszközökkel és menhellyel látják el a kóbor állatok befogását és jogszabályoknak megfelelő elhelyezését, vagy vállalkozóval állnak szerződéses jogviszonyban ezen feladat ellátására?
3./ Amennyiben vállalkozási, illetve megbízási szerződés szerint végeztetik a kóbor ebek befogását és elhelyezését, kérjük a szerződést elektronikus másolatban részünkre megküldeni szíveskedjenek.
4./ Önkormányzatuk 2017. évi és 2018. évi és 2019 évi, december 31-ig, költségvetéséből mekkora összeget fordítottak a fenti feladat ellátására
2017. január 01. – 2017. december 31.,
2018. január 01. - 2018.december 31. és
2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?
5./ Hány befogott kóbor eb került elhelyezésre, illetve elszállításra településükről
2017. január 01. – 2017. december 31.
2018. január 01. - 2018.december 31. és
2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 21.

Üdvözlettel:

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Mail Delivery System, Szászberek Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

This message was created automatically by mail delivery software.

A message that you sent could not be delivered to one or more of its
recipients. This is a permanent error. The following address(es) failed:

[email address]
(generated from [Szászberek Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email])
local delivery failed

The following text was generated during the delivery attempt:

------ [email address]
(generated from [Szászberek Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]) ------

Quota exceeded (mailbox for user is full)

------ This is a copy of the message, including all the headers. ------

Return-path: <[FOI #14430 email]>
Received: from [62.112.192.40] (helo=avgw.enternet.hu)
by mx-2.enternet.hu with esmtp (Exim 4)
id 1j4xMA-000MuK-FU
for [Szászberek Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]; Fri, 21 Feb 2020 02:43:54 +0100
Received: from smtp.kimittud.org ([52.57.14.250])
by avgw.enternet.hu with esmtp (Exim 4)
id 1j4xMD-000Kfo-Lk
for [Szászberek Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]; Fri, 21 Feb 2020 02:43:57 +0100
Received: by smtp.kimittud.org (Postfix, from userid 1001)
id 3AE2720595; Fri, 21 Feb 2020 01:44:24 +0000 (UTC)
Date: Fri, 21 Feb 2020 01:44:24 +0000
From: =?UTF-8?B?UENBUyDDgWxsYXRtZW50xZEgw6lzIEvDtnJueWV6ZXR2w6lkxZEgRWd5ZXPD?= =?UTF-8?B?vGxldA==?= <[FOI #14430 email]>
To: =?UTF-8?B?IkvDtnpBZGF0?= =?UTF-8?B?IEvDtnrDqXJkZWvFsQ==?= adat =?UTF-8?B?aWfDqW55bMOpc2Vr?= =?UTF-8?B?IFN6w6FzemJlcmVr?= =?UTF-8?B?IEvDtnpzw6ln?= =?UTF-8?B?IMOWbmtvcm3DoW55emF0?= =?UTF-8?B?IFBvbGfDoXJtZXN0ZXJp?= Hivatal =?UTF-8?B?YWRhdGdhemTDoW7DoWwi?= <[Szászberek Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Message-ID: <[email address]>
Subject: =?UTF-8?Q?K=C3=B6z=C3=A9rdek=C5=B1adat=0AK=C3=B6z=C3=A9rdek=C5=B1?=
=?UTF-8?Q?_adat_ig=C3=A9nyl=C3=A9s_-_K=C3=B3bor_=C3=A1llatok?=
=?UTF-8?Q?_kezel=C3=A9s=C3=A9vel_kapcsolatos_k=C3=B6zadat?=
=?UTF-8?Q?_ig=C3=A9nyl=C3=A9s-_SZ=C3=81SZBEREK?=
Mime-Version: 1.0
Content-Type: text/plain;
charset=UTF-8
Content-Transfer-Encoding: base64
X-Virus-Scanner: Kaspersky Anti-Virus v5.5

VGlzenRlbHQgU3rDoXN6YmVyZWsgS8O2enPDqWcgw5Zua29ybcOhbnl6YXQg
UG9sZ8Ohcm1lc3RlcmkgSGl2YXRhbCEgCgpBeiBpbmZvcm3DoWNpw7NzIMO2
bnJlbmRlbGtlesOpc2kgam9ncsOzbCDDqXMgYXogaW5mb3Jtw6FjacOzc3ph
YmFkc8OhZ3LDs2wgc3rDs2zDsyAyMDExLiDDqXZpIENYSUkuIHTDtnJ2w6lu
eSAoYSB0b3bDoWJiaWFrYmFuOiBJbmZvdHYuKSAyOC4gwqcgKDEpIGJla2V6
ZMOpc2UgYWxhcGrDoW4gYSBrw7Z2ZXRrZXrFkSBhZGF0aWfDqW55bMOpc3Qg
dGVyamVzenRlbSBlbMWRLgoKS8OpcmVtLCBzesOtdmVza2VkamVuIGVsZWt0
cm9uaWt1cyBtw6Fzb2xhdGJhbiBtZWdrw7xsZGVuaSByw6lzemVtcmUgCjEu
LyBBIGvDs2JvciDDoWxsYXRvayBiZWZvZ8Ohc8OhdCBtaWx5ZW4gZXN6a8O2
esO2a2tlbCwgbWlseWVuIMO6dG9uIGzDoXRqw6FrIGVsIHRlbGVww7xsw6lz
w7xrw7ZuPwoyLi8gU2Fqw6F0IGVzemvDtnrDtmtrZWwgw6lzIG1lbmhlbGx5
ZWwgbMOhdGrDoWsgZWwgYSBrw7Nib3Igw6FsbGF0b2sgYmVmb2fDoXPDoXQg
w6lzIGpvZ3N6YWLDoWx5b2tuYWsgbWVnZmVsZWzFkSBlbGhlbHllesOpc8Op
dCwgdmFneSB2w6FsbGFsa296w7N2YWwgw6FsbG5hayBzemVyesWRZMOpc2Vz
IGpvZ3Zpc3pvbnliYW4gZXplbiBmZWxhZGF0IGVsbMOhdMOhc8OhcmE/CjMu
LyBBbWVubnlpYmVuIHbDoWxsYWxrb3rDoXNpLCBpbGxldHZlIG1lZ2LDrXrD
oXNpIHN6ZXJ6xZFkw6lzIHN6ZXJpbnQgdsOpZ2V6dGV0aWsgYSBrw7Nib3Ig
ZWJlayBiZWZvZ8Ohc8OhdCDDqXMgZWxoZWx5ZXrDqXPDqXQsIGvDqXJqw7xr
IGEgc3plcnrFkWTDqXN0IGVsZWt0cm9uaWt1cyBtw6Fzb2xhdGJhbiByw6lz
esO8bmtyZSBtZWdrw7xsZGVuaSBzesOtdmVza2VkamVuZWsuCjQuLyDDlm5r
b3Jtw6FueXphdHVrIDIwMTcuIMOpdmkgw6lzIDIwMTguIMOpdmkgw6lzIDIw
MTkgw6l2aSwgZGVjZW1iZXIgMzEtaWcsIGvDtmx0c8OpZ3ZldMOpc8OpYsWR
bCBtZWtrb3JhIMO2c3N6ZWdldCBmb3Jkw610b3R0YWsgYSBmZW50aSBmZWxh
ZGF0IGVsbMOhdMOhc8OhcmEKMjAxNy4gamFudcOhciAwMS4g4oCTIDIwMTcu
IGRlY2VtYmVyIDMxLiwKMjAxOC4gamFudcOhciAwMS4gLSAyMDE4LmRlY2Vt
YmVyIDMxLiDDqXMKMjAxOS4gamFudcOhciAwMS4g4oCTIDIwMTkuIGRlY2Vt
YmVyIDMxLiBuYXBqYSBrw7Z6w7Z0dD8KNS4vIEjDoW55IGJlZm9nb3R0IGvD
s2JvciBlYiBrZXLDvGx0IGVsaGVseWV6w6lzcmUsIGlsbGV0dmUgZWxzesOh
bGzDrXTDoXNyYSB0ZWxlcMO8bMOpc8O8a3LFkWwKMjAxNy4gamFudcOhciAw
MS4g4oCTIDIwMTcuIGRlY2VtYmVyIDMxLgoyMDE4LiBqYW51w6FyIDAxLiAt
IDIwMTguZGVjZW1iZXIgMzEuIMOpcwoyMDE5LiBqYW51w6FyIDAxLiDigJMg
MjAxOS4gZGVjZW1iZXIgMzEuIG5hcGphIGvDtnrDtnR0PwoKQXogSW5mb3R2
LiAzMC4gwqcgKDIpIGJla2V6ZMOpc2Ugc3plcmludCBrw6lyZW0sIGhvZ3kg
YSBtw6Fzb2xhdG9rYXQgw6lzIGF6IGVnecOpYiBpZ8OpbnllbHQgYWRhdG9r
YXQgZWxla3Ryb25pa3VzIMO6dG9uIHN6w612ZXNrZWRqZW4gcsOpc3plbXJl
IGEgZmVsYWTDsyBlLW1haWwgY8OtbcOpcmUgbWVna8O8bGRlbmkuCkhhIGF6
IGlnw6lueWVsdCBhZGF0b2thdCBiw6FybWVseSBva2LDs2wgbmVtIGxlaGV0
IGUtbWFpbGJlbiBtZWdrw7xsZGVuaSwgYWtrb3Iga8OpcmVtLCBob2d5IGF6
b2thdCBhIGtpbWl0dHVkLmF0bGF0c3pvLmh1IHdlYm9sZGFsb24gdMO2bHRz
ZSBmZWwuCgpBeiBJbmZvdHYuIDI5LiDCpyAoMykgw6lzICg1KSBiZWtlemTD
qXNlIGFsYXBqw6FuIGFkYXRpZ8Opbnlsw6lzZW0gdGVsamVzw610w6lzw6nD
qXJ0IGvDtmx0c8OpZ3TDqXLDrXTDqXMga2l6w6Fyw7NsYWcgYWtrb3Igw6Fs
bGFww610aGF0w7MgbWVnLCBoYSBheiBhZGF0aWfDqW55bMOpcyB0ZWxqZXPD
rXTDqXNlIGEga8O2emZlbGFkYXRvdCBlbGzDoXTDsyBzemVydiBhbGFwdGV2
w6lrZW55c8OpZ8OpbmVrIGVsbMOhdMOhc8OhaG96IHN6w7xrc8OpZ2VzIG11
bmthZXLFkWZvcnLDoXMgYXLDoW55dGFsYW4gbcOpcnTDqWvFsSBpZ8Opbnli
ZXbDqXRlbMOpdmVsIGrDoXIuIElseWVuIGVzZXRiZW4gYXogYWRhdGtlemVs
xZEgam9nb3N1bHQgYXogYWRhdGlnw6lueWzDqXMgdGVsamVzw610w6lzw6l2
ZWwgw7Zzc3plZsO8Z2fFkSBtdW5rYWVyxZEtcsOhZm9yZMOtdMOhcyBrw7Zs
dHPDqWfDqXQga8O2bHRzw6lndMOpcsOtdMOpc2vDqW50IG1lZ2hhdMOhcm96
bmkuIEvDqXJlbSwgaG9neSBlbMWRemV0ZXNlbiBlbGVrdHJvbmlrdXMgw7p0
b24gdMOhasOpa296dGFzc29uIGFycsOzbCwgYW1lbm55aWJlbiBhIGvDqXJ0
IGlyYXRtw6Fzb2xhdG9rcmEgdGVraW50ZXR0ZWwga8O2bHRzw6lndMOpcsOt
dMOpc3Qgw6FsbGFww610YW5hIG1lZy4gRWJiZW4gYXogZXNldGJlbiBrw6ly
ZW0sIGhvZ3kgYSB0w6Fqw6lrb3p0YXTDoXNiYW4gbWVsbMOpa2VsamVuIGRv
a3VtZW50dW1saXN0w6F0LCBkb2t1bWVudHVtb25rw6ludCB0w7xudGVzc2Ug
ZmVsIGF6IG9sZGFsc3rDoW1vdCwgYXogYWRhdGlnw6lueWzDqXMgdGVsamVz
w610w6lzw6l2ZWwga2FwY3NvbGF0b3MgbXVua2FlcsWRLXLDoWZvcmTDrXTD
oXMgbcOpcnTDqWvDqXQgw6lzIGFubmFrIMOzcmFkw61qw6F0LgoKS8OpcmVt
LCBob2d5IGFiYmFuIGF6IGVzZXRiZW4sIGhhIGF6IGlnw6lueWVsdCBhZGF0
b2tuYWsgY3NhayBlZ3kgcsOpc3rDqXQgdGVraW50aSBtZWdpc21lcmhldMWR
bmVrLCBheiBJbmZvdHYuIDMwLiDCpyAoMSkgYmVrZXpkw6lzZSBhbGFwasOh
biBhem9rYXQgYXogYWRhdGlnw6lueWzDqXMgcsOpc3piZW5pIG1lZ3RhZ2Fk
w6Fzw6F2YWwgZWd5w7x0dCBrw7xsZGplIG1lZyBzesOhbW9tcmEuCgpGZWxo
w612b20gc3rDrXZlcyBmaWd5ZWxtw6l0LCBob2d5IGEgTmVtemV0aSBBZGF0
dsOpZGVsbWkgw6lzIEluZm9ybcOhY2nDs3N6YWJhZHPDoWcgSGF0w7Nzw6Fn
IE5BSUgvMjAxNS80NzEwLzIvVi4gc3rDoW3DuiDDoWxsw6FzZm9nbGFsw6Fz
w6Fiw7NsIGvDtnZldGtlesWRZW4gYSBqZWxlbiBhZGF0aWfDqW55bMOpcyBh
eiBJbmZvdHYuIDI5LiDCpyAoMWIpIGJla2V6ZMOpc2UgYWxhcGrDoW4gbmVt
IHRhZ2FkaGF0w7MgbWVnLCBtaXZlbCB0YXJ0YWxtYXp6YSBheiBhZGF0aWfD
qW55bMWRIG5ldsOpdCDDqXMgZWzDqXJoZXTFkXPDqWfDqXQuIEV6ZW4gdMO6
bG1lbsWRIGFkYXRvayBtZWdhZMOhc8OhdCBheiBhZGF0a2V6ZWzFkSBOQUlI
IMOhbGzDoXNmb2dsYWzDoXMgc3plcmludCBuZW0ga8OpcmhldGksIHRvdsOh
YmLDoSBuZW0gam9nb3N1bHQgYSBzemVtw6lseWF6b25vc3PDoWcgZWxsZW7F
kXJ6w6lzw6lyZSBzZW0uCgpTZWfDrXTFkSBlZ3nDvHR0bcWxa8O2ZMOpc8Op
dCBlbMWRcmUgaXMga8O2c3rDtm7Dtm0uCgpLZWx0OiAyMDIwLiBmZWJydcOh
ciAyMS4KCsOcZHbDtnpsZXR0ZWw6IAoKUENBUyDDgWxsYXRtZW50xZEgw6lz
IEvDtnJueWV6ZXR2w6lkxZEgRWd5ZXPDvGxldAoKLS0tLS0tLS0tLS0tLS0t
LS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0t
LS0tLS0tLQoKRXp0IGEga8O2esOpcmRla8WxYWRhdC1pZ8Opbnlsw6lzdCBh
IEtpTWl0VHVkIHdlYm9sZGFsb24ga2VyZXN6dMO8bCBrw7xsZHTDqWsgZWwu
IEF6IGFkYXRpZ8Opbnlsw6lzcmUgYSB2w6FsYXN6dCwgaWxsZXR2ZSBiw6Fy
bWlseWVuIGthcGNzb2zDs2TDsyB2aXNzemFqZWx6w6lzdCwga8OpcmrDvGss
IGVycmUgYXogZS1tYWlsIGPDrW1yZSBrw7xsZGplIG1lZzoKa210K3JlcXVl
c3QtMTQ0MzAtN2JjMWM1M2ZAa2ltaXR0dWQub3JnCgpIYSBhKHopIFN6w6Fz
emJlcmVrIEvDtnpzw6lnIMOWbmtvcm3DoW55emF0IFBvbGfDoXJtZXN0ZXJp
IEhpdmF0YWwgbmVtIGEoeikgcGhzemFzemJlcmVrQGVudGVybmV0Lmh1IGPD
rW1lbiBmb2dhZGphIGEgcsOpc3rDqXJlIGJlbnnDump0b3R0IEvDtnrDqXJk
ZWvFsWFkYXQtaWfDqW55bMOpc2VrZXQsIGvDqXJqw7xrLCDDrXJqYSBlenQg
bWVnIG5la8O8bms6Cmh0dHA6Ly9raW1pdHR1ZC5hdGxhdHN6by5odS9oZWxw
L2NvbnRhY3QKCkpvZ255aWxhdGtvemF0OiBFenQgYXogw7x6ZW5ldGV0IMOp
cyBheiDDtm4gdsOhbGFzesOhdCBpcyBrw7Z6esOpdGVzc3rDvGsgYSBLaU1p
dFR1ZCB3ZWJvbGRhbG9uLiBUb3bDoWJiaSBpbmZvcm3DoWNpw7NrYXQgYSBL
aU1pdFR1ZCBzem9sZ8OhbHRhdMOhcyBzZWfDrXRzw6lnw6l2ZWwga2V6ZGVt
w6lueWV6ZXR0IGvDtnrDqXJkZWvFsWFkYXQtaWfDqW55bMOpc3LFkWwgaXR0
IG9sdmFzaGF0OgpodHRwOi8va2ltaXR0dWQuYXRsYXRzem8uaHUvaGVscC9h
Ym91dAoKQW1lbm55aWJlbiBtZWdrZXJlc8Opc2VrcmUgdsOhbGFzem9sw7Mg
bXVua2F0w6Fyc2vDqW50IGhhc3pub3NuYWsgdGFsw6FsdGEgZXp0IGEgc3pv
bGfDoWx0YXTDoXN0LCBrw6lyamUgbWVnIHN6ZXJ2ZXpldGUgd2VibWVzdGVy
w6l0LCBob2d5IGhlbHllenplbiBlbCBhIGhvbmxhcHVua3JhIChraW1pdHR1
ZC5hdGxhdHN6by5odSkgbXV0YXTDsyBoaXZhdGtvesOhc3QgYXogw7Zuw7Zr
IGvDtnrDqXJkZWvFsSBhZGF0b2thdCB0YXJ0YWxtYXrDsyB3ZWJvbGRhbMOh
biEKCi0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0t
LS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0KCg==

idézett részek elrejtése