Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Simon Péter, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Budapest Közút Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

===
a Budapest XIX. kerületében, a Ferde utca–Határ út–Ady Endre út csomópontjában, valamint a Kispesti Országzászló és a Wekerle-dombormű térségében megvalósuló kerékpáros fejlesztéshez kapcsolódó alábbi, a Budapest Közút Zrt. kezelésében lévő dokumentumokat és adatokat.

Az adatigénylés a BKK 2026. október 9-én közzétett, „Kispest is bekapcsolódik a belvárosi kerékpáros hálózatba” című közleményében szereplő, 2026. október 12-én megkezdett beruházásra vonatkozik.

**1. Teljes forgalomtechnikai tervdokumentáció**

Kérem megküldeni az érintett csomópontok és útszakaszok végleges, jóváhagyott forgalomtechnikai terveit, ezen belül:

- A jelenlegi és a tervezett végleges forgalmi rend helyszínrajzait.
- A forgalmi sávok számát, szélességét, irányát és rendeltetését bemutató terveket.
- A kerékpársávok, kerékpárutak és kerékpáros átvezetések terveit.
- A középszigetek átépítésére és bővítésére vonatkozó tervlapokat.
- A burkolatjelek és közúti jelzőtáblák elhelyezési terveit.
- A jelenlegi kivitelezési munkákhoz jóváhagyott ideiglenes forgalomtechnikai terveket.

**2. Közútkezelői és forgalomtechnikai jóváhagyások**

Kérem a fenti beruházáshoz kiadott, ideiglenes és végleges forgalmi rendre vonatkozó forgalomtechnikai kezelői hozzájárulások, jóváhagyások, kikötések, valamint az ezekhez tartozó tervjegyzékek másolatát.

Kérem az aktuálisan jóváhagyott tervváltozat tervszámának, verziójának és jóváhagyási dátumának megadását, valamint a tervező és a beruházó megnevezését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

**3. Jelzőlámpás csomópontok**

Kérem a Ferde utca–Határ út, valamint az Ady Endre út felé történő továbbhaladást érintő jelzőlámpás csomópontokra vonatkozó, a beruházással összefüggésben készült jelzőlámpás forgalomirányítási terveket, fázisterveket és elsőbbségi viszonyokat bemutató dokumentumokat.

**4. Járműmozgások és közlekedésbiztonság**

Kérem a beruházáshoz kapcsolódó, meglévő járműmozgási, kanyarodási, besorolási és közlekedésbiztonsági vizsgálatok másolatát.

Különösen az alábbi helyzetekre vonatkozó dokumentumokat kérem:

- Az autóbusz-megállókból induló, egyenesen továbbhaladó buszok besorolási útvonala.
- A Határ útra jobbra kanyarodó gépjárművek tervezett besorolási útvonala.
- A két, egymással ellentétes irányú besorolási mozgás közötti esetleges konfliktusok.
- A kerékpáros nyomvonal esetleges keresztezése a besorolási manőverek során.
- A jobbra kanyarodó gépjárművek és az egyenesen továbbhaladó kerékpárosok konfliktusainak kezelése az Ady Endre úti csomópontban.

Kérem az esetlegesen elkészült közlekedésbiztonsági auditok, kockázatértékelések és ezekhez kapcsolódó intézkedési vagy tervmódosítási dokumentumok másolatát is.

**5. Forgalmi kapacitás és sávcsökkentés**

Kérem a tervezett sávkiosztás kialakítását megelőzően készült, rendelkezésre álló forgalomszámlálási adatokat, kapacitásvizsgálatokat, forgalmi modellezéseket és szimulációkat.

Különösen az egyenesen haladó forgalmi sávok számának esetleges csökkenését, a torlódásokat, a várakozási időket, az autóbuszok besorolási lehetőségeit és a csomópont áteresztőképességét vizsgáló dokumentumokat kérem.

**6. Szakmai egyeztetések és tervmódosítások**

Kérem a BKK-val, Budapest Főváros Önkormányzatával, Kispest Önkormányzatával és az érintett autóbusz-üzemeltetőkkel folytatott, a forgalmi rendet és a közlekedésbiztonságot érintő egyeztetések dokumentumait, jegyzőkönyveit, szakmai véleményeit és a hozzájuk kapcsolódó döntéseket.

Amennyiben a kivitelezés megkezdése óta tervmódosítás történt, kérem a módosított terveket és azok jóváhagyási dokumentumait is.

Amennyiben valamely kért dokumentum nem létezik vagy nincs a Társaság kezelésében, kérem ennek egyértelmű jelzését.

A tervrajzokat lehetőség szerint az eredeti rendelkezésre álló elektronikus formátumban (például DWG, DXF), illetve PDF-formátumban kérem kiadni.
===

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. október 17.

Üdvözlettel:

Simon Péter

DMS Iktató - Budapest Közút Zrt., Budapest Közút Zrt.

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük megkeresését! Az Ön által küldött levél feldolgozását megkezdtük
és rendszerünkben E/67305460-202610190725-042612/2026 érkeztető számmal
érkeztetve lett.

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük ne válaszoljon rá!

Üdvözlettel:

Budapest Közút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Cím: 1115 Budapest, Bánk bán u. 8-12.
Postai cím: 1518 Budapest, Pf.: 86.

Budapest Közút Forgalomtechnika, Budapest Közút Zrt.

Tisztelt Simon Péter Úr!

 

Társaságunkhoz érkezett közérdekű adatigénylésére az alábbi választ adjuk.

 

������[1][IMG][2]Tervek 3.zi������

 

 1. Csatoljuk a forgalomtechnikai, útépítési, ideiglenes forgalomtechnikai
terveket.
 2. Csatoljuk a forgalomtechnikai kezelői hozzájárulásokat a végleges és
ideiglenes forgalomtechnikai tervekre.

    Tervszám: UFO 87/2025

    Verziószám: 2.

    Forgalomtechnikai jóváhagyás dátuma: 2026.06.18.

    Közútkezelői jóváhagyása dátuma: 2026.07.06.

    Tervező: Budapest Közút Zrt.

    Beruházó: Budapest Főváros Önkormányzata

 3. Csatoljuk a szabályozástechnikai tervet.
 4. Üldözőgörbésvizsgálatot nem találtuk szükségesnek, mert a meglévő
belső sávban eddig is egyenesen ment a forgalom és ott továbbra is
egyenesen fog. Az új szélső sáv (ami eddig az egyenes volt) most
kanyarodó lesz, de a fordulási íven ez csak segít, a kanyarodás eggyel
belsőbb sávról indul.
 5. Forgalmi kapacitásvizsgálat nem készült, lévén, hogy az Ady Endre úton
vezető két egyenes forgalmi sávból a külső sáv az Álmos utcánál
megszűnik. A most kialakítandó forgalmi rend a Határ út elé helyezi a
sávmegszűnést.
 6. A Budapest Közút Zrt mint operatív kezelői feladatot ellátó szervezet
a tervezései és jóváhagyási folyamatokban kötelező érvényűen egyeztet
a Budapesti Közlekedési Központtal, mint stratégiai közútkezelővel.
Ennél a tervnél is történtek egyeztetések, azok alapján alakult ki a
végleges változat.

 

Üdvözlettel:

Budapest Közút Zrt.

Műszaki vezérigazgató-helyettes

1075 Budapest Madách Imre út 13-14. A. ép.1.em

 

Központi cím: 1115 Budapest Bánk bán u. 8-12.

[3][Budapest Közút kérő e-mail]

 

-----Original Message-----
From: Simon Péter <[4][adatigénylés #32577 e-mail]>
Sent: Saturday, October 17, 2026 6:37 PM
To: KözAdat igénylések Budapest Közút adatgazdánál
<[5][Budapest Közút kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Kispest is bekapcsolódik a belvárosi
kerékpáros hálózatba

Tisztelt Budapest Közút Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

===
a Budapest XIX. kerületében, a Ferde utca–Határ út–Ady Endre út
csomópontjában, valamint a Kispesti Országzászló és a Wekerle-dombormű
térségében megvalósuló kerékpáros fejlesztéshez kapcsolódó alábbi, a
Budapest Közút Zrt. kezelésében lévő dokumentumokat és adatokat.

Az adatigénylés a BKK 2026. október 9-én közzétett, „Kispest is
bekapcsolódik a belvárosi kerékpáros hálózatba” című közleményében
szereplő, 2026. október 12-én megkezdett beruházásra vonatkozik.

**1. Teljes forgalomtechnikai tervdokumentáció**

Kérem megküldeni az érintett csomópontok és útszakaszok végleges,
jóváhagyott forgalomtechnikai terveit, ezen belül:

- A jelenlegi és a tervezett végleges forgalmi rend helyszínrajzait.
- A forgalmi sávok számát, szélességét, irányát és rendeltetését bemutató
terveket.
- A kerékpársávok, kerékpárutak és kerékpáros átvezetések terveit.
- A középszigetek átépítésére és bővítésére vonatkozó tervlapokat.
- A burkolatjelek és közúti jelzőtáblák elhelyezési terveit.
- A jelenlegi kivitelezési munkákhoz jóváhagyott ideiglenes
forgalomtechnikai terveket.

**2. Közútkezelői és forgalomtechnikai jóváhagyások**

Kérem a fenti beruházáshoz kiadott, ideiglenes és végleges forgalmi rendre
vonatkozó forgalomtechnikai kezelői hozzájárulások, jóváhagyások,
kikötések, valamint az ezekhez tartozó tervjegyzékek másolatát.

Kérem az aktuálisan jóváhagyott tervváltozat tervszámának, verziójának és
jóváhagyási dátumának megadását, valamint a tervező és a beruházó
megnevezését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

**3. Jelzőlámpás csomópontok**

Kérem a Ferde utca–Határ út, valamint az Ady Endre út felé történő
továbbhaladást érintő jelzőlámpás csomópontokra vonatkozó, a beruházással
összefüggésben készült jelzőlámpás forgalomirányítási terveket,
fázisterveket és elsőbbségi viszonyokat bemutató dokumentumokat.

**4. Járműmozgások és közlekedésbiztonság**

Kérem a beruházáshoz kapcsolódó, meglévő járműmozgási, kanyarodási,
besorolási és közlekedésbiztonsági vizsgálatok másolatát.

Különösen az alábbi helyzetekre vonatkozó dokumentumokat kérem:

- Az autóbusz-megállókból induló, egyenesen továbbhaladó buszok besorolási
útvonala.
- A Határ útra jobbra kanyarodó gépjárművek tervezett besorolási útvonala.
- A két, egymással ellentétes irányú besorolási mozgás közötti esetleges
konfliktusok.
- A kerékpáros nyomvonal esetleges keresztezése a besorolási manőverek
során.
- A jobbra kanyarodó gépjárművek és az egyenesen továbbhaladó kerékpárosok
konfliktusainak kezelése az Ady Endre úti csomópontban.

Kérem az esetlegesen elkészült közlekedésbiztonsági auditok,
kockázatértékelések és ezekhez kapcsolódó intézkedési vagy tervmódosítási
dokumentumok másolatát is.

**5. Forgalmi kapacitás és sávcsökkentés**

Kérem a tervezett sávkiosztás kialakítását megelőzően készült,
rendelkezésre álló forgalomszámlálási adatokat, kapacitásvizsgálatokat,
forgalmi modellezéseket és szimulációkat.

Különösen az egyenesen haladó forgalmi sávok számának esetleges
csökkenését, a torlódásokat, a várakozási időket, az autóbuszok besorolási
lehetőségeit és a csomópont áteresztőképességét vizsgáló dokumentumokat
kérem.

**6. Szakmai egyeztetések és tervmódosítások**

Kérem a BKK-val, Budapest Főváros Önkormányzatával, Kispest
Önkormányzatával és az érintett autóbusz-üzemeltetőkkel folytatott, a
forgalmi rendet és a közlekedésbiztonságot érintő egyeztetések
dokumentumait, jegyzőkönyveit, szakmai véleményeit és a hozzájuk
kapcsolódó döntéseket.

Amennyiben a kivitelezés megkezdése óta tervmódosítás történt, kérem a
módosított terveket és azok jóváhagyási dokumentumait is.

Amennyiben valamely kért dokumentum nem létezik vagy nincs a Társaság
kezelésében, kérem ennek egyértelmű jelzését.

A tervrajzokat lehetőség szerint az eredeti rendelkezésre álló
elektronikus formátumban (például DWG, DXF), illetve PDF-formátumban kérem
kiadni.
===

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. október 17.

Üdvözlettel:

Simon Péter

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[6][adatigénylés #32577 e-mail]

Hibás a(z) [7][Budapest Közút kérő e-mail] cím a(z) Budapest Közút Zrt.
részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen
velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
[8]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[9]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. https://budapestkozut-my.sharepoint.com/...
2. https://budapestkozut-my.sharepoint.com/...
3. mailto:[Budapest Közút kérő e-mail]
4. mailto:[adatigénylés #32577 e-mail]
5. mailto:[Budapest Közút kérő e-mail]
6. mailto:[adatigénylés #32577 e-mail]
7. mailto:[Budapest Közút kérő e-mail]
8. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
9. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

**Tárgy: Szakmai észrevétel és pontosítás kérése – UFO 87/2025, Ferde utca–Határ út–Ady Endre út forgalmi rendjének módosítása**

Tisztelt Budapest Közút Zrt.!

Köszönöm a 2026. október 27-én megküldött közérdekű adatszolgáltatásukat és a hozzá tartozó részletes műszaki dokumentációt.

Az átadott tervek vizsgálata alapján azonban szeretnék pontosítást kérni a forgalmi sávok számának változásával és a forgalmi vizsgálat elmaradásának indokolásával kapcsolatban.

**1. Az Álmos utcánál korábban „megszűnő” külső sáv**

Tájékoztatásukban arra hivatkoztak, hogy az Ady Endre út külső, egyenesen haladó sávja jelenleg az Álmos utcánál megszűnik, a tervezett kialakítás pedig ennek a sávmegszűnésnek a helyét hozza előrébb.

Álláspontom szerint ez a megfogalmazás a korábbi forgalmi rend lényeges sajátosságát figyelmen kívül hagyja.

A szóban forgó külső sáv ugyanis az Álmos utcai csomópontnál a Wekerletelep irányába jobbra kanyarodó forgalmat szolgálta, többek között a 99-es és 194-es autóbuszjáratok útvonalán.

A sáv tehát nem egyszerűen elfogyott, hanem önálló kanyarodási kapcsolatot biztosított.

Az új kialakítás ezzel szemben a Határ úti csomóponton történő egyenes áthaladást már egyetlen gépjárműsávra korlátozza, amelyből később az Álmos utca felé kanyarodó forgalomnak is tovább kell haladnia.

Kérem annak megerősítését vagy szakmai indokokkal történő cáfolatát, hogy ez a változás a Wekerletelep felé haladó járművek számára korábban rendelkezésre álló önálló sávhasználat megszüntetését, illetve a különböző irányú forgalmak korábbi közös sávba terelését jelenti.

**2. A forgalmi vizsgálat elmaradása**

Az UFO 87/2025 számú kiviteli terv műszaki leírásának 5. oldalán szerepel, hogy a járműosztályozók áttervezésre kerültek, és a Ferde utcában egy egyenes, valamint egy jobbra kanyarodó sáv alakul ki.

Ezzel szemben a műszaki leírás 7. oldalának 11. fejezete szerint az egyeztetések során nem merült fel forgalombővítési vagy -szűkítési igény, ezért forgalmi vizsgálat, illetve forgalmi tervezés nem történt.

Kérem tisztázni, hogy a tervezők milyen műszaki értelmezés alapján tekintették a változást forgalomszűkítési igénytől mentesnek, figyelemmel a Határ úti csomóponton egyenesen továbbhaladó sávok számának csökkenésére és az Álmos utcai kanyarodó forgalom korábbi sávhasználatának megváltozására.

Kérem továbbá annak közlését, hogy a forgalmi vizsgálat mellőzéséről milyen szakmai indokok alapján döntöttek, illetve készült-e erről rendelkezésükre álló egyeztetési dokumentum vagy tervezői állásfoglalás.

**3. Az autóbusz-forgalom és a két csomópont kapcsolata**

Kérem pontosítani, hogy a Ferde utca megállóból induló, az Ady Endre úton keresztül Wekerletelep felé továbbhaladó autóbuszoknak az új kialakításban hány sávváltást kell végrehajtaniuk, és milyen hosszúságú besorolási szakasz áll rendelkezésükre.

Kérem azt is tisztázni, hogy a Ferde utca–Határ út és az Ady Endre út–Álmos utca csomópontok módosított jelzőlámpaprogramjainak kialakításánál milyen módon vették figyelembe az egyetlen továbbhaladó sávba összevezetett gépjárműforgalmat, különös tekintettel a menetrend szerinti autóbuszokra.

**4. A korábbi forgalmi rend hiteles dokumentálása**

Az összehasonlítás pontos elvégzéséhez kérem a beruházás megkezdése előtti, hatályos forgalomtechnikai állapotot bemutató, az Önök kezelésében lévő nyilvántartási helyszínrajz, sávkiosztási és burkolatjel-dokumentáció rendelkezésre bocsátását, amennyiben ezek nem szerepeltek a korábban megküldött iratok között.

A fenti észrevételek célja nem a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének megkérdőjelezése, hanem annak tisztázása, hogy a forgalmi sávok tényleges funkcióváltozását megfelelően vették-e figyelembe a tervezés során.

Köszönöm a szakmai kérdésekre adott tételes válaszukat és az esetlegesen rendelkezésre álló kapcsolódó dokumentumok megküldését.

Üdvözlettel:

Simon Péter

DMS Iktató - Budapest Közút Zrt., Budapest Közút Zrt.

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük megkeresését! Az Ön által küldött levél feldolgozását megkezdtük
és rendszerünkben E/67305460-202611031309-044898/2026 érkeztető számmal
érkeztetve lett.

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük ne válaszoljon rá!

Üdvözlettel:

Budapest Közút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Cím: 1115 Budapest, Bánk bán u. 8-12.
Postai cím: 1518 Budapest, Pf.: 86.

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Simon Péter, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.