Kerületi hivatal által folyósított szociális ellátások 2015-ben

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a kerületi hivatal által 2015-ben folyósított alábbi szociális ellátások összegét és az igénybe vevők átlagos létszámát az egyes ellátások szerint összegezve:
- időskorúak járadéka,
- aktív korúak ellátása,
- ápolási díj,
- foglalkoztatást helyettesítő támogatás,
- egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás,
- közgyógyellátás

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. április 7.

Üdvözlettel:

Hosszú Edmond

14. ker Titkárság, Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal

Tisztelt Uram!
Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala, Budapest Főváros
Kormányhivatala szervezeti egysége. Közérdekű adatigénylését továbbítottuk
az illetékes szervezeti egységhez, amely az adatszolgáltatást teljesíteni
fogja. Információnk szerint az adatszolgáltatást 2017. április 21. napjáig
teljesíteni fogják, amelyről Ön is tájékoztatást kapott.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét!
Tisztelettel:
 
dr. Molnár Csaba József
hivatalvezető
BFKH XIV. Kerületi Hivatala
 
megbízásából:
 
Hrustinszkiné Aszódi Zsuzsanna
igazgatási szakügyintéző
BFKH XIV. Kerületi Hivatala
1145 Budapest, Pétervárad utca 11-17.
Tel.: +36-1-896-5762
E-mail: [1][Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal request email]
Honlap: [2]www.kormanyhivatal.hu

>>>

Feladó: Hosszú Edmond <[3][FOI #8844 email]>
Címzett: ""KözAdat Közérdekű adat igénylések Budapest Főváros
Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal adatgazdánál""
<[4][Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal request email]>
Dátum: 2017.04.07. 8:23
Tárgy: Közérdekűadat
Közérdekű adat igénylés - Kerületi hivatal által folyósított
szociális ellátások 2015-ben

Tisztelt Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
kerületi hivatal által 2015-ben folyósított alábbi szociális ellátások
összegét és az igénybe vevők átlagos létszámát az egyes ellátások
szerint összegezve:
- időskorúak járadéka,
- aktív korúak ellátása,
- ápolási díj,
- foglalkoztatást helyettesítő támogatás,
- egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás,
- közgyógyellátás
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [5]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse
fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2017. április  7.
Üdvözlettel:
Hosszú Edmond
-------------------------------------------------------------------
Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[6][FOI #8844 email]
Ha a(z) Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal nem a(z)
[7][Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[9]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra ([10]kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök
közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!
-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal request email]
2. http://www.kormanyhivatal.hu/
3. mailto:[FOI #8844 email]
4. mailto:[Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/
6. mailto:[FOI #8844 email]
7. mailto:[Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal request email]
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
10. http://kimittud.atlatszo.hu/