Katona József utcai fényreklámok

Az igénylés megválaszolása késik. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdának normális esetben által (részletek)

Tisztelt Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

az alábbi információkat. A közelmúltban két nagy teljesítményű fényreklám, ledes panel került kihelyezésre Maglód, Katona József u. 53/a (masszázssalon) alatt, a körforgalom irányába nézve. Ezek szürkület és sötétedés után meglehetősen erős fénnyel működnek, a körforgalom irányából érkező autósok figyelmét mozgó hirdetésekkel elterelve és vakítva őket. Kérdésem, hogyan, ki által lett engedélyezve, történt-e engedélyeztetés, illetve hatásvizsgálat a fényerő tekintetében. Kérném a fentiek megválaszolását, kiegészítő információkat, szükség esetén tartsanak helyszíni bejárást és mulasztás esetén hivatalból járjanak el.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. szeptember 6.

Üdvözlettel:

Németh Tamás

Szencziné Mária, Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Németh Tamás! I/1143-2/2026

Tájékoztatom, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján az adatigénylésének teljesítésének határidejét dr. Takács Béla jegyző úr 15 nappal meghosszabbította, mivel az ilyen típusú adatigénylések száma Hivatalunk felé megnövekedett, és azok maradéktalan megválaszolása, a kért adatok felkutatása, biztosítása jelen pillanatban az alaptevékenységünk ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár.

dr. Takács Béla jegyző nevében és megbízásából

Szencziné Bajári Mária Zsuzsanna
Maglód Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal
2234 Maglód, Fő utca 12
e-mail:[email cím]
telefon:(29) 526-098

-----Original Message-----
From: Németh Tamás <[adatigénylés #31811 e-mail]>
Sent: Sunday, September 6, 2026 9:00 PM
To: KözAdat igénylések Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál <[Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Katona József utcai fényreklámok

Tisztelt Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

az alábbi információkat. A közelmúltban két nagy teljesítményű fényreklám, ledes panel került kihelyezésre Maglód, Katona József u. 53/a (masszázssalon) alatt, a körforgalom irányába nézve. Ezek szürkület és sötétedés után meglehetősen erős fénnyel működnek, a körforgalom irányából érkező autósok figyelmét mozgó hirdetésekkel elterelve és vakítva őket. Kérdésem, hogyan, ki által lett engedélyezve, történt-e engedélyeztetés, illetve hatásvizsgálat a fényerő tekintetében. Kérném a fentiek megválaszolását, kiegészítő információkat, szükség esetén tartsanak helyszíni bejárást és mulasztás esetén hivatalból járjanak el.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. szeptember 6.

Üdvözlettel:

Németh Tamás

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[adatigénylés #31811 e-mail]

Hibás a(z) [Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail] cím a(z) Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

idézett részek elrejtése

Losonci László, Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

A mellékelt dokumentumok szerint tájékoztatom.

Üdvözlettel:

Losonci László
aljegyző

Maglódi Polgármesteri Hivatal
2234 Maglód, Fő utca 12.
Tel: (29) 526 091
E-mail: [email cím]
Web: www.maglod.hu