Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen megküldeni részemre
a) a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvényben szereplő katasztrófavédelmi hozzájárulásra vonatkozó szabályozás előkészítésében résztvevő, a Belügyminisztériumban dolgozó személyek számát és a ráfordított munkaórák számát,
b)az a) pont szerinti katasztrófavédelmi hozzájárulással összefüggésben a törvény kihirdetése óta elvégzett jogszabály-előkészítési tevékenységekben résztvevő, a Belügyminisztériumban dolgozó személyek számát és a ráfordított munkaórák számát,
c) az a) pont szerinti katasztrófavédelmi hozzájárulás beszedésével összefüggésben felmerül adminisztrációjával összefüggésben a Belügyminisztériumnál vagy az általa irányított szerveknél ténylegesen felmerült költségek listáját és összegét, illetve az ebben közreműködő személyek számát
d) az a) pont szerinti törvénytervezet hatásvizsgálatát, ennek hiányában a katasztrófavédelmi hozzájárulás mértékét megalapozó számításokat, valamint a katasztrófavédelmi hozzájárulás beszedésével összefüggésben az állami szerveknél valamint a gazdálkodó szervezeteknél felmerülő adminisztratív költségekre vonatkozó számításokat,
e) amennyiben az a)-d) pontban meghatározott valamely számítás nem készült, nem áll rendelkezésre vagy nem számítható ki, az ezekre vonatkozó szakértői becslést.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2012. június 1.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

 

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

 

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

 

 

BM Ügyfélszolgálat

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

idézett részek elrejtése

Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály (BM), Belügyminisztérium

1 Melléklet

 

 

Tisztelt Cím !

 

A mellékelt e-mail visszaigazoló lap alapján a minisztérium a közérdekű
adatigényre a választ 2012. június 15-én a kért e-mail címre már
teljesítette.

 

A válaszunkat ismételten megküldjük.

 

BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály (BM)!

Köszönöm szépen a választ és az ismételt elküldést egyaránt! Annyi pontosítást kérhetnék, hogy akkor az adatigénylés d) pontjában jelzett hatásvizsgálat nem készült?
Vagy készült, és ennek az eredménye a megküldött táblázat? Ebben az esetben kérem küldjék meg a teljes hatásvizsgálati (ill. 'előkészítő számítási') dokumentációt.
Előre is köszönöm a további segítségét!

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.

Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály (BM), Belügyminisztérium

2 Melléklet

 

Tisztelt Cím !

 

Mellékelten megküldöm a Belügyminisztériumhoz benyújtott kiegészítő
közérdekű adatigényére válaszunkat.

 

 

Üdvözlettel:

 

BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály (BM)!

Köszönjük szépen a kiegészítő adatigénylés teljesítését!

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.