Tisztelt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
katasztrófavédelem mai napon hatályos állománytábláját az alábbi részletezéssel: beosztás megnevezése, a beosztásnál az alkalmazás mely törvény hatálya alatt (pl. Hszt, KJT, MT), státusok száma az adott beosztásnál, a státusokból hány betöltetlen az adott beosztásnál. Amennyiben eltérő státuson való foglalkoztatás van, kérem jelezni, hogy mely beosztás terhére.

Kérném megadni, hogy az állománytábla mikortól hatályos.

Amennyiben az idén nem lépett hatályba új állománytábla, hanem azonos azzal, ami 2015. július 1-jén volt hatályos, úgy kérem, ezt jelezzék, és az adatigénylésemet késleltessék arra az állománytáblára, ami a legközelebb hatályba lép.

Kérném tájékoztatásukat szervezeti bontásban, hogy Paks II. Atomerőmű és az új kéményseprési feladat kapcsán milyen új státusok létesültek.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. február 15.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

Dr. Csekő Katalin, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

1 Melléklet

 
 
Tisztelettel:
 
dr. Csekő Katalin tű. százados
belső adatvédelmi felelős, jogtanácsos
 
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
               Hivatal
 
Vezetékes telefon: 20-8200-559
BM mellék: 20-559
 
 

Tisztelt Dr. Csekő Katalin!

Mint írják, az állománytábla a belügyminiszter által alá lett írva, így hatályba lépett. Ebből következőleg nem hivatkozhatnak arra, hogy döntés-előkészítő adatnak minősül.

Amennyiben 2016. február 22-ig nem teljesítik a közérdekűadat-igénylésem, úgy a rendelkezésemre álló jogi eszközökkel kényszerítem ki a válaszadást.

Emlékeztetem, hogy közérdekűadat-igénylés megtagadásáért már bíróság és a NAIH is elmarasztalta az OKF-et.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

Dr. Csekő Katalin, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

1 Melléklet

Tisztelt Uram!

Mellékelten továbbítom észrevételére adott válaszunkat.

Tisztelettel:

dr. Csekő Katalin tű. százados
belső adatvédelmi felelős, jogtanácsos

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Hivatal

Vezetékes telefon: 20-8200-559
BM mellék: 20-559

-----Original Message-----
From: Kis-Guczi Péter [mailto:[FOI #6151 email]]
Sent: Sunday, February 21, 2016 5:33 PM
To: Dr. Csekő Katalin
Subject: Re: állománytábla

Tisztelt Dr. Csekő Katalin!

Mint írják, az állománytábla a belügyminiszter által alá lett írva, így hatályba lépett. Ebből következőleg nem hivatkozhatnak arra, hogy döntés-előkészítő adatnak minősül.

Amennyiben 2016. február 22-ig nem teljesítik a közérdekűadat-igénylésem, úgy a rendelkezésemre álló jogi eszközökkel kényszerítem ki a válaszadást.

Emlékeztetem, hogy közérdekűadat-igénylés megtagadásáért már bíróság és a NAIH is elmarasztalta az OKF-et.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

-----Original Message-----

 
 
Tisztelettel:
 
dr. Csekő Katalin tű. százados
belső adatvédelmi felelős, jogtanácsos
 
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
               Hivatal
 
Vezetékes telefon: 20-8200-559
BM mellék: 20-559
 
 

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #6151 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése