Magyar Helsinki Bizottság

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, az adatokat elektronikus másolatban, lehetőség szerint Excel táblázatos formában szíveskedjen a rendelkezésemre bocsátani.

1. Kérem, hogy 2010 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy az adott év június 30-án és december 31-én, valamint 2021. június 30-án mennyi volt
• a javítóintézetben előzetes letartóztatásukat, illetve letartóztatásukat töltő fiatalkorúak, illetve
• a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést javítóintézetben töltő fiatalkorúak száma.

2. Kérem, hogy
• a javítóintézetben előzetes letartóztatásukat, illetve letartóztatásukat töltő fiatalkorúak és
• a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést javítóintézetben töltő fiatalkorúak száma
tekintetében 2010 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan az éves átlag, illetve 2021. június 30-ig a féléves átlag adatokat is közölni szíveskedjen.

3. Kérem, hogy 2013 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy az adott év június 30-án és december 31-én, valamint 2021. június 30-án mennyi volt
• azoknak a 14 év alatti fiatalkorúaknak a száma, akik javítóintézetben töltötték előzetes letartóztatásukat, illetve letartóztatásukat, illetve
• a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést javítóintézetben töltötték.

4. Kérem, hogy
• azoknak a 14 év alatti fiatalkorúaknak a száma tekintetében, akik javítóintézetben töltötték előzetes letartóztatásukat, illetve letartóztatásukat, illetve
• a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést javítóintézetben töltötték,
2013 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan az éves átlag, illetve 2021. június 30-ig a féléves átlag adatokat is közölni szíveskedjen.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Felhívom szíves figyelmét továbbá, hogy a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet 1. § (3)–(5) bekezdéseiben foglaltak alkalmazása során az Alkotmánybíróság 15/2021. (V. 13.) AB határozatából következően az adatkezelőnek rögzítenie kell azokat az okokat, amelyek valószínűsítik, hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló törvényben rögzített határidőn belüli teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztetné. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a valószínűsítés nem jelenthet pusztán általános hivatkozást a járványra, hanem az esetlegesen ellátatlanul maradó közfeladatot ténylegesen nevesíteni kell, az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdéséből garanciaként következik, hogy az Infotv. szerinti határidőtől való eltérés konkrét okaira az adatkezelőnek kell rámutatnia.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. december 3.

Üdvözlettel:

Dr. Lukovics Adél
jogi előadó
Magyar Helsinki Bizottság

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

Iktatószám: II/10278-1/2021/ADATVED                 

 

kizárólag elektronikus úton kézbesítve

 

Dr. Lukovics Adél

részére

[1][FOI #19313 email]

 

 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

 

 

 

Tisztelt Címzett!

 

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján benyújtott közérdekű
adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról tájékoztatom.

 

A következő közérdekű adatigényléssel fordult az Emberi Erőforrások
Minisztériumához:

 

„1. Kérem, hogy 2010 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan
szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy az adott év június 30-án és december
31-én, valamint 2021. június 30-án mennyi volt

•           a javítóintézetben előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat töltő fiatalkorúak, illetve

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltő fiatalkorúak száma.

2. Kérem, hogy

•           a javítóintézetben előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat töltő fiatalkorúak és

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltő fiatalkorúak száma

tekintetében 2010 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan az éves
átlag, illetve 2021. június 30-ig a féléves átlag adatokat is közölni
szíveskedjen.

3. Kérem, hogy 2013 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan
szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy az adott év június 30-án és december
31-én, valamint 2021. június 30-án mennyi volt

•           azoknak a 14 év alatti fiatalkorúaknak a száma, akik
javítóintézetben töltötték előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat, illetve

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltötték.

4. Kérem, hogy

•           azoknak a 14 év alatti fiatalkorúaknak a száma tekintetében,
akik javítóintézetben töltötték előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat, illetve

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltötték,

2013 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan az éves átlag, illetve
2021. június 30-ig a féléves átlag adatokat is közölni szíveskedjen.”

 

Tájékoztatom, hogy a kért adatokkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma
nem rendelkezik.

 

Tájékoztatom továbbá, hogy a kért adatok egy része - a 2015 és 2020 között
javítóintézetben elhelyezettek statisztikai adatai - a Központi
Statisztikai Hivatal weboldalán (link:
[2]https://www.ksh.hu/stadat_files/szo/hu/s...) elérhető.

 

 

Jogorvoslati tájékoztató

 

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.

Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 

Budapest, 2021. december 20. 

 

 

Tisztelettel:

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

--------------------------------------------------------------------------

 

-----Original Message-----
From: Magyar Helsinki Bizottság
[mailto:[FOI #19313 email]]
Sent: Friday, December 03, 2021 5:25 PM
To: Közadat (EMMI)
Subject: Közérdekű adatigénylés - Javítóintézetben fogvatartottakkal
kapcsolatos statisztikai adatkérés - Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, az adatokat elektronikus másolatban, lehetőség szerint Excel
táblázatos formában szíveskedjen a rendelkezésemre bocsátani.

 

1. Kérem, hogy 2010 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan
szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy az adott év június 30-án és december
31-én, valamint 2021. június 30-án mennyi volt

•           a javítóintézetben előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat töltő fiatalkorúak, illetve

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltő fiatalkorúak száma.

 

2. Kérem, hogy

•           a javítóintézetben előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat töltő fiatalkorúak és

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltő fiatalkorúak száma

tekintetében 2010 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan az éves
átlag, illetve 2021. június 30-ig a féléves átlag adatokat is közölni
szíveskedjen.

 

3. Kérem, hogy 2013 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan
szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy az adott év június 30-án és december
31-én, valamint 2021. június 30-án mennyi volt

•           azoknak a 14 év alatti fiatalkorúaknak a száma, akik
javítóintézetben töltötték előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat, illetve

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltötték.

 

4. Kérem, hogy

•           azoknak a 14 év alatti fiatalkorúaknak a száma tekintetében,
akik javítóintézetben töltötték előzetes letartóztatásukat, illetve
letartóztatásukat, illetve

•           a bíróság által elrendelt javítóintézeti nevelés intézkedést
javítóintézetben töltötték,

2013 és 2020 között valamennyi évre vonatkozóan az éves átlag, illetve
2021. június 30-ig a féléves átlag adatokat is közölni szíveskedjen.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Felhívom szíves figyelmét továbbá, hogy a veszélyhelyzet idején az egyes
adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.)
Korm. rendelet 1. § (3)–(5) bekezdéseiben foglaltak alkalmazása során az
Alkotmánybíróság 15/2021. (V. 13.) AB határozatából következően az
adatkezelőnek rögzítenie kell azokat az okokat, amelyek valószínűsítik,
hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló
törvényben rögzített határidőn belüli teljesítése a veszélyhelyzettel
összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztetné. Az Alkotmánybíróság
határozata szerint a valószínűsítés nem jelenthet pusztán általános
hivatkozást a járványra, hanem az esetlegesen ellátatlanul maradó
közfeladatot ténylegesen nevesíteni kell, az Alaptörvény VI. cikk (3)
bekezdéséből garanciaként következik, hogy az Infotv. szerinti határidőtől
való eltérés konkrét okaira az adatkezelőnek kell rámutatnia.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2021. december 3.

 

Üdvözlettel:

 

Dr. Lukovics Adél

jogi előadó

Magyar Helsinki Bizottság

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[FOI #19313 email]

 

Ha a(z) Emberi Erőforrások Minisztériuma nem a(z) [EMMI request email]
címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük,
írja ezt meg nekünk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #19313 email]
2. https://www.ksh.hu/stadat_files/szo/hu/s...

idézett részek elrejtése