Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Hivatkozással a Miniszterelnökség JHÁT-PDF/251/2026 iktatószámú, 2026. június 30-án kelt válaszlevelére, sajnálattal állapítom meg, hogy a Minisztérium az adatigénylésemet nem teljesítette, a feltett kérdésekre érdemi választ nem adott.

A hivatkozott válaszukban a Miniszterelnökség saját elérhetőségeit és e-Papír szolgáltatását jelölték meg, miközben az eredeti adatigénylésem – amint az az Önök által másolt idézetből is egyértelműen kiderül – a 2026. május 13-án újonnan létrejött egyéb minisztériumok adataira vonatkozott.

Az e-Papír rendszert ellenőrizve az alábbi, újonnan felállított tárcák a mai napon sem érhetőek el választható szervként:

- Egészségügyi Minisztérium
- Élő Környezetért Felelős Minisztérium
- Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium
- Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium
- Szociális és Családügyi Minisztérium
- Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium
- Tudományos és Technológiai Minisztérium

Mivel a Miniszterelnökség a kormányzati igazgatásról szóló törvény alapján központi szerepet tölt be a kormányzati struktúra koordinációjában, ezen új tárcák felállítási és strukturális adatainak Önöknél rendelkezésre kell állniuk.

Fentiek alapján ismételten és nyomatékosan kérem az alábbi közérdekű adatok kiadását a fent megnevezett 7 új minisztérium vonatkozásában:

- Ezen új minisztériumok hivatalos székhelyei és postacímei.
- Ezen új minisztériumok hivatalos weboldalainak címei (vagy a kormányzati portálon belüli aloldalaik elérhetősége).
- Ezen új minisztériumok hivatalos e-mail címei és telefonos elérhetőségei.
- Az a konkrét, tervezett dátum, amikor a fent megnevezett minisztériumok önállóan választható szervként végre megjelennek az e-Papír rendszerben.

Amennyiben a fenti adatok (pl. a végleges telefonszámok vagy e-Papír integráció) még mindig nem állnak teljeskörűen rendelkezésre, úgy az Infotv. szellemében kérem, szíveskedjenek megjelölni azt a konkrét határidőt, ameddig a kormányzat ezen kötelező közérdekű adatokat a nyilvánosság számára publikálni kívánja.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. július 2.

Üdvözlettel:

Tóparti Peni

Sajtó (ME), Miniszterelnökség

Köszönjük megkeresését!
 
Levelét feldolgozzuk, válaszadásig szíves türelmét kérjük.
 
A szakminisztériumoknak címzett sajtó megkereséseket kérjük a megfelelő
sajtó osztálynak címezzék.

Az elérhetőségeket az alábbi linken találja:
 
https://kormany.hu/kormanyzati-elerhetos...
 
Üdvözlettel:
 
Kormányzati Kommunikáció

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

1 Melléklet

Ikt.: ID_JHÁT-PDF/146/2026.

Tárgy: közérdekű adatigénylés

 

Tóparti Peni    
                                                                      

részére                                                                                                        

                                                         

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-ának (1) bekezdése
alapján az alábbi közérdekű adatigénylést nyújtotta be: 

 

„(…) Hivatkozással a Miniszterelnökség JHÁT-PDF/251/2026 iktatószámú,
2026. június 30-án kelt válaszlevelére, sajnálattal állapítom meg, hogy a
Minisztérium az adatigénylésemet nem teljesítette, a feltett kérdésekre
érdemi választ nem adott.

 

A hivatkozott válaszukban a Miniszterelnökség saját elérhetőségeit és
e-Papír szolgáltatását jelölték meg, miközben az eredeti adatigénylésem –
amint az az Önök által másolt idézetből is egyértelműen kiderül – a 2026.
május 13-án újonnan létrejött egyéb minisztériumok adataira vonatkozott.

 

Az e-Papír rendszert ellenőrizve az alábbi, újonnan felállított tárcák a
mai napon sem érhetőek el választható szervként:

 

- Egészségügyi Minisztérium

- Élő Környezetért Felelős Minisztérium

- Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium

- Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium

- Szociális és Családügyi Minisztérium

- Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium

- Tudományos és Technológiai Minisztérium

 

Mivel a Miniszterelnökség a kormányzati igazgatásról szóló törvény alapján
központi szerepet tölt be a kormányzati struktúra koordinációjában, ezen
új tárcák felállítási és strukturális adatainak Önöknél rendelkezésre kell
állniuk.

 

Fentiek alapján ismételten és nyomatékosan kérem az alábbi közérdekű
adatok kiadását a fent megnevezett 7 új minisztérium vonatkozásában:

 

- Ezen új minisztériumok hivatalos székhelyei és postacímei.

-Ezen új minisztériumok hivatalos weboldalainak címei (vagy a kormányzati
portálon belüli aloldalaik elérhetősége).

- Ezen új minisztériumok hivatalos e-mail címei és telefonos
elérhetőségei.

- Az a konkrét, tervezett dátum, amikor a fent megnevezett minisztériumok
önállóan választható szervként végre megjelennek az e-Papír rendszerben.

 

Amennyiben a fenti adatok (pl. a végleges telefonszámok vagy e-Papír
integráció) még mindig nem állnak teljeskörűen rendelkezésre, úgy az
Infotv. szellemében kérem, szíveskedjenek megjelölni azt a konkrét
határidőt, ameddig a kormányzat ezen kötelező közérdekű adatokat a
nyilvánosság számára publikálni kívánja. (…)”

 

A Miniszterelnökségre vonatkozóan a korábbi válaszunkban foglaltakat
fenntartjuk.

 

Az Ön által kért további adatok tekintetében a Miniszterelnökség nem
minősül az Infotv. 3. §-ának 9. pontja szerinti adatkezelőnek. E körben
adatkezelők az érintett minisztériumok.

 

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf.: 16., 1055 Budapest, Markó utca
27.) keresettel élhet.

 

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1363 Budapest, Pf.: 9., 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.) is fordulhat.

 

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

 

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.

 

           Tisztelettel:

                   Miniszterelnökség

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!