Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni

A sárkeresztúri iskolai bántalmazás ügyében tett vizsgálat eredményeit, dokumentumait , amelyben egy 9 éves kislányt bántalmazott tanárja, amennyiben megtörtént a vizsgálat a Dunaújvárosi Tankerület és a Sárkeresztúri Általános Iskola Igazgatójának felelősségéről.
Amennyiben nem volt vizsgálat a két említett intézmény vezetőjének felelősségéről, kérem annak megindítását.

Indok: Nem történt lényeges vizsgálat a bántalmazási ügyben, és esetleg felmerül, hogy azonnali hatállyal fel kellett volna függeszteni és fegyelmi eljárás alá kellett volna vonni a tanárt.

Első, intézményben tett panaszom után, majd két, egy hónapos különbséggel, a Dunaújvárosi Tankerületnek küldött panasz levélem után, a média megjelenés következtében történt érdemi változás. Felmentették a tanárt a munkavégzés alól. Tehát addig sem az Intézmény vezető , sem a Tankerület nem tett semmit.

Határozati formában nem értesítettek semmiről a mai napig, sem az Intézmény, sem a Tankerület, így jogsértést követtek el, hiszen akkor az ügyet nem vizsgálták ki, alakszerű határozat nem született, és így nem élhettünk jogorvoslattal sem.

Vonatkozó jogszabályok( amennyiben helytállóak az idei, 2024-es évben)

A köznevelési foglalkoztatotti jogviszony megszüntetése

6. Fegyelmi hatályú elbocsátás
• A köznevelési foglalkoztatotti jogviszony megszüntetésnek új jogcíme: elbocsátás.
• A munkáltató elbocsátás fegyelmi büntetéssel megszüntetheti a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt, ha a fegyelmi eljárás során bizonyosodik be, hogy a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló
a) a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
b) olyan magatartást tanúsít, amely a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi [Púétv. 56. § (1) bek.].

A fegyelmi eljárás

• Generális jogelvi szabály a kettős értékelés tilalma: fegyelmi eljárás indítása esetén rendkívüli felmentés nem alkalmazható [Púétv. 56. § (2) bek.].

• Ha a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló fegyelmi vétséget követ el, fegyelmi eljárás folytatható le vele szemben, fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén kötelező a fegyelmi eljárás megindítása [Púétv. 72. § (1), (6) bek.].

• A fegyelmi eljárást az annak alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül (szubjektív határidő), legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet megindítani (objektív határidő) [Púétv. 72. § (6) bek. vö. 4/2023. (I. 12.) Korm. rend 1. § (csak a veszélyhelyzet idejére)].

• A fegyelmi határozat ellen közigazgatási per indításának van helye [Púétv. 72. § (12) bek.].

• A fegyelmi vétséget elkövető köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állóval szemben kiszabható fegyelmi büntetések:
a) megrovás,
b) a havi illetmény legfeljebb hat hónapra szóló, legfeljebb húsz százalékos csökkentése a pedagógus fokozathoz tartozó illetménysávon belül (negatív illetményeltérítés),
c) vezetői megbízás visszavonása, d) elbocsátás (ultima ratio) [Púétv. 72. § (2) bek. vö. Kit. 166. § (2) bek.].

• A fegyelmi eljárás alá vont személy érdekében az eljárás során jogi képviselő, illetve a szakszervezet képviselője járhat el [Púétv. 72. § (10) bek.].

• A vizsgálóbiztossal, a fegyelmi tanács elnökével és tagjaival szembeni objektív és szubjektív összeférhetetlenségi szabályok az általános processzuális normákhoz igazodnak [Púétv. 72. § (8)-(9) bek.].

• A munkáltató megrovás fegyelmi büntetést fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül is kiszabhat, ha a tényállás megítélése egyszerű, és a kötelezettségszegést a foglalkoztatott elismeri [Púétv. 72. § (5) bek.].

• A fegyelmi eljárás megindítását a Nemzeti Pedagógus Kar is javasolhatja, mely esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója tájékoztatni köteles a kezdeményezőt a döntéséről tizenöt napon belül [Púétv. 72. § (6) bek.].

• A fegyelmi vétséget fegyelmi tanács bírálja el, amelynek elnöke a fegyelmi jogkör gyakorlója, tagjai a fegyelmi eljárás alá vonttal legalább azonos fokozatba sorolt köznevelési foglalkoztatási jogviszonyban álló két vizsgálóbiztos [Púétv. 72. § (9) bek.].

• A fegyelmi eljárást a megindításától számított három hónapon belül határozattal le kell zárni. Ha a határidő eredménytelenül eltelt, a fegyelmi eljárás a törvény erejénél fogva megszűnik [Púétv. 72. § (11) bek.].

• A részletszabályok végrehajtási rendeletben kerülnek meghatározásra [Púétv. 72. § (13) bek.].

A Púétv.67.§ (1), (3) bekezdése értelmében:

67. § [A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló kötelezettségei]

(1) A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, oktatása(...)
Ezzel összefüggésben kötelessége különösen, hogy
1. nevelő és oktató munkája során gondoskodjék a gyermek személyiségének fejlődéséről, tehetségének
kibontakoztatásáról, ennek érdekében tegyen meg minden tőle elvárhatót, figyelembe véve a gyermek
egyéni képességeit, adottságait, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét(...)

3. segítse a tehetségek felismerését, kiteljesedését, figyelemmel kövesse a tehetséges tanulókat (..)

4. előmozdítsa a gyermek, tanuló erkölcsi fejlődését, a közösségi együttműködés magatartási szabályainak
elsajátítását, és törekedjen azok betartatására, ( … )

5. egymás szeretetére és tiszteletére, a családi élet értékeinek megismerésére és megbecsülésére,
együttműködésre, környezettudatosságra, egészséges életmódra, hazaszeretetre nevelje a gyermekeket,
tanulókat (...)

7. a gyermek testi-lelki egészségének fejlesztése és megóvása érdekében tegyen meg minden lehetséges
erőfeszítést(...)

8. a gyermekek, a tanulók és a szülők, valamint a munkatársak emberi méltóságát és jogait maradéktalanul
tiszteletben tartsa, javaslataikra, kérdéseikre érdemi választ adjon, (...)

16. megőrizze a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonya során tudomására jutó titkot, (…)

17. hivatásához méltó, az Etikai Kódex szerinti magatartást tanúsítson (...)

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak érdekében a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló köteles
(...)
c) munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó
szabályok, előírások, utasítások és az Etikai Kódex szerint végezni,
d) a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani,
e) munkatársaival együttműködni,
f) a gyermek, tanuló szüleivel, törvényes képviselőivel együttműködésre törekedni.
(...)

69. § (1) A köznevelési intézmény igazgatója

(...)
(2) * A nevelési-oktatási intézmény igazgatója felel a) a pedagógiai munkáért, b) a nevelőtestület vezetéséért, c) a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért,
(...)
k) a pedagógus etika normáinak betartásáért és betartatásáért.

(3) * A köznevelési intézmény igazgatója a pedagógiai munkáért való felelőssége körében szakmai ellenőrzést indíthat az intézményben végzett nevelő és oktató munka, egyes alkalmazott munkája színvonalának külső szakértővel történő értékelése céljából.

83. § (1) * (2) A fenntartó

(2a) * Az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben a Kar által elfogadott Etikai Kódex alkalmazása kötelező. A magán köznevelési intézmény fenntartója a Kar által elfogadott Etikai Kódex általános etikai alapelveinek figyelembevételével megalkotja az általa fenntartott köznevelési intézményekben foglalkoztatott pedagógusokra vonatkozó intézményi etikai kódexet.

Amennyiben most sem indul kivizsgálás, kihez fordulhatok, kinek a hatáskörébe tartozik egy ilyen jellegű súlyos jogszabály sértés illetve mulasztás kivizsgálása?
Előre is köszönöm együttműködésüket.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. augusztus 24.

Üdvözlettel:

Bori-Hegyi Melinda

Közadat (KIM),

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megjelölt e-mail címre
küldjük meg.

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Az adatigénylés kapcsán tárcánk nem rendelkezik adattal, sem feladat- és
hatáskörrel, figyelemmel a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről
szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 128. §-ban foglaltakra.

 

Jogorvoslati tájékoztató

 

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.

Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

 

Tisztelettel:

Kulturális és Innovációs Minisztérium

 

 

-----Original Message-----

From: Bori-Hegyi Melinda
[[1]mailto:[FOI #25447 e-mail]]

Sent: Saturday, August 24, 2024 11:54 AM

To: Közadat (KIM) <[2][email cím]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Intézmény vezető és Tankerület Központ
felelőssége

 

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni

 

A sárkeresztúri iskolai bántalmazás ügyében tett vizsgálat eredményeit,
dokumentumait , amelyben egy 9 éves kislányt bántalmazott tanárja,
amennyiben megtörtént a vizsgálat a Dunaújvárosi Tankerület és a
Sárkeresztúri Általános Iskola Igazgatójának felelősségéről.

Amennyiben nem volt vizsgálat a két említett intézmény vezetőjének
felelősségéről, kérem annak megindítását.

 

Indok: Nem történt lényeges vizsgálat a bántalmazási ügyben, és esetleg
felmerül, hogy azonnali hatállyal fel kellett volna függeszteni és
fegyelmi eljárás alá kellett volna vonni a tanárt.

 

Első, intézményben tett panaszom után, majd két, egy hónapos különbséggel,
a Dunaújvárosi Tankerületnek küldött panasz levélem után, a média
megjelenés következtében történt érdemi változás. Felmentették a tanárt a
munkavégzés alól. Tehát addig sem az Intézmény vezető , sem a Tankerület
nem tett semmit.

 

Határozati formában nem értesítettek semmiről a mai napig, sem az
Intézmény, sem a Tankerület, így jogsértést követtek el, hiszen akkor az
ügyet nem vizsgálták ki, alakszerű határozat nem született, és így nem
élhettünk jogorvoslattal sem.

 

Vonatkozó jogszabályok( amennyiben helytállóak az idei, 2024-es évben)

 

A köznevelési foglalkoztatotti jogviszony megszüntetése

 

6. Fegyelmi hatályú elbocsátás

• A köznevelési foglalkoztatotti jogviszony megszüntetésnek új jogcíme:
elbocsátás.

• A munkáltató elbocsátás fegyelmi büntetéssel megszüntetheti a
köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt, ha a fegyelmi eljárás során
bizonyosodik be, hogy a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló

a) a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyból eredő lényeges
kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben
megszegi, vagy

b) olyan magatartást tanúsít, amely a köznevelési foglalkoztatotti
jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi [Púétv. 56. § (1) bek.].

 

A fegyelmi eljárás

 

• Generális jogelvi szabály a kettős értékelés tilalma: fegyelmi eljárás
indítása esetén rendkívüli felmentés nem alkalmazható [Púétv. 56. § (2)
bek.].

 

• Ha a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló fegyelmi vétséget
követ el, fegyelmi eljárás folytatható le vele szemben, fegyelmi vétség
elkövetésének alapos gyanúja esetén kötelező a fegyelmi eljárás
megindítása [Púétv. 72. § (1), (6) bek.].

 

• A fegyelmi eljárást az annak alapjául szolgáló okról való
tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül (szubjektív határidő),
legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül,
bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet
megindítani (objektív határidő) [Púétv. 72. § (6) bek. vö. 4/2023. (I.
12.) Korm. rend 1. § (csak a veszélyhelyzet idejére)].

 

• A fegyelmi határozat ellen közigazgatási per indításának van helye
[Púétv. 72. § (12) bek.].

 

• A fegyelmi vétséget elkövető köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban
állóval szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) megrovás,

b) a havi illetmény legfeljebb hat hónapra szóló, legfeljebb húsz
százalékos csökkentése a pedagógus fokozathoz tartozó illetménysávon belül
(negatív illetményeltérítés),

c) vezetői megbízás visszavonása, d) elbocsátás (ultima ratio) [Púétv. 72.
§ (2) bek. vö. Kit. 166. § (2) bek.].

 

• A fegyelmi eljárás alá vont személy érdekében az eljárás során jogi
képviselő, illetve a szakszervezet képviselője járhat el [Púétv. 72. §
(10) bek.].

 

• A vizsgálóbiztossal, a fegyelmi tanács elnökével és tagjaival szembeni
objektív és szubjektív összeférhetetlenségi szabályok az általános
processzuális normákhoz igazodnak [Púétv. 72. § (8)-(9) bek.].

 

• A munkáltató megrovás fegyelmi büntetést fegyelmi eljárás lefolytatása
nélkül is kiszabhat, ha a tényállás megítélése egyszerű, és a
kötelezettségszegést a foglalkoztatott elismeri [Púétv. 72. § (5) bek.].

 

• A fegyelmi eljárás megindítását a Nemzeti Pedagógus Kar is javasolhatja,
mely esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója tájékoztatni köteles a
kezdeményezőt a döntéséről tizenöt napon belül [Púétv. 72. § (6) bek.].

 

• A fegyelmi vétséget fegyelmi tanács bírálja el, amelynek elnöke a
fegyelmi jogkör gyakorlója, tagjai a fegyelmi eljárás alá vonttal legalább
azonos fokozatba sorolt köznevelési foglalkoztatási jogviszonyban álló két
vizsgálóbiztos [Púétv. 72. § (9) bek.].

 

• A fegyelmi eljárást a megindításától számított három hónapon belül
határozattal le kell zárni. Ha a határidő eredménytelenül eltelt, a
fegyelmi eljárás a törvény erejénél fogva megszűnik [Púétv. 72. § (11)
bek.].

 

• A részletszabályok végrehajtási rendeletben kerülnek meghatározásra
[Púétv. 72. § (13) bek.].

 

A Púétv.67.§ (1), (3) bekezdése értelmében:

 

67. § [A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló kötelezettségei]

 

(1) A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló alapvető feladata a
rábízott gyermekek, tanulók nevelése, oktatása(...) Ezzel összefüggésben
kötelessége különösen, hogy 1. nevelő és oktató munkája során gondoskodjék
a gyermek személyiségének fejlődéséről, tehetségének kibontakoztatásáról,
ennek érdekében tegyen meg minden tőle elvárhatót, figyelembe véve a
gyermek egyéni képességeit, adottságait, fejlődésének ütemét,
szociokulturális helyzetét(...)

 

3. segítse a tehetségek felismerését, kiteljesedését, figyelemmel kövesse
a tehetséges tanulókat (..)

 

4. előmozdítsa a gyermek, tanuló erkölcsi fejlődését, a közösségi
együttműködés magatartási szabályainak elsajátítását, és törekedjen azok
betartatására, ( … )

 

5. egymás szeretetére és tiszteletére, a családi élet értékeinek
megismerésére és megbecsülésére, együttműködésre, környezettudatosságra,
egészséges életmódra, hazaszeretetre nevelje a gyermekeket, tanulókat
(...)

 

7. a gyermek testi-lelki egészségének fejlesztése és megóvása érdekében
tegyen meg minden lehetséges

erőfeszítést(...)

 

8. a gyermekek, a tanulók és a szülők, valamint a munkatársak emberi
méltóságát és jogait maradéktalanul tiszteletben tartsa, javaslataikra,
kérdéseikre érdemi választ adjon, (...)

 

16. megőrizze a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonya során tudomására
jutó titkot, (…)

 

17. hivatásához méltó, az Etikai Kódex szerinti magatartást tanúsítson
(...)

 

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak érdekében a köznevelési
foglalkoztatotti jogviszonyban álló köteles

(...)

c) munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és
gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és az
Etikai Kódex szerint végezni,

d) a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást
tanúsítani,

e) munkatársaival együttműködni,

f) a gyermek, tanuló szüleivel, törvényes képviselőivel együttműködésre
törekedni.

(...)

 

69. § (1) A köznevelési intézmény igazgatója

 

(...)

(2) * A nevelési-oktatási intézmény igazgatója felel a) a pedagógiai
munkáért, b) a nevelőtestület vezetéséért, c) a nevelőtestület jogkörébe
tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért
és ellenőrzéséért,

(...)

k) a pedagógus etika normáinak betartásáért és betartatásáért.

 

(3) * A köznevelési intézmény igazgatója a pedagógiai munkáért való
felelőssége körében szakmai ellenőrzést indíthat az intézményben végzett
nevelő és oktató munka, egyes alkalmazott munkája színvonalának külső
szakértővel történő értékelése céljából.

 

83. § (1) * (2) A fenntartó

 

(2a) * Az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben a
Kar által elfogadott Etikai Kódex alkalmazása kötelező. A magán
köznevelési intézmény fenntartója a Kar által elfogadott Etikai Kódex
általános etikai alapelveinek figyelembevételével megalkotja az általa
fenntartott köznevelési intézményekben foglalkoztatott pedagógusokra
vonatkozó intézményi etikai kódexet.

 

Amennyiben most sem indul kivizsgálás, kihez fordulhatok, kinek a
hatáskörébe tartozik egy ilyen jellegű súlyos jogszabály sértés illetve
mulasztás kivizsgálása?

Előre is köszönöm együttműködésüket.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2024. augusztus 24.

 

Üdvözlettel:

 

Bori-Hegyi Melinda

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[3][FOI #25447 e-mail]

 

Hibás a(z) [4][EMMI kérő e-mail] cím a(z) Emberi Erőforrások
Minisztériuma részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan?
Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:

[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[6]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #25447 e-mail]
2. mailto:[email cím]
3. mailto:[FOI #25447 e-mail]
4. mailto:[EMMI kérő e-mail]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése