Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A NAIH honlapján szereplő információk szerint a Hivatal több alkalommal jelezte az IM számára az Infotv. módosításának szükségességét az európai szabályozásnak történő megfelelés érdekében, főként az adatkezelés jogcímeinek pontosítása tekintetében. A honlapon szereplő dokumentum szerint a NAIH elnöke az igazságügyi miniszerhez címzett, és 2014. október 21-én kézbesített levelében konkrét javaslatokat fogalmazott meg a 95/46/EK számú adatvédelmi irányelv 7. cikk f) ponjának - amelynek az EU Bíróság döntése alapján közvetlen hatálya van - történő megfelelés érdekében.

1. Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azon érveket felsorakoztató dokumentumokat, amelyek alapján ezen javaslatok nem kerültek be a törvényjavaslatba, továbbá azokat, amelyek alapján a NAIH elnöke 2015. június 4-én, dr. Salgó Péter helyettes államtitkár úr számára küldött levelében már úgy nyilatkozott, miszerint "tudomásul veszi", hogy az Infotv. V. fejezetét (jogcímek) érintő módosítás "jelenleg nem időszerű".

2. Megfelel-e a valóságnak az, hogy az Önök előterjesztése alapján a NAIH állományi létszáma az Infotv. jelenlegi módosításával összefüggésben 10 fővel (1 főosztályvezető, 1 osztályvezető és 8 kiemelt munkatárs) bővülhet?

3. Mikorra tervezik az Infotv. megfeleltetését az EU irányelvnek?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok megküldésével összefüggésben költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, és dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, valamint a költséget.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. július 16.

Üdvözlettel:

Peter Fisher

Közadat, Igazságügyi Minisztérium

2 Melléklet

 

[1]Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: F:\Munka\Iratminták\Új
mappa\címer.jpg

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

 

Tárgy: Közérdekűadat-igénylés – adatkezelés jogcíme

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Az Igazságügyi Minisztériumhoz 2015. július 16-án érkezett
adatigénylésével kapcsolatban a mellékelt tájékoztatást nyújtjuk.

 

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

 

 

-----Original Message-----
From: Peter Fisher [mailto:[FOI #5156 email]]
Sent: Thursday, July 16, 2015 6:25 PM
To: Közadat
Subject: Közérdekű adat igénylés - Infotv. - adatkezelés jogcíme

 

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

A NAIH honlapján szereplő információk szerint a Hivatal több alkalommal
jelezte az IM számára az Infotv. módosításának szükségességét az európai
szabályozásnak történő megfelelés érdekében, főként az adatkezelés
jogcímeinek pontosítása tekintetében. A honlapon szereplő dokumentum
szerint a NAIH elnöke az igazságügyi miniszerhez címzett, és 2014. október
21-én kézbesített levelében konkrét javaslatokat fogalmazott meg a
95/46/EK számú adatvédelmi irányelv 7. cikk f) ponjának - amelynek az EU
Bíróság döntése alapján közvetlen hatálya van - történő megfelelés
érdekében.

 

1. Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azon
érveket felsorakoztató dokumentumokat, amelyek alapján ezen javaslatok nem
kerültek be a törvényjavaslatba, továbbá azokat, amelyek alapján a NAIH
elnöke 2015. június 4-én, dr. Salgó Péter helyettes államtitkár úr számára
küldött levelében már úgy nyilatkozott, miszerint "tudomásul veszi", hogy
az Infotv. V. fejezetét (jogcímek) érintő módosítás "jelenleg nem
időszerű".

 

2. Megfelel-e a valóságnak az, hogy az Önök előterjesztése alapján a NAIH
állományi létszáma az Infotv. jelenlegi módosításával összefüggésben 10
fővel (1 főosztályvezető, 1 osztályvezető és 8 kiemelt munkatárs)
bővülhet?

 

3. Mikorra tervezik az Infotv. megfeleltetését az EU irányelvnek?

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

 

Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatok megküldésével összefüggésben költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, és dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, valamint a költséget.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2015. július 16.

 

Üdvözlettel:

 

Peter Fisher

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[2][FOI #5156 email]

 

Ha a(z) Igazságügyi Minisztérium nem a(z) [3][IM request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[FOI #5156 email]
3. mailto:[IM request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Nagyon köszönöm az adatkezelési jogcímekkel összefüggésben megküldött válaszlevelüket!

Az első két pontra adott válaszukat elfogadom, de a 3. pontban szereplő érveikkel nem tudok azonosulni. A 95/46/EK irányelv 7. cikke rögzíti azokat a jogalapokat, melyek alapján a személyes adatok kezelése megengedett. Válaszukban foglaltak szerint az Infotv. az irányelv 7. cikk a)-e) pontjaiban foglaltakat átültette a magyar jogba. Az Infotv. azonban az irányelv b), valamint d) pontját egyáltalán nem, az f) pontot pedig további korlátozásokkal tartalmazza.

Az irányelvben meghatározott egyik jogalap, a 7. cikk f) szerinti méltányossági alapú adatkezelés, amely „az adatkezelés az adatkezelő, vagy az adatokat megkapó harmadik fél, vagy felek jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezeknél az érdekeknél magasabb rendűek az érintettnek az irányelv 1. cikk (1) bekezdése értelmében védelmet élvező érdekei az alapvető jogok és szabadságok tekintetében.”

Az EU Bírósága előzetes döntéshozatala során 2011. november 24-én a C-468/10. és C-469/10. sz. egyesített ügyekben hozott döntésében értelmezte a jogos érdeken alapuló adatkezelés feltételeit, amelyen alapuló irányelvi rendelkezés közvetlen hatályát is kimondta.

A döntés szerint az irányelv 7. cikke kimerítő és korlátozó jellegű felsorolását írja elő azon eseteknek, amelyekben a személyes adatok kezelése jogszerűnek minősíthető. A Bíróság kimondta, hogy az irányelv 5. cikke alapján a tagállamok nem vezethetnek be a személyes adatok kezelésének megengedhetőségére vonatkozó, a 95/46 irányelv 5. cikkében előírtaktól eltérő elveket, és további követelmények által nem módosíthatják a hivatkozott 7. cikkben előírt hat elv akár egyikének hatályát sem.

Az irányelv 7. cikkének f) pontja két együttes feltételt ír elő ahhoz, hogy az adatok kezelése jogszerű legyen. Egyfelől azt, hogy a személyes adatok kezelése az adatkezelő, vagy az adatokat megkapó harmadik fél vagy felek jogos érdekének érvényesítéséhez legyen szükséges, másfelől pedig azt, hogy ezeknél ne legyenek magasabb rendűek az érintett személy alapvető jogai és szabadságai. A Bíróság kimondta, hogy a személyes adatok kezelését illetően az irányelv 7. cikkének f) pontjával ellentétes bármely olyan nemzeti szabályozás, amely az érintett személy hozzájárulásának hiányában a fenti pontban említett két együttes feltételen túl további követelményeket is előír.

Amint azt előző adatkérésemben jeleztem, a NAIH elnöke az igazságügyi miniszterhez címzett, és 2014. október 21-én kézbesített levelében felvetette ezeket a problémákat és konkrét szövegszerű javaslatokat fogalmazott meg a 95/46/EK számú adatvédelmi irányelvnek történő megfelelés érdekében.

A magyar bíróságokat ugyan - a közvetlen hatály miatt - köti az EU Bíróság döntése, mindazonáltal nem elegáns, hogy az Infotv. nem felel meg a 95/46/EK irányelvnek.

A fentiek alapján vélhetően jogosan merül fel a kérdés, hogy

- mikorra várható az Infotv. megfeleltetése a 95/46/EK irányelvnek?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a válaszukat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
amennyiben a kéréssel összefüggésben költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, és dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, valamint a költséget.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm!

Kelt: 2015. augusztus 01.

Üdvözlettel:

Peter Fisher