Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Tóth Gábor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Magyar Öttusa Szövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

1, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 2023.11.28-án létrejött 9486-6/2023 nyilvántartási számú 40 000 000 HUF érték összegű támogatással kapcsolatos, azaz a
"A lovaglás helyett bevezetett új tusa, az akadályverseny /OCR/ eszközparkjának beszerzésével összefüggő költségek támogatás" megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

2, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 2024.11.12-én létrejött
8744-5/2024 nyilvántartási számú 118 000 000 HUF érték összegű támogatással, azaz a
"A Szövetség részére az akadálypálya (OCR) versenyszámokra való átállás okozta szakmai többletfeladataival közvetlenül összefüggő költségek finanszírozása érdekében szükséges támogatás biztosítása" megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

3, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 2025.09.18-án létrejött
5441-5/2025 nyilvántartási számú 118 000 000 HUF érték összegű támogatással, azaz a
"A Szövetség részére az akadálypálya (OCR) versenyszámokra való átállás okozta szakmai többletfeladataival közvetlenül összefüggő költségek finanszírozása érdekében szükséges támogatás biztosítása" megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

4, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 2025.12.03-án létrejött
3178-11/2025 nyilvántartási számú 99 438 030 HUF érték összegű támogatással, azaz a
"OCR versenypályákhoz szükséges eszközök beszerzésének támogatása" megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

5, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 2025.04.17-én létrejött
3178-5/2025 nyilvántartási számú 99 438 030 HUF érték összegű támogatással, azaz a
"OCR versenypályákhoz szükséges eszközök beszerzésének támogatása" megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. május 12.

Üdvözlettel:

Tóth Gábor

HMPA, Magyar Öttusa Szövetség

Tisztelt Tóth Gábor!

2026. május 12. napján megküldött közérdekű adatigénylése tárgyában
tájékoztatom, hogy az adatigénylésben megjelölt dokumentumok megismerésére
személyes iratbetekintés útján biztosítunk Önnek lehetőséget, amelyre a
Szövetség székhelyén, munkaidőben (hétköznapokon 8.00 és 16.00 óra
között), az Ön által megjelölt időpontban, annak visszaigazolását követően
kerülhet sor. Ezen felül - ilyen irányú kérése esetén - önköltségi alapon
biztosítjuk a fénymásolatkészítési lehetőséget és annak technikai
feltételeit.

Ammenyiben élni kíván az iratbetekintés lehetőségével, kérem jelöljön meg
legalább két alkalmas időpontot, megfelelő – legalább 3 munkanapos –
időközt biztosítva a betekintés tárgyát képező dokumentumok
összegyűjtésére.

Tisztelettel:
Magyar Öttusa Szövetség

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Feladó: Tóth Gábor <[adatigénylés #29793 e-mail]>
Elküldve: 2026. május 12., kedd 9:37
Címzett: HMPA <[Magyar Öttusa Szövetség kérő e-mail]>
Tárgy: Közérdekűadat igénylés - HM támogatások I.
 
Tisztelt Magyar Öttusa Szövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

1, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között
2023.11.28-án létrejött 9486-6/2023 nyilvántartási számú 40 000 000 HUF
érték összegű támogatással kapcsolatos, azaz a
"A lovaglás helyett bevezetett új tusa, az akadályverseny /OCR/
eszközparkjának beszerzésével összefüggő költségek támogatás" 
megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás
felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

2, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 
2024.11.12-én létrejött
8744-5/2024 nyilvántartási számú 118 000 000 HUF érték összegű
támogatással, azaz a
 "A Szövetség részére az akadálypálya (OCR) versenyszámokra való átállás
okozta szakmai többletfeladataival közvetlenül összefüggő költségek
finanszírozása érdekében szükséges támogatás biztosítása" megjelöléssel
létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás felhasználását
igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

3, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 
2025.09.18-án létrejött
5441-5/2025 nyilvántartási számú 118 000 000 HUF érték összegű
támogatással, azaz a
 "A Szövetség részére az akadálypálya (OCR) versenyszámokra való átállás
okozta szakmai többletfeladataival közvetlenül összefüggő költségek
finanszírozása érdekében szükséges támogatás biztosítása" megjelöléssel
létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás felhasználását
igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

4, A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 
2025.12.03-án létrejött
3178-11/2025 nyilvántartási számú 99 438 030 HUF érték összegű
támogatással, azaz a
 "OCR versenypályákhoz szükséges eszközök beszerzésének támogatása"
megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás
felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.

5,  A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Öttusa Szövetség között 
2025.04.17-én létrejött
3178-5/2025 nyilvántartási számú 99 438 030 HUF érték összegű
támogatással, azaz a
 "OCR versenypályákhoz szükséges eszközök beszerzésének támogatása"
megjelöléssel létrejött támogatói okiratnak megfelelően a támogatás
felhasználását igazoló
- szerződéseket,
- kivitelezési/megvalósítási ajánlatokat,
- szerződés mellékleteket,
- teljesítési igazolásokat,
- számlákat.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. május 12.

Üdvözlettel:

Tóth Gábor

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[adatigénylés #29793 e-mail]

Hibás a(z) [Magyar Öttusa Szövetség kérő e-mail] cím a(z) Magyar Öttusa Szövetség részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:
[1]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[2]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
2. http://kimittud.hu/help/officers

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Tóth Gábor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.