Hatvanpusztai Majorsági épületegyüttes vonatkozásában a védettségi státuszra és korábbi döntésekre vonatkozó adatok
Tisztelt Építési és Közlekedési Minisztérium!
Tisztelt Műemlékvédelemért és Kulturális Örökség Védelméért Felelős Helyettes Államtitkárság!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, hogy az Alcsútdoboz 0104/10 hrsz.-on található, a 9864. műemléki törzsszámon nyilvántartott Hatvanpusztai majorsági épületegyüttes, magtár és istállók elnevezésű védett kulturális örökségi értékek vonatkozásában
- a védetté nyilvánításról,
- a védettségi fokozat megváltoztatásáról,
- illetve örökségvédelmi szempontból jelentős döntésekről (pl. nyilvántartásból való törlés, korlátozás feloldása stb.)
született hatósági határozatok másolatait elektronikus formában megküldeni szíveskedjenek.
Kérem, legyenek szívesek tartózkodni attól a gyakorlattól, hogy a Kúria BH 2024.9.208. számú határozatára hivatkozva utasítsák el az igénylést, holott maga a hivatkozott ítélet is rögzíti, hogy az Ákr. 33. § (5) bekezdése szerinti eljárást befejező határozatot bárki megismerhet. Továbbá a NAIH 8107-1/2025. számon kiadott állásfoglalás – amely megerősíti a korábbi álláspontjukat – egyértelművé teszi, hogy a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályokat nem az Ákr., hanem az Infotörvény tartalmazza, ezért az adatigényléseket annak rendelkezései alapján kell elbírálni.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. szeptember 3.
Üdvözlettel:
Tordai Bence
Tisztelt Építési és Közlekedési Minisztérium!
Tisztelt Műemlékvédelemért és Kulturális Örökség Védelméért Felelős Helyettes Államtitkárság!
2025. szeptember 3-án az alábbi közérdekű adatigényléseket nyújtottam be Önökhöz:
>> Kérem, hogy az Alcsútdoboz 0104/10 hrsz.-on található, a 9864. műemléki törzsszámon nyilvántartott Hatvanpusztai majorsági épületegyüttes, magtár és istállók elnevezésű védett kulturális örökségi értékek vonatkozásában
- a védetté nyilvánításról,
- a védettségi fokozat megváltoztatásáról,
- illetve örökségvédelmi szempontból jelentős döntésekről (pl. nyilvántartásból való törlés, korlátozás feloldása stb.)
született hatósági határozatok másolatait elektronikus formában megküldeni szíveskedjenek.<<
https://kimittud.hu/request/hatvanpuszta...
A 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 29. § (1) bekezdése szerint a közérdekű adatigénylésekre 15 napon belül kell választ adni. Ez a határidő 2025. szeptember 18-án lejárt. Tájékoztatást az Infotv. 29. § (2) bekezdésében foglalt lehetséges határidő-hosszabbításról nem kaptam.
Felszólítom Önöket, hogy a törvényben rögzített kötelezettségüknek haladéktalanul tegyenek eleget. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, a bírósághoz fordulok.
Kelt: 2025. szeptember 19.
Tisztelettel:
Tordai Bence
országgyűlési képviselő
Tisztelt Címzett!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról
tájékoztatom:
Tájékoztatom, hogy az Infotv. 29. § (1a) bekezdése alapján az
adatigénylésnek az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv nem köteles
eleget tenni abban a részben, amelyben az azonos igénylő által egy éven
belül benyújtott, azonos adatkörre irányuló adatigényléssel megegyezik,
feltéve, hogy az azonos adatkörbe tartozó adatokban változás nem állt be.
Tekintettel arra, hogy a 2025. május 7. napján érkezett közérdekű
adatigénylése, valamint jelen adatigénylése azonos adatkörre irányul, és
az azonos adatkörbe tartozó adatokban változás nem állt be, ezért
adatigényét az Infotv. 29. § (1a) bekezdése alapján elutasítom.
Jogorvoslati tájékoztató
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16.
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.
A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.
Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.
Budapest, 2025. szeptember 23.
Tisztelettel:
Építési és Közlekedési Minisztérium
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
-----Original Message-----
From: Tordai Bence <[adatigénylés #27877 e-mail]>
Sent: Wednesday, September 3, 2025 7:52 PM
To: Közadat (EKM) <[Építési és Közlekedési Minisztérium kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Hatvanpusztai Majorsági épületegyüttes
vonatkozásában a védettségi státuszra és korábbi döntésekre vonatkozó
adatok
Tisztelt Építési és Közlekedési Minisztérium!
Tisztelt Műemlékvédelemért és Kulturális Örökség Védelméért Felelős
Helyettes Államtitkárság!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, hogy az Alcsútdoboz 0104/10 hrsz.-on található, a 9864. műemléki
törzsszámon nyilvántartott Hatvanpusztai majorsági épületegyüttes, magtár
és istállók elnevezésű védett kulturális örökségi értékek vonatkozásában
- a védetté nyilvánításról,
- a védettségi fokozat megváltoztatásáról,
- illetve örökségvédelmi szempontból jelentős döntésekről (pl.
nyilvántartásból való törlés, korlátozás feloldása stb.) született
hatósági határozatok másolatait elektronikus formában megküldeni
szíveskedjenek.
Kérem, legyenek szívesek tartózkodni attól a gyakorlattól, hogy a Kúria BH
2024.9.208. számú határozatára hivatkozva utasítsák el az igénylést,
holott maga a hivatkozott ítélet is rögzíti, hogy az Ákr. 33. § (5)
bekezdése szerinti eljárást befejező határozatot bárki megismerhet.
Továbbá a NAIH 8107-1/2025. számon kiadott állásfoglalás – amely
megerősíti a korábbi álláspontjukat – egyértelművé teszi, hogy a közérdekű
adatok megismerésére vonatkozó szabályokat nem az Ákr., hanem az
Infotörvény tartalmazza, ezért az adatigényléseket annak rendelkezései
alapján kell elbírálni.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. szeptember 3.
Üdvözlettel:
Tordai Bence
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[1][adatigénylés #27877 e-mail]
Hibás a(z) [2][Építési és Közlekedési Minisztérium kérő e-mail] cím a(z) Építési és Közlekedési
Minisztérium részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha
igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
[3]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[4]http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.
References
Visible links
1. mailto:[adatigénylés #27877 e-mail]
2. mailto:[Építési és Közlekedési Minisztérium kérő e-mail]
3. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
4. http://kimittud.hu/help/officers