Hatásvizsgálat 1

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Agrárminisztérium munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Agrárminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az

- az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló 2018. évi LXXVIII. törvény

- a Közép- és Kelet-európai Halászati Fejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló 2018. évi LVIII. törvény

- az Európai Táj Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről és a Firenzében, 2000. október 20-án kelt, az Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CXI. törvény módosításáról szóló 2018. évi LIX. Törvény

- egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról szóló 2018. évi CXI. törvény

- az állattenyésztés szabályozásához szükséges törvényi szintű rendelkezésekről szóló 2019. évi LVI. törvény

- a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény módosításáról, valamint a Nemzeti Földügyi Központ létrehozásával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2019. évi XL. törvény

- a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló 2019. évi XXIII. törvény

- az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvény

- a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. Törvény

- az agráriumban létrehozandó krízisbiztosítási rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi LII. törvény

előzetes hatásvizsgálati lapját és hatásvizsgálati dokumentációját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. október 2.

Üdvözlettel:

dr. Kührner László

Sajto (AM), Agrárminisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Kührner László!

Mellékelten küldjük a 2021.10.02.-án benyújtott közérdekű adatigénylésére
a választ.

Üdvözlettel:
AM Sajtóiroda

-----Original Message-----
From: Kührner László [[1]mailto:[FOI #18956 email]]
Sent: Saturday, October 2, 2021 10:14 PM
To: Adatigénylés (AM) <[Agrárminisztérium request email]>
Subject: Közérdekű adatigénylés - Hatásvizsgálat 1 - Agrárminisztérium

Tisztelt Agrárminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az

- az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény
módosításáról szóló 2018. évi LXXVIII. törvény

- a Közép- és Kelet-európai Halászati Fejlesztési Nemzetközi Szervezet
(EUROFISH) létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló 2018.
évi LVIII. törvény

- az Európai Táj Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről és a
Firenzében, 2000. október 20-án kelt, az Európai Táj Egyezmény
kihirdetéséről szóló 2007. évi CXI. törvény módosításáról szóló 2018. évi
LIX. Törvény

- egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról szóló 2018. évi
CXI. törvény

- az állattenyésztés szabályozásához szükséges törvényi szintű
rendelkezésekről szóló 2019. évi LVI. törvény

- a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői
és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény
módosításáról, valamint a Nemzeti Földügyi Központ létrehozásával
összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2019. évi XL. törvény

- a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati
támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes
kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló 2019. évi
XXIII. törvény

- az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvény

- a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a
földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási
rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. Törvény

- az agráriumban létrehozandó krízisbiztosítási rendszer működéséhez
szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi LII. törvény

előzetes hatásvizsgálati lapját és hatásvizsgálati dokumentációját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. október  2.

Üdvözlettel:

dr. Kührner László

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #18956 email]

Ha a(z) Agrárminisztérium nem a(z) [Agrárminisztérium request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:
[2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #18956 email]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Sajto (AM), Agrárminisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Kührner László!

A közérdekű adatigénylésére 2021. 10.18.-án megküldött válaszunk
tartalmára rendszerünk azt a hibaüzenetet küldte vissza, hogy az hibás
fájlt tartalmaz.

A dokumentumot különkonvertálva ismételten megküldjük az Ön részére.

Az esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk.

Üdvözlettel:

AM Sajtóiroda

From: Sajto (AM) [mailto:[email address]]
Sent: Monday, October 18, 2021 5:32 PM
To: Kührner László <[FOI #18956 email]>
Subject: RE: Közérdekű adatigénylés - Hatásvizsgálat 1 - Agrárminisztérium

Tisztelt Kührner László!

Mellékelten küldjük a 2021.10.02.-án benyújtott közérdekű adatigénylésére
a választ.

Üdvözlettel:
AM Sajtóiroda

-----Original Message-----
From: Kührner László [[1]mailto:[FOI #18956 email]]
Sent: Saturday, October 2, 2021 10:14 PM
To: Adatigénylés (AM) <[2][Agrárminisztérium request email]>
Subject: Közérdekű adatigénylés - Hatásvizsgálat 1 - Agrárminisztérium

Tisztelt Agrárminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az

- az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény
módosításáról szóló 2018. évi LXXVIII. törvény

- a Közép- és Kelet-európai Halászati Fejlesztési Nemzetközi Szervezet
(EUROFISH) létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló 2018.
évi LVIII. törvény

- az Európai Táj Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről és a
Firenzében, 2000. október 20-án kelt, az Európai Táj Egyezmény
kihirdetéséről szóló 2007. évi CXI. törvény módosításáról szóló 2018. évi
LIX. Törvény

- egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról szóló 2018. évi
CXI. törvény

- az állattenyésztés szabályozásához szükséges törvényi szintű
rendelkezésekről szóló 2019. évi LVI. törvény

- a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői
és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény
módosításáról, valamint a Nemzeti Földügyi Központ létrehozásával
összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2019. évi XL. törvény

- a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati
támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes
kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló 2019. évi
XXIII. törvény

- az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvény

- a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a
földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási
rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. Törvény

- az agráriumban létrehozandó krízisbiztosítási rendszer működéséhez
szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi LII. törvény

előzetes hatásvizsgálati lapját és hatásvizsgálati dokumentációját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. október  2.

Üdvözlettel:

dr. Kührner László

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[3][FOI #18956 email]

Ha a(z) Agrárminisztérium nem a(z) [4][Agrárminisztérium request email] címen fogadja
a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:
[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #18956 email]
2. mailto:[Agrárminisztérium request email]
3. mailto:[FOI #18956 email]
4. mailto:[Agrárminisztérium request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Sajto (AM), Agrárminisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Kührner László!

Mellékelten küldjük a 2021.10.02.-án benyújtott közérdekű adatigénylésére
a választ.

Üdvözlettel:

AM Sajtóiroda

-------- Eredeti üzenet --------

Feladó: <[1][FOI #18956 email]>

Dátum: 2021. 10. 02. 22:12 (GMT+01:00)

Címzett: "Adatigénylés (AM)" <[2][Agrárminisztérium request email]>

Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Hatásvizsgálat 1 - Agrárminisztérium

Tisztelt Sajto (AM)!

Az idő már csak olyan, hogy telik. A határidő meg pláne. Itt pl már jó régen lejárt a 45+45 nap. Érdeklődnék, hogy történt-e előrelépés a megválaszolás tekintetében.

Üdvözlettel:

dr. Kührner László