Három URL elérhetőség

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) vagy (3) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan az Info Törvény 1. melléklete

- I. 3. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét, beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét),

- II. 5. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 34. § (1) a), c), d) és e) közszolgáltatásért fizetendő díj mértékét,

továbbá

- II. 6. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv által fenntartott Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi
Alaprendszer adatbázis, illetve nyilvántartás leíró adatai közül a GDPR 6. cikk (3) szerint az (1) c) , e) pont szerinti adatkezelés jogalapjára hivatkozással meghatározott adatkezelési célokat és a kötelezően hivatkozandó jogalapban foglalt rendelkezés szerinti érintettek kategóriáit /körét, az adatok forrását, figyelemmel arra, hogy az Info törvény 2. § szerint kötelezően alkalmazandó 5. § (3) szerint az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) és e) pontjában meghatározott adatkezelés (a továbbiakban: kötelező adatkezelés) esetén a kezelendő adatok fajtáit, az adatkezelés célját és feltételeit, az adatkezelő személyét, valamint az adatkezelés időtartamát az adatkezelést elrendelő törvény határozza meg, de minisztériumi vagy kormányrendelet nem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 2.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel a 2. § (2) és az 1. melléklet szerinti

- 1.1. II. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a szervezeti struktúra ábráját (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 4.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel a 2. § (2) és az 1. melléklet szerinti

- 1.1. II. - az Info tv. 1. melléklet I. 2. közzétételi egység - közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a szervezeti struktúra ábráját (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

- 1.2. I. közzétételi egység - az Info tv. 1. melléklet I. 6. közzétételi egység - egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos nevét (teljes neve), székhelyét, elérhetőségét (telefonszámát, telefaxszámát, postacímét, elektronikus levélcímét), az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával, a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-jét a honlap közvetlen elérésének biztosításával, a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendjét, központi elektronikus levélcímét a közvetlen elérés biztosításával, a honlap URL-jét, ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető nevét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélfogadás rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

- 1.6. I. közzétételi egység - az Info tv. 1. melléklet I. 11. közzétételi egység - egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos nevét (teljes neve), székhelyét, elérhetőségét (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címét, a saját honlap és az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával, a közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető nevét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélfogadás rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva,

amelyek tartalmazzák a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. szerint a közzétételi egységekre vonatkozóan az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevén túl az Infotv. 3. § 19. pontja szerint definiált adatfelelős szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 9.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

2 Melléklet

Kiss László

részére

E-mail: [1][FOI #23182 email]

Tisztelt Adatigénylő!

Hivatkozással a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz 2023. október 2. napján
„Közérdekűadat igénylés – Három URL elérhetőség” tárgyú elektronikus
levélben küldött megkeresésére, mellékelten küldöm a Tankerületi Központ
válaszát.

Marosi Beatrix szakmai vezető, tankerületi igazgatóhelyes nevében és
megbízásából

Tisztelettel:

[2]cid:[email protected]  

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

E-mail: [3]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #23182 email]
3. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

Tisztelt Belső-Pest Sajtó (KK)!

A teljesített adatigénylésbe foglalt URL-ek nem megnyithatóak, nem másolhatóak, a 'válasz' elnevezésű irat nem ad hozzáférést semmihez.

Várom az igényelt közadatok kimásolható, vagy kattintással közvetlenül megnyitható URL linkjét.

Üdvözlettel:

Kiss László

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

2 Melléklet

Kiss László

részére

E-mail: [1][FOI #23182 email]

Tisztelt Adatigénylő!

Hivatkozással a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz 2023. október 2., 4. és
9. napján „Közérdekűadat igénylés – Három URL elérhetőség” tárgyú
elektronikus levélben küldött megkeresésére, mellékelten küldöm a
Tankerületi Központ válaszát.

Marosi Beatrix szakmai vezető, tankerületi igazgatóhelyes nevében és
megbízásából

Üdvözlettel:

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

E-mail: [2]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #23182 email]
2. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

Tisztelt Belső-Pest Sajtó (KK)!

Másolásvédett, kijelölhetetlen, sem egészben, sem részben nem másolható, és így hozzáférhetetlen URL-t tartalmazó pdf válasza "akadálymentesítéséhez", egyben az igényelt adat megismerhetőségének tényleges biztosításához bárki számára elérhető, közérthető segítséget talál az interneten, pl. itt:

support.microsoft.com/hu-hu/office/k%C3%B6nnyen-kezelhet%C5%91-pdf-f%C3%A1jlok-l%C3%A9trehoz%C3%A1sa-064625e0-56ea-4e16-ad71-3aa33bb4b7ed,
support.microsoft.com/hu-hu/office/a-tartalom-akad%C3%A1lymentes%C3%ADt%C3%A9se-mindenki-sz%C3%A1m%C3%A1ra-az-akad%C3%A1lymentess%C3%A9g-ellen%C5%91rz%C5%91vel-38059c2d-45ef-4830-9797-618f0e96f3ab,

Ha adatigénylésemet teljesíteni kívánja, várom a másolásvédett, kép formátumú válaszába foglalt kijelölhetetlen URL-ek közvetlen elérhetőségének, megismerhetőségének szíves biztosítását.

Üdvözlettel:

Kiss László

Rapi István, KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

1 Melléklet

Kiss László

részére

[1][FOI #23182 email]

Tisztelt Adatigénylő!

A Tankerületi Központhoz 2023. november 2. napján benyújtott közérdekű
adatigénylés megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatom, hogy a közérdekű
adatigénylés teljesítésére vonatkozó határidőt az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény 29. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján 15 nappal
meghosszabbítom.

Üdvözlettel:

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

E-mail: [2]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #23182 email]
2. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

3 Melléklet

Kiss László

részére

[1][FOI #23182 email]

Tisztelt Adatigénylő!

A Tankerületi Központhoz 2023. november 2. napján benyújtott közérdekű
adatigénylés megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatásul csatoltan küldöm
a mellékelt válaszlevelet és a 2022. évben a KSH részére megküldött
sztrájkjelentést.

Üdvözlettel:

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

E-mail: [2]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #23182 email]
2. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

Tisztelt Belső-Pest Sajtó (KK)!

Tisztelettel tájékoztatom, hogy ide erre az adatigénylésemre várom válaszát, és nem arra, amelyre bizonyára tévedésből ide küldte.

"Másolásvédett, kijelölhetetlen, sem egészben, sem részben nem másolható, és így hozzáférhetetlen URL-t tartalmazó pdf válasza "akadálymentesítéséhez", egyben az igényelt adat megismerhetőségének tényleges biztosításához bárki számára elérhető, közérthető segítséget talál az interneten, pl. itt:

support.microsoft.com/hu-hu/office/k%C3%B6nnyen-kezelhet%C5%91-pdf-f%C3%A1jlok-l%C3%A9trehoz%C3%A1sa-064625e0-56ea-4e16-ad71-3aa33bb4b7ed,
support.microsoft.com/hu-hu/office/a-tartalom-akad%C3%A1lymentes%C3%ADt%C3%A9se-mindenki-sz%C3%A1m%C3%A1ra-az-akad%C3%A1lymentess%C3%A9g-ellen%C5%91rz%C5%91vel-38059c2d-45ef-4830-9797-618f0e96f3ab,

Ha adatigénylésemet teljesíteni kívánja, várom a másolásvédett, kép formátumú válaszába foglalt kijelölhetetlen URL-ek közvetlen elérhetőségének, megismerhetőségének szíves biztosítását."

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, amennyiben ismeri, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a (2023. évi 02165 iktatószámú tájékoztatás szerinti adatfelelős egyben adatközlő) tankerületi központ tevékenységével kapcsolatban azt az információt, hogy

1. a Kormány által elrendelt, az adat közzétételével, helyesbítésével, frissítésével vagy eltávolításával kapcsolatban kötelező naplózást, és annak keretében az esemény bekövetkeztének dátuma és időpontja, valamint az esemény kiváltásában közreműködő felhasználó neve naplózását végzi-e a tankerületi központ, és

2. ha az 1.-ben foglalt naplózási kötelességét a tankerületi központ teljesíti, a naplóról készít-e rendszeresen biztonsági másolatot.

A Kormány hivatkozott rendelete:
305/2005.(XII.25.) Korm. rendelet
Közzététel, helyesbítés, frissítés és eltávolítás
7. § (1) A saját honlapon közzétevőnek, illetve az adatközlőnek az adat közzétételével, helyesbítésével, frissítésével vagy eltávolításával kapcsolatban naplóznia kell az esemény bekövetkeztének dátumát és időpontját, valamint az esemény kiváltásában közreműködő felhasználó nevét.
(2) A naplózott adatállományt védeni kell a megsemmisítéstől, az illetéktelen személy általi módosítástól, az egyes bejegyzések törlésétől vagy a bejegyzések sorrendjének megváltoztatásától, illetve biztosítani kell, hogy a napló tartalmához csak arra feljogosított személyek férhessenek hozzá. A naplóról rendszeresen biztonsági másolatot kell készíteni.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. december 26.

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
https://kk.gov.hu/download/5/e6/03000/ny...
(1. melléklet a 2011. évi CXII. törvényhez ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA II. 6. közzétételi egység)
adategységének a TK/194/02165/2023 tájékoztatásába foglalt "releváns dátum"-ával kapcsolatban azt a TK/194/02165/2023 tájékoztatása szerinti információt, hogy
1. a "releváns dátum" az adategység "hivatkozása cím"-ében (a "Nyilvántartások listája" címben) "megjelölésre került"-e,
2. maga az adategység "dokumentum"-a a "releváns dátumot tartalmazza"-e.

Tisztelettel tájékoztatom, hogy
(1.) a fenti egység "hivatkozása címét" közvetlenül ezen a linken azonnal megtekintheti:
https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-bbp
(2.) a fenti egység "dokumentum"-át közvetlenül ezen a linken azonnal megtekintheti:

Gyors válaszait előre is köszönöm.

Kelt: 2023. december 26.

Üdvözlettel:
Kiss László

Tisztelt Belső-Pest Sajtó (KK)!

Levelében azt írta, hogy
"Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited."

Kérem, segítsen értelmezni a fentieket.
Ön bárki számára megismerhető közadatokat, vagy közérdekből nyilvános adatokat adhat meg egy közadatigénylésre megírt válaszában. Ha bármit nem hozhat nyilvánosságra az interneten, azt nem foglalhatja bele az adatigénylésre küldött válaszába. Ezért az üzenetének nem lehet "bizalmas" tartalma, olyan, melyet kizárólag az adatigénylő ismerhet meg. A válasz elküldésével a válasz teljes tartalmát a világhálón bárki számára megismerhetővé tette Ön mint felelős adatgazda. A következő kérését lehetetlen teljesíteni: ha "nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet", ugyanis az adatigénylő címzetten kívül senki más, a válaszát a neten olvasó személy sem címzettje a levelének, melyet, ha akarna se tudna törölni. És mit ért felhasználáson? Bárki hivatkozhatja az Ön válaszában foglalt közadatokat, a válaszát, az adatigénylést. Ez nyilván felhasználás, és a felület így működik, erre lehetőséget ad.

Adatigénylésem:

1.) Ismer bármilyen konkrét előírást, ami arról rendelkezne, hogy "tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie" a nem címzett olvasónak?
Ezt az információt igényelem, az összeset. Ha ez közadat, és megtudhatja bárki, mi és miért tilos, vagy tényleg tilos-e, vagy csak Ön formál-e jogot arra, hogy tiltsa az információszabadságot.

2.) Még azt is igényelem, hogy a címzettnek nem tilos "az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie"? Mert ezt írta magyarul. Angolul nem egészen ugyanazt.

3.) Azt is igényelem, hogy miért nem ugyanazt írta angolul, mint magyarul?

4.) És végül azt is igényelem, hogy egyáltalán Ön írta ezt, vagy Önnek írták? Esetleg Önnek írták elő, hogy írja ezt a tiltást? Ha nem Ön írta, ki írta? Ha Ön írta, mit akar ezzel, előre visszaéléssel vádolni az olvasót, hogy nehogy bármit megosszon, hivatkozzon, terjesszen?

Üdvözlettel:
Kiss László

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

2 Melléklet

Kiss László

részére

Tisztelt Adatigénylő!

A Tankerületi Központhoz 2023. december 26. napján 20:46 órakor érkezett
közérdekű adatigénylésére csatoltan küldöm a mellékelt válaszlevelet.

Üdvözlettel:

[1]cid:[email protected]  

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

E-mail: sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

2 Melléklet

Kiss László

részére

Tisztelt Adatigénylő!

A Tankerületi Központhoz 2023. december 26. napján 19:57 órakor érkezett
közérdekű adatigénylésére csatoltan küldöm a mellékelt válaszlevelet.

Üdvözlettel:

[1]cid:[email protected]  

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

E-mail: [2]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

Tisztelt Marosi Beatrix Igazgatóhelyettes Asszony!

Az Infotv. alapján a 3 URL elérhetőséget tartalmazó alábbi adatigényemet terjesztettem be:
..........................................................................................................................................................................
Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
https://kk.gov.hu/download/5/e6/03000/ny...
(1. melléklet a 2011. évi CXII. törvényhez ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA II. 6. közzétételi egység)
adategységének a TK/194/02165/2023 tájékoztatásába foglalt "releváns dátum"-ával kapcsolatban azt a TK/194/02165/2023 tájékoztatása szerinti információt, hogy
1. a "releváns dátum" az adategység "hivatkozása cím"-ében (a "Nyilvántartások listája" címben) "megjelölésre került"-e,
2. maga az adategység "dokumentum"-a a "releváns dátumot tartalmazza"-e.
Tisztelettel tájékoztatom, hogy
(1.) a fenti egység "hivatkozása címét" közvetlenül ezen a linken azonnal megtekintheti:
https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-bbp
(2.) a fenti egység "dokumentum"-át közvetlenül ezen a linken azonnal megtekintheti:
https://kk.gov.hu/download/5/e6/03000/ny...
Gyors válaszait előre is köszönöm.
Kelt: 2023. december 26.
..................................................................................................................................................................
Erre a
[1]cid:[email protected]
Belső-Pesti Tankerületi Központ
1071 Budapest, Damjanich u. 6.
E-mail: [2]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]
által mellékelt,
Marosi Beatrix tankerületi igazgatóhelyettes saját kezű aláírásával hitelesített válaszlevélben a

következő közadatokat válogatta le 2024. január 17. 11:45-ig:
..................................................................................................................................................................
- 13/2019. (IV.8.) AB határozat megnevezése,
- az adatigénylő nem formálhat jogot arra, hogy helyette más végezze el a hozzáférhető adatok leválogatását,
- Marosi Beatrix neve, beosztása, saját kezű aláírása
...............................................................................................................................................................

Bízom benne, hogy a személyesen eljáró igazgatóhelyettes csak figyelmetlenségből, gondatlanságból nem végezte el az igényelt és az adatigénylő által leválogatott és belinkelt hozzáférhető közadatok között nem hozzáférhető saját közadata "leválogatását".

Az Infotv. alapján kérem, hogy ma éjfélig szíveskedjen az igényelt és az adatigénylő által leválogatott és belinkelt (https://kk.gov.hu/download/5/e6/03000/ny... https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-bbp https://kk.gov.hu/belsopest ), hozzáférhető közadatai között nem hozzáférhető saját közadata megismerhetőségét biztosítani, vagy a "releváns dátum" (http://kimittud.hu/request/harom_url_ele... ) megismerését az adatigénylőnek tagadja meg, vagy a határidő meghosszabbításáról szíveskedjen értesíteni.

Üdvözlettel:
Kiss László